A PLANETÁRIS TÁRSADALOM FELÉ
2001 február
A GLOBÁLIS KAPITALIZMUS KÖNNYEN MEGVALÓSÍTHATÓ ALTERNATÍVÁJA
Pénzt vagy életet? Melyik mellett kötelezzük el magunkat? Melyik lesz kormányzó intézményeink szervezőelve? Elért eredményeink mértékadója? Ennek eldöntése forgott kockán tavaly november végén Seattle-ben, ahol emberek tízezrei gyűltek össze a világ minden tájáról, hogy megálljt parancsoljanak a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) demokráciát, emberiséget és bolygónkat fenyegető támadásának.
A WTO olyan új világrend mellett kötelezte el magát, melyben a pénz diktál, ahol a hagyományos bal- és jobboldali politika átadja helyét egy újnak mely a pénz és az élet közötti választást tekinti életünk és intézményeink szabályozó-elvének. Lealacsonyodunk-e addig, hogy a pénz szolgáivá válunk fogyasztóként és munkaerőként egyaránt a multinacionális tőkés vállalatok és a pénzügyi spekulánsok uralta globális gazdaságban? Vagy fellépünk ember mivoltunk tudatában, a Föld lakóiként, akiknek joga és kötelessége olyan társadalom teremtése, melyet emberek irányítanak az élet teljességének szolgálatában.
GLOBÁLIS KAPITALIZMUS
Az egyenlőtlenség és az igazságtalanság a globális kapitalizmus meghatározó és nem véletlenszerű velejárói. Egy kapitalista rendszerben a pénz minden érték elismert mérőeszköze. A kereskedelmi tőke-profit maximalizálása válik a társadalom meghatározó céljává. A verseny, az individualizmus és a materializmus a követendő kultúrnormák. A részvény árak és a bruttó nemzeti termék (GDP) a fejlődés és a jólét elfogadott mértékadói. A föld és a részvények árát felverik, miközben a fizetések összegét stabilizálják vagy csökkentik – így gyarapítják egy szűk elit vagyonát a dolgozó emberek béréhez képest, utat nyitva az egyre növekvő egyenlőtlenségeknek. A kapitalizmus idomít és szelektál, mivel magasan fejlett pénzügyi tudatossággal megáldott vezetői kizárólag pénzben gondolkodnak. Kedvelt intézményi formája a közjegyzett korlátolt felelősségű társaság, amelyben a hatalom a társaság igazgatói testületének kezében összpontosul, mely a mindig távollévő tulajdonosoknak tartozik számadással, ugyanakkor a köz által nem vonható felelősségre, mivel annak nevében hozza döntéseit. Mivel a társaság igazgatóját és hivatalnokait terheli a jogi felelősség, hogy a részvényesek rövid távú profitmegtérülése a lehető legmagasabb legyen, már a jogi felépítése is a rákdaganathoz hasonló határtalan növekedésre kényszeríti a társaságot anélkül, hogy e növekedés őt magát vagy a gazdaszervezetet érintő következményeit figyelembe venné.
Bár az élő tőke – emberi, társadalmi, intézményi vagy természeti – minden valódi gazdagság végső forrása, a kapitalizmus számára nem képvisel értéket, el sem számol annak felélésével. A kormányokon és a tőkés társaságokon túlmutató hatalom a globális piacokon keresendő, ahol a spekulánsok kölcsön dollármilliókkal hazardíroznak. Azáltal, hogy a társaságok megvásárolták a médiát és a politikusokat, a demokrácia intézménye értelmetlenné vált, mert a pénzintézetek úgy írják újra a törvényeket, hogy azok mentesítsék őket a közszabályok, gazdasági határok betartása, valamint az olyan megszorítások alól, melyek a verseny kiiktatását célzó törekvéseiket – a beolvadás, a felvásárlás vagy a stratégiai szövetségek – lennének hivatottak szabályozni.
