A NEMTUDÁS HITELE

1. A széttagolt és részletező, a publikum számára érthetetlen szaktudományos érvelés elveszítette a hitelét a társadalom előtt. Ennek csak egyik oka, hogy számos esetben bebizonyosodott: a kinevezett szakértelem elvtelenül, legitimációs háttérként támogatta a mindenkori politikai rendet.

harmonikusan és pazarlásmentesen

Az ipari társadalmak gondolatvilágán felépülő, de annak számos elvét a végletekig fokozó eszmék között élünk. A legtisztábban talán mindezt az egész társadalmat olajozottan működő üzemként felfogó tervgazdaság elképzelése fejezte ki, ahol nemcsak az ipari termelésnek kellett volna az előrelátó tervezők által megszabott módon, ugyanakkor harmonikusan és pazarlásmentesen kapcsolódnia egymáshoz, valamint a társadalom igényeihez — hasonlóképpen elkülönült mezőkre osztódtak a települések területileg is: iparterületekre és lakóterületekre vagy üdülőzónákra; és így sorolódott merev szakaszokra időben a nap vagy az emberi élet: munkaidőre, amikor csak munkavállalóként — és szabadidőre vagy nyugdíjaskorra, amikor csak ellátottként illeszkedhetett az ember egy-egy szegmense az egydimenziós tervbe és gondolkodásba.

Teljesen megfelel a mindent szétaprózó és betagoló világrendnek a tudás és a szakértelem hasonló felfogása is. A tudomány intézményrendszere eredetileg a tudományosság és a szakszerűség, tehát egyfajta megközelítési módszer kontrollját szolgálta volna, hogy a társadalom számára ezen keresztül biztosítsa a tájékozódás lehetőségét az egyébként nem nyomon követhető részletekben. A céhszerű érdekvédelem azonban fokról fokra a kizárás és a kizárólagosság fellegvárává tette a legtöbb intézményt az ágazati kutatóhelyektől az Akadémiáig. Mindegy, hogy vízügyről, olvasási módszerről, egy híd helyéről vagy gyógyító eljárásról van-e szó, a képlet azonos: „Mindent megvizsgáltunk; amit mi javaslunk, az a legjobb megoldás, hiba nem lehetséges, aki mást javasolna, az bizonyítsa be, hogy jobb, de ha bebizonyítja, az úgyis szakszerűtlen, mert a szakszerűség letéteményesei is mi va­gyunk.”

A tudományos megközelítés kontrollja így átcsúszott az eredmények védelmébe, Egyre több esetben kerülnek intézmények olyan helyzetbe, hogy presztízskérdéssé válik a már teljesen nyilvánvalóan hibás álláspont védelme.

2. A meta-tudás ideje jött el: a társadalom elvárja a szakértőtől, hogy ne csak a saját, mereven határolt területére érvényes, de azon kívül is helytálló megállapí­tásokat tegyen. A szakértő dolga, hogy mit és hogyan elemez, de végkövetkeztetései nem ütközhetnek össze többé az egészében elfogadhatóval.

meta-jog

A „taxis blokád” értelmezése kapcsán sokszor szóba került a „polgári engedet­lenségi akció”, illetve ennek „jogi keretei”. Olyan dolgokról van itt szó, amelyek szétfeszítik a tételes jog kereteit, hiszen éppen áthágásának elfogadhatósága a kér­dés lényege. Csak az tud hitelesen állást foglalni minderről, aki jogi ismeretei mellett képes arra, hogy túl is lásson a leírt paragrafusokon: érzékelje a meta-jogot, a társadalmilag elfogadottat, azt, amiből a jogfejlődés maga is táplálkozik.

