Kricsfalussy Beáta

JÉG HÁTÁN

JÉG HÁTÁN

Földünk északi, hófödte, rendkívül hideg területei a legtöbb ember számára lakhatatlannak tűnnek. Az itt élő népcsoportok, az eszkimók azonban az évezredek folyamán alkalmazkodtak a nehéz körülményekhez.

Az eszkimó kifejezéssel a Grönland, Kanada, Alaszka és Szibéria sarkvidéki területein élő népcsoportokat jelöljük. A szó jelentése vitatott, de a legelterjedtebb a „nyershús evő”. Az elnevezést némely népcsoport sértőnek tartja, helyette az inuit, azaz „emberek” szót használja. Az inuit többes szám,  a csoport egyes tagja inuk.

Az inuit nyelvre jellemző a szófüzérek képzése, vagyis több szó összekapcsolásával az egész mondatot egy szónak ejtik. Ezért nem igaz az elterjedt állítás, hogy több száz szavuk van a hóra. Például a „pignatoqwas” jelentése: hó, amin lehet szánon közlekedni.

Szerszámaikat, felszereléseiket, túlélési módszereiket, vallási hiedelmeiket a fagyos, kopár vidék és az időjárás határozta meg. Tisztelték az állatokat, a tájat, a növényeket is, hitük szerint ugyanis mindennek lelke van. Egyszerű szertartásaikat nagyon komolyan vették – úgy vélték, ha bármelyiket elmulasztják, a megbántott lelkek bosszút állnak, és például sikertelen lesz a vadászat, ami az egész közösség megmaradását veszélyezteti.

A hosszú téli estéket gyakran töltötték meséléssel. Az egyik, máig élő monda szerint, az északi fény játéka az elhunyt ősök lelkének tánca. Egyes eszkimó csoportok szerint a fények füttyszóra levágják az ember fejét. Mások varázslatos lényeknek vélték a fényeket, olyan szellemeknek, akik segítik a vadászatot és a sámánokat.

Hitük szerint a sámánok a szellemekkel kapcsolatba lépve gyógyítottak, befolyásolták az időjárást vagy biztosították a jó vadászatot.

Az eszkimók vadászó, halászó, gyűjtögető életmódot folytattak. Elsősorban fókát, bálnát, agyaras cethalat, rénszarvast, különböző halakat és madarakat, jegesmedvét fogyasztottak. Az elejtett állat minden részét, a belsőségeket – kivéve a jegesmedve máját, amit mérgezőnek tartottak –, a csontvelőt, sőt a fóka tápláló bőrét is megették, többnyire nyersen, esetleg szárítva vagy erjesztve. A csontokból, inakból és bőrökből mindennapi használati tárgyak és a túlélésükhöz elengedhetetlen, többrétegű szőrmeruházat, csizmák, hótalpak készültek.

A táplálékot és a javakat egyenlően szétosztották a családban, szükség esetén az egész közösségben. Természetes volt, hogy gondoskodnak egymásról. A családok vagy az átmenetileg összeállt nagyobb csoportok állandóan vándoroltak, követve a különböző területekre jellemző állatok vonulását. Télen hatalmas távolságokat tettek meg kutya vontatta szánokon. A szánok váza az elérhető anyagoktól függően készülhetett uszadékfából, csontokból vagy akár fókabőrbe tekert fagyott halakból.

(A folytatás a téli számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: