A „KERESZTÉNYEK”
2003 április
Ha elfogadjuk, hogy a társadalmat állandó összeomlás fenyegeti, akkor itt és most nem történik semmi különös, csak a szokásos: válság van. Hiába nő képtelen mértékben az információk mennyisége, az emberek egyre nehezebben döntenek alapvető kérdésekben. Nem rendelkeznek átfogó világismerettel, világ-képpel, világmagyarázattal (ami az eddigi vallások egyik alapvető funkciója volt), vagyis: nem egészségesek. Ma még (és bizonyos értelemben ma már) a válságra adott válaszok között – a szekularizációs elméletek[1] alkotói és foglyai számára meglepetést és zavart okozva – igen komoly helyet foglalnak el a vallásos válaszok.[2] A mi világunkban (az európai–amerikai kultúrában) nem az elvallástalanodás, közömbösödés vagy az ateizmus erősödése jellemző, hanem az új vallási jelenségek térhódítása a hagyományos, intézményes, egyházias zsidó és keresztény vallásosság rovására. A modernizáció tehát nem szorította ki a vallást,[3] hiszen a fejlett vagy gyorsan modernizálódó társadalmak között is vannak – legalábbis bizonyos mutatók alapján – kifejezetten vallásosnak minősíthetők.[4]
új vallás
Néhol a vallási fundamentalizmus erősödött föl, identitást kínálva az újdonságtól elbizonytalanodott embereknek, de gyakoribb tendencia a központosított egyházi intézmény elfogadottságának csökkenése, a sokféle új vallási jelenség keletkezése. Ezek között találhatók a nagy keresztény egyházakon belüli vallási kisközösségek, a neoprotestáns szekták és az azokból létrejövő új egyházak, a nem európai eredetű vagy szinkretista jellegű mozgalmak, a különböző kvázi-vallás jellegű New-Age jelenségek,[5] a világot elutasító (prófétikus, millenarista, militarista, csak a kevés igazak üdvözülését hirdető), a bensőséges közösségben a megtérés örömét ígérő hagyományos (régi-új) szekták és különböző vallásokból ötvöződő új vallási mozgalmak.
Úgy tűnik, a különböző új vallási jelenségek potenciális tagsága Nyugat-Európában apadóban van, s az ismertebb mozgalmak ezres nagyságrendű tagságából már csak százak maradtak. Ugyanakkor a volt szocialista országokban vallásilag és szellemileg kiéhezett emberek milliói kerültek a berlini fal leomlásakor keletkezett ideológiai vákuumba, különösen a szabadság mézesheteit követően. A volt szocialista országokban megjelenő szekták és mozgalmak ugyanazok és mégis különbözőek, hiszen legtöbbjük már az első és többedik generációs mozgalmak jellemzőinek keveréke. A kelet-európaiak jelentős része éppen azokat az anyagi javakat várja a nyugati kapitalizmustól, amelyek elől a nyugati hívek zöme menekült.[6]
Kazimir Malevics, A futó ember, wikiart.com
1989–90-ben Magyarországon is sok minden feltárult az addig rejtett vallási világból. A hagyományos egyházak féllegális mozgalmai előbukkantak az ismeretlenség homályából, nagyobb nyilvánosságot kaptak az addig is legálisan működő, de csak nagyon kevesek számára ismert kisebb egyházak, mozgalmak és csoportok. Az ember találkozhatott az egzotikus öltözékű krisnásokkal, az elegáns mormon hittérítőkkel, az utcákon és tereken prédikáló, zenélő, pantomimet előadó vallási csoportokkal, a művelődési házakban és stadionokban programot tartó gurukkal, a dianetikai és nyelvtanfolyamokat hirdető szcientológusokkal. Teret kaptak a tömegkommunikációban is: mint egzotikumok (a boszorkányoktól a krisnásokig), mint közellenségek, mint jótékonykodó vagy „destruktív” szekták, kultuszok. Megjelentek a parlamentben is egyes képviselők személyében és határozatok tárgyaként. Legendák keringenek róluk, amelyek egy része igaznak bizonyul, és olykor rendőrségi üggyé válik.[7]
*
dunaföldvári keresztények
A „Dunaföldvári keresztényeket” a legveszedelmesebb hazai szekták között emlegetik a kilencvenes évek eleje óta. Németh Géza többek között az alábbi jellemzőket sorolja fel velük kapcsolatban: „tudatosan megszállják a történelmi egyházak, illetve a szabadegyházak konferenciáit „»álruhában«”; „megtévesztő önmegjelölést (keresztények vagyunk)” alkalmaznak; életmódjuk aszketikus: „kevés alvás, egészségtelen, gyenge táplálkozás, viszonylag kevesen dolgoznak folyamatosan egy munkahelyen”; „az egyetemi hallgatókkal otthagyatják a főiskolákat”[8]; Jézus követése érdekében „szakítani kell a biológiai családdal (a hitetlen szülő a Sátán eszköze)”; úgy vélik, „egyedül ők az igazi keresztények, minden más vallás téves”; „más keresztény közösségekkel szemben” gyűlöletet keltenek, „a kemény maghoz tartozó nagykorú fiatalt minden vagyontárgya átadására kötelezik”; „a megtért fiatalokkal bér nélkül nyugati autók tömegét javíttatták”.[9] Szalai András könyvében a fentieken kívül még az is olvasható, hogy a gyülekezet tagjai szerint „a külvilág a Sátáné”, „a világ vége küszöbön áll”, aki „Jézushoz hasonló engedelmességben él, személye tökéletesedése révén megérdemelten üdvözül. „Jézusnak nem kellett volna meghalni, kínhalála a korabeli rómaiak és zsidók bűne volt”, „úgy tartják, csak ők üdvözülnek”, „a Biblia tanulmányozása során mindig muszáj teljes vélemény–egységre jutniuk, az eltérő véleményhez ragaszkodás bűn”, „aki nincs velünk, Krisztus ellen van”, „a házasodni akarókat kizárják”, „az engedetlenségért kizárás jár, ami a kárhozattal egyenlő”.[10] A Szekták, új vallási jelenségek című könyvben azt olvashatjuk, hogy „Istenképük a jehovistákéhoz hasonló: elveti a kegyelem, az isteni irgalom, valamint megváltás tanát”, „félelem és szigor irányítja a kommunákat”, „a karitatív cselekedeteknek ugyanazért nincs értelmük, mint egyes polgári foglalkozásoknak, mert Isten akarata ellen munkál”, „kiválasztottság és elit–tudat”, „tilos minden luxuscikk és ajzószer, alkohol, cigaretta, kávé, édesség”. A „szexualitás teljességgel megengedhetetlen, a gyermeknemzés a végső időben helytelen”, „megkérdőjelezik az újonc keresztény hitét”, „a beszélgetések a bűntudat és a félelem felébresztését, a pszichikai kontroll kiteljesedését célozzák”, „a csoport tagjai szerint kisebb rossz az öngyilkosságot választani, mint a csoportból való kilépésre vetemedni”.[11]
Ha ez olvasható a „szakirodalomban”, igazán nem csodálkozhatunk, hogy a bulvársajtó ilyen szalagcímekkel tudósít: „Gyermekek a szülők ellen. Brutális agymosás a Biblia nevében. Nincsen szeretet, hirdeti a Vértes hegységben is működő szekta. Szétszakadt családok, szüleik ellen forduló gyerekek a nyomában. A tagok nem alhatnak, alig ehetnek.”[12] A TV2 2000. március 5-i Napló című műsorában[13] pedig ezt hallhattuk: „agymosás a sötét rengetegben”, „a szülőket megtagadják, és azt, aki ki akar lépni, a pokolra kerülés rémével ijesztgetik”, „azt sulykolják, hogy a szülő a Sátán küldötte” „azt tanítják, hogy aki megházasodik, a pokolra kerül”, „a tagoknak birkózniuk kell egymással, fiúknak a lányokkal is, hogy legyőzzék a testi vágyat, a szerelem ugyanis tiltott”, „beszélgetést lehetetlenség kezdeményezni velük, teljesen befelé fordultak”.[14]
Kazimir Malevics, Két alak tájképben, wikiart.com
A magyarországi „szektákkal” kapcsolatos rendőrségi megkeresések célpontja egy időben elsősorban éppen ez a vallási közösség volt, így mindezek alapján valóban destruktív szekta képe körvonalazódott. Információinkat azonban erősen szubjektív vélemények, előítéletes hiedelmek, legendák formálják, mert tények, dokumentumok, megalapozott és kontrollált vélemények alig-alig láttak napvilágot. Ennek egyik oka, hogy a csoport 2000 tavaszáig – missziós munkájától eltekintve – elzárkózott a külvilág elől.[15] 2000 áprilisában kerestek meg, mint új vallási mozgalmakkal is foglalkozó vallásszociológust, s felajánlották, hogy bármit elmondanak magukról. Ezután több mint 50 órát töltöttem körükben: beszélgettem, leveleztem jelenlegi és volt tagjaikkal, a tagok szüleivel, részt vettem hétvégi összejövetelükön, amikor a mozgalom határon túli tagjai is jelen voltak. 15 taggal személyesen beszélgettem, 36 taggal (magyarországi tagságuk mintegy 60 százalékával) pedig körülbelül másfél órát igénybe vevő kérdőívet töltettem ki. A 2000 tavaszától meginduló internetes honlapjukon olvashatókon kívül – kérdéseimre válaszolva – sok mindent írásba foglaltak „tanításukból”, így akaratlanul is szerepet játszottam „írásbeliségük” kialakulásában, történetük tizedik évében.
Nem könnyű egy olyan vallási közösségről hitelesen tudósítani, amely
- még alig-alig intézményesült, csak a szerveződés szakaszában van;
- nincsenek hivatalos vezetői, szóvivői;
- a legutóbbi időkig nem rendelkezett írásban lefektetett elvekkel;
- még neve sincsen.
Önmagukat keresztényeknek, keresztény közösségeknek, keresztény gyülekezeteknek, keresztény egyháznak nevezik. Internetes honlapjukon[16] mint Keresztények szerepelnek. Csoportjuk szociológiai értelemben hagyományos keresztény szektának[17] mondható, amely – küzdve az intézményesülés ellen – kisközösségek laza halmazaként egyelőre mozgalmi formában működik. Egyik jellegzetes sajátosságuk, hogy ritkán esik szó körükben történetükről, a kezdetekről, az alapítókról. A valódi történéseket mellékesnek, esetlegesnek érzik az isteni kegyelem munkálkodása és a jézusi hívás mellett.
A „szekta-szakirodalom” Gottfried Holicot tekinti alapítónak. A bécsi születésű, 23 éves Holic germanisztikát és történelmet tanult, amikor – a legenda szerint egy parkbéli sakkozás közben[18] – hallani vélte Jézus szavát, s ettől kezdve életét Istennek szentelte. 1968-ban beiratkozott a katolikus teológiára, de nem fejezte be tanulmányait, mert konfliktusba került az egyházzal; „militáns küldetéstudata”[19] miatt a pünkösdi evangéliumi gyülekezetből is kitiltották, ezért 1978-ban két volt teológus hallgatóval saját közösséget alapított. A bécsi Eisvogelstrasse 4. sz. alatt bérelt lakásban kezdte életét a csoport (egyesek szerint az utcáról Jégmadaraknak is nevezik magukat).[20]
Holic furcsa szokásairól, öltözetéről[21] már akkoriban legendák keringtek.
Kazimir Malevics, Egy paraszt feje 1929, wikiart.com
A közösség megalapítása után állítólag már csak azért folytatta teológiai tanulmányait, hogy eredményesebben érvelhessen a hagyományos egyházakkal szemben. A csoport 1982-ben tett szert nagyobb publicitásra, amikor az egyik (egyébként 22 éves) szektatagot szülei erőszakkal kiemelték a közösségből, hogy „visszaprogramozásnak” vessék alá. Az esetet per követte, amelyet a lány (és a közösség) nyert meg. Ezután valamelyest növekedett a létszámuk, főleg Linz és Graz környékén. 1988-ban Lipcsében az egyházak napján ők is bemutatkoztak. Nyugaton szinte csak német nyelvterületen terjeszkednek, de kisebb (10–25 fős) közösségeik élnek Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Litvániában, Lettországban, Romániában is. A magyarországi közösség alapító tagjai közül néhányan a Holic-csoport magyar származású osztrák tagjaival ismerkedtek meg Ausztriában. 1989 tavaszán rokonlátogatóba Budapestre jöttek, és az alkalmat missziós célra is felhasználták. A néhány fős magyarországi csoport tagjai Billy Graham budapesti, népstadionbeli evangelizációján szólítottak meg fiatalokat, és néhányan csatlakoztak hozzájuk. A budapesti közösség után hamarosan Győrben, Szegeden, majd Dunaföldváron alakultak csoportok. Ezek még nem voltak igazi lakóközösségek, többségük otthon lakott.
destruktív szekta
A dunaföldvári volt szovjet laktanyában autókat javító, együtt lakó vallási csoportban a helybéliek jelentős része „a nagy fene demokráciában elszemtelenedő szekták” egyikét látta. Bár 1992-ben ötven–száz magyarországi testvérrel számoltak, akkor még a dunaföldvári volt az egyetlen lakóközösség. Az autójavításban a helybéliek tisztességtelen üzletet és kényszermunkát szimatoltak, a „kommunát” illetően pedig még rosszabbakra gondoltak. Az is elterjedt róluk, hogy gazdag szülők gyerekei, akik jól vasalt öltöny helyett vallási köntöst öltenek. „A hírek majdnem igaznak bizonyultak, csak nem szektában élnek, legfeljebb gyülekezetben, gazdagnak gazdagok, a hitükben mindenképpen, földi gazdagságnak viszont semmiféle jelét nem láttuk, olyan szóösszetételt, hogy őskeresztény nem ismernek”, írja a Tolna megyei Népújság munkatársa 1992-ben.[22] Hiába jelennek meg a megyei napilapban tisztességesen tudósító, legendaoszlató riportok, hiába derül ki a riportokból, hogy a régi, lestrapált autókat saját használatukra javítgatják,[23] valamennyien dolgoznak (saját javítóműhelyükben vagy másutt) vagy felsőfokon tanulnak, együtt olvassák a Bibliát, sokat sétálnak és beszélgetnek, nem akarnak kivonulni a világból, s készek mindenkivel szóba elegyedni, hogy Krisztus követőiként „teljesen odaszánt élettel” azt a szeretetet próbálják megvalósítani, ami a Ján. 15,13–18-ban olvasható:[24] a dunaföldvári közösségre ráragadt a „destruktív szekta” bélyege. „Láthatóan más dimenzióban élnek”, fogalmaz találóan az egyik riporter, majd így folytatja: „Egy biztos: különleges emberek. Ez nem minősítés, inkább ténymegállapítás. Hisznek valamiben, magukban és egymásban. A világot másnak látják, mint korábban. Gyaníthatóan akkor teszünk velük jót, ha nem teszünk velük semmit: elfogadjuk őket egyszerűen másoknak, mint a többség.”[25]
Bizonyos fokig természetes és érthető, hogy a vallási csoport elfogadása a „kárvallott” szülőknek esik legnehezebben. Három szülő 1992 nyarán – miután azt tapasztalták, hogy „némely pszichiáterek hamis liberalizmusból, a rendőrök pedig tudatlanságból nem nyújtanak védelmet” – nyílt levélben az Országgyűléshez fordult segítségért. A rendőrség – a kiskorúak hazatérte után – egyetlen esetben sem indított eljárást a vallási közösség ellen, mert bűncselekmény alapos gyanújára utaló adat nem merült föl, sem kiskorú veszélyeztetése, sem züllött életmód, sem bűncselekmény elkövetésére való rábírás, sem személyi szabadság megsértése nem állt fenn.
A közösség ezután olyan természetközeli helyet keresett, ahol kirándulhattak, hétvégi találkozóikat nyugodt körülmények között tölthették el, és másutt élő testvéreiknek is könnyen megközelíthető. Az Oroszlány melletti Kisbükk-pusztán találtak megfelelő helyet, ide került az autójavító műhely is.
Kazimir Malevics, Tájkép fehér házzal, wikiart.com
Leszögezik: nincsenek új kinyilatkoztatásaik, nem gondolják, hogy különleges, csak nekik szóló küldetésük volna. A Biblia igazságait igyekeznek követni, amiket rajtuk kívül mások is felismerhetnek, akik nyitott szívvel olvassák. Elutasítva minden formalizmust, a keresztséget sem tartják az üdvösség feltételének. Nem tagadják a Sátán létezését, de a világban lévő rosszat alapvetően az emberi engedetlenség következményének tulajdonítják. Az üdvösség szerintük egyedül az Istennel való kapcsolattól, a hittől függ, abból pedig szívből jövő, önzetlen cselekedetek fakadnak. Arra hivatkozva, hogy senki nem tudhatja, Krisztus mikor jön vissza, nem hirdetik a végidő közelségét. A kereszténység két alapkritériumának a helyes tanítást és az Isten szerinti életet tartják. Véleményük szerint manapság a magukat kereszténynek valló emberek kisebb–nagyobb közösségei olyan vallásos életre adnak lehetőséget, amelyben nem kell Istennek szentelt életet élni. Ez nem jelenti azt, hogy egy hamis tanítást képviselő felekezetben ne válhatna valaki egyénileg kereszténnyé. Hitének növekedésével azonban szembesülni fog a téves tanítással, amit el kell utasítania, hogy fenntarthassa Istennel a kapcsolatot.
Istenhez tartoznak
Úgy vélik, Jézus az engedelmességet alapvetően fontosnak tartja. Ő teljesen „odaszentelte” az életét, és követőit is erre hívja. Ezért a Jézus halálába és feltámadásába vetett hit önmagában nem elegendő az üdvösséghez, de a másik véglet sem fogadható el, mely szerint Isten előtt jó cselekedeteinkkel magunk (vagy mások) számára érdemeket szerezhetnénk. Közösségük csak azok előtt nyitja meg kapuit, akik Istenhez tartoznak, és ezt nemcsak mondják, hanem teszik is. Hiába szeretnének mindenkivel közösségben élni, a legtöbb ember nem fogadja el Isten meghívását. Mindez nem jelenti a hitetlenektől való radikális elzárkózást, csupán annyit, hogy gyülekezetük hívők, szentek és a Biblia alapján állók közössége, munkahelyükön, lakóhelyükön és családjukban azonban sok hitetlen emberrel van kapcsolatuk, és nem gondolják, hogy ettől tisztátalanná válnak.
