Tamás Ferenc

A FÉLLÁBÚ BÁCSI

2003 január

A FÉLLÁBÚ BÁCSI

A függőfolyosóról nyílt
a Kuszli. Nem volt az szabályos
kuszli, csak így neveztük,
még ajtaja se volt,
sötét üreg csupán, beugró,
egy darab fedett folyosó vagy
átjáró vagy mi, ahol a kacatot
tartotta a család. Erre jó volt, jól
helyettesített egy igazi kuszlit
(sufnit). Törött szék, rugótlan
dívány, valaha lőszertartóként szolgáló
láda (fém bőrönd, utazásaink
fontos kelléke, Beckmesser
néven, örök darab, családunk
büszkesége, lám, neve is volt,
saját neve, egy bőröndnek! lehetett
rajta ülni a zsúfolt vonaton), továbbá
zsák dió, deszkalap, rossz kalap,
kiszolgált zsírosbödön (az új
a kamrában fényeskedett),
néhány csempe, rongy.
Nekünk nem nagyon volt szabad
a Kuszliban kutaszkodnunk, mondhatnám,
tilos volt, bár ez nem pontos, tiltott
terület csak azóta lett, hogy a bátyám
egyszer gyufázott, és begyulladt
a Kuszli, öcsénk szaladt anyánkhoz,
árulkodott (én csak néztem a lomha,
sűrű füstöt, a bátyám úgyis tudja,
mit kell csinálni, de ő is csak bámult
megigézve, még szerencse, hogy öcsénket
sem a tűz, sem bátyánk nem nyűgözte le,
nyüszítve árulkodni futott),
anyánk egy vödör vizet zúdított
a Kuszliba, megúsztuk! bár a bátyám
rettenetesen kikapott, de aztán ő is
jól megverte az öcsémet (árulkod-
tál, mi?!), és helyreállt a rend,
bátyánk aztán már óvatosabban tüzezett.
Tilos, nem tilos: be-belógtunk
kutaszkodni a Kuszliba. Remek
volt, mondhatom. De egyszer
egy rém fura nadrágra leltünk.
Az egyik szára hiányzott, szinte tőből.
A féllábú bácsié volt, így a bátyám,
aki mindent tudott. Levágta
a lábát a villamos. Szegény,
hogyan tudott így menni, kérdezte
a húgom. Muszáj volt megkérdeznie
anyánktól is, mert ezt még bátyánk se
tudta, a húgom meg rettenetesen
kíváncsi. Mi lapítottunk, a kis
hülye miatt lebukunk, morogta
bátyánk. De nem. Anyánk elképedve
hallgatta a rémtörténetet. Az öcsémre
kellett aztán figyelnie, aki piszkált
valamit, és becsípte az ujját, bőgött,
a ribillióban elfelejtődött a fél-
lábú bácsi, és újra szóba hozni
kinek lett volna mersze!
Évekkel (századokkal!) később
derült csak ki, hogy drága édes-
anyánk volt, ő maga, a tettes:
egy régi nadrágnak (apánké volt)
a szárát ő vágta le,
fölmosórongynak.

kép | shutterstock.com