Pattantyús-H. Endre

HAMIS LÁTSZATOK VILÁGÁBAN

1993 ősz

HAMIS LÁTSZATOK VILÁGÁBAN

Az egyén és közösség szembenállása, az individualizmus és kollektivizmus küzdelme végigvonul az emberiség történetén. A tapasztalatok szerint bármelyikük abszolutizálása zsákutcába vitte a társadalmat, amelyből csak keserves áldozatok árán tudott kivergődni. A kiútkeresés és szabadulás után — mint az óra ingája — többnyire az ellenkező végletbe lendült át, ahogy ezt Az ember tragédiája illusztrálja. Vagy éppen ez az ember tragédiája? Eredményeinek, következményeinek tükrében a társadalmi folyamatoknak ez az alternatív változása inkább tekinthető strukturális torzulásból eredő permanens diszfunkciónak, mint normális szerkezet organikus fejlődésében fellépő átmeneti zavarnak. Mint cseppjében a tenger, úgy tükröződik a névadásban az egyén és közösség egymást kölcsönösen feltételező volta, egymásrautaltsága. A civilizált világban elterjedt gyakorlat, hogy a névnek csak egyik része illeti meg az egyént személyében, „alanyi jogon”, míg a másik része a közösséghez — a legkisebb közösséghez, a családhoz — tartozását jelöli.
feszültség
Az egyén és közösség közötti feszültség talán abból adódik, hogy az egyén érdeklődésének előterében a jogok állnak, gyakran etikai vonatkozásaiktól, társadalmi következményeiktől függetlenül. Ezzel szemben a kisebb-nagyobb közösség (például az állam) a kötelességet, az egyén kötelezettségének teljesítését tekinti elsődlegesnek, míg a jogok reális gyakorlásának lehetővé tétele esetleg nem kap kellő hangsúlyt.

Sem az egyén, sem a közösség nem veszélyeztetheti a másik érdekeit, de nem is rendelheti alá magát maradéktalanul a másiknak. Elvileg az optimumot, gyakorlatilag a kompromisszumban megtestesülő legkisebb rosszat — az aurea mediocritast — kell megtalálnunk és érvényre juttatnunk az organikus fizikai-szellemi fejlődés és a jólét felé irányuló társadalmi haladás céljából.

ph2

Rendszerelméleti megvilágításban az egymást kölcsönösen feltételező egésznek és részeinek, a rendszernek és alrendszereinek interdependenciájáról van szó, amelynek megközelítésére, a relatív optimum keresésére a holisztikus módszer látszik a legígéretesebbnek. Más szóval: a konzisztens rendszer szerves egészéből, a globális realitásból célszerű kiindulnunk.
szimbiózis
A demokrácia lenne hivatva arra, hogy lehetővé tegye az individualizmus és kollektivizmus szintézisét, az egyén és közösség szimbiózisát. A demokráciát sokféleképpen lehet definiálni, értelmezni, félremagyarázni vagy visszaélni vele. Jelzésként idézek néhány megfogalmazást. Platón szerint ,,a demokrácia despotizmusba megy át”. A francia forradalom tanulmányozása alapján a liberális-whig E. Burke azt állítja, hogy ,,a tökéletes demokrácia a legszégyentelenebb dolog a világon”. A történetíró Macaulay így vélekedett: ,,… a mi demokráciánk … a legarisztokratikusabb, és a mi arisztokráciánk a legdemokratikusabb”. G. B. Shaw szarkasztikusan jegyezte meg: ,,A demokrácia az inkompetens sokak gyakorolta választással helyettesíti a korrupt kevesektől jövő kinevezést”. Franklin D. Roosevelt elnök álláspontja: ,,A mi feladatunk, hogy a demokrácia arzenálja legyünk”. Az első világháború idején Wilson elnök a hadüzenetet így indokolta a Kongresszusnak: ,,A világot a demokrácia számára biztonságossá kell tenni”.

Manapság gyakran hangzik el az a Churchillnek tulajdonított vélemény, amely szerint ,,a demokrácia nem jó, de nincs jobb”. Nem egyéb ez, mint a kedvezményezettek meglehetősen kényelmes, felette önző álláspontja, mellébeszélés és figyelemelterelés. Erkölcsi alapja annak lenne ilyen kijelentésre, aki életét a demokrácia megjavításának szentelte. De a ,,nem jó” demokrácia hibáinak kiküszöbölésére érdemben még kísérlet sem történt, amely kudarccal végződhetett volna. Ellenkezőleg: a szociális érzéketlenség az etika hiánya miatt öntelt, antihumánus cinizmusba torkollott.

