Jámborné Balog Tünde

MADÁRKONCERT

MADÁRKONCERT
A villanydrót öt égi vonalán
izgága hangjegyek a füstifecskék.
Jékely Zoltán

 

Ha fülhallgatóval a füledben járkálsz az utcán, a parkban vagy a hegyoldalon, míg szemed a képernyőre tapad – könnyen baj érhet. És sok mindenről lemaradsz: nem nézel fel a sarki ház kéményére, ahonnan hangos kelepelés után épp most száll el fészkéről egy hosszú lábú, elegáns gólya. Nem hallod meg a fenyő csúcsán ülő feketerigó dallamos rikkantásait, amikor eső után köszönti a diadalmasan felragyogó napot. Ügyet se vetsz a juharfára, amelyen száz veréb zsinatol, így elszalajtod a ritka pillanatot, amit Federico Garcia Lorcának (federíkó garszia lorka), a nagy spanyol költőnek sikerült elcsípnie és halhatatlanná tenni: egy sárga fa madárraj / lett s – huss – elköltözött.    

Beleesel az Andersen-mese kínai császárjának hibájába, aki többre becsülte a felhúzható aranymadár gépi trilláit az eleven fülemüle természetes énekénél. Életét mégis a kerti madárka mentette meg: annak csengettyűhangja a halált is elcsalta betegágya mellől.

Ezt a jelentéktelen, seszínű, ám csodás énekest, Európa, sőt a Föld egyik legszebben daloló madarát nálunk sokáig fülemileként ismerték. Nevét latin közvetítéssel egy görög királylánytól, Filomélától kapta, akit az istenek madárrá változtattak, hogy megmentsék üldözőjétől. A nyelvújítás korában Kazinczy találta ki rá a hangzatosabbnak vélt csalogányt. Arany János, a magyar nyelv egyik legnagyobb mestere azonban jobban kedvelhette a régies alakot. Azt használta, akár a fülemile füttyéért pereskedő szomszédokat tette nevetségessé, akár az éjszaka titokzatos madarának hangját jellemezte: Fülemile szó, rejtett magány / Holdas, sejtelmes éjszakán… Petőfi feje fölött is Szerelemnek fülmiléje / Csattogott, míg az érzelmesebb Vörösmarty a csalogányt választotta: Csattogja gyász zenéjét…, írta róla.

Huszadik századi költőink között is népszerű az egyszerre négy hangot is hallató, akkordokat éneklő madárka. Áprily Lajos versében fülemüle dalol zokogva, ríva. Jékely Zoltán két fülemüle-szólalás között beszélget halott barátja árnyával. Fülemüle, fülemüle, gyönyörü madár, / szólal, szólal, szólal már, adja vissza Weöres Sándor a szavak és sorok ritmusával a dallam szépségét.     

(A folytatás a téli számban olvasható.)

Kapcsolódó segédanyagok: