Szentgyörgyi Zsolt

ÖRÖKKÉVALÓSÁG

2005 augusztus

ÖRÖKKÉVALÓSÁG

Túlzás nélkül állíthatom, hogy mióta ebbe a városba érkeztem, életem kellemesebb, tartalmasabb és kiegyensúlyozottabb lett, egyszóval harmonikusabb, kényelmesebb, szerencsésebb és nyugodtabb, mint addig volt. Kitűnő munkahelyem van, és kollégáim mindannyian kedvelnek. Feletteseim rendszeresen elismerik a vállalat érdekében kifejtett tevékenységemet, és a szóbeli dicséret mellett nemritkán kézzelfogható bizonyítékokkal is kifejezésre juttatják megbecsülésüket. Hol egy pár kesztyűvel, hol egy díszes vázával, hol egy kisebbfajta táskával, úgynevezett irattartóval kedveskednek, és alig múlik el nap anélkül, hogy valamelyikük ne érdeklődne a közérzetem felől. Megvallom, az első időkben néha már túlzottnak éreztem figyelmességüket, és felmerült bennem, hogy talán tréfát űznek velem. Ez a gyanú azonban teljességgel megalapozatlannak bizonyult, és hamarosan be kellett látnom, hogy a szerencsés fordulatok, amelyek mindaddig fájdalmasan hiányoztak életemből, ebben a városban nemcsak mindennapiak, de mintha egyfajta fizikai tényezőként hatnának, akár a mágneses erő vagy a gravitáció.
magabiztosan
Nap mint nap csendesen, ugyanakkor eredményesen ülünk kartársaimmal az íróasztalok mellett, és a nyitott ablakon beáramló napfény ünnepélyes jellege egy folyton ismétlődő, mégis megunhatatlan ceremónia hatását kelti. Időnként futó pillantást vetünk a bejárati ajtó melletti fogason elhelyezett könnyű, nyári kalapjainkra, mintha csak ellenőrizni akarnánk, hogy megvannak-e még, és amikor elérkezik a munkaidő vége, ki-ki magabiztosan leakasztja a sajátját, amely pontosan illik a fejére. Egész napi gondos munkánk után azzal a tudattal hagyjuk el az irodahelyiséget, hogy a ránk bízott feladatokat hiánytalanul elvégeztük, így nem nyomaszt bennünket a közelgő határidők fenyegető terhe, amely más munkahelyen gyakran megkeseríti az alkalmazottak életét, bűntudattal és nem szűnő aggodalommal tölti meg még az éjszakai pihenésre szánt, sok szempontból nélkülözhetetlen órákat is. A főbejárat előtt sorra búcsút veszünk egymástól, én általában gyalog megyek haza, hiszen mindössze néhány perc sétára lakom vállalatunk központjától, a Szent Benedek ikertestvéréről, Skolasztikáról elnevezett utcában.

pinterest.com

pinterest.com

A ház, amelyben élek, szinte ideális körülményeket biztosít a pihenésre, kikapcsolódásra, és bár hivatalosan nem az én tulajdonom, mégis a tulajdonos büszkeségével tekintek rá. Maga az épület sem anyagában, sem kivitelezésében nem különbözik ugyan a körülötte álló többi épülettől, mégis szebbnek találom, és valahányszor megpillantom, óhatatlanul is felidéződnek emlékezetemben a falai között töltött feledhetetlen órák. Minden alkalommal mosolyogva lépek be a kertkapun, és a ház előtt tenyésző, gondozott gyepen már vár rám Anton, az óramű-pontosságú, hű macska. Ez a precíz háziállat hihetetlen pontossággal tudja, mikor érek haza a hivatalból, és tévedhetetlenül megjelenik fogadásomra. Hosszú ismeretségünk az évek során gyümölcsöző barátsággá fejlődött, amely mindkettőnk javára válik, és szavak nélkül is megértjük egymást. Kölcsönösen szemet hunyunk a jellembeli vagy természetbeli hibák felett, amelyektől tudvalevőleg senki sem mentes, és soha nincsenek közöttünk komoly nézeteltérések.

