Bóna László

A CSIRKÉS

1995 május

A CSIRKÉS

Egy csendes belbudai utcában jó néhány évvel ezelőtt volt egy kis baromfibolt. A falakon mindennap friss, hajnalban vágott csirkék, kacsák, libák lógtak. A vevők azonban nemcsak a friss áruért jártak ide, hanem főleg az eladó miatt, akit mindenki Csirkés Marikának hívott.
boszorkányos ügyesség
Csak néhány ember fért egyszerre az üzletbe, öten-hatan összeszorulva mindig sorban álltak, Marika ugyanis akkor kezdte a következő csirkét felboncolni, amikor a következő vevő sorra került. A vevő az egyik kampóról kiválasztotta a neki tetsző szárnyas jószágot, és Marika a vevő szeme láttára és a többi vásárló jelenlétében villámgyors, gyakorlott mozdulatokkal, éles késsel felboncolta, szétvágta, feldarabolta az állatot, amíg konyhakész lett. A boncolást boszorkányos ügyességgel végezte, mindössze néhány percig tartott a művelet. A sor végén állva minden vásárláskor minimum négy-öt felkoncolást kellett végignézni: ez mindenképpen negyedórás-félórás látványosságot jelentett. A mód, ahogy Marika a boncolást végezte, előadássá, műsorrá változtatta a várakozást, mert szünet nélkül beszélt közben, viccelődött, pikáns megjegyzéseket tett. Minden vevőt külön megszólított a sorban, és mindenkinek olyanokat mondott, hogy pirulnia kelljen tőle. Ugratta a vevőket — főleg erotikus tartalmú kommentárjaival. Abból, ahogy a vevők figyelték a villámgyors boncolást, elfojtott szexuális viselkedésmódokra, viszonyokra tett szemérmetlen megjegyzéseket, szünet nélküli fecsegésbe ágyazva, és személyesen minden egyes sorban állóra vonatkoztatva vélekedését. Ettől függetlenül vagy éppen ezért jártak hozzá sokan. A vásárlás itt teljes műsor, színházi előadás volt, performance, vásári mulatság, bohóctréfa, előadóművészet, rituális kabaré.

Zak Zavada

Zak Zavada

Szőke Laci bácsi, a Kikelet öreg tangóharmonikása szórakoztatta ehhez hasonlóan a vacsoravendégeket. Sorra vette evés közben az asztalokat, mindenkinek játszott valami személyére szabott nótát, aminek a szövegébe ki nem mondott, de odaérthető trágárságokat rejtett, és a nótát saját szövegével fűszerezte. Mindenki nyilvános főszereplő volt egy-egy pillanatban a neki szánt erotikus töltésű, alpári malacságokkal tűzdelt poénok alatt. Laci bácsi is a vacsorázók közti viszonyt és az evésben-ivásban rejlő erotikus szimbolikát tette nevetségessé. Az elfojtást emelte gúny tárgyává: a kimondhatatlan nyilvánvalóságot.
szexus, húsevés és humor
A csirkésnél is a vevők vélt otthoni, a boltban is kitetsző viszonyaira, valamint a vásárlásuk tárgya közti összefüggésre irányult a gúny. A humor az evés, a vásárlás és a nemi viszonyok közti eltakart kapcsolat kimondásából eredt. Csirkés Marika előadása mintegy kézzelfoghatóvá tette a szexus, a húsevés és a humor összefüggését.

*

Egy piaci vásárláskor az ember másféleképpen éli át a létezés teljességéhez kapcsolódó viszonyát, mint egy üzletben. A piac az élet, a föld, a teremtés gazdagságát mutathatja meg. Mintha minden földi jó az ember gyarapodására lenne, hogy az emberi lét is gazdag legyen. A piacon mintha a zöldség, a gyümölcs, a fűszerek, a virágok, a házi túró, tejfel, a hordókban ecetben álló savanyúságok, a házi péksütemények és minden, ami a világon létezik, az élet ajándéka volna, amit a föld kínál az embernek: csak el kell vennie. A piacon a hús árusítása is az élet kifogyhatatlan gazdagságát mutatja. Egy tengerparti város halpiaca a tenger milliónyi ismeretlen ajándékával az élet bőségének tárháza.

Sok helyütt a vendéglő is felhasználja a piacnak ezt a jelentését. Bemutatja a feldolgozásra váró halak, kagylók, csigák felhalmozott tömegét, az élővilág elképzelhetetlen változatosságát, ami mind arra teremtetett, hogy az ember asztalára kerülhessen. Van, ahol nagy akváriumból lehet kiválasztani az élő rákot, halat.

A hús döglött és feldolgozatlan állapotban hat csak úgy, mintha ez a lét állati részéhez vagy valami rettenethez kötődne. Amikor az állat teste még formát őriz. A kolbász, a szalonna, a belsőségek vagy a felszeletelt hús már nem, és a csiga, a rák, de még a hal sem. A halevésnek más a szimbolikája, mint a húsevésnek. A tenger egyéb ajándékai pedig azonosak a lét más, tiszta kozmikus energiáit, a teremtés erőit magukba foglaló táplálékokkal, a gyümölcsökkel, zöldségekkel, magvakkal. A rákok, kagylók, csigák a ,,tenger gyümölcsei”. A hús a szárnyasoknál kezdődik, és a feldolgozatlan emlősökig tart. Amikor az amúgy hétköznapi, konszolidált életét élő utcán át a hűtőkocsiból véres köpenyben egész sertéseket, félbevágott borjúkat szállítanak félvállra vetve a hentesek, két különböző létszféra radikálisan és nyilvánvalóan ütközik. Ilyenkor egyértelműen látszik, hogy a húsfogyasztás a léthez való emberi viszonynak más formája, mint a zöldség.

Zak Zavada

Zak Zavada

A csirkésboltban a hús állat-jellege láthatóbb, mint egy hentes-pulton. A hús itt az állat teste — dög. A vásárlás nem részesülés a lét gazdagságában, hanem zsákmányszerzés.

A nyilvánosan bemutatott állat-felboncolás, a dög alkalmassá tétele a fogyasztásra: az embernek saját léte lényegéhez való viszonyát az evés lényegén keresztül mutatja be.

Az evés, a fogyasztás, a világ bekebelezése az embert a léthez hozzáköti. Az evés eszerint a halott elfogyasztása és élő anyaggá változtatása az emésztés során.

A konyhakész állat feldarabolt, széttépett, elveszti testi szerkezetét, felépítését, és elnyeletésre alkalmas tárggyá válik. A test feldarabolása, amikor az élő másik élő táplálékává válik — maga a végső megsemmisülés rettenete, a létezés emberi élményének alapja. A hal által elnyelt ember újjászületése ezért válhat valóban a lét alaptitkának, a halálnak beavatás-élményévé.

Halott az, akit megesznek. Az élő a halott megevése által éli át élő mivoltának felfokozott erejét. Az életben-levés szentsége a test elfogyasztása, az Isten testének és vérének befogadása.

Az evés aktusában rejlő létértelmezés épp a halott fogyasztásra való felkészítésének akciójában manifesztálódik. Az állat feldarabolása: áldozattá avatás. Az ő testének borzalmas átváltozása az a látvány, amitől az ebben résztvevők a léthez fűződő viszonyukat képesek feloldani.
extatikus állapot
Petronius Satyriconjában Eumolpus a regény egyik csavargó főszereplője saját halott testét kínálja fel végrendeletében vendégeinek elfogyasztásra.[1] Dionüszoszt széttépik és felfalják a titánok. A felfalás extatikus állapot, mámor. A mesékben a legfőbb rettegés tárgya az elnyeletés farkas, boszorkány, szörnyeteg vagy óriás által. Minden evés végső értelmezése az ember ember általi megevésében rejlő borzalom, ami az emberi lét lényegéhez közvetít, ami tiltott, és aminek állatevéssel helyettesítése ezt az eredeti értelmet látszik bemutatni az állat testének feldarabolási rítusában.

,,… a természet körforgása elképzelhetetlen az egymásba kapcsolódó elmúlás és új életre támadás nélkül, s az ember, hogy ne veszítse el ezzel a nála mérhetetlenül nagyobb, de őt fenn is tartó renddel a kapcsolatot, kénytelen azt tudomásul venni, s abba beilleszkedni. Ahogyan az ősi elképzelés szerint a Nap elfogyasztja az éjszakai csillagokat, illetve ezek a fogyó Holdat, úgy az ember sok helyen saját fajtájának elfogyasztása révén próbálta utánozni a természet rendjét; s az utánzás ez esetben a renddel való azonosulást is jelentette: a másik elfogyasztása révén maga is a kozmikus erő és körforgás megtestesítőjévé vált.”[2]

Az ember a halott megevésével nem pusztán a halott anyag élővé változtatásának műveletét végzi el, hanem a halál magába fogadását is. Az emberben az elfogyasztott dolgokkal nem csupán az életenergia nő, hanem a halál is szaporodik — ülepedik benne. Az ember nemcsak emészt, ő maga is emésztődik, a lét felemészti. A világegyetem metaforája a gyomor, a pokol kapuja a tátott száj, a halál féktelen, mohó torka.

Az aszkéta (,,az éhezőművész”) számára az étel elutasítása azonos a haláltól való megszabadulással, a lét körforgásából való kilépéssel. Lemondani az ételről annyi, mint az életről lemondani. Lenni is, életben maradni is, de megtisztulni, könnyű testben lebegni, tiszta szellemmel megtölteni a testet, megszabadulni az ételben lévő anyag hordozta haláltól nem más, mint böjtöt tartani.

Zak Zavada

Zak Zavada

Ki növényevéssel, ki méregtelenítő kúrákkal, ki önmegtartóztatással, ki mértéktelen falánksággal — az evésen át emberi létének alapkérdéseivel áll szemben. Létéhez fűződő viszonyát válaszként fogalmazzák meg táplálkozási szokásai. Enni vagy nem enni — aki él, a halál elől ki nem térhet.

*

A csirkés műsorának a rituális boncoláson kívül a humor a lényegi eleme. A rettenet elűzése a nemiséghez kötődő humorral.

A mesékben a szörnyeteg, a farkas, az óriás bekebelezéssel fenyegeti a hőst,

az evés a felfalás, a pusztítás rémképében jelenik meg. Ugyanakkor az evés minden történet lezárása, befejezése, a beteljesült, boldog vég: hetedhét országra szóló lakodalom.

Minden küzdelem, harc, munka az evésben fejeződik be. Az evés a győzelemmel teli befejezés formája.

,,Az ember fölfalja a világot, belekóstol a világba, bekebelezi, és saját testének részévé teszi. … Az ember az evés aktusában jókedvűen és örvendezve találkozott a világgal. Azt fejezte ki ez a lakmározó összecsapás, hogy az ember erősebb a világnál, mert ő nyeli le azt, nem pedig a világ őt; az evés úgy törli el a határt ember és világ között, hogy az ember kerekedik felül. … A munka az ételben ünnepelte magát. … A lakoma ünnepi jelentése valami egyetemes dolog: az élet ünnepli győzelmét a halál fölött. Ebben a vonatkozásban a lakmározás egyenértékű a fogamzással és a születéssel. A győzelmes test bekebelezi a legyőzött világot, és megújul belőle.”[3]

Az élet nagy fordulói is evésbe torkollnak: esküvői lakodalom, halotti tor. Az evés kijelöli az életben bekövetkezett változás utáni formát. Az asztal társadalmi szerepeket, hierarchiát, funkciókat jelöl ki. Egy esküvő, egy haláleset után új struktúrába rendeződik a közösség az asztal körüli ülésrend és az étel kiosztásának rendjével.

Egy asztal egy közösség. A közös evés összetartozás. Az emberek viszonyát az ételosztás módja fejezi ki. Közösség az, ahol a közös zsákmányból, vagyis a munka, az élet-harc eredményes befejezését ünneplő ételből mindenki kap.
az étel diadala
A férj, a családfő, akinek a munkáját az étel diadala zengi. Az anya, aki a családot táplálja, akinek léte az életnek az ételen keresztüli elfogadtatása, aki miként gyermekét saját testével táplálta, úgy viszi át e táplálást az egész családra.

E tényből indul ki az evés szexuális mélylélektani rétegeiről szóló pszichoanalitikus gondolatmenet. Az evésben, a világ bekebelezésében rejlő megerőszakolás eredete a pszichoanalízis szerint az ember ősi kannibalisztikus ösztönéből ered, ami nem más, mint anya és gyermeke közötti kannibalisztikus viszony: az anyának az a vágya, hogy gyermekét felfalva újból magába fogadja, a gyereknek pedig a szopás által az anya testéből való részesülése, ami egyben a szexuális kielégülés szexualitás előtti megnyilvánulása.[4]

A csirkésboltban a rokoni, családi viszonyokban rejlő szexus a táplálásban, főzésben és a vásárlásban mint zsákmányszerzésben jelenik meg. A főzés a hagyományos családi világmodellben anyai, női jellegű. A munka, az anyagi javak biztosítása férfi jellegű. Kinek a dolga a vásárlás?

A vásárlás zavar a nemi jegyekben, az arra épülő világmodellben. Az élelem vásárlása sem az anyagi javak biztosításához, a család fenntartásához, sem a tápláláshoz nem tartozik. Nem vadászat, nem zsákmányszerzés és nem főzés. Vagy mindkettő.

A pénzért vehető anyagi javak kultúrájában a vásárlás mozzanata a megzavarodott szexuális magatartás tükörképévé válhat. A nemi viszonyok összekuszálódása az élelemvásárlás módjában ábrázolódik. Ezt teszi gúny tárgyává Csirkés Marika.