üzletbarát fogyasztói társadalom
A WTO, melyet a világ legnagyobb tőkés társaságai gazdasági érdekeik érvényesítése érdekében hoztak létre, akkora befolyásra tett szert, hogy fellép a helyi és nemzeti jogszabályok ellen, amennyiben azok ellentétben állnak a tőkés társaságok globális prioritásokról alkotott nézeteivel. A WTO-n keresztül a világ gazdag és befolyásos rétegei kierőszakolják nemzetközi megállapodások tárgyalását és hatályba léptetését, hogy a tulajdonjog védelmét prioritáshoz juttassák az emberi jogok védelmével szemben; hogy a kormányokat irányításuk alá vonják és megtiltsák nekik a multinacionális tőkés társaságok és a pénzügyek ellenőrzését; hogy elhárítsanak minden akadályt a homogenizált üzletbarát fogyasztói társadalom terjeszkedésének útjából; hogy minden országot egy szabványosított laissez faire kapitalista gazdasági modellbe olvasszanak; hogy a köztulajdon és a közszolgáltatások privatizálására kényszerítsék a kormányokat; hogy a természeti erőforrásokhoz korlátlan hozzáférést biztosítsanak a vállalatok számára, és hogy állami garanciákhoz juttassák a magánbefektetőket és a spekulánsokat.
E hibás gazdasági modell egyre ingatagabb lábakon álló legitimitása két gyakran hangoztatott téves következtetésen alapszik:
Első téves következtetés: A szegénység enyhítésének legméltányosabb és leghatékonyabb módja a gazdaság hatósugarának bővítése a gazdasági növekedésen keresztül, ezáltal javítva minden ember életszínvonalát. Valóság: A jelenleg tapasztalható gazdasági növekedés elpusztítja a társadalom és bolygónk élő gazdagságát, fokozatosan eltünteti a valódi gazdagságot azzal a céllal, hogy nyereséget termeljen, elsősorban a már gazdagok számára. Második téves következtetés: A kapitalizmus globális győzelme a demokrácia és a piacgazdaság győzelme is egyben. Valóság: A demokrácia és a piacgazdaság létrehozatalán kellene fáradoznunk, mert ezeken alapszik a méltányos, önszerveződő társadalom. A kapitalizmus mindkettőnek halálos ellensége. A kapitalizmus meghatározása, ágai és gyakorlata szerint olyan rendszer, mely a hatalmat egy szűk kör kezébe koncentrálja a többség kizárásával. A hatalommal bírók fejében azt az illúziót táplálja, hogy a rendszer a prosperitás, nem pedig a pusztítás és a felfelé történő újraelosztás hajtómotorja.
EGY PLANETÁRIS TÁRSADALOM
Vegyük számba egy planetáris társadalom lehetőségét, ahol az élet az érték mértékadója s ahol minden egyes ember boldogságának, jólétének, kreatív kifejezésmódjának biztosítása a végső cél. A jólétet és a fejlődést olyan mutatók alapján értékelik, melyek az egész társadalom élő tőkéjének – emberi, társadalmi, intézményi vagy természeti – életképességét, sokféleségét és teremtő erejét írják le. Ezeket a mutatókat körültekintéssel ellenőrzik, ahogy mi most a nemzeti összterméket (GDP) és tőzsdei árfolyamokat. Bármilyen hanyatlásra utaló jel korrekciós lépéseket vált ki. A vezetők képzésének és kiválasztásának alapja a magasan fejlett közösségi és planetáris tudatosság.
Az emberi jogok és a politikai szuverenitás valódi személyek kezében van, az egy személy egy szavazat elve alapján. A civil egyesületek aktív részvétele a tevékenységben elősegíti a közvetlen demokrácia gyakorlását. A választások közpénzből történő finanszírozása és a politikai jelöltek számára biztosított ingyenes médiaszereplés minimalizálja a pénz szerepét a választásokban.
