TÖBB MINT HANG
Kész a vacsora! – szól a hang este a konyhából, és többnyire pontosan tudjuk, hogy aki főzte, jókedvű-e vagy aggódik: talán nem úgy sikerült a leves, ahogy akarta, esetleg fáradt, vagy, mivel már harmadszor szól, a mondat valójában felszólítás: jöjjön mindenki az asztalhoz!
A bennünket körülvevő világ hangjai közül a legfontosabbak számunkra az emberi hangok. Amikor halljuk és felismerjük – főleg a hozzánk közelállókét –, számos alapvető információt tudhatunk meg a másikról. Hangunk színe, lejtése érzelmeket, indulatokat – például örömöt, meglepődést, csalódást, félelmet, felháborodást és haragot – és szándékokat – fenyegetést, kérést, felhívást, felszólítást is megmutat, elárul rólunk. Nemcsak a hangunk jellemez bennünket, hanem az is, hogy beszédünk tempója mennyire gyors vagy lassú, milyen halkan vagy hangosan szólunk, milyen ritmusban beszélünk.
És egyáltalán: hogyan? Lássuk ezt az egyszerű mondatot: nagyon örülök! Más a hangsúly és a hangszín, ha a barátunknak mondjuk vagy a tanárunknak, ha ironikusan fogalmazunk vagy emelt hangon beszélünk, ha erősen hangsúlyozunk, vagy éppen suttogunk.
Hangunk akkor is mond valamit rólunk, ha egy szót sem szólunk: a kuncogás, a cöcögés, a sziszegés, a hümmögés is kifejező, és gyakran többet elárul állapotunkról, mintha szavakkal fogalmaznánk meg. Nemcsak a hangot adó koráról és neméről tudhatunk meg sok mindent, de a testi és a lelkiállapotáról, a személyiségéről is. Hogy mit, arról az agyunk dönt, mert amikor a szó hanghullám formájában a hallóközponton át eljut elménkhez, az különféle döntéseket hoz. Például megállapítja, hogy ismerjük-e a beszélőt. Minden embernek egyéni hangszíne van, ami változhat annak alapján is, ha az illető éppen fáradt vagy szomorú. A jellegzetesebb hangú emberek könnyebben felismerhetők, és azok is, akiknek már sokszor hallottuk a hangját. Aztán az agy megvizsgálja, hogy milyen kapcsolatban vagyunk a beszélővel. Mit jelent számunkra, amit hallunk? Ugyanazt üzeni a hangja, amit a szavai?
(A folytatás a téli számban olvasható.)