Ugyanilyen bizonytalanságot más tételes tudományág képviselői is éreznek. A közgazdasági törvények ugyan nem olyasféle alkotások, mint a jog törvényei: mégis reprodukálható a helyzet; itt is előfordul, hogy minden felhalmozott gazdasági is­meret kevésnek bizonyul egy szituáció megítélésére: a valódi helyzetben ugyanis nem modellszerű homo oeconomicus-ok, hanem hús-vér emberek döntenek, és számos motívumuk nem fér bele az eddigi gazdasági modellbe.

Ilyen helyzetben csak az képes tájékozódni, aki ki tud látni a maga szaktudomá­nya kereteiből, képes felfogni, amire szakkönyveinek írói még nem számítottak, s végül képes felülbírálni azt a tudásanyagot, amire őt magát beprogramozták.

Olyan kort élünk, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem érvényesek válogatás nélkül eddigi ismereteink. Nem most vált ez a tudás érvénytelenné: de érvénytelen­sége most vált igazán szembetűnővé.

Elengedhetetlen követelmény: szétválasztani és megkülönböztetni az ismere­tet, ami biztosítja új helyzetek elemzéséből kiinduló helyes következtetések levoná­sát a jártasságtól, ami az ismétlődő helyzetekben emlékeztet arra, hogy mit kellett tenni. Eddig ez utóbbi talán fontosabbnak is tűnt a mindennapok során, és sokáig úgy látszott, az előbbi nélkül talán meg lehet lenni. Új helyzetben azon­ban a helyzetismeret leértékelődik, a helyzetfelismerés felértékelődik.

3. A mozgalmi szakértő két fontos szerepköre: szakértői attitűd vállalása laikus területen, valamint a gondolkodás nyilvánosságának demonstrálása: nyilvánosan nekifogni egy probléma megoldásának.

Bizonyára vannak, akik a mozgalmakat támogató szakértőket minden lében kanál mitugrászoknak tartják, olyanoknak, akik képtelenek voltak szakterületükön érvé­nyesülni, és most fő céljuk, hogy mások hitelét rontsák. Föltehetőleg vannak ilyen szakértők is, én azonban néhányuk szerepét egy szemlélet, és így a jövendő formá­lásában is meghatározónak gondolom.

üres lap felett

Olyan emberekről van szó, akik a szűkebb szakterületükön kívül kerülnek bele „szakértőként” társadalmi vitákba. Ha itt a hozzáértésüket, a szakértelmüket hang­súlyoznák, jogos lenne a szemrehányás: hiszen való igaz, hogy egy mégoly nagy tekintélyű tudós is laikus a számára idegen tudományágban. Ezzel szemben azt tapasztalhatjuk, hogy idegen szakterületen, laikusként presztízsveszteség és görcsök nélkül felvonultatható egy szakértői attitűd, bemutatható, hogy miképpen lehet egy üres lap felett nekifogni a probléma megoldásának.

Ismeretes a tipikus reakció: a kérdés hivatalos szakértői óhatatlanul védekezésbe szorulnak, kényszerűen azt fogják bizonyítani, hogy mindennek időben és alaposan utánajártak, és nincsenek más megoldások. Ellenkező esetben ugyanis, úgy érzik, felmerülhet, hogy ugyan mivel foglalkoztak eddig, miért nem ők jöttek rá a kedvezőbb megoldásra? Így a külső kritika presztízs-küzdelmet indít el, ami sajnálatosan gyakran vezet a „süketek párbeszédéhez”. Minden megtámadott szakma sérelmesnek tartja, hogy a figyelem fókuszába ke­rült. A méltatlankodásban van némi igazság: de nem arról van szó, hogy egyébként kitűnően működő szakmai közösségek kerülnek így ártatlanul pellengérre, hanem fordítva: annak ellenére, hogy általános jelenséggé lett a szakmai elzárkózás és a monopolpozíciók kialakítása, eddig csak néhány esetben vált a társadalom szá­mára nyilvánvalóvá a hiteltelenné lett szaktudás általános válságának és a hatalmi pozíciók birtoklásának szoros összefonódottsága.