A gazdasági központok olyan jól szabályozott, önszerveződő piacokon jönnek létre, melyek az együttműködés és a kölcsönös felelősségvállalás szilárd alapokon nyugvó etikájának keretein belül működnek. Némelyek ezt körültekintő piacgazdaságnak nevezik. A vállalkozások emberléptékűek és tulajdonosaik a valós befektetők, a cég alkalmazottai, ügyfelei, beszerzői és a helyi közösség tagjai. Számos különböző vállalkozásforma lehetséges: magántulajdon, szövetkezet, társulás és részvényes tulajdonú tőkés társaság, de a jelenlegi, korlátolt felelősségű tőkés társaság, mely elkülönítette a tulajdonosság fogalmát a köz iránti felelősségvállalástól és közösség általi elszámoltathatóságtól – többé nem létezik. Minden egyes ember megélhetéshez való jogát a legalapvetőbb emberi jogként tartják számon, melyet részben a megélhetés alapjául szolgáló eszközök résztulajdonosi jogával biztosítanak. Az egyenlőség és a nyilvános elszámoltathatóság a gazdasági élet alapkövei.
a társadalom szolgája
A pénz a társadalom szolgája, nem pedig ura, rendeltetése kizárólag a produktív befektetések és az előnyös csere elősegítése. Előteremtése közfeladat. A pénzügyi spekulációt a rendeletek és az adópolitika erőteljesen korlátozza. A helyi pénz használata általános, csakúgy, mint a független közösségi bankok és hitelegyesületek léte. Így a kereskedelem és a termelés zöme, mint a vállalkozások, túlnyomórészt helyi keretek között zajlanak. Az országok árufeleslegükkel kereskednek, melynek mennyiségét természeti adottságaik összevetése alapján határozzák meg.
A kulturális és gazdasági sokféleségnek, valamint a kísérletezésnek egyformán nagy jelentőséget tulajdonítanak. Az egyéni, helyi és nemzeti vállalkozások alapvetően abban különböznek egymástól, hogy másképp oszlik el bennük a köz-, illetve magántulajdon, hogy eredményeiktől és preferenciáiktól függően vesznek-e részt a planetáris kereskedelem rendszerében. Az egyéni utazásnak és az elektronikus kommunikációnak köszönhetően a tapasztalat, a kultúra, az információ és a technológia egyformán adottak az egyén, a közösségek és a nemzetek számára. Ez segíti elő, hogy a társadalom gyors ütemben haladhasson az életszínvonal és az életminőség folyamatos javítása irányában.
Minden közösségnek vagy nemzetnek joga van dönteni azokról a feltételekről, melyek szabályozzák leendő befektetési partnereik részvételét a helyi gazdasági életben. A mindenki számára igazságos és előnyös planetáris kereskedelmi rendszer megteremtését célzó fenti jogok és egyéb idevonatkozó elvárások betartását az Egyesült Nemzetek felügyelete alatt bevezetett nemzetközi megállapodások garantálják. Elfogadjuk a Kereskedelem szabályait, a Piac létjogosultságát és a Méltányos Kereskedelmet. Elutasítjuk a Szabad Kereskedelmet, a Globális kapitalizmust és a WTO-t. Üdvözöljük a méltányos és arányos kereskedelmet, mely a kereskedő partnerek közös érdekeit szolgálja. Ugyanakkor a planetáris társadalom természetesen a helyi termelést részesíti előnyben, mert az erősíti a helyi szabályozást és a gazdasági biztonságot, növeli az országok közötti gazdasági kapcsolatok stabilitását és rugalmasságát, továbbá mérsékli a szállítási költségeket és az energiafogyasztást. A planetáris társadalom és a globális gazdaság abban is eltérnek egymástól, hogy az előbbi komolyan veszi a piac és a kereskedelem elméletének alapelveit, például hogy a piacokat szabályozni kell ahhoz, hogy a hatékony piac működésének feltételei fenntarthatóak maradjanak. Épp azért léptet életbe szabályozó és pénzügyi intézkedéseket, hogy fenntartson egy észszerű kereskedelmi egyensúlyt az országok között, hogy biztosítsa: az előállítók internalizálják az összes költséget és azok meg is jelennek az eladási árakban (nincsenek sem direkt, sem bújtatott támogatások, sem olyan méltánytalan versenypiaci visszaélések, mint a dömping), továbbá hogy a kereskedelem és a tulajdon túlnyomórészt nemzeti maradhasson (korlátozza a nemzetközi pénzügyi áramlást és a külföldi tulajdont).
