11 Ráday, Frankel 9
2004 január

2003, tizedik hó huszonötödike, tizennyolc óra, Ráday utca 9-11-es szám: kicsit sok itt a számjegy, mint Greenaway filmcíme mondja, Számokba fojtva – egy irodalmi estet könnyen számokba fojtanak a számok.
11 órakor, este tizenegykor megnéztem két lexikonban a Ráday utca névadóját. A Révai lexikon egykötetes változata 828. lapján – bosszantó, hogy nem legalább a 819-es lapon, de hát mit tegyünk – négy (és nem kilenc vagy tizenegy) sorban ennyi található: „költő, költészetében a rím és időmérték első magyar párosítója” – majd, hogy „könyvtára a Ráday utcai református főiskola tulajdonába került”. Szégyenszemre nem voltam még e könyvtárban.
vidáman ingáznék
Hét éve lakást cseréltem, és rövid ideig kacérkodtam egy 209 vagy 211 négyzetméteres tetőteraszos lakással, Ráday utca 1 (és nem 9-11) – ahol négy-öt ember, vagy akár több, akár 9-11 is élhetne együtt, a lakás műteremnek is alkalmas – közölték, mintegy csalogatva –, de én már talán születésem óta nem tudok együtt élni akár egyetlen emberrel sem. Viszont, ki tudja, talán épp ezért nagyon vonzott a lehetőség: kisebb festő-kolóniában laknánk ott boldogan – és ha megveszem, akkor most csak lesétáltam volna ide, a Ráday 9-11-be. Festő-kolónia tagjaként bizonyára többet járnék a Ráday-könyvtárba, és még többet ide a kávéházba, vidáman ingáznék a két nagyszerű hely és még nagyszerűbb tetőteraszos lakásom között.
Végül egy jóval kisebb lakást választottam a Frankel Leó utcában, a kilences számmal szemben – a Ráday 9-11-nél nem kevésbé híres Gusto presszó mellett. Ide a Szabó Ervin-központ, oda az egyik fiókkönyvtára van közel, ott azóta gyakran megfordulok. S hogy el ne feledjem így október 25-én, a forradalom legvéresebb napjának évfordulóján: négy (nem kilenc) kommunistáról maradt Budapest belterületén utca elnevezve, és én kettőt (hármat?) eléggé becsülök közülük, főleg a legrégebbit, az ős-kommunistát, Frankel Leót. Ős-kommunista, mondom, mert akkor még nem létezett bolsevizmus: Trockij és Dzsugasvili meg sem született, Uljanov egyéves csecsemő, és Leónak, a párizsi kommün egyik vezetőjének nyilván rémálmaiban sem jutott volna eszébe, ami később történt. Uljanov utcában nem szívesen laknék, de Frankel Leóval semmi bajom. A neve – mert reménykedve megszámoltam – sajnos se nem kilenc, se nem 11 betűből áll, de áll épp tíz betűből.
Két szék közül a pad alá. Nehezen jutok 9-ről 11-re. Az is bosszant, hogy a lexikon-cikk ellenére nem tudom: az utcát Gedeon, vagy könyvtár-alapító atyja, Ráday Pál emlékére nevezték el. S ha nem is bosszant, de kicsit kuszálja memóriámat, hogy szintén gróf Ráday Gedeonnak hívták – közeli, vagy távoli rokon? – a Rózsa Sándor szegénylegényeit elfogó kormánybiztost, aki nem is szerepel az egykötetes Révaiban. Frankel Leó, Trockij, Rózsa Sándor… ráadásul a nem-lexikonkiadó Révai Józsefről gondosan hallgattam eddig. A számok büntetőosztaga mellé kezd felsorakozni a neveké is. Van, lesz azért fénysugár október huszonötödikén. Mert számokba fojtott slusszpoénként csak az következhet, hogy bezzeg Ráday Gedeon neve – bármelyiké legyen is – épp 11 betűs. Talált! És nem elég, hogy valóban annyi, tizenegy – de becézve, ha egy grófköltőt lehet becézni: „Ráday Gida” – teljesíti a kilenc betű követelményét is…
A Liget-est házi feladatát ezzel vért izzadva megoldottam, úgy-ahogy megfelelve a szerkesztők várakozásának – az viszont örök rejtély marad, hogy – ami fontosabb: a saját várakozásomnak meg tudtam-e felelni…