Az emberek közötti viszony szexuális viszonynak tűnik a hús vásárlása közben. Akárki vásárol nála, ahogy válogat, amit választ, ahogy figyeli a boncolást, ahogy megfogja a húst, ahogy fizet, ahogy elteszi — mind jel a számára, ami a vevőnek a fogyasztáshoz kötődő viszonyára mutat, ez pedig tükrözi egy megzavart szexuális magatartásrendszerben elfoglalt helyét. A húsvásárlásban férfiasság, nemzés, fogantatás, szülés, táplálás, bujaság vagy meddőség, megerőszakolás, perverzió és prüdéria látszik. Akárkijön hozzá vásárolni, férfi egyedül vagy a feleségével, szeretőjével, barátjával, anyjával, anyósával; nő egyedül, menyével, lányával, apjával — mindegy: jellemzői itt a fogyasztásban rejlő viszonyában mutatkoznak meg, ami saját nemiségéhez való viszonyára utal. És mindezen dolgok nyilvánvaló látványa, ami a csirkésboltbeli vásárlásban komikus.

Zak Zavada

Zak Zavada

Evés közben és nevetéskor a nyitott száj, a fogak kivillanása az evést és a nevetést azonos eredetűvé teszi. „Biztos, hogy a nevetés ősforrása a biztosnak hitt zsákmány vagy táplálék láttán támadt öröm. Ha egy ember orra bukik, az általunk meghajtott és elejtett vad jut eszünkbe. Minden megnevettető bukfenc a fölbukott tehetetlenségére emlékeztet, és az orra bukottat zsákmánynak is nézhetnénk, ha kedvünk tartaná. Nem nevetnénk viszont, ha folytatnánk a leírt cselekvések sorát, és tényleg megennénk. Nem esszük meg, ehelyett nevetünk. … Az állat, persze, semmilyen megszerezhető táplálékot nem tagad meg magától, ha igazán kedve szottyan rá. Csak az ember tanulta meg a mindenestül bekebelezést egy szimbolikus cselekménnyel helyettesíteni. Úgy tetszik, hogy a rekeszizomból eredő és a nevetést meghatározó mozgás a szervezet egy sor belső nyelőmozgásának sűrített pótléka.”[5]
lelepleződés
A csirkésboltban a lelepleződés nevetséges. A tettenérés. Lelepleződik az emberben a mohóság, az életvágy, az elfojtottság és ösztönösség, szorongás, félelem, agresszió, undor és vonzalom. Azáltal, hogy az ember minden érzését az adott helyzetben egy tárgy, egy cafat szétboncolt hús megszerzésére irányítja, teljes személyisége lepleződik le. A csirkésboltban nyilvánvaló, hogy minden viszony gyökere azonos, hogy az ember nem értelmével felel a lét kérdéseire, hanem puszta létével. Ahogy figyel, ahogy mozdul, ahogy viselkedik: választ ad létéhez fűződő minden viszonyára, s a válaszok gyökere mindenkinek saját önálló létében van.

A csirkésboltban a vevő nem pusztán vásárló, hanem emberi léte teljességét viselő személyiség. Az ember áll leleplezve, csupaszon, pőrén, mint a kopasztott csirke, a megszerzett zsákmány feletti örömmel, az élethez kötődő összes öröm feletti diadal érzésével, de nevetségessé válik öröme a lét tragikumához képest, amibe beleszületett.

1  Eumolpus azt tanácsolja: undorukat, hogy holttestéből egyenek, úgy győzhetik le, ha azt képzelik, nem az ő testét, hanem „százezer sestertiust” falnak. Azonosítja a halott testet a pénzzel, az öröklést a felfalással, hiszen hagyatéka csak azt illeti meg, aki testéből is evett. Petronius: Satyricon. Bp. 1963. Ford.: Horváth István Károly. 174—175. o.
2 Az idézet Földényi F. László: A lélek szakadéka c. könyvéből való. Pécs 1993. 34—35. o. Földényi ebben a művében Goya Szaturnusza kapcsán részletesen elemzi az evéshez kötődő kultúrtörténeti utalásokat, és összegzi ezek jelentéseit az alábbi fejezetekben: Az evés, A száj, Az elnyeletés, A kannibalizmus I. és II. 19 —52. o.
3 Általam kiemelt részletek Mihail Bahtyin: Francois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája c. könyvéből, A lakmározás képei Rabelais-nál c. fejezetből. Bp. 1982. 347—350. o.
4 Az anyai kannibalizmus megnyilvánulásait és az evés szexuális jelentéseit Hermann Imre elemzi részletesen Az ember ősi ösztönei c. művében, A táplálkozás ösztöne (A—A szopás kora, B — A felnőtt egyének táplálkozási módja) c. fejezetben. Bp. 1984. 51—70. o.
5 Általam kiemelt részletek Eliás Canetti: Tömeg és hatalom c. művéből, melynek egyik fejezetében elemzi az evéshez kötődő jelentéseket. Bp. 1991. Az evés lélektanáról c. fejezet 225—229. o. Az idézet a 229. o-ról való.
felső kép | laughingmonk, flickr.com