A FESTETT HAL

festett kék-fehér-sárga háromszögeket
rombuszok méze tántorult elő a kimondhatatlan homályból
hideg csarnok belsejének sötét és világos négyzetei
templomi kövek ahol gyerekként térdelt
kintről a korai tavasz zöld szemhéjai alól szemérmes pillantások bevetődtek
rücskös kartonra festett és nézte hogy mi az
szeles éjszaka volt a Széna térről a fekete plakátóriás
a hegyre hágott és megpróbálta háromméteres tenyeréről
leszórni a krumpli nagyságú rizsszemeket
de hiába
az ecset valahogy halformára járta
mint lepény kanyarodott alá a kép
s fejet nyelt reggelre élni akart
part sehol se látszott de volt-e valaha is elmélázott
a víz-vonal hullámok nyelvén foszló cérnaszál
s közben a halzsírszagú elem csak áradt beleivódott pórusain át
mint sírás a festés szavai leperegtek
semmi-Jónásnak kell lenni gondolta akkor
csak megtámaszkodik itt a festett halban
a falban addig szokott dalok morzsák gurguláznak
szétdobált megvalósulások rajban vagy egyedül úsznak
bútordarabként süllyedő napok
és a tenyeres monstrum ahogy másik testetlen kezével
az áruház-árkot ássa
egy tankhadosztálynak elég csapdát
vagy aknát hogy a kézművesek boltjait a birskörte sajtosok
és vargányás nénik nyomorult kosarait fölrobbantsa
elnyelje a legújabb kori cet
fogakat csikorgatott hogy semmi kép ne legyen erre semmiképp
de már nem volt mód már meg volt kezdve
ötemeletes acéldaru lengett és kivájták a földet
a festett kép már önsúly szerint történt
önként mint mohó méhe a világnak
létrehozott hasadék –
dugdosta idomait sírt a lepényforma hal
és a kolosszus rózsaszín tenyeréről nem hulltak le a rizsszemek

kép | a költő festménye