A szakmai vitaként felmerülő összecsapások lényegét abban látom, hogy a mozgalom szakértői vállalják a kezdetekről induló gondolkodás nyilvánosságát, továbbá a hivatalos szakmát is rákényszerítik a nyilvánosság számára érthető megfogalmazásokra és a köznyelv használatára. Nem véletlen, hogy a hivatalos reakció a titkolódzás (világkiállítás), a nyilvánosság korlátozása, a szakértői munka miszti­fikálása (benzinár-vita), vagy az összegezés tilalma, a kérdések széttagolása szak­mai részekre (vízlépcső-vita, szlovákok álláspontja).

Csak a közérthető nyelven kikényszerített párbeszéd keretében realizálható a laikus–szakértők másik, ezzel összefüggő szerepmintájának terjedése is: a kérdezés jogának megragadása.

A köznyelvi fogalmazáson, és a nagyközönség számára alapvető közérthetőségre törekvésen túlmenően, a nyilvánosság számára van a vitáknak tartalmi szempontból is lényeges hozama. Ez pedig az eddig rejtetten alkotó, de mindig tévedhetetlen eredményekkel előálló szaktudással szemben az emberi léptékű tudás, a nemtudás határait feszegető ismeretanyag növekvő megbecsülése, elfogadása.

4. Nem csupán a szakembernek és a szaktudás presztízsének, de a szakértelem címén elfogadott ismeretanyagnak, az azt elővezető magabiztosságnak is változnia kell. A nemtudás beismerésének is hitelformáló ereje van.

bizonytalanság

Ez a kérdéskör valójában tartalmi, és egyáltalán nem értékmentes. Az országban végbemenő változások és a további változások lehetősége általában lehetetlenné teszi a korábban elvárt tényszerű előrebecsléseket. Ez azonban csak az előrejelzésből kiinduló, azt misztifikáló tervezési módszereket járatja le. A bizonytalanság olyan kalkulációs elemmé válik, ami döntő szerepet kell játsszon a megfontolásoknál.

Szemben a hagyományos, determinisztikus jövőtervezési módszerekkel, ahol a bizonytalanság mint becslési vagy teljesítési hiba jelenik meg, a korszerű felfogás éppen a bizonytalanság előnyeit kívánja kihasználni. A bizonytalanság ebben a fölfogásban nem negatív értéktartalom (,,a bizonyosság hiánya”), hanem pozitív érték (a determináltság hiánya). A körülmények előre nem látható változása köz­ben, azokat értékelve kell döntéseket hozni. Ezek a későbbi döntések előnyösebbek lehetnek, mint az, amit ma előre el lehet dönteni, ezért fontos elem a döntési tér szabadon hagyása, az alkalmazkodást lehetetlenné tevő elkötelezettségek mel­lőzése.

Teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen szituációra a gyors és rugalmas döntési készség fejlesztésével kell felkészülni. Az alkalmazkodóképesség, a kompromisszumkészség fontosabb, mint önmagában a helyes szakmai döntés. Természetesen a előkészítésnek is gyorsnak és rugalmasnak kell lennie, mert hibás vagy hiányzó szakmai elemzésekre nem lehet döntéseket alapozni. Növekednie kell az alternatívákban gondolkodásnak és a szélesebb körű, tehát nem egyetlen szempontot mérlegelő célrendszerek figyelembevételének.

Számos olyan követelményt soroltam fel, amely a döntések előkészítésének, az ebben résztvevő intézményeknek, a szakmai háttérnek és a személyes elkötelezett­ségnek a változását igényli. Elfogultságom miatt talán nem meglepő, ha az alterna­tív mozgásokat támogató szakembereknek, a függetlennek nevezett szakmai cso­portoknak az értékrendjét, munkastílusát tartom olyannak, ami a fentebbi követel­mények felé közelít — tudva azt is, hogy korántsem homogén értékrendről, homo­gén szaktudási szintről, vagy könnyen közös munkára szervezhető rétegről van szó.

kép | shutterstock.com