Z. Karvalics László

FANTAZMAGÓRIA

egy furcsa kifejezés kalandos története

FANTAZMAGÓRIA

Érdekes hangzású szavunk a fantazmagória – mintha A Gyűrűk Urából került volna elénk. Ugyanolyan értelemben használjuk, mint a légvárat: olyan elképzeléseket nevezünk így, amelyeknek nincs valóságalapjuk, amelyeket sehová nem vezető, mihaszna elmeszüleményeknek tartunk.

A fantazmagória szó hosszú utat tett meg, amíg a szótárainkba és a mindennapi nyelvhasználatunkba költözött. Minden a mágikus lámpával (latinul: laterna magica, ejtsd: magika) kezdődött, majdnem hatszáz évvel ezelőtt.

Az első mágikus lámpa a fény és egy lencse segítségével képet jelenített meg falon vagy vásznon. Az olasz reneszánsz egyik legsokoldalúbb mestere, Leon Battista Alberti készítette még 1437-ben. A világ azonban jóval később ismerkedett meg a szerkezettel, amikor a 17. század neves tudósa, Athanasius Kircher (ejtsd: átánáziusz kirher) népszerű könyvében bemutatott egy változatot, amelyik festett üveglapokról vetített képet.

Európában sokan kaptak kedvet, hogy a furcsa szerkezettel keressenek pénzt. Vándorló mágikus lámpaművészek járták a városokat és a vidéket, és közben egyre több új trükköt eszeltek ki az érdeklődés fenntartására. Ha ügyesen és gyorsan cserélgették vagy forgatták az üveglemezeket, már majdnem mozgókép hatását keltették. A gyerekek imádták például a Patkánynyelőt, ahol a boszorkányosan ügyes művész vetített képein patkányok ugráltak egy alvó ember szájába.

A 18. század végére francia mutatványosok sorra találtak ki új megoldásokat. Volt, aki kínai árnyfigurákat mozgatott, volt, aki füstre vetített, így még sejtelmesebb hatást keltett. Egy tehet-séges, de erősen hóbortos belga feltaláló, Etienne-Gaspard Robert (ejtd: étyien-gászpár rober) is különböző technikákkal kísérletezett, hogy még több elképesztő, meghökkentő látványosságot mutathasson be.

(A folytatás a nyári számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: