Kricsfalussy Beáta
Szentgyörgyi Zsolt

GYŰJTÖGETŐ ÉLETMÓD A 21. SZÁZADBAN

2010 október

GYŰJTÖGETŐ ÉLETMÓD A 21. SZÁZADBAN

A gazdasági fejlődésben élenjáró országok az utóbbi évtizedekben valóságos szemét-nagyhatalmakká váltak. Számítások szerint jelenleg az Európai Unió minden egyes állampolgárára 6 tonna szemét jut évente, és ez a mennyiség egyre növekszik. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) becslése alapján a tagországok 2020-ra 45%-kal több szemetet fognak előállítani, mint 1995-ben. Valósággal dúskálhatunk tehát a szemétben, és ráadásul ennek jelentős hányada tulajdonképpen nem is szemét, hanem egyszerűen feleslegessé vált, ám még tökéletes állapotban lévő használati cikk vagy éppen élelmiszer.
több mint fél kiló naponta
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Hivatalának (USDA) 1997-ben kiadott jelentése szerint 1995-ben az USA-ban több mint 43,5 millió tonna élelmiszert dobtak ki a kereskedelmi létesítmények, vendéglátóhelyek és a fogyasztók együttesen. Az antropológus Timothy W. Jones hosszú évekig tartó kutatásai után napvilágra hozott adatai azt mutatják, hogy egy átlagos amerikai háztartásban több mint fél kiló élelmiszert dobnak ki naponta, évente 212 kilót, és külön figyelemre méltó, hogy ennek 14%-a a szavatossági idő lejárta előtt, eredeti gyári csomagolásban kerül a szemétbe.

Az angol Tristram Stuart 2009-ben megjelent könyvében egyenesen azt állítja, hogy az Egyesült Államokban és az Európai Unióban rendelkezésre álló élelmiszer mennyiségének így vagy úgy csaknem a fele kárba vész.

Eközben az Egyesült Államokban és az Európai Unió területén több tízmilliónyi ember él, aki – legalábbis alkalomszerűen – nem jut annyi táplálékhoz, hogy teljes mértékben fedezhesse energia- és tápanyag-szükségletét.
tiltakozásképpen
Érthetően jórészt közülük kerülnek ki, akiket a körülmények végül arra kényszerítenek, hogy a mások által kidobott szemétben kutassanak ennivaló után, ám mind többen akadnak, akik spórolásból, hobbiból vagy a mérhetetlen pazarlás elleni tiltakozásképpen döntenek úgy, hogy a szokásos bevásárlás helyett inkább a kukákból elégítik ki szükségleteiket, vagy legalábbis ezek egy részét. A freeganizmus legradikálisabb képviselői arra tö­rekszenek, hogy guberálás és más stratégiák segítségével nagymértékben függetlenítsék magukat az emberek, állatok és a természet kizsákmányolásán, materializmuson és komformizmuson alapuló fogyasztói társadalomtól.

Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy aki legfőbb szükségletei tekintetében önellátóvá válik, egyszersmind bizonyos fokig kivonja magát a Foucault által a „hatalom diszciplínájának” nevezett specifikus technológiák alól, és többek között attól a kínos kötelességtől is mentesül, hogy élete javát mások gazdasági, ideológiai érdekeinek szolgálatában töltse.
a leg­jobb rendőrség
Thoreau számára az éhség és a hideg kevésbé rossznak tűnt, mint a módszerek, amelyeket az emberek ezek elhárítása érdekében alkalmaznak, és mint azt Nietzsche megállapította, a szakadatlan tevékenységgé váló munka a „leg­jobb rendőrség”, mivel erőteljesen gátolja az értelem és a függetlenségre irányu­ló vágyak kibontakozását. Az irodai munkát végzőkről Jacques Ellulnek az a véle­ménye, hogy olyanok, mint a „legyek a légypapíron”, míg Lewis Mumford szerint a munkavállalók „pusztán mereven szabványosított elemek a gépezetben”.

