Dobosi Bea

A SEB

A SEB

Az igazgatónőről lerítt, hogy nem érte váratlanul leplezetlen érdektelenségünk. Szavait jobbára az osztályfőnökünkhöz intézte. Huszonöt éve vezette a múzeumot, hozzászokott, hogy legfeljebb a tanárokra számíthat.

Az osztályfőnökünk előreküldött az igazgatónő irodájába, mert ott akarta megnézni a nyakamat. A folyosón úgy éreztem, mintha hóban gázolnék. Reménykedtem, hogy a súlyos ajtót zárva találom, és osztályfőnökünk lemond a nyilvános vizsgálatról. Nem lehetetlen, hogy csúnya grimaszba rándul az arca, miközben a nyakamat nézi. Biztosan nem szeretné, ha úgy látnák.

Az osztályfőnökünk az összes tanárnőnél magasabb volt az iskolában. Az ünnepségeken a feje és ormótlan válltömése kitakarta a három dombot az iskola címerében, és a kettős kereszt az ősz kontyán egyensúlyozott. Sokan kinevették. Messziről is látni lehetett, ahogy a púderrögök összegyűltek arca ráncaiban. Egyszer hírbe hozták a franciatanárral.

Elkeserített, hogy az ajtó nyikorgás nélkül kinyílt. A talpam alatt besüppedt a mintás szőnyeg, leszakadt rojtjai apró férgekként tekergőztek a lakkozott parkettán. Arra gondoltam, hogy a vitrinek üvege mögött porosak a régi könyvek.

ne legyenek átfedések

Az első kétnapos kirándulást az egész osztály türelmetlenül várta. A barátnőim hetek óta másról sem beszéltek, izgatottságuk néha rám is átragadt. Azt tervezték, hogy egész éjszaka fenn maradunk, és összeválogattak egy-egy kazettányit a kedvenc számaikból. Hosszasan egyeztettek, hogy ne legyenek átfedések. Egyszer-kétszer hajba is kaptak, melyik számot ki szereti jobban. Sikerült pár őszinte mondatot mondanom, de előfordult, hogy nem mosolyogtam hozzá. Nem tudtam, bízhatok-e bennük.

Amikor a fiúkról pusmogtak, hallgattam. Kimondatlan szabály volt, hogy ilyesmiről nem lehet fennhangon beszélni. Féltem, ha túl közel hajolok, megérzik a szájszagomat. Apukám úgy tudta, szuvasodás és emésztési rendellenességek okozzák. Reggelente kétszeres erővel mostam fogat, és örültem volna, ha vérzik az ínyem. Akkor talán megsajnálnak.

shutterstock 457054357

Az egyik barátnőm egy huszonnégy éves fiúval járt. A szülők felhördültek, amikor kitudódott. Anyukám otthon megjegyezte, hogy egy ennyi idős fiatalember már mást is szeretne, nem csak a barátnőm két szép szemét nézegetni. Kínosan érintettek a szavai, de később én is így fogalmaztam. Mintha ez lenne az egyetlen érvényes megállapítás.

Legjobban az evés és a vécézés miatt aggódtam. Apukám egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy megdorgáljon, amiért túl hangosan rágok. Az ebédlőasztalnál csendre intette a családot, majd egy tudós feszült figyelmével tanulmányozta a szám és az állkapcsom mozgását. Abban bízott, hogy kellő odafigyeléssel és kitartással rájön, mit csinálok rosszul. Mint egy kutya, mondta végül. Lenyeltem a falatot, és nyelvemmel kipiszkáltam az ételmaradékot az ínyem tövéből. Mint egy kutya, mondta erre is.

Eleinte nem szóltam otthon, hogy nem kérek tízórait. A szalvétába csomagolt párizsis zsemlét a tankönyveim közé tettem, és az iskolában a szemetesbe dobtam, amikor senki nem figyelt. A szalvétát átáztatta a vaj, elmosódott rajta a minta. Mindig másik szemetest választottam, hogy elaltassam a takarítónők éberségét. Még a tornaterem előtti folyosóra is bemerészkedtem, ahová nem volt szabad. Három hét alatt értem körbe az épületen. Később megsajnáltam anyukámat, hogy feleslegesen veszi és vajazza a zsemléket. Helytelenítően csóválta a fejét, mert a kihagyott tízórai nem elég, hogy ne látsszon az idomom a ruha alatt. Tévedett. Egyes számban használta a szót. Nem javítottam ki.

a vérfolt

Óvatosan megtapogattam a sebet. Még vérzett. Kezemet a bordó kordbársony nadrágba töröltem, csak utána jutott eszembe, hogy anyukám nem örül majd a vérfoltnak. Azzal búcsúzott, hogy a becsületre vigyázzak. Most láttam először zavartan nevetni. Máskor, ha fontos dolgokról beszélt, könnyes lett a szeme. Már előrehajoltam, hogy megpusziljam kétoldalt az arcát, és kínosnak éreztem volna, ha félbehagyom a mozdulatot. Szégyelltem, hogy ilyesmit mondott nekem.

