A FOLYÓN TÚL VAN ZIKMUND ÉS HANZELKA

Tudom, uram, kár szaporítani a szót. Igaza van, ne nagyon írogassunk, csak azok fogják elolvasni, akik maguk is megírhatnák. Voltak itt háborúk, uram, aranyért, vasért, szénért, földért, vízért, és lesznek még háborúk, bizony, a levegőért, a puszta levegőért, uram.

Maga is, tudom, meg én is nagy világutazók voltunk gyerekkorunkban, amíg egy napon világotthonmaradókká nem váltunk, bőséges útravalónk a lelkifurdalás. Hitegettük a régi gyereket, szaladtunk a dübörgő Tátraplán limuzin után, hogy beszívjuk a messzi tájakat idéző csiklandós benzinszagot. Torkunkig ér a füst, megtelt a bolygó, szétpattanna, ha csak megmoccannánk. Ki győzheti meg a melegebb égöv lakóját arról, hogy ha nincs kilenc fia, attól még férfi lehet? Talán egy asszony.

a világ üzenete

Az iskola, uram, két századév óta állít elénk eszméket – alkalmasak vagyunk a munkára, s arra, hogy a szabadság elől is munkába meneküljünk. Önkéntelen mozdulattal munkába vesszük a fűszálat, amely a kezünk ügyébe kerül, felhasítjuk és kicsavarjuk a levét. Hogy a diktatúra vagy a teszek-veszek kényszere öli ki, altatja el a régi titkot, a hagyomány iránti érzéket, egyremegy. A hatalmas ész diktatúrája elnyújtotta a vetélkedést, tovább hajszolta a sürgő-forgó gépezetet, testet-lelket nyomorban görgetve. Ha vége lenne, uram, hát szálljon sírba vele modern korunk! Ha ennyi volt a világ üzenete, silány mondanivaló. Azt már csak halkan mondom magának, hogy a munka visszhangos, fekete kolostorai helyén feliállíthatnánk a létezés szerzeteseinek rendházait. Míg el nem távozik a fény erről a vidékről. Néha még paradicsomnak tűnik, igazi ajándék, vakmerően szólva, öröm.

Nem, barátom, megbocsásson, a természet határait nem tolhatjuk odébb szakadatlanul. Tettük ezt szabad lendülettel, enciklopédiásan, anyaghitű tudományos szigorral, és most kérem, a bocsánatáért esedezünk.

Tüstént visszatérek kézműves munkámhoz, de hadd hozzam elő, hogy nekünk, balkániaknak, ne vegye rossz néven, uram, az út a kontinensre Pozsonyon át vezet. (Dobri gyeny, Zikmund. Osztrák pénzen emelik fel rólunk a Duna takaróját.) De ez az út persze, főleg, felettünk vezet. Hajózható folyók a növekvő sivatagok fölött. Keresztirányban döngő teherautópályák repesztik tovább a sziket. Ha nem engednénk mindenkit olcsón átvonulni, tennének róla, hogy amit a réven veszítünk, elveszítsük a vámon is. A végső harc után jönnek még a harcok. Az átmeneti időket még átmenetibb idők követik. Milyen magányos vagyok most! Megyek vissza a munkámhoz.

Mekkora lehet a vidék, meddig mehetek, míg senki nem áll utamba? Szeretem a gótok földjét, a pannonszláv tájat, a dákok végtelen hazáját, ezt, ahol élek. Ábrázatunk még különös portyázásokról, kelletlen zsákmányokról tanúskodik. Zavart, filléreskedő, savanyú figurák, dermesztő mosollyal, indigó egyen-maskarában, műanyag cipőben, aggódó szívvel, nehéz lehelettel. Nem jófajta turistái vagyunk még az utazók nemzetközösségének.

a művészet kis hajtásai

Ha mi ketten, uram, szerények, bölcsek és puritánok leszünk, jóvégre jutunk-e? Érdemes megtartani a természetet? Elég jók-e az idegeink a félelemhez és vereséghez, ami vár? Talán a művészet kis hajtásai még, ó igen, uram, az apró bíbelődések még könnyíthetnek a lelkünkön. Az enyhítő és békítő művészet! Saját vágyaink alól feloldozó. Igyunk, uram! Fusson, akinek nincs söre!

Engedelmet a szóért, hál’isten, nem élünk örökké, ennyi öncsalást, makacs gyűlöletet, leleményes korlátoltságot még talán elviselnénk örökre, de saját magunk terhét hogyan?

Uram, uram. Nem tudok mit mondani magának. Menjen vonattal, az legalább csak óránként veri fel a csendet.

A diogenészi ember Délnek indul, keréken guruló hordóban. Sima, nett, szemüveges arccal ringatja magát az idő és a tér nyárias hullámain, katasztrófa-lelkiismerettel. A kocsi robaja még visszhangzik, majd elül. Nem kezdődik új korszak, befejeződnek a régiek. Reformátorok után, befellegzett felvilágosodások után jön hát az aranykor, mikor az élet bűvköréből általlépünk a lét birodalmába. Vidul már a gyászos elme. Baljós szentenciák, szomorú trópusok. A folyón túl… Argentina már egy másik galaxis, de talán, de még tán Prágába eljutnék…

kép | shutterstock.com