A KICSI DIÓ HÉJA
2005 szeptember
Coda a székely népmeséhez – optimista változat
Jó reggel a két szent próféta azt mondja a gazdának:
– No, házigazda, te szegényember-korodban egy kicsi dióért odaígérted az ördögnek azt, amit a te házadnál nem tudtál, vagyis a terhes feleséged gyermekét. A kicsi dió neked, a feleségednek s a gyermekeidnek megadott fáin ételeket, szép kőházat, szép kerteket, kaszálókat s szántóföldeket, mindenféle marhákat, majorságokat – gazdag ember lett belőled.
– Minthogy mi, szent próféták, jól tudtuk, mikor jő el az ördög, hogy a most született gyermekedet elvigye, szállást kértünk tőled éjszakára. Te adtál örömmel, mi pedig addig beszéltettük, addig panaszolkodtattuk az asztalodra kitett egész kenyeret, amíg a beszéd végével meg nem szólalt a kakas, s az ördög – azontúl az emberek között hatalma nem lévén – elfutott a maga országába.
– Mi tehát az ártatlan fiúcskátokat megmentettük az ördög kezétől. Ezért a kicsi dióból rész jár nekünk.
A gazda erre a kicsi diót előhozta. Kicsi bicskával felnyitották: a két szent prófétának jutott a béle, a gazdának a héja – a dolog így lévén igazságos.
A próféták avval tovább utaztak. Hanem a kicsi dió belének oly édes volt az illata, hogy a két próféta – akármilyen szentek lettek légyen is – idő múltán nem állhatta tovább, s bekapta: egyik az egyik felét, másik a másikat.
A kicsi dió két fele héja szép töretlenül megmaradott, de már annak a gazda hiába parancsolt: csak avval bírhatott, amiért a maga emberségéből megdolgozik.
El is ihatta volna mérgében-keserűségében a szép kőházat, szép kerteket, kaszálókat s szántóföldeket, mindenféle marhákat, majorságokat, de székely ember lévén megtanult ésszel élni: megfogta a dolog végét, s derekasan folytatta a gazdaságot.
A kicsi dió héját pedig bearanyoztatván karácsonyonként a fa legszebbik ágára akasztották.
(Forrás: Kriza János: Székely népköltési gyűjtemény, II. kötet – Magvető, Budapest, 1956. 331–335. lap)
(Forrás a pesszimista változathoz: a 20. századi magyar történelem.)