Zboray Tünde

GYEREKJAVÍTÓ

GYEREKJAVÍTÓ

Nagy, kacskaringós betűkkel állt a sarki bolt homlokán: Gyerekkölcsönző. A bozontos, fekete szakállú tulaj az ajtó szegletében állt összefont karral. Várta a vevőket, de hiába.

– Aha! Gyereknap van! – csapott az ajtófélfára. – Mit is… mit is kéne… – töprengett magában félhangosan, majd súlyos táblát rángatott elő a raktárból. Ma és csakis ma ötven százalékkal olcsóbban lehet kölcsönözni a készlet erejéig!

Hamarosan megcsendült a boltajtó kis harangja.

– Jó reggelt, uram! Kuvoscsik vagyok.

Kuvoscsik köztudottan a városka leggazdagabb embere volt. Úgy mondták, valami aktakukac. Vállán mindig vékony csatos bőrtáska lógott, elegánsan és méltóságteljesen, ahogy egy aktakukachoz illik.

– Üdvözlöm, nagyságos úr! Mivel szolgálhatok? Ma gyereknapi kedvezménnyel kölcsönözhet…
– A pénz nem számít, a legkiválóbbat mutassa!

A tulaj lelkesen sürgött-forgott.

– Parancsoljon, itt a fényképalbum a legkiválóbb gyerekekről. A kép fölött találja az életkort, a név nem érdekes, majd választ neki egy önnek tetszőt.

A vaskos, díszes album minden oldaláról egy-egy szépen fésült, illedelmes arc mosolygott Kuvoscsik úrra.

– Szabad megtudakolnom, hogy kölcsönbe, rövidebb bérleti időre, avagy…
– Nem, nem, örökbe keresek…
– Ez esetben felhívom figyelmét, hogy egytől százig a vékonyabbak, száz fölött a kövérkések találhatók. Érdeklődési kör és nyelvismeret szerint is kereshetünk.

 

zboray2

 

– Remek, remek. Ez itt jó lesz – bökött Kuvoscsik úr egy szőke, kék szemű, szemüveges fiúcska képére.
– Azonnal megkeresem.

A boltos egy szempillantás alatt vissza is tért egy ijedt, tíz év körüli kisfiúval az oldalán.

– Ő itt Ödön. Illetve eddig így hívták. Németül és franciául beszél, szereti a matematikát és kiválóan sakkozik.

Kuvoscsik elégedetten bólogatott: mintha önmagát látta volna lekicsinyítve. Gyorsan fizetett, csillámló autójába terelte a fiút, és már ott sem volt.

Másnap korán reggel Kuvoscsik úr újra felbukkant Ödönnel.

– Bár nagy gonddal választottam ki ezt a fiút, nem igazán vált be.
– Neeem?! – gerjedt haragra a tulaj – Mit tett ez a gazfickó?
– Semmit kérem. Semmit. Hát éppen ez az! Mindenre annyit mond: igenis, apám. Meg se mozdul, ha nem utasítom. A sakktábla előtt ült egész álló nap, és németül szólt a szobalányhoz!
– Szóval visszahozta…, de a pénzt, sajnos, nem tudom visszaadni.
– Inkább cserélni szeretnék…

(A folytatás az őszi számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: