AZ ÉLŐK GONDJA

Szervusztok, kedveseim!

Ez volt eddig a legjobb napom. Mármint a halál utáni rész.
agyő
Nincs egy hónapja, hogy a váltó-üzletből az utcára tettek, ami eléggé megviselt, mert nem tudtam, miből fizessem a lakbért – viszont örültem, hogy nem kell többet osztálysorsjátékot árulnom. Agyő Stroh, Finkelstein és Gottlieb! Nem szívok több cigarettát idegességemben. Meghaltam, és most már lakbért se fizetek, november 13-a, felírom a kéménybe korommal.
Kirúgtak, rendben van. Gondoltam, csak találok magamnak valami munkát. Másnap már lódultam állást keresni, de nem volt szerencsém. Ismerősöket kérdeztem, tudnak-e valamit, tanácstalanul tárták szét a kezüket. Hetekig hol ide, hol oda jártam, házaltam, könyörögtem, hiába. Nem volt se kutyám, se macskám, mégis elfogott a pánik, remegett a szám széle, olyan zavarodottan néztem, hogy már utcát söpörni se vettek volna fel. Tegnap, míg kölcsön után jártam, otthon elrepedt a cső a konyhafalban. Este mondtam a házmesternek, hogy nálam zárva marad a víz, mert a javítást nem tudom kifizetni, esetleg úgy, hogy levonják a kaucióból, fogalmam sincs. Az alattam lakó persze a nyakamra járt, nincs a háznak biztosítása, nézzem meg, micsoda kárt okoztam, pénzt akar. Ma reggel úgy ébredtem, hogy kivert a jeges veríték. Jobb híján idejöttem a váltó-üzlethez, lestem befelé az ajtó üvegén, mit tudom én, hátha visszavesznek. Új alkalmazottak ültek odabenn. Előfordult mostanában egy-két rablás, öt perc után kijöttek megkérdezni, mit akarok, mit nézelődök. Nem kaptam levegőt, megszédültem, hang nem jött ki a torkomon. Nézelődjek máshol, mondták. Szót fogadtam: elájultam. Még hallottam, hogy az egyik azt mondja: csinálja itt a színházat! Aztán láttam magam fentről, ahogy ott fekszem a járdán.

Gyerekek! Hogy én mennyire megnyugodtam!

Az életem nem sokkolt benneteket, a halálom viszont igen. Mert azt hiszitek, ti nem úgy éltek, mint én, legalábbis reménykedtek, hogy nem fogtok úgy élni, azt viszont pontosan tudjátok, hogy meg kell majd halnotok, és kíváncsiak vagytok rá, én hogy csinálom. Ellesnétek a fogásokat. Sajnálom, lekéstétek az elő­adást. Nekem már nincsenek problémáim, gyerekek, csak nektek.

Nézzétek, milyen fontoskodó képpel toporognak a rendőrök! A halál az élet csőtörése. Szakszerűen izolálják, majd elhárítják a problémát: engem. Elrekkentenek a hullaházba. Rátok hagytam az arcomat: ha mosolygok, csakis befelé. Márpedig mosolygok, ha eszembe jut, mennyit borzongtam a haláltól: most már nincs gondom erre sem. Ezen túl vagyunk. Akit lecsúszott gatyában tepsibe tesznek, már nem én vagyok, csak ami a szívroham után maradt. Egy nyom. Egy idomtalan emlék. Hetven kiló víz és fehérje: még annyira se tartós, mint egy papírkép, egy privátfotó. Vesződjenek a porhüvelyemmel, az már nem rám tartozik. A halál: az élők gondja.
az élet acélváza
Tudom, van más gondjuk is az élőknek. A leghétköznapibb dolgok felszínét ha megkaparjuk, mindig ott van alatta a jéggé fagyott őrület. Attól olyan szilárd körülöttünk minden. Ha meg valahol kiolvad és felszínre bukkan a téboly, akkor körbeállják, és letakarják csomagolópapírral, mint a halált. Amíg élünk, letagadjuk, miben élünk, különben egyetlen percig sem bírnánk tovább. Nem tudjuk, nem akarjuk tudni, nem tudunk vele mit kezdeni. Ez a tagadás az élet acélváza. Mióta az élet gépezet, nem is lehet ez másként. Olajozottan kell működnie. Lám, engem is milyen könnyen eltakarítanak itt az útból!

De csak az lázad, akiben buzog a vér. Most, fentről alátekintve, látom, hogy az érzelmektől volt olyan fárasztó az élet. Gátfutás víz alatt. Folyton aggódtam, akadékoskodtam, berzenkedtem és lázongtam. Most azt hiszitek, az élet nem bírt velem, de a halál megfegyelmezett. Csakhogy én nem érzem, hogy belefulladtam volna valamibe vagy kiestem volna valahonnan, épp ellenkezőleg: felszínre jöttem levegőért. És most már így is maradok.

Láttátok már az osztálysorsjáték húzását? Sok ezer papírcetli forog a dobban. Mint egy ipari mosógép. A húzást végző hölgy az asztal tetején állva halássza ki a nyertes szelvényeket, és egy fadobozba ejti. A kis tekercsek a felolvasó hivatalnok elé pottyannak, aki borzalmas papírtrombita-hangján kihirdeti a sorszámot a jegyzőkönyv számára.

Világéletemben utáltam a sorsjátékot. Most az egyszer engem is kihúztak. A képen látható sorsolási bizottság közjegyzővel ellenőrzi, minden szabályosan zajlott-e.

Jelentem, igen. A nyereményt átvettem, reklamáció nem volt.

kép | Hórusz Archívum