Pintér Judit

VÁLTÁS OLASZ MÓDRA [2] – GYERE VELEM!

Egy tévéműsor, amely megtörte a Berlusconi-bűvöletet [2011 október]

VÁLTÁS OLASZ MÓDRA [2] – GYERE VELEM!

2010 őszén Giulio Tremonti gazdasági miniszter elsősorban az oktatást és a kultúrát sújtó, ráadásul „a kultúra nem ad kenyeret” típusú cinikus kijelentésekkel meg is alázó drasztikus megszorításaira az olasz kultúra képviselői és az egyetemisták tiltakozásokkal válaszoltak. Ezzel Silvio Berlusconi csaknem két évtizedes politikusi karrierjének közeledő végét jelző folyamat indult el Olaszországban (amelynek újabb meggyőző bizonyítéka a 2011 májusában tartott részleges helyhatósági választásokon több nagyváros, köztük a Lovag bevehetetlen fellegvárának hitt Milánó elvesztése). A közhangulat megváltozásához (a fentieken, no meg a „mi Silviónk” botrányos nőügyein kívül) bizonyára hozzájárult a Médiacsászár birodalmát ugyancsak 2010 őszén váratlanul új hanggal, friss levegővel átjáró tévéműsor is. Az utóbbi húsz évben kereskedelmi csatornái után Berlusconi a közszolgálati televíziót is saját képére formálta: a híradóktól a kvízekig, a politikai ál-vitáktól a háziasszonyoknak szóló reggeli vagy délutáni fecsegésekig, az extremitásokat, természeti csapásokat, bűnügyeket (némi xenofób beütéssel) boncolgató műsoroktól az Itáliában is népszerű valóságshowkig immár szinte minden program ugyanannak az alig két tucat bizalmi emberének a monopóliuma lett. Az ország súlyos és valós problémáiról szóló híradások csak kötelező penzumként szakítják meg az ízléstelenül berendezett stúdiókból reggeltől estig ömlő népbutítást, illetve a hosszabb-rövidebb tévéfilm-sorozatokat – mert filmművészeti érték csak elvétve, késő éjszaka, s már a közszolgálati RAl-ban is reklámokkal szabdalva látható.

berlusconi

Egy olasz sláger címét vette kölcsön a négyrészes tévéműsor, amely még ellenségei szerint is rendkívüli eseményként robbant a szennyáradatba, pedig a hetvenes évek tévéstúdióit idéző puritán színpadképű, egyenes adásban közvetített Gyere velem! két bátor és hiteles alkotója nem passzív unaloműzésre, hanem ismert művészek és hétköznapi emberek közreműködésével az olasz valóság aktív felfedezésére invitálta a nézőket.
listák
A RAI3 eddig is árral szemben úszó szerkesztő-műsorvezetőjének, Fabio Faziónak a Gomorra című világhírű könyv szerzőjével, a nápolyi camorra halálos ítélete óta menekülésre, rejtőzködésre kényszerült Roberto Savianóval készített műsora váratlan sikert aratott. Óriási visszhangot váltott ki nemcsak Olaszországban, hanem – a 200 ezret meghaladó különféle üzenet tanúbizonysága szerint – a külföldön élő honfitársak között is. Mind a négy adás nézőszáma 10 millió körül mozgott (ami a kereskedelmi televíziókban is kiemelkedő, 30-35%-os nézettséget jelent), s ezzel nemcsak a RAI3 minden eddigi rekordját, hanem az ugyanabban az időpontban sugárzott „vetélytársakat”, a Big Brothert vagy az Inter-Barcelona BL-kupameccset is felülmúlta. Az alkotók sem remélték, hogy olyan rétegeket – a 15-35 év közötti fiatal és a magasabb iskolai végzettségű idősebb korosztályokat – sikerül a készülékek elé ültetniük, akik szinte soha nem néznek tévét. A Gyere velem! a neten is történelmi csúcsokat ért el: tízmilliók tátogattak a honlapjára és nézték újra a műsor „videoklipjeit”. Legtöbben a miniszterelnökkel foglalkozó egyetlen műsorszámot, Roberto Benigni Le ne mondj, Silvio! című frenetikus performanszát; aztán Savianónak az egyik legveszélyesebb jelenlegi olasz maffiacsoport, a ‘ndrangeta fenyegető terjeszkedéséről szóló történetét; végül a műsorvezetők a haza „elhagyása”, illetve az „otthon maradás” melletti érveket soroló „listáit” látták. A műsor fő szerkezeti elemei a meghívottaknak a tárgyalt témához kapcsolódó gondolatait lajstromba szedő szövegek voltak, amelyeket maguk a vendégek olvastak föl. A listák „mechanikus, már-már rögeszmés” használata miatt többen bírálták az alkotópárt, szerintük azonban épp ezek késztették a nézőket is személyes és közösségi vágyaik, félelmeik megfogalmazására. Az ország helyzetéről, az állampolgárok felelős gondolkodásáról tanúskodó „listák” százezreit juttatták el hozzájuk, annak bizonyítékaként, hogy az immár szinte kizárólag agymosásra, manipulálásra használt televízió a változtatási szándék, az igazság kimondásának igényét is felébresztheti emberek millióiban.

corleone_godfather_retroliget

a szavak erejére épít
2011 márciusában Saviano nyolc története megjelent a Feltrinelli Kiadónál. Az író az előszóban hangsúlyozza, hogy legfontosabb célkitűzésük valamiféle alternatíva felmutatása volt, s a szavak erejére építő, inkább színházba, mint televízióba illő „ceremóniát” akartak bemutatni. Noha a RAI csúcsvezetői elfogadták a tervet, jobban örültek volna, ha mégsem valósul meg. Elhíresztelték, hogy Fazio és Saviano csillagászati összegű közpénzből készül mocskolódni, s hipokrita módon arról papoltak, hogy ha igazán fontos nekik a terv, csinálják meg ingyen (valójában Benigni és a többi művész a szokásos gázsijuk feléért vállalták a szereplést, de akár honorárium nélkül is felléptek volna, a csillagászati összeget pedig a RAI zsebelte be a reklámokért).
az újjászületés
Aztán megpróbálták a négy részt kettőre csökkenteni, a RAI3 döntéshozói azonban kiálltak az eredeti elképzelés mellett. Sokan már az első adás után a Berlusconi- korszak sötét alagútjának végét jelző fénysugárként, az önkifejezés rég nem tapasztalt szabadságának jelképeként üdvözölték a műsort. A lelkesedést csak a jövőtől való szorongás árnyékolta be, hiszen Berlusconi politikája olyan hatalmi vákuumot hozott létre Olaszországban, amelynek betöltésére jelenleg nincs túl sok remény. A Gyere velem! bizonyára azért volt ilyen nagy hatással az olaszok millióira, mert tökéletesen rímelt a sokakban mind erősebb változás-igényre. Továbbá mert olyan, a televízióból hosszú évekig száműzött „kényes” erkölcsi és szociális kérdésekkel szembesítette a nézőket (maffia, korrupció, munkanélküliség, emberi jogok, idegengyűlölet, a katolikus egyház merevsége, a drog, az eutanázia problémája stb.), amelyek kezelése nélkülözhetetlen az újjászületéshez. Az indirekt „közvélemény-kutatás” azt is jelezte, hogy Olaszországban legalább 10 millióan már az ország valós helyzetére kíváncsiak, s nem Berlusconi csalfa ígéreteiben akarnak hinni. A műsor ki nem mondott, de kivételes erővel sugalmazott célkitűzése éppen a Berlusconi-bűvöletbe révült Itália fölrázása, a kettéosztott nemzet újraegyesítése volt, hőse pedig vitathatatlanul a harminckét esztendős Roberto Saviano, aki nem a Berlusconi-tévék sztár-műsorvezetőinek szemfényvesztő modorában, hanem döbbenetesen őszinte „monológjainak” a fentiekétől gyökeresen eltérő előadásmódjával vonta magára a nézők figyelmét.

