A HAZUGSÁG MINT ELFOJTÁS

Két nappal a Van fogalmad?^[1] nyitóelőadása előtt egy filmklubban megnéztem Michael Radford 1984 című, 1984-ben forgatott filmjét.

A tüdőbeteg George Orwellre hajazó John Hurt „kocsonyás” alakítása akkor is kellő ösztönzésül szolgált volna az Angszoc és a Globkap nyelvi terror-mechanizmusainak feltérképezéséhez, ha nem kínozna gyerekkorom óta az a feszültség, mely a minden emberrel fennálló, elemi közösség érzése meg a társadalmi és magánszerepekből sugárzó idegenség között fennáll.

Február 22-én reggel, felébredés után hirtelen eszembe ötlött, mennyire tanulságos összevetni két nagy huszadik századi nyelv-víziót, melyek a fogalmak szisztematikus átrendezését, a nyelv és ezzel a gondolkodás szétbontását és újra-konstruálását szerették volna elérni.

a fennálló hatalmat megkérdőjelező kijelentések

A logikai pozitivizmus célja, hogy egy nyelvi állítás igazságtartalma formális módon eldönthető legyen, azaz a hamis állításokat már nyelvtanilag hibás voltukról fel lehessen ismerni. Az orwelli newspeakben bizonyos fogalmakra kell alapozni és szűkíteni a nyelvet, hogy megfosszák az embereket az önálló világértelmezés képességétől, nyelvileg kifejezhetetlenné téve – ezúttal nem a hazugságot, hanem a fennálló hatalmat megkérdőjelező kijelentéseket. A kérdésre, hogy melyik törekvés jutott közelebb a megvalósuláshoz, a válasz egyértelmű. Az utóbbi.

A logikai pozitivizmus a nyelvet a valóság leképezését végző logikai rendszernek tekintette, az igazságot pedig a leképezés torzítatlanságaként értelmezte. Az orwelli vízió ellenben arra a felismerésre épít, hogy a valóság értelmezése a nyelv függvénye, ám a nyelv sem a nyelvben gyökeredzik, mert jelentéseit az élet gyakorlatában formálja ki magából. A nyelv konstruálása a valóság konstruálása, de a nyelv konstruálása zátonyra fut az élet gyakorlatának átalakítása nélkül. Nyelv és gyakorlat kölcsönhatásából éppúgy következik az, hogy az élet és a mű egymást hitelesíti, mint hogy az értelmezési hatalom képes gyakorlati hatalmat teremteni, a gyakorlati hatalom pedig csak az értelmezési hatalommal képes stabilizálni magát. A nyelv az Angszocban és a Globkapban sem maga a csapda, csupán a csapda fedele.

Az alétheia értelmében felfogott igazság azonban nem birtokolható tárgy, hanem történés: belátás és feltárulás. Egy összefüggés kiemelkedik a feledés homályából, hogy természete szerint, a maga összefüggéseiben megmutatkozzék. Ha nem tudjuk eleve, mi a valóság, lehetetlen a képmást a valósággal összevetve meghatározni, mi igaz, mi nem. A hazugság olyan értelmezés, melyben a létezők álarcot és jelmezt öltenek, megakadályozva a tulajdonságok és összefüggések teljes feltárulását: a revelációt. A hazugság ebben az értelemben mindig elfojtás.

kővé dermedt igazságok

Ha az igazság nem objektum, nem képmás és tárgy egyezése, akkor az igazság nem dönthető el formális úton és egy kijelentés igazsága nem függetleníthető a kijelentés körülményeitől. Ha a kulcsfogalmak ki is nyitnak ajtókat, más bejáratokat lezárnak. Az időből kiszakadt és kővé dermedt igazságok, melyekre mindenki hivatkozik, egyre kevesebbet tárnak fel és egyre többet fednek el: az eleven szellemet kész fogalmakkal helyettesítő redukcionizmusban felismerhetjük az igazság meghiúsítását: a hazugságot.

A fogalmakat aligha nélkülözhetjük. Fogságukból megszabadulni mégis, egyre jobban látszik, létérdek. A szellem örök szabadságharca? Mondjuk inkább egyszerűen azt: az emberi méltóság visszaszerzése.

1. A Liget fogalomértelmező előadás-és beszélgetéssorozata ↑

kép | shutterstock.com