A házhoz tartozó kert mindkettőnk életében fontos szerepet játszik, hiszen az ott álló fák a természet közelségét jelképezik, a virágok nagyszerű díszek, és a zöldellő, sima pázsit a legdrágább szőnyegekkel is felveheti a versenyt. A növények gazdag bujasága mindig elkápráztat, és gyakran némi irigységgel gondolok azokra a szakemberekre, akik a növényi élőlények hivatalos gondozóiként egész napjukat ilyen kellemes társaságban tölthetik, és a természet gyökeret eresztett lényeinek vágyait, igényeit, tanulmányozzák. Ilyenkor délutánonként, locsolótömlővel a kezemben én is meglátogatom az ágyásokat, és a csapvíz hűs permettel itatja virágaim seregét, valamint egyszerűbb felépítésű, ősibb társaikat, amelyek virágok híján gazdag mintázatú, változatos alakú leveleket bontanak és egész bokrokká terebélyesednek. A pázsit vízigényét viszont egy erre a célra felszerelt automatikus öntözőberendezés biztosítja, ezért a fűvel borított részeken számomra csupán a fűnyírás feladata marad, amit a fákkal kapcsolatos teendőkhöz hasonlóan hétvégenként szoktam elvégezni. Kertem területe tulajdonképpen nem nagy, de a megelégedés, amit művelése nyújt, bőven kárpótol a négyszögölek hiánya miatt, és hálás vagyok a város tervezőinek, amiért a városkép kialakításakor nem hagyták figyelmen kívül a természet iránt rajongó lakosok érdekeit. Rövid ideig még büszkén szemlélem a lenyugvó nap fényével bevont kerti tájképet alkotó, jóllakott növényeket, majd bemegyek a házba, hogy én is hozzájussak a szükséges táplálékhoz, amit a napnak e késői szakaszában általában vacsora formájában fogyasztok el.
hatalmas termetű arkangyal
Vacsorám rendszerint henger alakú, és elég nehéz kibontani, de elkészítése nem jár felfordulással és ízletes vagy legalábbis finom. Anton is hasonló étrenden él, és mielőtt hozzálátunk az evéshez, mindketten kíváncsian vizsgálgatjuk a tányérunkon domborodó ételt, ami a tegnapi, tegnapelőtti vacsorák egyik megunhatatlan változataként távoli, lelkes szakácsok keze munkáját dicséri. Hetente egyszer-kétszer elmegyek a közértbe, hogy visszaváltsam az üres üvegeket, és beszerezzem a következő napokra szükséges élelmiszereket. Ezek a rövid utak egyben arra is jó alkalmat nyújtanak, hogy mindig újból megtekintsem környékünk nevezetességeit. A közért mellett például egy hatalmas termetű arkangyal pompásan kivitelezett szobra áll, és valahányszor elhaladok előtte, gyöngéden megkopogtatom, mintha az előállítására felhasznált anyag minőségét vizsgálnám. Ez a tömör, megtermett alak, számomra életem kedvező fordulatát jelképezi, és az üdvözlésére szolgáló egyszerű szertartás minden alakalommal örömmel tölti el szívemet. Apró dolog ugyan, de mégis jellemző, hogy az összes többi városban, ahol azelőtt laktam, a fémből készült köztéri szobrok kivétel nélkül üresek voltak belül. A lovak éppúgy nem tartalmaztak semmit, mint a rajtuk helyet foglaló katonák, vagy a nagyméretű, szakállas fejek, amelyekkel lépten-nyomon összetalálkoztam sétáim során.

pinterest.com

pinterest.com

Csodálom az itteni tágas, találóan elnevezett utcákat, de legjobban mégis házam falai között szeretek tartózkodni, és annak ellenére, hogy Anton az egyedüli lakótársam, soha nem érezzük magányosnak magunkat. Városunk házai megannyi bútorral, képpel, lámpával felszerelt, különálló világot alkotnak ugyan, de a falakban húzódó cső- és vezetékrendszer láthatatlan fonálként összeköti közösségünk tagjait. E bonyolult hálózat révén mindannyian összeköttetésben állunk, akár egy kiterjedt, testvéri szervezet tagjai, és a vízművek, valamint az elektromosművek kirendeltségein szakértő kezek garantálják az összeköttetés zavartalanságát. Esténként felkapcsolom a villanyt, és hallgatom a rádiót, esetleg előhúzok a polcról egy könyvet, amelynek lapjain található információk érvényességét nem tudja elhomályosítani az évszázadok múlása, és betűi ugyanolyan fényesen ragyognak, mint a kötet keletkezésének múltba vesző időpontjában. Miközben a könyvet lapozgatom, az éjszaka csillogó kupolája alatt fokozatosan elcsendesedik városunk, ám az elmúló nap örömteli ígéretei már a holnap eredményeinek csíráját hordozzák, és a megvalósuló sikerek magja lassan növekedni kezd álmaink termékeny talaján.

Hétvégenként viszont gyakran bekopogtat valamelyik szomszédom a sok közül, és ilyenkor felbontok egy üveg friss tejet, hogy kortyonként ízlelgetve a hűs folyadékot, ápoljuk a jószomszédi viszonyt. Érdeklődési körének megfelelően, ki a filozófiát, ki a csillagászatot választja a beszélgetés tárgyának, és megfontolt alapossággal kifejti nézeteit az adott témakörben, vizsgálat alá vonja a részletkérdéseket és a sajátos problémákat, amelyeket még nem sikerült teljes bizonyossággal tisztázni. Mindez valóban nagyon tanulságos, de az én fő szenvedélyem mégis a zene, és ez a szenvedélyem a szomszédok előtt sem tikok, így az est előrehaladtával általában megkérnek, hogy énekeljek valamit. Kérésüknek annál is könnyebben eleget tehetek, mivel évek óta elismert tagja vagyok a helyi énekkarnak, és rendszeres fellépéseink során meglehetősen nagy gyakorlatra tettem szert ezen a területen. Minden jelentősebb iskolai ünnepélyen és vállalati rendezvényen ott állunk a színes égőkkel feldíszített színpadon, hogy szórakoztassuk az ünnepség résztvevőit, akik az utcáról betérő kíváncsiskodókkal elvegyülve megtöltik a kultúrtermet, és hófehér ruhájukhoz illő, áhítatos csendben hallgatják előadásunk műsorszámait.
az itteni élet csodái
Ha már szóba került, nem titkolom, hogy ezzel a bokáig érő, hálóruhaszerű viselettel, ami ebben a városban látszólag soha nem megy ki a divatból, nehezen tudtam megbarátkozni, és még most is vannak bizonyos fenntartásaim. Ez a mindennapi viselet nagyon kényes és nehezen tisztítható, és egészen más összhatást kelt, mint a korábban használt öltönyeim – különösen az első időkben túlságosan extravagánsnak találtam. Ezért az apró kényelmetlenségért azonban bőségesen kárpótolnak az itteni élet csodái, amelyek mindenkire olyan nagy hatással vannak, hogy ebben a városban jószerével ismeretlenek a turisták, és bár nap nap után rengeteg látogató érkezik, végül mindegyikük örökre letelepszik nálunk, és hamarosan elfelejti szülőföldje rosszízű emlékeit.

felső kép | amnarj2006, adobe.com