roberto_saviano_vieniviaconme_feltrinelli

Roberto Saviano


karaktergyilkos gépezet
A déli apától és északi anyától származó író az olasz nemzeti lobogóba burkolózva először történelemórát tartott. A nemzet egységéért akár életüket is feláldozó hős elődök példájával bizonyította, hogy a trikolór nem nacionalista, már-már fasiszta jelkép, de nem is a szeparatista Északi Liga szerint tűzre vetendő, avítt rongydarab, hanem a nemzeti egység örök szimbóluma. A hatalom „besározó”, karaktergyilkos gépezetének működését Giovanni Falcone, a szicíliai maffia ellen meggyilkolásáig küzdő, politikai pártoktól függetlenségét mindvégig őrző, ezért minden irányból támadott rendőrbíró tragikus sorsának felidézésével világította meg. Saviano szerint ezt a bárki „besározására” kész gépezetet csak azzal lehet gyengíteni, ha nem félünk tőle, és leleplezzük a törekvését, hogy mindenkit egyformán bűnösnek, megvásárolhatónak tüntessen föl. Nem azt kell hangsúlyozni, hogy vannak „jobbak”, hanem hogy vannak „másmilyenek”. A bűnöző csoportok csapdájában kiszolgáltatottan vergődő dél-olasz emberek helyett azért beszélt a calabriai ‘ndrangheta immár a leggazdagabb északi tartomány, Lombardia politikai és gazdasági életét is halálos szorításban tartó polipkarjairól, hogy mindenki számára világossá tegye: nemcsak az elmaradott dél marginális problémájáról, hanem az egész országot fenyegető veszélyről van szó. A hatalmon lévő politikusok „aljas rágalmazónak” nevezték az írót, Roberto Maroni belügyminiszter azonnali válaszlehetőséget követelt a műsorban. Saviano azzal utasította el a rágalmazás vádját, hogy a bizonyítékokkal alátámasztott adatokat az olasz maffiaellenes nyomozóhatóságtól kapta, a belügyminiszter pedig kénytelen volt beérni a maffia elleni küzdelem legfontosabb feladatait számba vevő „listája” felolvasásával a következő adásban. Rajta kívül (noha a RAI vezetői megpróbáltak nyomást gyakorolni a szerkesztőkre) mindössze két politikus kapott szót a műsorban. A képviselőház elnöke, a neofasisztából a jobbközép egyik megbecsült főszereplőjévé vált, Berlusconival a közelmúltban szakító Gianfranco Fini a jobboldali, a Demokratikus Párt (Pd) főtitkára, Pier Luigi Bersani pedig a baloldali értékeket sorolhatta föl ugyanabban a formában és időtartam alatt, mint a többi vendég. Rendhagyó pillanatok voltak, amikor a politikai ellenfelek nem egymás szavába vágva, nem acsarkodva jelentek meg a képernyőn.

