Czilczer Olga

A HÁBORÚ VIRÁGAI

2005 március

A HÁBORÚ VIRÁGAI

Évek téglarakásai közé szorult gyerektest. Két kicsi segélykérő kar, cserép nevelte, azonosíthatatlan rendű növény.
Apai kezek nyúlnak felé. A kezekhez tartozó hang néven szólítja. Ő a kiszabadító. Pedig a lábakat már fogolykerítések árnyéka pányvázza oda, ahonnan nem lesz visszatérés.
A fénykép idővel elsárgul. A szerepek húsz, hatvan év múltán felcserélődnek. A gyermek az apát magához vonja.
A téglarakás összeomlik. „Kő kövön nem marad.” De a háború virágai a réseken. Ott mennek, nézd, a járdák füvével.

kép | adobe.com