A VADDISZNÓ ÉBRESZTŐÓRÁJA

Talán könnyebb lenne,
ha a kormoránokat nézném
korgó gyomorral a szúnyogos tó partján,
és a tiszta ég alatt csendesen bámulnám a szitakötőket.
Ilyenkor a benzinkutasok
átváltoznak vadkacsákká,
a szélcsendben olajsima víz alá buknak
és felbukkanva lerázzák tollukról
a szivárványos cseppeket,
és elégedetten kijelentik,
hogy ma kedvező a forgalom.

Talán jobb lenne
az összehordott rőzse mögött kuporognom,
és míg a barlang előtt kőkéssel
hosszan, óvatos nyugalommal
ügyes kis televíziós készüléket faragnék,
– előttem három fenyőfa
söröskupak, Esthajnalcsillag
– lenéznék a ködben szendergő völgybe.
A közlekedési rendőrök
és a Markó utcai ügyészek
átváltoznának hattyúvá,
és én hosszan nézném a tűz mellől
ahogy lassú szárnycsapásokkal
szállnak a távoli mocsarak felé.
Útközben énekelnének kis hattyúdalt
a közlekedési szabályokról,
szabálysértésről, jelzőlámpákról.
Talán könnyebb lenne,
ha távirányítós kutyával
járnék a vadonban,
én figyelném, a kutyám meg szimatolná,
hogy mit lehet megenni ebből a világból.

Talán könnyebb és elegánsabb lenne
ha a nagy átváltozások idején
vadmacskásan nyújtóznék
egy vastagabb ágon,
a karmomat élesíteném,
terveznék napszemüveget
őserdőt, zsilettpengét magamnak,
a feleségemnek felhőt, mosógépet,
és hallgatnám a vaddisznók fához dörgölődzését.
Figyelném, mikor megszólal a vezérkan:
Berta, beállítottad az órát?
Még másfél millió év kell,
hogy megszelídüljünk.
Nehogy megtévesszen a dágvány, dagonya, repülőjárat,
mert az óra
időben csengetni fog.

kép | Kerttu, flickr.com