Peterdi Nagy László

A FÖLD GAZDÁI

2003 október

A FÖLD GAZDÁI

 „Indiai ebéd, pantomim, karma, lélekvándorlás, jóga. Egyszerű életmód és magas szintű gondolkodás” – ajánlja az iszapban és híg pop zenében fuldokló nyaralóknak magát az indiai kulturális központ és biofarm. Tizenötezer vendég látogat ide évente. A lelkigyakorlatokon hosszabb ideig maradóknak vendégház kínálkozik. Maradnak is szépszerével. A parkolóban Európa alsó közép mezőnyének a rendszámai várakoznak sárosan, porosan, de bizakodva: ezúttal hátha történik valami?

paradicsomi völgy

Lehetséges, hogy itt, most sikerült elkapni valamelyik fizető-, vásárlóerővel is rendelkező isten lábát? Az Air India Bombay–New York járata kontinensünkön eddig csak Londonban és Rómában szállt le. És most, lám, Somogyvámoson is landol egy gép. A paradicsomi völgy, amely egykor Koppányt bújtatta, most mintha a magyarok alkalmazkodókészségét példázná. A szőlők kipusztultak ugyan, a gyümölcsös kornyadozik, és a „bio” üvegházakat is felverte a dudva, de a tehenek mégis igen jól tápláltak, és mindannyian vélhetőleg fejlett meditációs, valamint művészi érzékkel tejelnek. 

Mindez harminc kilométerre a Balatontól. Valamikor Isten háta mögötti helynek számított, ahova „igazi” parasztot látni, és „igazi” tejet inni jártak az írók. „Nyakamba szedtem a lábaimat és ide futottam ebbe a kis eldugott faluba, hogy megírjam a Megered az esőt” – írja Szabó Dezső Az elsodort falu zajos és kétes sikere után, amelynek zavarba ejtő ellentmondásaira épp a Liget hívta fel a figyelmet Poszler György esszéjével: „Hős vagy bohóc – szent vagy sarlatán” (2002/12). Úgy képzelem: akár a maga, akár a kiadó akaratából, az elsodort erdélyi falu után azt a helyet akarta megtalálni itt az író, ami megmaradt, amivel kezdeni lehetett és kellett valamit. „És ekkor történt a csoda. Kipakoltam jegyzeteim, megfogtam a tollat. És akkor a falu megfogta a kezem, ezer szelíd dolgát belerakosgatta a szemeimbe, pihentető nagy csendjét végighúzta a lelkemen. – Itt te nem fogsz ilyen borzasztóságokat írni, itt én tartom ajkaidhoz a mellemet, itt én mesélek neked.” 

Meglehet, a falu talán nem, de a tehenek most is éppilyen jók és szelídek. Igazán nem is volna szép tőlük, ha nem: most kaptak egy csodálatos, emeletes istállót, oszlopos templomot, galériával és ultramodern szellőző berendezéssel. Az elhagyott pincék és a düledező présházak között az avatóünnepségre sietve, egy esőverte, fű benőtte kopjafába botlottunk. „Az eltávozott gazdák emlékére állította a hegyközség. 1993.” Ez áll rajta. És olvasván nagyon elszégyelltük magunkat – a völgy új tulajdonosai helyett is. Megértettük ugyanis, hogy ennek a földnek a gazdái ma is az „eltávozottak”, s hogy mi mindannyian az ő vendégeik vagyunk. Ez nem adásvétel kérdése. A föld azé, aki íróként vagy parasztként elképzel rajta valamit, és aztán megvalósítja azt, vagyis beleöli, és beletemeti magát. 

legelésző tehenek

Mit tudhatnak vajon ennek a helynek a szelleméről ezek a – bármilyen szent – tehenek? És a tulajdonosaik? Akik – bár, amint a telep propagandafüzete hirdeti – maguk is szellemi értékektől áthatott, magas szintű gondolkodás elkötelezettjei, és mégsem keresték mindeddig az elődeiket. Azt hiszik talán, hogy csak azért, mert repülőn és autón érkeztek, az ő isteneik most már „magasabb szintűek”? Mert nem találtunk mi ennél az emlékhelynél bizony egyetlen egy száraz csokrot, koszorút, egy szál virágot sem. És így nem kértünk az ott legelésző teheneknek a tejéből sem. 

A Liget augusztusi számának belső ruhatárában a mese-állatkák régi, ütött-kopott táblát találnak, amely „ott állt már vagy ezer éve, pont a hátuk mögé téve: „Ez itt, kérem: Európa”. Hát, kérem, Somogyvámos is Európa, különösen, ha együtt munkálkodik ebben a csodálatos völgyben Koppány és Szent István, a szőlőtermelő gazdák és Krisna szelleme. S nem akarja letagadni a másikát egyik sem.

kép | Somogyvámos, Krisna-völgy, wikipedia.org