Evangelizáló működésükkel szemben gyakran merül fel a vád, hogy keresztény gyülekezetekből halásznak el tagokat, ők azonban úgy vélik, a magukat kereszténynek mondó egyházak beengedték körükbe a világot, ezért nem is lehet ezeket igazi keresztény gyülekezetnek tartani. Az általam megkérdezettek nagyobbik fele határozottan kijelentette, hogy nem csupán keresztény ifjúsági összejöveteleken (búcsújáró helyeken, ifjúsági napokon, egyházi ünnepeken, taizé-i találkozókon), hanem bárhol, bárkivel készek elbeszélgetni, kisebbik részük azonban elismerte, hogy elsősorban oda mennek, ahol Istenre nyitott embereket feltételeznek. Egyértelműen kiderült, hogy míg a kilencvenes évek elején szinte kizárólag vallási találkozókon misszionáltak, mára a küldetés helye egyre inkább áttevődött az utcára. Felelősséget éreznek bűnös embertársaikért, szeretetből segítik őket, de közben igyekeznek szabadságukat is tiszteletben tartani.
Kazimir Malevics, Három leány, wikiart.com
Az önmegváltás vádjával szemben azt hangoztatják, hogy a megváltást életünkben is kitapintható valóságként kellene érzékelnünk. Úgy látják, Jézus küldetésében benne volt a pozitív lehetőség, hogy hallgatnak rá és felismerik benne a Messiást, így halála nem volt abszolút szükségszerű. Isten elsősorban azt akarta, hogy a zsidók megtérjenek, és hallgassanak rá. Alaptalan tehát a vád, hogy elvetik a kegyelem, az isteni irgalom, a megváltás tanát,[26] hiszen éppen erre épül hitük, e nélkül nem lennének keresztények. Többen azt gondolják, Jézus megtestesülésének lényege a megváltás, ehhez tartozik a kereszthalál is, mások úgy vélik, Jézus engedelmességének csúcspontja szenvedése és halála.
Jézus követése
Egységes álláspontjuk kialakításában fontos szerepe van az egyéni véleményeknek és a vitának is. Egyesek kiemelik, hogy csak a lényeges kérdésekben szükséges az egység, többen pedig hozzáteszik, hogy a Szent szellem segíti az egységes vélemény kialakulását. Tagadják, hogy azonosságtudatuk alapja a világgal és az egyházakkal való szembenállás volna, ehelyett pozitívumokra – Istennek szánt élet, Istennek engedelmesség, igazságszeretet, szeretet, Jézus követése – hivatkoznak. Úgy vélik, egyeztetniük kell nézeteiket a többi egyházzal, ugyanakkor kijelentik, hogy csak a reformáció előtti kereszténységgel értenek egyet, és „aki igazi keresztény”, csatlakozik hozzájuk. Nem tartják magukat eljövetel-várónak, sem karizmatikus vagy neoprotestáns jellegű gyülekezetnek. A katolikus, ortodox és protestáns „nagyegyházak” elképzeléseit a következő pontokon fogadják el: Isten lénye, Jézus istensége, krisztológia, szentháromságtan, a lélek halhatatlansága, a pokol létezése.
A katolikus egyházban a számukra elfogadható „helyes tanításon” (teremtéstan, szabad akarat, a házasság felbonthatatlansága, az abortusz ellenzése, az értelemre építés és a hitkérdések kifejtésekor alkalmazott filozófiai érvek) kívül elsősorban a komoly, tudományos, teológiai műveket értékelik. Mindemellett úgy érzik, hogy a katolicizmus elvilágiasodott, sok benne a formalitás, a vitatható kultusz és felesleges ceremónia, túlhangsúlyozott a papság szerepe, hatalma, tömeges a passzivitás és a vallási közömbösség. A református egyház pozitívumai közül Biblia–ismeretüket, racionalizmusukat, a képimádat, szobor- és ereklyekultusz, a szentkultusz és a tisztítótűz elvetését, valamint „a Biblia a hit egyedüli forrása” és a „csak a kegyelem, csak a hit, csak Krisztus”-elvet emelik ki. A református tanításban is sok mindent Biblia-ellenesnek tartanak, különösképpen a predesztinációt. Felhígult, passzív tömegegyháznak látják az evangélikus egyházat is. Valamivel kedvezőbb a véleményük a baptista egyházról, amelyet az előbbieknél biblikusabbnak és közösségibbnek éreznek, de úgy látják, a baptisták számára a közösség sokszor csak arra való, hogy kellemesen érezzék magukat. A Hit Gyülekezetével kapcsolatosan alig tudnak pozitívumot felsorolni: taszítja őket anyagias beállítódásuk, csodaéhségük, a gondolkodást kiszorító hipnotikus érzelmi befolyásolás, az extázis, és a főpásztor zsarnoki egyeduralma.[27]
Kazimir Malevics, Két férfialak, wikiart.com
Más szektákhoz, új vallási mozgalmakhoz képest hitük teológiai, filozófiai, tudományos háttere meglepően széles, a hagyományos keresztény egyházak művelt híveiéhez hasonló. A rendszeres beszélgetések témái is igényes, reflektív, komoly teológiai tájékozottságot feltételező vallásosságról tanúskodnak.