Röviden: a planetáris társadalom komolyan veszi a kereskedelem és a befektetések piaci elveken nyugvó szabályozásának kialakítását és bevezetését.
Hát nem pontosan ez a WTO célja is? Nem beszélve a szabad kereskedelem szószólóiról, akik folyton arról beszélnek, hogy azért van szükségünk a WTO-ra, hogy kereskedelmi szabályokat hozzon a kereskedelmi háborúk megakadályozása és a szegény nemzetek érdekeinek védelmére. Akik ilyen kijelentéseket tesznek, többnyire csak a levegőbe beszélnek. A kereskedelmi szabályzás a szabad kereskedelem híveinek mumusa és az általuk szervezett WTO-nak nem célja, hogy a nemzetközi kereskedelmet vagy a globális tőkés társaságok és a pénzügyi piac tevékenységét szabályozza. Pontosan az ellenkezőjére hivatott, arra, hogy gátat vessen a nemzeti és helyi kormányok törekvéseinek, olyan szabályok bevezetésének, melyek szűkebb keretek közé szorítanák a nemzetközi kereskedelem és tőke áramlását.
A WTO valódi törekvései tevékenységéből és aktuális javaslataiból válnak egyértelművé. Japánnal például közölte, hogy az USA-ban gyártott bourbon whisky-re kivetett adója túl magas. A WTO nyilvánvalóan azt hiszi, hogy a japán emberek jól járnak azzal, ha több amerikai bourbont isznak. Kanadának megmondták, hogy nem védheti meg saját kultúráját az amerikai magazinok megadóztatásával. India pedig nem láthatja el lakosait olcsó általános gyógyszerekkel, mert az sérti a külföldi gyógyszerforgalmazókat, akik tetemes összegeket profitálnak a márkás termékek forgalmazásából. Az Egyesült Államok nem szüntetheti be az olyan tonhal behozatalát, melyet delfinekre ártalmas módszerekkel fognak ki. Az európaiak banánimportjukban nem részesíthetik előnyben a Karib-szigetekről érkező, kisméretű szövetkezetekben termelt banánt. Továbbá mindaddig nem korlátozhatják a növekedési hormonnal kezelt marhák, vagy az emberek és a környezet egészségére nézve potenciális kockázatot jelentő genetikailag módosított élelmiszerek behozatalát, amíg nincs végső bizonyíték a kérdéses termékek ártalmasságára. A WTO még azt is eldöntené az európaiak és mások helyett, hogy elláthatják-e megkülönböztető címkével az ilyen termékeket, így lehetőséget adva a vásárlónak, hogy maga dönthessen.
nemzeti élelmiszerellátás
Azok a javaslatok, melyeket a seattle-i konferencián terjesztettek elő, megakadályozták volna a kormányokat, hogy a külföldi befektetőkkel szemben (beleértve a banki, média és egyéb szektorokat) a helyieket, illetve a helyi közellátó cégeket részesítsék előnyben, hogy megőrizzék a nemzeti élelmiszerellátás biztonságát a helyi farmerek külföldi versennyel szembeni támogatásával, hogy megóvják erdőiket és vízkészleteiket a külföldi társaságok kiaknázásától, illetve hogy szabályozzák a nemzetközi, spekulatív pénzügyi tranzakciókat. Továbbá utat nyitottak volna az állami iskolákat és az egészségügyet magába foglaló közszolgáltatói szféra privatizációja előtt. Hiába vették le ezeket a javaslatokat a napirendről, még korántsem tettek le róluk, egész bizonyosan előterjesztésre kerülnek majd olyan találkozókon, melyeket kevésbé követ figyelemmel a társadalom és nem járnak tiltakozó akciókkal.
