Z. Karvalics László

A GERILLANŐ MÁR DÉLELŐTT IS FESS

WORLD PRESS PHOTO

A GERILLANŐ MÁR DÉLELŐTT IS FESS

Bolondítsuk meg kicsit Horváth Jenő és Halász Rudolf régi, újabban a Budapest Bár által is feldolgozott slágerének szövegét: nemcsak a gyönyörű pesti nő szállt az égből a Földre (akiről tudjuk, hogy „este fess”, s két cekkercipelés között nejlonharisnyában flörtöl kacéran, kifestett szájjal), hanem a gyönyörű párizsi nő is (aki nagyon tudja, hogy mit és mivel kell elfedni, és mit és mivel kell kiemelni, hogy átlagosból tündöklővé váljon), de még a gyönyörű kolumbiai nő is (aki szemöldökvonalat igazít, mielőtt elugrana a gerillatáborban hagyott holmijaiért).

S bizonyára nemcsak a polgári életbe épp visszatérő Dayanára, hanem a világ bármely pontján élő gyönyörű nőre is igaz, hogy „van úgy, hogy hű, hogy hűtelen / hogy jószívű, vagy hogy szívtelen / mert ördög és angyal ő.”

A spanyol születésű, New Yorkban tanult, Párizsban élő Catalina Martin-Chico pillanatképe kapcsán mégse a női természetről és a női szépségről, ezekről a lerágott csontokról ejtsünk most szót, amivel reménytelenül tusakodik a fél világirodalom. Elég, ha közelebb kerülünk a gyors és aprócska szépítkezés metafizikájához.  

Egy szociobiológus bizonyára úgy magyarázná, hogy a reprodukciós viselkedés részeként a nőstény egyed minden alkalommal, amikor párválasztási kontextusban is értelmezhető helyzetre készül, hogy számára kedvező módon legyen képes maga felé hajlítani a legtöbb majdani előnyt biztosítani tudó hím kiválasztási döntését, még alig érzékelhető vizuális praktikákkal is maximalizálni igyekszik az esélyét.

És persze nem is tévedhetne nagyobbat. Praktikával nem lehet megkerülni a kémiát, a nő többször választ, mint ahányszor választják, és nem a dzsungelben vagyunk (vagy már nem, mint Dayana), hanem egy modern és komplex társadalomban. Ahol a biológiai szaporodásparancsra egyre több olyan kultúrréteg rakódik, amely korábban nem látott szabadságfokkal írhatja felül a programozott viselkedést. A nemi, társadalmi és más szerepelvárások és minták fölött immár az autonómia olyan tartománya terjeszkedik, ahol lassan az „én” veszi át a hatalmat. A külvilág elvárásai? Ugyan. Hogy érzem magam a bőrömben? Mi a jó nekem?

De akkor mégis miért? Mivégre a hosszabbított és göndörített szempilla, a kis alapozó, a fülbevalócska (de persze mondhatnánk a másik nemnél a behúzott hasat, a ruganyosított járást, a frizura gondosan beszárított választékvonalát is)?

Egy nagy salto mortaléval először is vegyük szemügyre, hogyan „működik” a (viszont)szerelem („míg tart, míg él”, ahogy Zorán énekli). Látszatra a vonzódás csillámfonalaiból építkező, feltétel nélküli kölcsönösségből fakad a meg-megújuló, szakadatlan örömforrásként szolgáló érzelmi élmény felszabadító ereje. De legalább ennyire fontos, hogy a másik szemén keresztül önmagunkra is úgy leshetünk rá, hogy tetszik, amit látunk. Jó érzés kíséri. Önbizalommal tölt el. Lám, egy ilyen különleges valaki éppen ránk tekint kitüntetett pontként. Talán tényleg szerethetőek, értékesek, kívánatosak, izgalmasak vagyunk. Hiszen mindig is ilyenek szerettünk volna, szeretnénk, és szeretnénk majd lenni és látszani, nemde?   

Ám amikor aktuálisan nincs ilyen másik, akinek a szemén át önmagunkba nézünk, helyette megteszi egy tükör és néhány pillantás, lehetőség szerint több szögből. Hipp-hopp, és máris megvagyunk. Így jó is lesz. Mehetünk. A levegőben lebeg a rejtélyes többlet. Kicsinyke ugyan, de mégis valami. És nem pótlék, magunk teremtjük. 

A hiányát már könnyebb felismerni. Benne van minden elmosódott szemfestékben, lemondó tekintetben, elkenődött rúzsban, kifakult tincsben és letört tűsarokban.

Korunk kérdései 2. díj, sorozat, Az év sajtófotója díj egyik jelöltje
Catalina Martin-Chico Franciaország/Spanyolország, Panos
A kolumbiai kormány és a FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) gerillaszervezet 2016-os békekötését követően a szervezet korábbi női tagjai szülni kezdtek. A terhesség és a gerilla életmód összeegyeztethetetlennek minősült. A nők kénytelenek voltak a háborút választani a gyerekek helyett: a megszületett gyerekeket a rokonokra hagyták, vagy, állítólag, abortuszra kényszerítették a nőket – a FARC tagadja ezt a vádat.
Dayana készülődik, hogy elhozza a rehabilitációs táborban maradt holmiját.

WORLD PRESS PHOTO kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019. szeptember 19 – október 23.