Nézzük együtt … ORBÁN DEZSŐ KÉPEIT!
Orbán Dezső festményeit nézve óhatatlanul hatnak ránk élettörténetének különös–mesés tényei. A 102 évet megélt művész 1884-ben született Győrött, ahol aztán Egy európai, vándorúton címmel rendezték meg emlékkiállítását. Képnézésünkben mi is a sok helyen otthonos művészt követjük. Orbán matematikusnak készült, aztán önképzéssel lett festő. Más magyar alkotókhoz hasonlóan a huszadik század első évtizedében Párizsba ment, és a posztimpresszionizmusnak nevezett irányzat, vagy inkább módszer szellemében alkotott.
A poszt latin eredetű kifejezés, azt jelenti: után. Az impresszionizmus pedig a modern művészet első jellemző törekvése; impresszio magyarul benyomás. Az impresszionista festők a természetes fényt szinte ünnepelték: hajnaltól alkonyig elragadta őket a fény és a színek kapcsolata. Témaválasztásaikban nem hagyományos vallási, történelmi tárgyakat kerestek, hanem a táj és a mindennapi élet jeleneteit, a modernizálódó várost festették szabad ecsetkezeléssel. A pillanatról pillanatra változó látványt rögzítették, a képet nem részletek, hanem a sok kis foltból összeálló egész hatása jellemezte. Orbán Dezső is az impresszionizmus festői kifejezéseit használta, de egyben meg is haladta, művein már a kubizmusra jellemző formákat, szerkezeteket látunk – például a poszteren lévő Városka a domboldalon című képén. Pályája során eljutott ő is a modern festészet fontos törekvéséig, hogy az alkotó nemcsak a láthatót, hanem az elgondolhatót is megjelenítheti.
Csendéletei és tájképei hamarosan megjelentek Bécs, Köln, Berlin kiállítótermeiben. Párizsban Berény Róbert, a nála három évvel fiatalabb festőtárs segítette tájékozódását, és megosztotta vele műtermét. Itthon viszont Orbán Dezső körül akakult 1911-ben a Keresők Társasága, majd a Nyolcak néven működő, a korszak új stílusát megteremtő festőcsoport. A Nyolcakhoz tartozni, köztük alkotni eleve művészi rangot jelentett, s ezen az időmúlás sem változtatott. Olyan együttműködés jött akkor létre a magyar szellemi életben – korábbi képnézéseinken szó volt már erről –, melynek meghatározó fogalma az ÚJ volt.
Orbán Dezső Magyarországon egyéni kiállításokon is bemutatta műveit, és művészeti iskolát alapított. 1936-ban Az ezermester száz mesterműve címmel barkácskönyvet jelentetett meg, ebben a képzőművészeti alkotások mellett a mindennapi életben akalmazható, házilagosan megcsinálható tárgyakkal, eszközökkel foglalkozott, a fafaragástól az agyagöntvényekig. Jellemzője ennek a tevékenységnek a kreativitás, ami valamiképpen minden művészeti ágra és művészre érvényes lehet; szükséges, de nem elégséges feltétele a művészi akotásnak. A művészi alkotást bizonyos fokig tanulni lehet, de eljuthat valaki az önképzés útján szerzett ismeretekkel is maradandó értékek létrehozásáig. Ezt nevezik autodidakta módszernek. Gyakori tévedés, hogy az autodidaktát összetévesztik a dilettánssal. Az utóbbi hozzá nem értőt jelent.
…
(A folytatás az őszi számban olvasható)