A VEZETÉK
A kisszobából hívtam a nagyszobát, kicsöngött,
nagyi felvette: „Szervusz, én vagyok! Szervusz!”
Talán már ekkor úgy gondoltam, hogy a szervuszon
kívül lehetne mást is, és a telefon
talán azért telefon, mert ha valaki tele fontos
mondandóval: azon.
Tehát a szervusz
nem elég, de aztán a Tusnádiba költöztünk,
már nem működött, legalábbis Ópapa
azt mondta: „megcsináltatom”.
Egyik nap elmeséltem a szomszéd gyerekeknek, hogy
van, kiépítettük a vezetéket…
„Szervusz, szervusz!”, hallatszott a falon át,
és Jankóék nem barátkoztak velünk többet,
bár nővérem szerint azért, mert elvált
szülők gyerekei lettünk.
Dobozostul a szekrény tetejére került,
aztán – huszonöt év múlva, költözéskor – szemétdombra.
Ma éjjel álmomban megjelent Ópapa,
„megcsináltattam!”, szólt,
kinyitotta a dobozt, belemarkolt, a vezeték-köteget
egyetlen mozdulattal levegőbe hajítva. „Kiépítve.”
Izgatottan tárcsázok, „Szervusz!”
És felébredtem.
Szervusz…? A vezeték…
Megszakadt.