*
egész életük istentisztelet
Külön istentiszteleteket nem rendeznek, mert nincs erre vonatkozó utalás az Újszövetségben: egész életük istentisztelet. Bizonyos szertartásokat mégis tartanak, például a segítségükkel megtérteket megkeresztelik. Közülük bárki keresztelhet, a rítus nem kötött, általában vízzel hintik még a keresztelendőt, s mindenképpen elhangozik, hogy „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”. Az úrvacsora kötelező minimuma körükben a kenyér és szőlőlé. Ilyenkor közösen olvassák föl az Evangéliumból az utolsó vacsora-részt, és egymásnak osztják a kenyeret és bort. Tulajdonképpen a lutheri úrvacsora-elképzelést vallják. Az egyéni ima mellett[28] minden együttlét alkalmával közösen imádkoznak és énekelnek. Általában saját szavaikkal imádkoznak, de a spontán szövegbe olykor bibliai részleteket illesztenek. Saját szerzeményeiken kívül különböző felekezetek énekeit adják elő. A majdnem minden hétvégén sorra kerülő nemzetközi találkozókon elsősorban német és angol nyelven énekelnek, gitárral, hegedűvel, szájharmonikával, furulyával és oboával kísérik.
A bűnmegvallás is szertartásaik[29] közé tartozik, melynek lényege a kiengesztelődés és a megbocsátás. Nem napi esemény, és nem kötelező (van, aki még sosem tette). Megtörténhet személyes beszélgetés keretében vagy a csoport nyilvánossága előtt. Ez attól is függ, milyen súlyosak a bűnök, és kik az érintettek.[30] Fontosnak tartják, hogy egymás előtt vállalják életüket, és biztosak legyenek a megbocsátásban.
Kazimir Malevics: Sportolók, wikiart.com
A megkérdezett 36 tag közül hét korábban vallástalan, öt komolyan vallásos volt, nagyobb részük pedig csak formálisan, felszínesen kötődött egyházához (tizennégyen katolikusok, öten reformátusok, öten a Hit Gyülekezetének tagjai voltak). Hárman kifejezetten ateista tanokat vallottak. Hatan két vagy több vallási közösségben is megfordultak (legtöbben pünkösdi típusú gyülekezetben, elsősorban a Hit Gyülekezetében, de úgynevezett történelmi egyházakban is). Tízen már a csatlakozás előtt megtértek, csak a megfelelő vallási közösséget nem találták meg.
teljes odaadás
Bár előzőleg szinte mindegyikük egészen más környezetben élt, a 36 kérdezett majdnem fele semmit sem talált mostani életükben, szokásaikban, tanításukban furcsának vagy nehezen érthetőnek. A Biblia útmutatásait követő élet mellett a teljes odaadást, az anyagi javak megosztását, az intenzív együttlétet, a sok beszélgetést, a kiegyensúlyozottságot, a komolyságot, a mély hitet, a sétákat, a napirendet és a birkózást[31] tartják közösségük legvonzóbb vonásainak. A kérdezettek kétharmada semmire sem emlékezik, aminek elfogadása komolyabb nehézséget okozott (bár családjuk és ismerőseik reakciója sokuknak jelentett komolyabb megrázkódtatást), a többiek a házasságról lemondást, az időbeosztást, a teológiai kérdéseket, az elismerés nélküli cselekedetet, az önvizsgálatot, a szeretet gyakorlását és a teljes odaadást említették. Döntő többségük úgy látja, a közösséghez tartozás alapvetően megváltoztatta életüket, sokuknak nemcsak értékrendjét, hanem életmódját is (hiszen hazulról elköltöztek, és egy fedél alatt élnek hittestvéreikkel). Aktívabban, felelősségteljesebben élnek, örömtelibb lett az életük, felfedezték a természet szépségét.