mafia-e-politica_vesuviolive
olvassák figyelmesebben
Olyan nyílt kritika pedig talán még soha nem hangzott el az olasz televízióban a katolikus egyház ellen, mint amelyet Saviano fogalmazott meg, amikor arról beszélt, hogy a gyilkos maffiózóknak és népirtó diktátoroknak ünnepélyes szertartást celebráló egyház hogyan tagadta meg a temetést az izomsorvadásban szenvedő, mélyen hívő Piergiorgio Welbytől, akit hosszú kínszenvedés után, saját kérésére egy orvos lekapcsolt a gépekről. A tiltakozás természetesen most sem maradt el. A RAI vezetői arra kérték a szerkesztőket, hogy a Pro Vita egyesület reagálhasson Savianónak a Piergiorgio és Mina Welby szerelméről szóló történetére, valamint a tizenhét évig kómában fekvő lányát, Eluanát életben tartó gépek lekapcsolását 2009-ben kiharcoló Beppino Englaro „listájára”. Az alkotók részben azért nem teljesítették a kérést, mert azzal elismernék, hogy az „életpárti” egyesülettel ellentétben ők „halálpártiak”, miközben az élet mesterséges meghosszabbításával járó testi-lelki szenvedésről szóló megrázó történetekkel csak az emberhez méltó halál jogának tiszteletben tartásáért kívánták felemelni a szavukat. Mindenekelőtt persze – ahogy a belügyminiszter esetében is – azzal indokolták elutasító döntésüket, hogy egy ilyen műsornak nem feladata minden létező vélemény felvonultatása, mert ahhoz ezer adás is kevés volna. Az érv, hogy egy közszolgálati műsorban minden véleményre, szempontra, emberi történetre kötelező válaszadási lehetőséget biztosítani, egyszerűen sérti az alkotói és a kifejezési szabadságot. A RAl-nak vannak más fórumai, ahol a Pro Vita egyesület (is) kifejtheti a nézeteit. Az alapvetően nem a katolikus vallást, hanem az egyházi hierarchiát támadó erős és új hangot olyan papok tanúságtételével ellensúlyozták – valójában inkább erősítették -, akik évtizedek óta elszántan küzdenek a mai „megalázottakért és megszomorítottakért”. A vendégként meghívott Don Andrea Gallo a genovai kikötő környékén kallódó hajléktalan, drogos, prostituált, bevándorló fiataloknak nyújt évtizedek óta menedéket. Eluana Englarót is hajlandó volt eltemetni, s a II. Vatikáni Zsinat szellemében hívőkkel és nem hívőkkel egyaránt bármikor kész a párbeszédre. Krisztus tanításainak 82 éves hű követőjét több katolikus orgánum „hiú vén papnak” titulálta, amiért részt vett egy ilyen „egyházellenes műsorban”. Don Gallo mindössze annyit felelt szidalmazóinak, hogy olvassák figyelmesebben az evangéliumot, s hogy legközelebb is bárhová elmegy, ahol a szenvedő embereknek tehet szolgálatot.
a bátorság példája
Saviano hatodik történetének főszereplője, Don Giacomo a bátorság példája. A munkásból lett pap az északi Bresciából költözött Calabriába, a ‘ndrangheta gyilkos klánháborúinak helyszínére, hogy az embertelen körülmények között élő fogyatékosokon segítsen. A kilencvenes évek végén egy calabriai kisváros önkormányzata felajánlotta neki az egyik klán hivatalosan lefoglalt házát, amelyet Don Giacomo a bűnözők életveszélyes fenyegetései ellenére és a bosszújuktól rettegő helybeliek segítsége nélkül is lassan lakhatóvá tett védencei számára. Fegyvertelenül szembeszállt a maffiával, s mert nem félt, elérte célját.

CharlesHTraub_dolcevia_ReggioEmilia1983_buzzfeed

szeméthegyek
Saviano vérlázító történeteket mesélt arról is, hogy a cinikus, pénzéhes camorra mit sem törődve Nápoly és Campania lakóinak sorsával, a külföldről (és a gazdag északról) odaszállított szemétért, meg a soha fel nem épülő égetőkért kapott hatalmas összegek zömét elsikkasztja. A szeméthegyek a városok levegőjét, a valaha dúsan termő földeket mérgezik, máskor autópályákba, gyakran új óvodák vagy iskolák alapjába is készek betemetni, nemzedékek jövőjét, milliók életét veszélyeztetve vele. A politikusok választási ígéretei ellenére immár tizenhat éve egyre aggasztóbb a helyzet, de a szemét-üzlet tovább virul. Felszámolása óriási bátorságot és őszinteséget igényelne. A L’Aquilát romba döntő földrengés néhány fiatal áldozatának utolsó napjait felidéző drámai története vádirat a fenyegető előjeleket figyelmen kívül hagyó hivatalos szervek közönye ellen. „Ami megtörtént, azon beszéddel sem lehet változtatni. Az eljövendő tragédiák megelőzéséhez azonban talán hozzájárulhatunk” – írja a kötet előszavában. Utolsó monológja az emberi méltósághoz, a személyiség minél tökéletesebb kiteljesítéséhez, a munkához, a szabadsághoz mindenkinek egyenlő jogot biztosító olasz alkotmányról szólt. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy az alkotmányt semmibe vegye, vagy bármit visszavonjon belőle. Az alkotmány védelme azonban minden állampolgárjoga és kötelessége is, ezért aki nem vesz részt a választásokon, gyakran épp azokat juttatja hatalomra, akik csupán a saját érdekeiket, nem pedig a mindenkit megillető jogokat védik.

