A GÓC

Born Ignác pénzverő- és bányahivatalnoki ülnök nemcsak korának egyik legjelentősebb geológusa, hanem Európa tizennyolcadik századi leghíresebb tudós társaságainak – a londoninak, stockholminak, müncheninek, berlininek – is oszlopos tagja. 1742-ben, a Szatmár megyei Kapnikbányán született, Erdélyben, de élete legnagyobb részét Prágában és Bécsben töltötte, a császári ásványtár rendezőjeként, az udvari kamara tanácsosaként. Hazájában keveset élt, mert sokat utazott: ásványtani kőrútjairól írott levelei németül, franciául, angolul és olaszul is megjelentek.

Nemcsak utazik, utaztat is: szegény diákokat küld a liptói és szepesi Kárpátokba, hogy magyar ásványokat gyűjtsenek. A megye természetrajzi feltárását selmecbányai tanárokkal szervezi meg, s ezek az utak is hozzájárulnak klasszikusnak számító eredményéhez: a nyersércek amalgámozásához. Nagy siker ez, Born Selmecbányán foganatosítja először eljárását, tódulnak is a helyszínre a geológusok Dániától Spanyolországig egész Európából.

az első nemzetközi tudományos kongresszus

Ha ott vannak, hát Born sebtiben társaságot alakít belőlük: 1786 szeptemberében Szklenón ülésezik az első nemzetközi tudományos kongresszus. Born vonzereje nem akárkiket hoz a társaságba – korának leghíresebb geológusai és kémikusai gyülekeznek körülötte: Lavoisier, Guyton-Morveau, Klaproth, Gmelin, Gahn, Werner, Pallas és sokan mások.

A sok tudományos nagyságból álló körnek Born a lelke. Halálával – s a francia forradalom kitörésével – megszűnik a pezsgés, de továbbgyűrűznek a tudományos és a társasági életmű eredményei. Selmec világhírű lesz, s amikor a konvent Párizsban az École Polytechnique létrehozásáról dönt, a vegyészet oktatásában Selmec a példa: „hol a chemiát nemcsak theoretice tanítják, mint Francziaországban; laboratóriumok vannak ott megnyitva s a szükséges eszközökkel felszerelve, hogy a tanulók ismételhessék a kísérleteket”.

A társaság lelke: különleges rang a csoportban. A gócok – a hálózatkutatás szakkifejezéseivel élve: a csomópontok, az összekötők – kulturális értéke felbecsülhetetlen. Ma még kevés adatunk van, milyen belső indíttatások, velük született ösztönök, feltartóztathatatlan vágyak hajtják őket baráti-művészeti-tudós-politikai köreik létrehozására, fenntartására, de úgy tűnik, nem tehetnek mást: a kor megágyaz missziójuknak, s ők teljesítik a feladatot.

Mint erre legalkalmasabbakat a tér és az idő választja ki őket? Az aktuális körülmények rajzolják körbe a góc kontúrjait? Mind, akik közelükben lehetünk, tudjuk, hogy senki nem lenne jobb a helyükben. Karizma, idő, pénz – mindez szükséges, de nem elégséges a recepthez. Kell a belső elhivatottság, és kell a köréjük szerveződő, általuk meghívott kör egyetértése is.

A rendhagyóan sok és egyben sokféle kapcsolattal, heterogén kapcsolat-hálózattal rendelkező csomópontok között jócskán akad művelt és gazdag ember. Mégsem ez a legjellegzetesebb ismérvük, hanem a kapcsolat-teherbíró képesség és a kapcsolatápolási készség, az átlagosnál nagyobb érdeklődés és kíváncsiság, a tolerancia, a verbális és egyéb képességek. A gócok nagy része sokféle emberrel tud szót érteni.

Úgy tűnik, Erdély különösen alkalmas volt mindennemű körök, céhek, testületek létrejöttére. Aranka György kezdeményezése, az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság, az első ténylegesen működő magyar akadémiai jellegű szervezet még az országgyűlés támogatását is megkapja 1791-ben. Noha a kormányzat formai kifogásokkal nem akarja engedélyezni működését, a diplomáciai érzékkel is megáldott Bánffy György jóvoltából két év múlva mégis beindul, igaz, csak „Próba Társaság”-ként. Központi személyiségük a „Kazinczy-szerűként” jellemzett Aranka György, s a tagok közt ott van Teleki Mihály, Benkő József, Martin Hochmeister, Ioan Piuariu-Molnár. Szembetűnő itt is, hogy a tagság sokat utazik, és lelkiismeretesen ápolja külföldi kapcsolatait.

mindenhol emlegetik őket

A szálak tehát határok nélkül gabalyodnak, de minden út a góchoz vezet. Aki nem mindig a legtehetségesebb vagy a leggazdagabb, de személyes adottságai folytán a legalkalmasabb, hogy a többiek úgy döntsenek: érdemes abban a körben lenni, melynek ő a motorja. Mindenhol ott vannak – vagy mindenhol emlegetik őket. Nyitottak és közlékenyek, és mások figyelmét is felhívják az újdonságokra és az érdekességekre. Nem ritka, hogy szeretnek szerepelni, de szívesen hallgatnak meg másokat is, és szorgalmasan gyűjtik az információkat, mert a tájékozottság és annak közkinccsé tétele fontos.

Életelemük a forrongás, a mozgás: életművük a találkozások, a kapcsolatok burjánoztatása, a létező és lehetséges csatornák feltöltése. Kulturális kerítők, páratlan érzékkel találják meg társaikat és azok kapcsolódási pontjait. A góc nem erkölcsi meggyőződésből vagy anyagi megfontolásokból szervez, küldi az sms-eket vagy nyomja viaszba egy éjjel akár tucatszám a pecsétgyűrűjét: nem tehet másként, alkata predesztinálja a szerepre.

Mint a koppenhágai interpretátort: „Niels Bohrt nemcsak a saját felfedezései miatt tekintik a kvantummechanika megalapítójának, hanem a különlegesen kreatív, intellektuálisan pezsgő, szabad és baráti légkör miatt is, amelyet maga körül teremtett. A koppenhágai Fizikai Intézet, amelyet Bohr alapított 1919-ben, Európa legkiválóbb fiatal fizikusait vonzotta magához. Heisenberg és Pauli is ott töltötte tanulóéveit. Bohr, aki kicsit idősebb volt náluk, órákat áldozott arra, hogy részletesen megbeszélje velük az elméleteiket. Filozofikus éleslátás, jóakarat és szigor egyedülálló keveréke jellemezte. Pontos volt, vagy inkább mániákus, semmiféle becslést nem tűrt meg a tudományos kísérletek elemzésekor, de egyetlen új gondolatot sem talált eleve őrültségnek, és egyetlen klasszikus fogalmat sem tartott érinthetetlennek. Tanítványait szívesen meghívta tisvildi kúriájába is. Más tudományágak tudósait is szívesen látta itt, de vendégei között politikusok és művészek is akadtak. A beszélgetés szabadon csapongott a fizika és a filozófia, a történelem és a művészetek, a vallás és a mindennapi élet témája között. A görög idők óta nem jött létre hasonló légkörű baráti kör. Ebben a kivételes légkörben alakultak ki 1925 és 1927 között az úgynevezett ‘koppenhágai interpretáció’ leglényegesebb alapelvei, amelyek gyakorlatilag érvénytelenné tették a tér, a kauzalitás és az idő korábbi kategóriáit.” (Michel Houellebecq: Elemi részecskék. Magvető, Budapest 2001, fordította Tótfalusi Ágnes.)

Egy fecske nem csinál nyarat – ám egy bolond százat csinál. A góc az, aki elindít valamit, pontosabban: általa testesül meg a kör, ahonnan elindulhat valami. Valójában mindnyájan szerkesztők, akár tudósok vagy művészek: hálózatokat szerkesztenek, kapcsolatrendszereket. Egyben befektetők is, a legmesszebbre tekintenek: kapcsolatokba és a jövőbe fektetnek be. (Erről a szemléletről – a kutatás, az oktatás, a művészet fejlesztéséről, finanszírozásáról – mára egzakt közgazdasági modellek bizonyították, hogy a legbiztosabb útja a gazdaság felvirágoztatásának.) Sok góc bevallottan élete főművének tartja a társaságot, amelyet létrehoz – ha kell, anyagi áldozatokkal.

a középpontok különlegesek

Barabási Albert-László fizikus, aki a társadalmi hálózatok működésében is elgondolkodtató szabályszerűségeket fedezett fel, egy helyütt Malcolm Gladwellt idézi, méghozzá az ő egyáltalán nem rokonszenves „központok”-ról szóló leírását: „Az élet minden területén elszórtan van egy maroknyi ember, akiknek igazán különleges tehetségük van ahhoz, hogy barátokat és ismerősöket szerezzenek. Ők az összekötők… Az összekötők rendkívül fontos összetevői társadalmunk szövetének. Ők a trendek és divatok elindítói, ők hozzák tető alá a fontos üzleteket, és ők terjesztik el a különböző őrületeket, vagy segítenek beindítani egy éttermet… Az összekötők hatalmát ünnepelte Emanuel Rosen A lelkesedés anatómiája című könyvében, melyben több fejezetet szentel a társadalmi középpontok kategorizálásának, valamint a hírek és agresszív reklámok terjesztésében játszott szerepüknek… A középpontok különlegesek. Ők uralják az összes hálózat szerkezetét, amelyben jelen vannak, ők érik el, hogy azok kis világnak látsszanak… a marketingben gyakran meghatározó személyként, befolyásos felhasználóként, befolyásolókként hivatkoznak rájuk… Sok ismeretségi kapcsolatuk miatt az elsők között vannak, akik észlelik és felhasználják az újítók tapasztalatait.”

Barabási és a többi – jórészt magyar – hálózatkutató előtt évtizedekkel egy másik magyar tudós, Mérei Ferenc vetítette előre a ma network research néven megújuló irányzat alapjait. Mérei igazi „metagóc”, akit Pléh Csaba egyik tanulmányában (Magyar hozzájárulások a modern pszichológiához) hálózati gurunak nevez: „a kultikus alakok közül az, akinek legnagyobb nemzetközi tekintélye volt. Egész életét azok a hálózatok határozták meg és töltötték be, melyekhez nemcsak, hogy tartozott, hanem ő keltette életre… Amint Erős (1995) újabban rámutatott, a negyvenes évek oktatási reformjainak aktív politikus vezetője, mikor kegyvesztetté vált és még börtönbe is került, saját példájából két fontos dolgot tanult meg a közép-európai tudós helyzetéről. Először is az élet és a hatalom ingatag jellegét, a külső és a belső körök közti állandó váltásokat, ami azután a hatalom és a valódi emberi csoportok közti kapcsolatok mérlegeléséhez vezetett nála. Egy olyan elmélet és gyakorlat következett ebből, mely központi szerepet tulajdonított a spontaneitásnak, valamint a tudományos elemzés szintjén a spontán csoportformálódásnak. Ennek volt köszönthető azután a magyar szociálpszichológiában és neveléslélektanban a szociometriai vonulatok soha sem látott hosszan tartó hatása: a guru mintegy megfagyasztotta a módszertant.”

Egy majdani góctörténet szempontrendszere bizonyára összetett és szerteágazó lesz, s noha a „szalonok” szervezőinek, fenntartóinak ebben nagy szerep jut, a góctörténet mégis több, mint szalontörténet. Tapasztaljuk azt is, hogy mindig rengeteg az önjelölt góc, de hát mi döntjük el: mikor ki áll a köreink közepén.

felső kép | Gustav Adolf Sauer könyvéből, pinterest.com