Bárkán György

A “SZEMÉLYES”, A MEGÉRTÉS ÉS A FÉLREÉRTÉS

2007 május

A “SZEMÉLYES”, A MEGÉRTÉS ÉS A FÉLREÉRTÉS

Az önkifejezésünket szolgáló jelentéseket a világtól – kevésbé színes kifejezéssel élve: a társadalomtól – kapjuk; adott a szó és adott a szójelentés, amelynek Bahtyin szerint belső és külső formája van. A belső mélyén a mag a jelölő-jelölt szerkezet, amely szavaink túlnyomó többségénél hallgatólagos megállapodáson, kultúránk egyik lényeges tényét képező öntudatlan szerződésen alapszik, s hordozza gondolataink fogalmi tartalmát. A külső forma burkát viszont a szavak hangalakjához kapcsolódó intonáció, hangsúly, nyomaték és hasonlók alkotják. A jelölő-jelölt szerkezet az, amit készen kapunk, s így az érzelmeinket jelölő szavak fogalmi meghatározottsága is adott, a külső formát jellemző minőségek saját viszonyunkat fejezik ki a tartalomhoz. Nincs olyan közlés, ami nem mond valamit a közlőről is. Ráadásul a nyelv nemcsak szavakból, hanem mondatokból, s a rájuk épülő nyelvi konstrukciókból áll, amelyek megjelenítik, ábrázolják, modellezik belső állapotainkat. Kulcsszavaink megértése a készen kapott jelölő-jelölt struktúrák alapján történik, számos összefüggésük – mint a talajban kúszó, csavarodó, lopakodó, messzire nyúló gyökérzet – kapaszkodik mindabba, ami a fogalmi jelentésen túl van, s amelyet a társadalom nyomása alig-alig érint. Ezért a kulcsszavak ugyan sápadoznak, vérszegény jelentésük sorvadt gondolatokat hordoz, de minden egyes értelmezési kísérlet – mondjuk úgy: dekonstrukció – új s új összefüggések kialakítását indítja el, amelyek eredeti vonásait tárhatják fel az alapfogalomnak.

beleérző azonosulás

Természetesen megértjük mindazt, amit tálcán felénk nyújt vagy kalapáccsal döngöl belénk a szocializáció, de minden párbeszéd fogalmi tartalma mögött ott van az a sajátos aktus, amelyet beleérző azonosulásnak nevezünk. Beindítják a szavak, s aztán jelentésüket gazdagítják, módosítják, netán ellenjelzésekkel tagadják a fogalmakat. A Másik érzelmeit magunkban felidéző beleérzés, s az érzelmek kommunikációja nagyon mély, nagyon ősi tény, a törzsfejlődés homályban lévő ősállapotaira vezethető vissza: Konrad Lorenz tapasztalatai szerint már az egyszerűbb madaraknál is találkozunk bonyolultabb közösségi érzésekkel, összetartozást kifejező utánzással és gyásszal.

A megértés és önkifejezés szorosan összefügg. A puszta csontváz-létre csupaszított jelölő-jelölt szerkezet nyelvtani determinánsai, a jelzők és határozók is konvencionálisak, s az őket hordozó szimpla vagy fölöslegesen locsogó mondatok minden elemét és önismétlését készen kapjuk a világtól/ médiától, hivatásos vagy önként stréberkedő vélemény-vezérektől – ezeket hívjuk kliséknek, amelyekben semmi személyes nem fejeződik ki. Pontosabban: kifejeződik bennük a személyiség tagadása, megsemmisülése mindannak, amiért kommunikálni érdemes. Megértjük, majd egyre inkább csak megérteni véljük őket, mert jelentésük kiüresedett, míg végül saját magunk megértésének céljára használva önmagunkat se értjük meg, mert nincs mivel kifejeznünk Énünket – se másokkal folytatott párbeszédeinkben, se belső monológjainkban. Így állítják elő a klisék a hatalmi céloknak s politikai manipulációknak megfelelő embert, aki tökéletesen hordozza az igazán hívő vagy cinikusan önérdek vezérelte manipulátorok – melyik a jobb változat? – megnyilatkozásait.

barkan11092

Hiába függ azonban a klisé a társadalmi jelölő géptől, amely létrehozza s fejünkbe nyomtatja, az egymáshoz kapcsolódó jelentések indázó rengetege a szójelentésben kifejeződő konszenzusra újabb s újabb közmegegyezések konstrukcióit építi. Ezért olyan fontos a kialakult klisé-szövegek dekonstrukciója, amelyet éppen azzal a hármas megközelítéssel valósíthatunk meg, amelyet Levendel Júlia tételezett előadásában: az érzelmes, a kritikus és a konstruktív „hármasegységével”. Nyelvünk számára ez éppen olyan fontos lehet, mint számtanunkban az ún. hármasszabály. Érzelem és önkifejezés, kritika mint a hamis tudat fétiseinek felszámolása, s a leromboltak helyén a kritikából kisarjasztott új konstrukciók megalkotása.