Bélus a menzáról hozta magával a háromszögletű alumíniumtálcát. Úgy dobta be a kiállítóterembe, mint egy frizbit. Nem tudom, mi célja volt vele. Telibe találta az egyik vitrint, és a szétrobbanó üveg szilánkja megvágta a nyakamat a fülem mögött. Mérlegeltem, hogy elhallgatom a sérülésemet. Megalázónak találtam, hogy éppen engem ért. Mintha elítélendő tulajdonságom vagy kínos ügyetlenségem okozta volna, és bárki felelősségre vonhatna érte.

Amikor észrevették a nyakamon csorgó vért, azt hazudtam, nem is éreztem. Osztályfőnökünk rám szólt, hogy ne piszkáljam a sebet, majd gyors egymásutánban kérdéseket tett fel, de választ nem várt rájuk. Utasított, hogy az igazgatónő irodájában várjak, mert előbb Bélussal számol. Az igazgatónő megmutatta az utat, közben megérintette a lapockámat. A pólón át is éreztem, milyen puha a tenyere.

Beleborzongtam a gondolatba, hogy az osztályfőnökünk megnézi a nyakamat. Attól tartottam, piszok tapadt a hajvonal alá vagy zsíros a fülem. A gondolatra megfájdult a visszatartott vécézéstől feszülő és puffadt hasam. Eszembe jutott, hogy megtörölgethetném magamat egy zsebkendővel, de nem mertem. A hazugságtól nem riadtam volna vissza, de a szétkent vért nem lehet letagadni. Arra gondoltam, hogy dédpapa fülcimpáján szőrszálak nőttek. Néha lecsipdeste őket a görbe végű körömollóval, de a sörték ott maradtak. Máskor kis piros sebhelyek árulkodtak róla, hogy végighúzta a fülén a borotvát. Dédpapának már nincs gondja a fülében növő szőrrel. Ami azt illeti, sírja sincs.

shutterstock 424121170

Nem akartam összerezzenni, amikor az osztályfőnökünk és az igazgatónő benyitott. Hirtelen az a gyanúm támadt, hogy valaki lopva folpackkal tekerte be a bútorokat. Máskor kellemetlen helyzetekben tisztábban látok. Az is előfordul, hogy felriasztanak, és utána már nem találom a testhelyzetet, amiben jól éreztem magam. Nem tudom, hogy tartottam a kezemet vagy a fejemet.

Nem szerettem felnőttekkel beszélni. Az osztályfőnökünket gondosan és feltűnésmentesen kerültem, mert mindenkiről mindent tudni akart. Sosem hittem el, hogy tényleg rám kíváncsi. Jelenlétében sem érdekeset, sem fontosat nem tudtam mondani. Biztosan valami mást akart kideríteni, aminek hozzám nem volt köze.

Ha otthon megemlítettem, hogy kérdezgetett, anyukám egy katonai hírszerző alaposságával vallatott ki. Nyugtalanította, hogy válaszaim alapján kedvezőtlen kép alakul ki róluk az iskolában. Ha rendkívüli vagy szégyenteljes dolog történt a családban, részletesen kioktatott, mit szabad mások előtt mondani, és mit nem. Nem mertem megszegni az utasításait.

Nem mertem elhúzódni.

A félelmem ezúttal alaptalannak bizonyult. Az osztályfőnökünk az egyik plüsshuzatú fotelba ereszkedett, és szó nélkül a lába közé vont. Két térde megérintette a fenekemet és az ágyékomat. Nem mertem elhúzódni. Ahogy az igazgatónő felé fordult, a nyakán megfeszült egy ín. Örültem, hogy ilyen kevés figyelmet fordít rám. Így biztosan nem veszi észre, ha valami baj van velem. Senki sem mondhat rosszat rólunk.

Csak a buszon fogott el rettegés, hogy apukám majd viszolyogva megkérdezi, mi történt a nyakammal. Már most tudtam, hogy úgy teszek, mintha nem látnám az arcára kiülő undort. A csalódottsága felett is szemet hunytam az ebédlőasztalnál. Felszólítására a család engedelmesen letette az evőeszközöket, és egyetlen pisszenés nélkül figyelte a bemutatót. Apukám szobormerev testtartással hangtalanul rágott. Előre tudtam, hogy csalódást okozok.

Amikor mindenki elaludt körülöttem a buszon, a nyakamhoz nyúltam. A seb nem fájt, de a barna ragtapasz egyik fele elengedett. Letéptem, és a zsebembe gyűrtem.

kép | agsandrew, shutterstock.com