A WTO a nemzetközi tőkés társaságok és befektetők irányítása alatt alakult, hogy megakadályozza és visszaszorítsa a kereskedelem, a tőkés társaságok és a pénzügy állami irányítását. A WTO azon állításának, hogy megóvna minket a kereskedelmi háborúktól és a kisebb országok érdekeit védelmezné a globális gazdaságban, ellentmond a fenti banánimport esete.
Az Egyesült Államok úgy határozott, hogy két óriás konszernjével, a Chiquitával és a Dole-lal szemben méltánytalanul járnak el az európaiak, amikor banánimportjukban a Karib-szigeteken, kisméretű farmokon termelt banánt részesítik előnyben. A Chiquita és a Dole Közép-Amerikában termeszt banánt, a világ banánkereskedelmének fele az ő kezükben van, és mind a demokratákat, mind a republikánusokat tetemes összegekkel támogatják. Az Egyesült Államok a WTO-hoz fordult ebben az ügyben, mely a tőkés társaságok javára rendelkezett, s így közel 200 000 kistulajdonos farmer megélhetése került veszélybe. Az európaiak nem engedtek, és az Egyesült Államok a WTO döntése alapján megtorló kereskedelmi háborút indított: magas vámokat vetett ki az Európában előállított kasmír pulóverekre és a Rocquefort sajtra. A WTO egyetlen határozatával a szegények ellenében lépett fel, és megtorló kereskedelmi háborút robbantott ki. Mindez mutatja, hogy állítólagos érdekeltsége a kereskedelmi szabályozás megteremtésében, a kereskedelmi háborúk megakadályozásában és a szegények érdekeinek szolgálatában szemfényvesztés.
A 21. SZÁZADBAN MEGVALÓSÍTANDÓ FELADATOK
Égető szükség van olyan (a globális gazdaságot irányító) szabályrendszerre, mely a globális gazdaságot visszatéríti romboló útjáról és a planetáris társadalom felé vezető útra terel bennünket. A seattle-i tiltakozások moratóriumot sürgettek minden további tárgyalásra a világkereskedelemről, amíg nem kerül sor a már létező egyezmények következményeinek felülvizsgálatára és az okozott károk orvoslására. Most, Seattle után egy megelőző és átfogó programtervezetet kell kidolgoznunk, mely a mindenki számára előnyös planetáris társadalom megteremtését tűzi ki célul.
Tartós nemzetközi egyezményekre van szükség, melyek:
– úgy szabályozzák a nemzetek feletti tőkés társaságokat és a pénzforgalmat, hogy visszaszoruljon a pénzügyi spekuláció, a nemzetek feletti bankok pénzmosási tevékenysége, a fegyver- és illegális kábítószer-kereskedelem, a társasági adó fizetésének megkerülése szárazföldön kívüli pénzügyi bázisok telepítésével, a belföldön tilalom alá eső kémiai anyagok és készítmények külföldi értékesítése, és az olyan versenyellenes tevékenységek, mint az ár-kartell.
– életre hívnak egy erős, nemzetközi tröszt-ellenes szervezeti formát, mely visszafordítja a tőkés társaságok hatalmának globális koncentrációjához vezető folyamatot, különösen olyan kényes területeken, mint a bankügy és az agrobiznisz, továbbá fenntartja a versenyképességet a nemzetközi piacokon.
– számonkérik a globális tőkés társaságokon, hogy megfelelnek-e a legszigorúbb nemzetközi, helyi, illetve nemzeti követelményeknek az emberi jogok, a munka, a környezet, az egészség és működési területük biztonsága terén.
– ellenőrzik a nemzeti kereskedelmet és a pénzügyi egyensúlyt, továbbá elősegítik, hogy korrekciós megállapodások születhessenek ott, ahol súlyos következményekkel járó, tartós egyenlőtlenségek alakulnak ki.
– mérséklik az országok között az egy főre eső erőforrás-használatban és a C02 kibocsájtásban mutatkozó kirívó egyenlőtlenségeket.
– megszüntetik a piactorzító export és nemzetközi támogatásokat.