A műsor elleni támadások hevessége is jelezte, senki nem számított arra, hogy a megszokottól ennyire eltérő módszerekkel ilyen óriási tömeget lehet megszólítani. A Gyere velem! fő célkitűzése éppen azok kommunikációs erejének érvényre juttatása volt, akik ritkán kapnak szót a tömegtájékoztatásban. Ebben a régi-új típusú politikai-társadalmi eszmecserében nem a politikusoké volt a főszerep; a műsor – szemben a televíziós politikai ál-vitákkal – végre valódi vitákat gerjesztett az olasz közéletben. Igazi tétje persze az, meg lehel-e változtatni a televízió és a politika kapcsolatát.
Berlusconi-paródia
Berlusconit a televízió „szülte”, s remélhetőleg az teszi hiteltelenné is. Önmagában azonban nem elegendő a tömegek tartós kiábrándítására – s ennek nagyon pontos megfogalmazását adja egy Berlusconi-paródia: „Jól vigyázzatok, mert ha én esetleg eltűnök is a színről, amit képviselek, még hosszú ideig megmarad. Mert a valóság én vagyok, minden más fikció!” A leglényegesebb kérdés Olaszországban (is) valóban az, hogy a valóság „sötét oldala” vagy a kultúra, a demokrácia befolyása erősebb-e. A kettő harcának kimenetelét persze nem egy (vagy akár több) tévéműsor, hanem kizárólag a választók dönthetik el.

Fazio és Saviano mégis vitathatatlanul nagy szolgálatot tett Itáliának, az pedig kész csoda, hogy a hetvenes évek közszolgálati televíziójára emlékeztető stílusukkal a világhálón száguldozó nemzedékek figyelmét is le tudták kötni. Saviano hosszan ír arról, hogy a nézők millióinak szeretetéből milyen erőt merített, a hazaárulás vádja azonban fájdalmat okozott neki. Meggyőződése ugyanis, hogy aki őszintén feltárja az igazságot, az nem gyalázza és elárulja, hanem védelmezi a hazáját. Fazio pedig még novemberben így nyilatkozott a műsor jövőjéről: „Úgy látszik, az olaszok milliói szeretnének másfajta televíziót, de a RAI képtelen elviselni, hogy a köztelevízió valódi társadalmi és kulturális vita színtere legyen. Csak azért engedték a műsort, mert nem számítottak ilyen nagy érdeklődésre. Azt azonban nem hiszem, hogy lehetőséget kapunk a folytatásra.” A RAI3 néhány vezetőjének leváltása, majd több mint féléves ígérgetés és jogi huzavona után június végén az olasz közszolgálati televízió valóban lemondott 2010 legsikeresebb műsoráról, egyben a nézők millióiról, és hozzájárult, hogy Fazio és Saviano jövő év májusától a La7 nevű magáncsatornán készítse el az újabb részeket. Márpedig a fenyegető államcsőd okainak és lehetséges megoldásainak őszinte „lajstromba vételére” mielőbb szükség volna Itáliában…

kép | pixgood.com, vieniviaconme.feltrinelli.it, buzzfeed.com, flickr.com