SZIGETVILÁG
   
Vidor Miklós

SZIGETVILÁG

Új verseiben csakúgy, mint a válogatott darabokban mindig önmagát keresi: „Vadidegen hang kérdi / hova lettem?” (A labirintus). Mintha egykori önmaga elől is menekülne, szomorúan, kiábrándultan: „Nyomaink elenyésznek / és az emlékezők utánunk halnak” (Átváltozás). Pedig korábbi versei mutatják amit a legújabbak is igazolnak: nem volt és nincs oka a pesszimizmusra, hacsak azért nem, mert már “… áldozati füstje száll / a fejszeélre jutott ifjúságnak” (Téli tűzgyújtás). Vidor Miklós lírája azt tanúsítja, hogy a jó verseknek idejük van, koruk nincs. (Legeza Ilona könyvajánlója)


Érdekel a könyv

Könyvajánló