– szankcionálják, ha egy ország gazdasági támadást intéz egy másik ellen az előállítás valódi költségei alatti áron kínált árudömpinggel; ha erőszakkal kényszerít egy országot, hogy megnyissa piacát olyan termékek előtt, melyeket az károsnak vagy szükségtelennek ítél meg, vagy ha az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által nem engedélyezett, egyoldalúlag elrendelt embargóval szándékosan szétzülleszti egy másik állam piacát.
meggondolatlan bevezetés
– módszereket dolgoznak ki olyan kérdések kezelésére, mint a túlszaporodásra hajlamos idegen fajok – például az ázsiai hőscincér – betelepülése; a fenyegető bizonytalanság az élelmezésügy terén, melynek hátterében azok a növekvő számú országok állnak, melyekben a háztáji gazdálkodást az államilag támogatott import visszaszorította; az emberi, gazdasági és környezeti egészséget veszélyeztető genetikailag módosított élő szervezetek élelmiszerellátásba és a környezetbe történt meggondolatlan bevezetése; a gyermek- és a rabszolgamunka alkalmazása az exporttermelésben; a szellemi tulajdonjoggal való visszaélések, melyeket a kedvező hatású gyógyszerek és technológiák felülárazása érdekében, illetve azzal a céllal követnek el, hogy korlátozzák a szegények és a szegény országok számára hozzáférhetőségüket.
Ez csupán néhány, a globális gazdaság szabályozási követelményeiből, melyeket a WTO az esetek többségében figyelmen kívül hagyott vagy elutasított.
Ha ezek a követelmények, hogyan működtethető a rendszer? Ezen a ponton tágabb kérdéssel kell foglalkoznunk: milyen intézményre kellene ruházni a globális gazdaság irányításának felelősségét? Némelyek a WTO hatáskörének bővítését javasolják, mert megvannak az eszközei és a fennhatósága, hogy rendelkezéseit betartassa. Ez túl kockázatos volna, mivel a WTO-nak nincs szakmai tapasztalata a munka és a környezet kérdésének területén, híven elkötelezte magát egy olyan rövidlátó és pusztító program mellett, mely a lehető legtávolabb áll egy planetáris társadalom megvalósításától, továbbá talán a legantidemokratikusabb a jelentősebb nemzetközi szervezetek sorában. A Egyesült Nemzetek tágabb hatáskörével, szakmai gyakorlatával és nyitottabb, demokratikusabb felépítésével sokkal ígéretesebb választás. Tisztáznunk kell azt is, hogy teljesen értelmetlen az Egyesült Nemzeteket és a WTO-t két független, egymást átfedő illetékességű globális kormányzó intézményként felállítani.
A világnak semmi szüksége olyan szervezetre, mely a globális tőkés társadalmat védelmezi azoktól a demokratikusan megválasztott nemzeti és helyi kormányok által bevezetett rendelkezésektől, melyek állampolgáraikat hivatottak megvédeni. Ezért ideje szembenézni a ténnyel, hogy hiba volt a WTO-t megalapítani és legjobb volna feloszlatni. A globális gazdasági kapcsolatok irányításának hatásköre az Egyesült Nemzetek Gazdasági és Társadalmi Bizottságát illeti meg. Az ECOSOC (Economic and Social Council) a Közgyűlés felügyelete alatt már most illetékes abban, hogy ellássa az Egyesült Nemzetek funkcióit a nemzetközi gazdasági, társadalmi, kulturális, oktatási, egészségügyi és egyéb idevágó kérdésben. Az Egyesült Nemzetek összes nyilvánvaló hiányossága ellenére az ECOSOC már létező keretein belül jóval könnyebb lesz a kellő szakértelmet elsajátítani és a demokratikus folyamatokat beindítani, mint a WTO-ban. Bár a tőkés társaságok lépéseket tesznek, hogy jelenlétüket kierőszakolják az Egyesült Nemzetekben, egyszerűbb lesz az Egyesült Nemzetek integritása és legitimitása elleni támadásokat visszaverni, mint megfosztani a WTO-t befolyásától.
Hosszú és küzdelmes lesz a planetáris társadalom felé vezető, előttünk álló út, de a seattle-i tiltakozás reményteljes kezdet volt.