*
A közösség 10–20 fős (részben együtt lakó, de egymással mindenképpen szoros, napi kapcsolatot tartó) kisközösségek laza halmaza; intézmények, hierarchikus tagozódás, lelki és adminisztratív vezetők nélkül. A tagság nagy része valamilyen szinten beszél angolul, de többen más nyelveken is tanulnak, elsősorban missziós céllal.
Kazimir Malevics, Vörös lovasság, wikiart.com
A régebbi tagok szerint a nemzetközi mozgalomnak legfeljebb 200 tagja lehet, a legnagyobb létszámú (kb. 50–60 fős) nemzeti csoport a magyaroké. Mintegy negyvenre teszik azok számát, akik elhagyták a közösséget, de legalább egy évig körükben voltak. Így nem jellemezhetjük a mozgalmat dinamikus növekedéssel vagy leépüléssel, sem széles hatókörrel, vagy komoly befolyásoló erővel. Mindenképpen elgondolkodtató, hogy ettől a hatvan embertől legalább ezerszer ennyien rettegnek hazánkban.
huszonévesek
Jelenleg egy budapesti kerületben, Debrecenben, az Oroszlány melletti Kisbükk-pusztán, Szekszárdon, Szegeden, Pécsett és Győrött vannak lakóközösségeik. A tagság legnagyobb része huszonéves, a 33–40 évesek arányát 35, a 40 évesnél idősebbekét 5%-ra becsülik. Ma nincsenek kiskorú tagjai a gyülekezetnek. A kilencvenes évek elején néhányszor előfordult, hogy kiskorúak csatlakoztak hozzájuk, akiket a szülők heves ellenkezését tapasztalva – fájó szívvel – elengedtek.[32]
*
A megkérdezettek kétötödének a közösséghez csatlakozás után sem változott meg munkahelye. Akik még tanultak, többnyire befejezték tanulmányaikat. A közösségen belül kétféle munkakörben dolgoznak: autót javítanak és a ház körüli munkákat végzik. Néhány jellegzetes foglalkozásváltás: reklámgrafikusból keramikus és rajztanár, adminisztrátorból takarítónő és beteggondozó, csecsemőgondozóból háztartásvezető, szellemi szabadfoglalkozásúból autószerelő, varrónőből házvezető, vállalati tervezőből közösségi tervező.
Kazimir Malevics, Parasztasszony, wikiart.com
Különböző okokból lazult a szülőkhöz, testvérekhez, rokonokhoz, barátokhoz fűződő kapcsolatuk, s legtöbbjüknél a hittestvérek kerültek a régi barátok helyébe (elsősorban a szűkebb közösség). Érdeklődésük is megváltozott, középpontjába a Biblia került, valamint a filozófia, a nyelvek, az ember, a természet, a természettudomány, a történelem és a vallástudomány.
istentől kapott test
A gyülekezetről szóló írások túlhajtott aszkézissel vádolják őket: hiányosan táplálkoznak, keveset alszanak, tilos az alkohol, a cigaretta, a kávé, még az édesség is. Bár asztalukról valóban hiányoznak a szakácsművészeti remekek, egészségesen, változatosan, szakszerűen (diabetikus szakember is van köztük) táplálkoznak. Az alkohol, a cigaretta, a kávé és az édesség fogyasztása nem tiltott, de egészségre ártalmasnak tartják mindegyiket, és néhányuk szerint keresztény ember nem rombolhatja így istentől kapott testét, vagyis Isten templomát.
A házasságon belül a szexualitást Isten ajándékának tartják. A cölebsz állapot nem magasabb rendű a szemükben, csak éppen számukra megfelelőbb. Meggondolva Szent Pál ezzel kapcsolatos véleményét, ki-ki maga dönt a kérdésben. Tehát nem tiltják a házasságot, de döntő többségük úgy érzi, nagy felelősséggel jár, és sok időt venne el a missziós tevékenységtől, ezért gyakorlati problémát jelentene.
Kazimir Malevics, Női torzó, wikiart.com
Nem eléggé megalapozott az a vád sem, hogy nem vesznek részt karitatív tevékenységekben. Bár többen úgy vélik, „az adományok egy része rossz helyre kerül”, együttműködnek a Vöröskereszttel, segítették a magyarországi menekülttáborok lakóit, a roma szegényeket, árvaházakat, adójuk 1%–át pedig egészségügyi és szociális szervezeteknek adják. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy „ez kevés az üdvösséghez”, és „karitatív tevékenységgel nem lehet pótolni az Isten akaratának való engedelmességet”.
elhatárolódnak
A politikához és a közélethez fűződő viszonyuk korántsem egységes. Néhányuk teljesen közömbös, páran azonban megpróbálnak tájékozódni. Nem pártoknak, hanem a „társadalmat építőknek”, „a megfelelő erkölcsi és anyagi feltételeket teremtőknek”, „a szabadságot, emberi jogokat és erkölcsiséget pártolóknak”, „a szociális értékekért küzdőknek” szavaznak bizalmat. Élesen elhatárolódnak a nacionalistáktól, a köpönyegforgatóktól és bármiféle szélsőséges irányzattól.