kirekesztettség

A jelölő-jelölt szerkezet mindenki számra közös, ami azonban a kifejezés egészéből elsajátítható, az társadalmi rétegek szerint különbözik. „Mindnyájunk közös nyelve” – mondja Kállay Géza, s az emberi univerzum elvont mélységeiben-magasságaiban valóban létezik ilyen, azonban a társadalmi helyzet, a szűkebb környezetben betöltött pozíció meghatározza a közmegegyezésben kialakult jelentés átvételét, vagy azt, hogy az egyén milyen mértékben képes egyáltalán elsajátítani külső formájának mélyéről a jelölő-jelölt szerkezetet. A hátrányos helyzet meghatározza az információban részesedés mértékét, ma – mondják a teoretikusok – a szegények relatív elnyomorodásában egyre nagyobb szerepet játszik a kirekesztettség az információ megszerzéséből. Ez azonban sokkal mélyebben gyökerezik a társadalomban: mert az emberi kapcsolatok, társadalmi viszonyok közvetítette jelentésekhez jutással kezdődik.

Terepen kutató pszicho-szociológusként korábban végzett kísérleteim érzékletesen tárták fel e jelenség alapelemeit. Vidékről származó fiatal munkásokról, faluból frissen a fővárosba áramló, jobb megélhetést s nagyobb társadalmi-kulturális elismerést kereső fiatalokról van szó. Budapesten, ipari vállalatoknál elhelyezkedve, szakmunkásképző iskolákba iratkozva vagy kollégiumok falai között megőrzik a magukkal hozott csoportviszonyok egy részét, s gyakran igen zárt közegben rögzítik eredeti kapcsolataikat. Környezetükkel jórészt csoportban érintkeznek, bevetített normák, értékek, hagyományos viselkedési minták alapján. Így önkéntelenül is kisebbségi helyzetbe kerülnek. Különösen tanulságos azoknak a fiataloknak a helyzete, akik a magukkal hozott kapcsolati hálóból kiszakadva magányosan, peremre szorulva élnek. A vidékről magukkal hozott viselkedési minták, szokások, értékek gyakran ütköznek a környezettel. Ez kölcsönös visszacsatolások közepette generálja a csoportok közti távolság, a félreértések lehetőségének növekedését. Az érzékletesség kedvéért hadd álljon itt szociográfiám, illetve néhány szakcikkem következtetése: a kommunikációs rendszerben a visszacsatolást kifejező görbe magassága számszerűen meghatározható módon függ a kommunikátor társadalmi helyzetének tulajdonságaitól, így hátrányának jellemzőitől is, s attól a távolságtól, amely a peremszemélyt a központi figuráktól elválasztja. Mennél nagyobb ez a távolság a kiindulási helyzetben, annál nagyobb mértékben nő, ha nincs olyan esemény, amely a tendenciát visszafordítja.

barkan11093

A visszacsatolások ilyenkor pozitív jellegűek, megerősítik a kiinduló problémát, ellentétben a csillapító-szabályozó negatív visszacsatolással. A szereplők félreértik, majd félremagyarázzák egymást. A félreértések félelmet és agressziót szülnek, hibáztatás, kivetítés, szélsőséges esetben bűnbakképzés jön létre, a kilengések akár csillapíthatatlan mértékbe csaphatnak át. Kis csoportok esetében – kiegyensúlyozott társadalmi viszonyok közepette – csak a kis csoport bomlik föl, de semmi akadálya nincs, hogy e kis csoportok a kisebbségek elleni agressziókból indulva kataklizmákat okozzanak.

Napjaink hazai viszonyai közepette éppen ez a veszély fenyeget. Ezért a fogalmak tisztázása csakugyan társadalmi feladat.

a félreértés

A félreértés egyébként filozófiai téma is. Lukács György egykori barátja, a fiatalon elhunyt magyar filozófus, Popper Leó tanulmányaiban visszatérő téma mint korszakokon átívelő strukturális jelenség. Éppen az érzelmek és belső tartalmak verbális kifejezhetőségének korlátai miatt – amelyekről a kulcsszavak kapcsán beszéltünk – gondolja Popper Leó, hogy a félreértés szükségszerű jelenség, amely a jelenkor határain túl társadalmi-művészeti korszakokat is elválaszt egymástól, s végső soron magát a megértést is lehetetlenné teszi. De éppen a félreértés e szükségszerű mivoltát korlátozza, s persze megkérdőjelezi a Vasárnapi Kör filozófusainak – a fiatal Lukács György időnkénti kétségbeesése ellenére – mondhatnánk tragikus optimizmusa, amelyet talán Fülep Lajos egyszerű, máig érvényes tétele fejez ki: az emberi lét értelme akkor válhat saját életünket is meghatározó tényezővé, ha úgy valósítjuk meg, hogy személyiségünket egy személyiségen túli értéknek rendeljük alá.

A Van fogalmad? című fogalomértelmező sorozat Kulcsszavak és álkulcsszavak előadásához
kép | shutterstock.com