A KORÁNKELŐ KLEE
1999 november

te vagy az a javíthatatlan koránkelő Klee
aki bádogpapucsaidban kopogsz ajtótól ajtóig –
így valahogy Kassák ‘hatvanötben
s most hallom hogy tényleg
amit elhittem egyszer ma itt van minden
igaz
ő jól ismert téged mert mintha semmi sem
változott volna azóta
vagy mégis? nem tudom
a kopogás mint festett hallomás
a remegő vonalak ahogy képpé összekötik
a mindig szétesni kész világot (betűit)
élnek még velünk
vagyunk
és a házak amik
persze hogy nem is házak meg a fák és virágok
madarak amik persze hogy nem is fák és virágok
madarak de Klee szemeinek éhes pillantását
őrzik és fájdalmait éneklik az éjben mind
mind létezők
és mi ott lakunk ezekben a házakban és ott
sétálunk fái virágai madarai közt és halljuk
a koránkelő bádogpapucsait kopp zörr csossz
belekapcsolódunk
hajlunk oda
mint én most Kassákhoz
ezt igazán könnyű megtennem
a holtan élőkkel mindig könnyebb
ha eleven korukban nem ültünk asztaluknál
beszélgetni velük mert válaszolnak és elvárják
hogy rájátszásainkban visszakérdezhessenek
mint a vadon termő tartományok jártasai
igaz
közlékenységük olykor félelmetes
jó lesz csínján bánni velük
de hát nincs kockázat nélkül semminemű értelem
a zsírkréták fekete tusok gyöngyházszín
akvarellek gyönyörűsége vagy
az ezüst ködökben alvó vörös varrataival
elnémíthatatlan sebhelyek viszketése sem
a kampók és fűrészek egy vakipar mai szerszámai
egy vakjövő- vaklyuk-vakvarjú-szem
ez sem amit írok itt
csak bámulok
a kín-kínálat végtelen ahogy merülünk
mit mivel miért és mire megy ki ez a
mi ez a mi?
ma például korán keltem és a szobámat
hajnali hermetikus fénybe ásott üveg-kockát
olyan szépnek láttam hirtelen mint még sohasem
növényeit a könyveket és a falon függő képeket
az asztal és az ágy közt áramló történetek árnyait
gyerünk gondoltam (Kassákkal) és mentem
akár egy farostlemezbe tört végű ollóval vájt vonal
mentén
papírmentém az a kivagyi
virított szomorúan
ohó ezt én is jól ismerem
ha útjára ered egy aktív vonal szabadon máris hallani
hogy a doktorok csuhások berzenkedő krákogására
koboldvihogás felel (közti világból)
és a füves gömbkalitka magja ott lüktet a vonal
tüskés tenyerében (ha angyal)
szájában (ha Kolumbusz hala)
ilyenkor azt kell mondani mondja Kassák
mindenki sózza be az orra hegyét
mindenki csavarja meg az üvegdugókat
te meg kösd csak rám a térdeidet bátran asszonykám
ezüst szalamander
a koránkelő érti ezt (nevet) ott áll a varázskonyhában
ha jól számolom 120 éves és a bagolybársonysötét
szemek a kávé dohány csiriz firnisz olajfesték füst
illat felhőin át ragyognak rám mintha Czipó Antal
hajdani vegyeskereskedésében állnék 12 évesen
kuncsorgó gyerek egy tubus sötétfehér temperáért
szürke csomagolópapírra csontvázat festeni –
így ugrálnak tények helyszínek nézőpontok
utólagosan
a vonal vágtat de Klee most azt mondja állj
én egy ideje túl sok határba ütközöm és a képsík
végül is betölthetetlen (de tölti közben)
az ősképszerűtől elválasztó távolság fűrészfogain
morzsálódom
egy ódon bábszínház rejtett rímein
én is mondom
nekem tetszik ahogy konstruál legyen
absztrakt epressziók és áttűnések
van látni-való
leragadtam az R villára festett kastély kertjében
vonalaim a vegyeskereskedés illatain át
visszakanyarodnak a kövesút és vasút origójához
ott hallgatózom a bolyhoshoz vöröshöz közel
ott vagy itt
kopp zörr csossz kopp
sózza be mindenki az orra hegyét
zörr csossz zörr kopp
a teremtés talán nem zárult le még nem ma sem