Foucault írásaiból tudjuk, hogy a börtönök és a gyárak irányítói tudatosan kölcsönözték egymástól a totalitáriánus kontroll különböző technikáit, és hogy bizonyos fegyelmezési módszerek tekintetében a munkahelyek nagyfokú hasonlóságot mutatnak az iskolákkal, koncentrációs táborokkal, börtönökkel és elmegyógyintézetekkel.

garbage4

Az amerikai Bob Black híres esszéjében (The Abolition of Work) úgy véli, korunk demokráciáit valójában a munkahelyi fasizmus elnevezés illeti meg, majd a tőle megszokott keresetlen szavakkal hozzáteszi: „Aki azt állítja, hogy ezek az emberek (a munkavállalók) szabadok, az vagy hazudik vagy hülye.”
csírájában elfojtani
A történelemben mindeddig páratlan hatásfokkal működő bürokráciai apparátus igyekszik csírájában elfojtani az individuális akaratot és a spontaneitás megnyilvánulásait, így az uniformizált világból mindinkább kiszorulnak az alternatív életformák és a hangzatos jelszavak ellenére végső soron mindenki csupán nézővé, fogyasztóvá, munkaerővé degradálódik.

„A munkanélküliség számunkra tulajdonképpen azt jelenti, hogy passzív nem­létből az élet aktív résztvevőivé válunk” – jegyzi meg egy névtelenség homályába burkolózó szerző, és Abbie Hoffman már 1971-ben megjelent könyvé­ben (Steal This Book) számos praktikus tanáccsal szolgál az erre fogékonyaknak.
a kukázás
Az utóbbi években ugyancsak több mű született a kukázás elméleti és gyakorlati aspektusairól, a téma iránt egyre növekszik az érdeklődés, hiszen a guberálás szabad levegőn végzett, kötetlen, adómentes és meglehetősen kellemes tevékenység, ráadásul még csak költséges felszerelést sem igényel. Tulajdonképpen legfeljebb egy elemlámpára van szükség, mivel a nagyobb szemetes konténerek belsejében napközben is félhomály uralkodik, és esetleg jól jön egy kerékpár, mivel nagymértékben növeli a mobilitást.
ínyencség
A hozzáértők szerint, aki megfelelő helyen és időben néz körül, nem csupán vákuumfóliázott, minden szempontból kifogástalan bio-zöldségeket, drága import sajtokat, joghurtokat, gyümölcsleveket, gyári csomagolású friss pékárut, csokoládét és más efféle ínyencséget találhat, hanem a fűnyírótól a CD-lemezekig, a számítógéptől a művészeti kellékekig szinte bármit, amire valaha is szüksége lehet.
a kuka tartalma
A mai viszonyok ismeretében persze nem meglepő, hogy a guberálás sok országban büntetendő tevékenységnek számít. Nagy-Britaniában, Németországban, Svédországban, Belgiumban például a hivatalos álláspont szerint a kuka tartalma a kuka tulajdonosának tulajdona, így elméletileg minden kukázó felelősségre vonható és elítélhető lopás büntette miatt. Igaz – felmérve a helyzet paradox voltát – az illetékesek általában eltekintenek attól, hogy a törvény szigora valóban lesújtson a vétkesekre.

garbage1

alkotmányosan biztosított
Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság 1988-ban úgy határozott, hogy az utcára kitett lakossági hulladékra már nem vonatkozik a magántulajdon alkotmányosan biztosított védelme, így a rendőrség mindenféle korlátozás és engedély nélkül szabadon átvizsgálhatja. Ám ironikus fordulatként mindenki más számára egyre több és több városban helyi rendeletekkel tiltják a kukázást, azzal az indokkal, hogy a kitett szemét már a szállító cég tulajdona.

A guberálóknak egyébként is számos előítélettel kell szembenézniük, holott ha úgy vesszük, a kukázás tulajdonképpen visszatérés az ősi gyűjtögető életformához, amelyet – Thomas Hobbesszal és a közelmúltig szinte általánosan elfogadott állásponttal ellentétben – több jeles antropológus szinte idilli korként emleget.
jóléti társadalom
Ha a jóléti társadalmat úgy definiáljuk – írja például Marshall Sahlins –, hogy abban a szükségletek kielégítése nem okoz különösebb nehézséget, akkor a paleotikum gyűjtögetői kétségkívül jóléti társadalomban éltek, hiszen a modern ember természeténél fogva határtalan materiális vágyaival szemben, az akkori limitált igények kielégítése általánosnak tekinthető.
hírből sem ismerik
Álláspontját több meggyőző példával illusztrálja a Föld különböző pontjain ősi életformát folytató népcsoportok körében végzett antropológiai kutatások alapján. Ezek az emberek, akik manapság nagyrészt a minden más tevékenységre alkalmatlan, marginális területekre szorultak vissza – tehát a paleotikumban élő sorstársaiknál jóval kedvezőtlenebb helyzetben vannak –, hírből sem ismerik a megélhetési gondokat, és szükségleteik kielégítése korántsem igényel szakadatlan tevékenységet.

A Kalahári sivatagban élő busmanoknál például egy felnőtt gyűjtögető általában 15 órát dolgozik hetente, és az így szerzett élelemmel 4-5 másik em­bert (gyereket, öreget) is eltart, akik nem végeznek effektív munkát. Az ideiglenes szükség lehetősége természetesen nem kizárt, ám Sahlins véleménye szerint, minden technikai fejlődés ellenére, jelenleg az emberiség jóval nagyobb hányada éhezik, mint a kőkorban.
a lehetőségek tárháza
Az élelemszerzés praktikáihoz – a kukázás mellett – valóban hozzátartozhat a vadon termő növények gyűjtése is, hiszen több tucatnyi közönséges, mindenfelé elterjedt gyomnövény létezik, amely ásványi anyag és vitamintartalom tekintetében messze felülmúlja az üzletekben kapható zöldségek jó részét. A zöld disznóparéj (Amaranthus lividus), a pongyola pitypang (Taraxacum officinale), a laboda (Altriplex spec.), a lórom (Rumex spec.), a csalán (Urtic­a spec.), a réparepce (Brassica campestris), a fekete mustár (Brassica nigra) még a vaskorban is közkedvelt saláta- és főzeléknövények voltak. A fehér libatop (Chenopodium album) magvait középkori éhínségek idején tömegesen gyűjtötték magas fehérjetartalma miatt, fiatal leveleit pedig főzelékként készítették el. A parajlibatopot (Chenopodium bonus-henricus) ugyanebben az időben termesztették is. Ugyancsak sokoldalúan felhasználható a makk, amely pörkölve kitűnő és tápláló csemege, sőt, lisztté is őrölhető. Az erdőt, mezőt járó emberek még a 19. században is előszeretettel fogyasztották, és az előkelőségek asztaláról sem hiányoztak a makkból készült ételek. 1570-ben megjelent szakácsköny­vének tanúsága szerint még Bartolomeo Scappi, V. Pius pápa szakácsa is készített olykor makk-lepényt. A lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen, és gyomnövényekből általában mindig jó termés várható, amely kiváló alternatívát kínál a nagyüzemi módszerekkel operáló mezőgazdaság által előállított szintetikus zöldségek helyett.

garbage3
a freegan-életforma
Mindezek alapján aligha tagadható, hogy a régi görög és latin szerzők elképzelte legendás aranykor bizonyos aspektusai közeli hasonlóságot mutatnak a freegan-életforma sajátosságaival. Hésziodosz szerint Kronosz idejében a halandókat olyan bőségesen ellátták élelemmel a termékeny földek, hogy egyáltalán nem kellett mezőgazdasági tevékenységet folytatniuk, és Vergilius a Georgicában ugyancsak osztja ezt a véleményt.
Ovidius szerint az Aranykorban az emberek vackort, hegyi epret, somot, szedret stb. gyűjtögettek, és joggal feltételezhetjük, hogy a kukázást sem vetették volna meg, ha megfelelő mennyiségű és minőségű szemét áll rendelkezésükre.
egyik szemét
Ha Vergilius ma élne, valószínűleg maga sem idegenkedne a gyűjtögető életforma e 21. századi változatától, Ovidius esetében pedig csaknem biztosra vehetjük, hogy egyik szemét rajta tartaná a lakóhelye környékén lévő kukákon, hiszen, mint az közismert, apja rosszallása ellenére még hivatali tisztségéről is lemondott, hogy a költészetnek szentelhesse életét. Feltehetően Démokritosztól, Plutarkhosztól, Lucretiustól (hogy csak néhány nevet említsünk) sem állna távol a kukázás.

És ki hibáztatná őket?

Hiszen manapság, amikor a technokrata despotizmus ellenőrzése alá vonta a köz- és magánszféra szinte valamennyi területét, minden olyan törekvés külön figyelmet és elismerést érdemel, ami a függetlenség ügyét szolgálja.