Szili István

AZ ÓRIÁSFOG

AZ ÓRIÁSFOG

Réges-régi várkapuk, templombejáratok, várkastélyok folyosóin látható egy különös látványosság, az erős vasabroncsokkal összefogott, láncokkal a mennyezetre erősített, ember nagyságú „sárkánycsont”. A babonások úgy vélik, ha leesik a sárkánycsont, vége lesz a világnak. A valószínűleg mamutoktól származó maradványokat a természettudományi múzeumok gyűjteményeiben is megcsodálhatjuk.

A dinoszauruszok kora és az ember megjelenése között olyan sok idő (60-65 millió év) telt el, hogy az őshüllőkről sokáig nem tudtunk. Elképzelhető, hogy a jégkorszak valóságos állatszörnyeinek (barlangi medvék, barlangi oroszlánok, mamutok) emlékképei alakultak át az idők múltával sárkánnyá az emberi képzeletben. A két- és többfejűséget torzszülött állatoknál láthatták, amelyek néha előfordulnak.

Vajon miként szerzett az ember bizonyosságot az őshüllők létezéséről?

A tudományos legenda szerint egy asszonynak köszönhető a felfedezés. A 19. század első felében az angol Gideon Mantell fogorvosként és szülészként tevékenykedett, és betegeihez tett látogatásaira gyakran elkísérte a felesége, Mary Ann. Egy alkalommal a hölgy sétával akarta eltölteni a hosszú várakozást, de megbotlott valamiben, és elesett. A segítségére siető férj jókora, a földből kiálló fogat vett észre – ebben botlott meg Mary Ann. Az orvos sokáig kereste a fog típusának megfelelő, vagy legalább ahhoz hasonlító állatot, amíg végre egy gyűjteményben meglátta a Dél-Amerikából származó harapós leguán csontvázát (spanyolosan iguanát). A lelet éppen olyan volt, mint az iguana foga. Csak sokkal-sokkal nagyobb. Így született meg később az elnevezés: Iguanodon, azaz iguana fogú. A fog tulajdonosa Mantell szerint legalább 18 m hosszú (valójában még ennél is nagyobb) négylábú állat lehetett. Persze, a szegény orvost eleinte mindenki kinevette, a komoly természettudósok víziló-, illetve orrszarvú fogának tartották a leletet. Ám a vitákból mégis Mantell került ki győztesen, és egyre nagyobb lendületet vett az ősállatok, őshüllők kutatása. (Később Mary Ann is lelkes gyűjtővé vált.)

 

(A folytatás a nyári számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: