A KIRÁLY VÁR

A vizesárokról, ami
Átszelte az alföldet, ha ugyan —
Folyópartok mentén a fák gyökérzetéről
Eltűnik a föld, aztán behullanak —,
A Földvár sem tanúskodik.
Milyen gyorsan rombolja partjait
A vízi Mesés földmunka volt — hány
Ásó és vödör szorgoskodott!
Es minek?
Egy nőnek, hogy vízen jöhessen el
A várhoz, gyümölcsfák ágai
Hajoljanak fölé, hajójáról, ahogy
Az árnyékban suhan, a pusztában,
Érhessen el kedvére körtét és fügét.
Ez lett volna a mátkapénz —
Egy folyómedernyi föld: váratja
Meg. A váróföld se vár, se víz még,
Mindvégig ezernyi puttonyban, külön,
Szétszéledő terep, amíg termesznyomon,
Csíkban — elképzeli — folyó szalad,
Ezüstszalag vagy barna, zöld,
És áll már: a király(i) vár!
Egyszemélyes őrségben, vártán,
Nemlétező falak tövén, csak képzeletben
Csukható kapuk előtt.
Megváltás volt — talán — az első
Csenevész akác alatt a mennykő,
Senkibe, csak őbelé.
Vagy egy ásócsapás, egy ifjúé, aki
Apját kereste, „hol van?”, hasztalan,
Elnyelte mind a föld, gyorsan, mint
Fáit mossa el a víz.

kép | Steve Cordory, shutterstock.com