Legszűkebb környezetükben csak négyen reagáltak pozitívan a csatlakozásukra. A többieknél a furcsálkodástól és értetlenkedéstől a heves ellenségeskedésig mindenféle reakció előfordult. Volt, akit nagykorúsága ellenére szülei erőszakkal eltávolítottak a közösségből, bezárták, megverték, majd pszichiátriai kezelésre kényszerítették. Évek elteltével – néhány esettől eltekintve – javult a helyzet, és az is előfordult, hogy egy tag szülei is megtértek és csatlakoztak a közösséghez.)
Kazimir Malevics, Szuprematizmus, wikiart.com
A gyerekeikért aggódó szülők máig fanatikus szektának tartják a közösséget, amely rafinált módszerekkel manipulálja a befolyása alá kerülteket, nem engedi, hogy tanulmányaikat, szakmájukat folytassák, abbahagyatja velük a megkezdett, szakszerű gyógykezelést, kiöli nemi identitásukat, beszűkíti és kiszárítja érzelmi életüket, elvágja a családi köteléket. A gyerekeiket látogató szülők egy része a vendéglátók kedvességét furfangos álcázásnak, porhintésnek érzi, a lányokat elcsúnyultnak, a fiúkat elfásult robotoknak látja. Több szülő azonban nem tartja szerencsésnek a Németh Géza alapította Segítő Barát munkaközösség előítéletes hozzáállását, és semmiféle rossz hatást nem tapasztal.
magukban keresték a hibát
A kizártak és az önként távozók aránya körülbelül azonos. Akkor zárnak ki valakit, ha már nem tudnak segíteni rajta, de lehetségesnek tartják, hogy éppen ez váltja ki megtérését. Az eltávozók egy része sötét színekkel festi le a „szektát”: „Engem a gyülekezet tévtanítónak bélyegzett, ami azt jelenti, hogy a Sátán uralkodik felettem és a pokolra kerülök. Ez sokáig nagy terhet jelentett, hiszen valóban nem voltam és ma sem vagyok teljesen bűntelen.”; „Az érzések nem sokat számítanak a szektában, hiszen Isten szellem, és nincsenek emberi, változékony érzései. A szeretet szerintük nem érzés, hanem szellemi állapot, s ha kell, kemény, mint a kő.”; „Biztos vagyok benne, hogy ami nyomorúságot, szellemi halált, családok rombolását hagyja maga után, nem jöhet az Úrtól.”, „Nem volt privát terem, minden percem beosztották”. Ugyanakkor nemcsak az önként távozók, hanem a kizártak egy része sem ítélte meg negatívan a közösséget. Többen magukban keresték a hibát, nem kevesen máig elfogadják tanításaik nagyobb részét, és úgy érzik, egykori testvéreik jó úton járnak. A kilépettek vagy kizártak közül néhányan más gyülekezetei kerestek és találtak is, voltak, akiknek ez nem sikerült, s akadt olyan is, aki maga alakított gyülekezetei. Egyikük a gyülekezet elhagyása után élőhalottnak érezte magát, s önkezével vetett véget életének.
*
A hagyományos szerzetességhez hasonlóan a magukat egyelőre csak „keresztényekének nevező vallási közösség kínálta életforma kevesek számára elfogadható. Ezért különösen tanulságos, hogyan alakulhatott ki róluk az intoleráns, szélsőségesen destruktív szekta hamis képe. Úgy tűnik, a szörnyülködést kedvelő nyárspolgárnak nem elég a horrorfilm, a környezetében működő ellenségképre, mumusra is szüksége van, hogy derék állampolgárnak, rendes szülőnek és/vagy jó kereszténynek tarthassa magát. A „dunaföldvári szekta” hosszú időn keresztül elzárkózott a világ elől. A közösségnek nem alakult ki kánonja, teológiája, katekizmusa, és kezdeti radikalizmusuk is riasztóan hatott. ]ó néhány nekik tulajdonított kijelentés egyszerű félrehallás, félreértés, túláltalánosítás. Ne feledjük: amit róluk tudunk, rólunk is szól. Sok esetben mi magunk, kívülállók vagyunk a görbe tükör.