ABLÁCIÓ

A háziorvos mintha süket volna, alig figyelt rá.

– A vérnyomása 150/80, a pulzusa kicsit magas, 160.

Kicsit? Akkor már szédült, reszketett.

– Doktor úr, nagyon rosszul vagyok, küldjön át a kardiológiára, itt van az épületben, szóljon oda vagy adjon beutalót.

– Nem szükséges. A ritmuszavar nem kellemes, de nem hal bele. Ballagjon el a Péterfy utcai kórház kardiológiájára, ott majd megnézik… Csak sétáljon szépen…

A nővér kezébe nyomta a szokásos recepteket. Elindult. Haza.

Mindig ráktól félt, és most a szíve viszi el? Az utca nem néptelen, ha összeesik, majd csak észreveszik. Elért a házukig, még két emelet van.
mint a halál előtt
Erőtlenül lépkedett felfelé, s közben külső-belső érzékei élesre állítódtak. Mint a halál előtt? Megbabonázták az udvaron magasodó gesztenyefa rügyei. A gang vaskorlátján egyensúlyozó macskát szerette volna megszólítani.

Ahogy a lakásba ért, lefeküdt, várta, hátha visszaáll a rendes ritmus. De fekve is 150-160 között mozgott. Egyedül volt, párja az unokáknál tartott ügyeletet. Legjobb, ha hívja a mentőket.

– Magát ezzel a pulzussal elküldte a háziorvos?

Feltették az EKG-elektródákat, a gép mutatta a gyors és torz szívritmust. Carotis compressio, szívmasszázs, injekció, bekötötték a magnéziumoldatos infúziót. A mentőorvos azt mondta, a magnézium erősíti a szívizmot, de nem változott semmi.

– Hozza az igazolványait, TAJ kártyát, bevisszük a kórházba. Le tud jönni a lépcsőn?

A mentőápoló szorosan mellette ment, vállmagasságban tartva az infúziós flakont.

A kórteremben egymástól elfüggönyözött ágyak voltak, nem látta, hány, és melyiken fekszenek. Innen-onnan szuszogást és köhécselést hallott.

– Vegye le a cipőjét, tegye szabaddá a mellkasát, és feküdjön ide. Mindjárt helyrehozzuk a ritmust…

Az ágy fejénél rengeteg műszer, digitális kijelzőkkel, kapcsolókkal, skálákkal; mindenféle kábelek és csövek. Mellkasára nyomták a tappancsokat, nézték a műszereket.

– Ez tipikus SVPT – hallotta a diagnózist. – Mióta ilyen szapora a pulzusa? Más fájdalmat nem érez?

– Körülbelül három órája. Erős nyomást érzek a mellemben.

Az ágya mellé tolták az infúziós állványt, rajta két flakon átlátszó folyadék.

– Most egy pillanatra leállítjuk a szívét, de rögtön újra indítjuk. Ne rémüljön meg, feküdjön nyugodtan.
vaksötét lett
Látta, hogy egy ampullából felszívnak valamit, és a kanülön keresztül belenyomják… azután vaksötét lett. Amikor magához tért, párja már mellette ült, rémületét mosollyal próbálta leplezni.

– Ugye, most jobb? Nem szorít a mellkasa? A pulzus visszaállt 80-ra. Most nyelje le ezt a tablettát, és lélegezzen nagyokat, egyenletesen. 1-2 órán át figyeljük, aztán hazamehet.

– Mi az az SVPT?

– A szívritmus zavarának egyik fajtája, a szívkamrák tachicardiája. Pihenjen, nemsokára visszajövök, csengessen, ha valami baj lenne…

Jó óra múlva megnézte a doktornő a műszerek értékeit, bólintott, és elengedte.

– Most 75 a pulzusa, a vérnyomás is jó. Ezt a gyógyszert váltsák ki. Reggel egy tablettát kell bevenni. Otthon is pihenjen sokat, ha bármi panasz van, jöjjenek vissza, az ambuláns lappal engem keressenek. Ezt a fajta ritmuszavart nem lehet kiszámítani, előfordulhat, hogy 1-2 héten belül újra jelentkezik, az is lehet, hogy csak fél év múlva, esetleg soha többé. Egy hónap múlva mindenképpen jelentkezzen kontrollra.

Utánanézett a neten az SVPT-nek: supraventricularis paroxysmalis tachycardia, a szívkamrákból eredő abnormálisan gyors szívverés. No, ettől nem lett sokkal okosabb. Észrevette, hogy másképpen tervezget és hihetetlenül fontosak az apró dolgok. Kulcsot kell másoltatni a kis szobához, elkészíti a polcokat a kamrában az üvegeknek, megírja az emlékeit, amit fiai már régen kértek. Talán tanítani is fog, biztosan meghívják a továbbképzőbe előadni.

Nem volt panaszmentes. Esténként újra és újra gyors lett a pulzusa, igaz, olykor 2-3 perc alatt elmúlt. Egy hónap múlva a doktornő ajánlotta a katéteres elektrofiziológiai vizsgálatot, és annak eredményétől függően az ablációt – egy beavatkozást, amely nagy valószínűséggel megszünteti az SVPT-hajlamot. Vállalta, és a doktornő meg is írta a beutalót az Országos Kardiológiai Intézetbe. Eszébe jutott ugyan, hogy egyik kollégája a katéteres vizsgálat közben halt meg, de a ‘80-as évek végén. Régen volt.

Abláció. Sohasem hallotta a szót. A felvételt intéző orvos elmagyarázta, mi történik majd vele. A „fals vezérlést” okozó szívizom-részt nagyfrekvenciás elektromos égetéssel elroncsolják, így az kiiktatódik a vezérlési láncból. Kétnapos kórházi tartózkodás lesz – egy hónap múlva.
egész testében reszketett
A műtő fizikai kutatólaboratóriumhoz hasonlított. A beavatkozást két orvos, egy fizikus és három asszisztens végezte. Az egész másfél óráig tartott, ebből majdnem egy órát vett igénybe a tucatnyi szenzor, kábel és monitor felhelyezése, a katéter és elektromos szondák felvezetése a szívhez. Közben ébren volt, nem érzett fájdalmat, de egész testében reszketett. Az égetést végző szondát a lágyéki artérián át vezették fel, a másik katétert a nyaki vénán keresztül. Csak akkor érzett égető-szúró fájdalmat, mikor pár másodpercre rákapcsolták a nagyfrekvenciás impulzust. 4-5 szúrás, a képernyőn látta a szondák mozgását és helyzetét, behatolását a szív izomszövetébe.

– Na, meg is lennénk, sikerült 80%-ban blokkolni a bajt okozó területet. Menjünk-e tovább, mert már nagyon közel vagyunk a bal kamra falához, félő, hogy megsértjük a „főkábelt”?

Ezt tőle kérdi a főorvos? Hogy dönthetne ő?!

– Igen, hagyjuk abba. Mit jelent a 80%?

– Ekkora az esélye, hogy nem lesz újabb ritmuszavara. És ha lesz is, csak nagyon rövid ideig tart.

Az abláció sikeres volt. Azóta eltelt két év, és újabb SVPT nem fordult elő.

Felszerelte a polcokat, megírt két hosszabb családi „emlékiratot”, egy rövid esszét. Új anyagot gyűjtött az előadásaihoz. Kitakarította számítógépét; tervezett néhány műszert, amit szemléltető eszközként használ majd az előadásain. Még egy szép zempléni nyaralásuk is volt.

Kétségtelen: haladékot kapott, és használta, használja.

felső kép | rolffimages, adobe.com