Bibó István sajnálatosan agyonidézett megfogalmazása mértékadó: „demokráciában élni annyi, mint nem félni”. Ő a maga idején ezt a politikai demokráciára vonatkoztatta, mert a társadalom ennek hiányát érezte legerősebben. Értelmezése ma is általában e szűk területre korlátozódik.
demokrácia és biztonság
A kor szelleme pedig megköveteli, hogy a demokrácia értelmezését ma már ne korlátozzuk a politikára vagy jogra, hanem terjesszük ki az emberi lét egészére. A nemzetközi vonatkozások és globalitás igénye, a demokrácia és biztonság összefüggésének fontossága határozottan körvonalazódik Wilson elnök fent említett beszédében. Julius Nyerere, Tanzánia alapító elnöke, jelenleg a Dél Bizottság elnöke szerint ,,az Észak … sokat beszél demokráciáról és emberi jogokról, … de nincs demokrácia a nemzetközi viszonylatokban, és kevés figyelmet fordít … az élethez való jogra”.

Az élethez való jogot az ENSZ 1948-ban közzétett, az emberi jogokról szóló univerzális nyilatkozata részletezi. Ezek csorbítása vagy alkalmazásuk elmulasztása felér a demokrácia megsértésével. Ez igen kockázatos, mert a koherens rendszert alkotó, következetes demokrácia olyan szövedékként viselkedik, amelyből egyetlen szál kihúzása, egyetlen komponens eltávolítása az egész széthullásának veszélyével jár.

ph3

Manapság gyakran találkozunk olyan fogalmazással, amely a modern piacgazdaságot a demokrácia szinonimájaként használja. Ennek indokoltságát cáfolja az a tapasztalat, hogy az utóbbi néhány évtized során piaci szempontból olyan — ázsiai — országok értek el látványos eredményt, amelyek inkább autoritárius berendezkedésűek. A piacgazdaság sikeressége és a demokrácia között nincs pozitív korreláció. Egyébként súlyos fogyatékosságainak mentegetésére a piacgazdaságról is el szokták mondani, hogy „nem jó, de nincs jobb”.
öldöklő verseny
A modern piacgazdaság kialakulását megelőzően a gazdasági viszonylatok és tranzakciók a moralitás törvényeinek, maradandó értékrendnek voltak alávetve: az igazságos ár, az igazságos bér, az üzleti tisztesség, a tisztességes megélhetés, a földön túli és az e világi hatalmak által szankcionált jogok és kötelességek hálózata mindenkit és mindent együtt tartott. A modern piacgazdaság változékonyabb, mozgékonyabb lett, határozottabban, de megfontolatlanul — sőt ésszerűtlenül — nyúlt a természeti erőforrásokhoz, kibontakozott az öldöklő verseny a gazdasági hatalomért, a piac eszközből céllá vált, a minőség helyett a mennyiség dominál, a gazdaság túlmerkantilizálódott, az egész élet túlmonetarizálódott, és teljesen kiszorult az etika, a szociális felelősség.

Az etikát úgy fogom fel, mint olyan ismeretek és szabályok összessége, amelyek az embernek egyrészt — egyénenként és közösségben — egymáshoz, másrészt a környezetükhöz fűződő viszonyaira vonatkoznak. A szociális és a környezeti felelősség együttesen, egymást kölcsönösen támogatva jelenik meg, és integráns része a demokráciának.

Nem szorul bizonyításra, hogy a gazdasági hatalom gyakorlása nagyrészt nem a társadalom tisztességes, jó szándékú többségének érdekében történik, hanem döntő szerepet játszik a spekulánsok, kalandorok, maffiózók, hazardőrök manipulációja, és ennek következtében a termelési költségek sokszorosára emelkednek a fogyasztói árak. Az üzleti tisztesség szinte csak nyomokban lelhető fel.

Tréfás kedvében akár azt mondhatja valaki, hogy ez nem a tisztesség hiánya, hanem hagyományőrzés vagy az antik hagyományok felújítása, hiszen Mercurius nemcsak a kereskedelem, hanem a rászedés, ügyeskedés, tolvajlás és rablás istene is volt.

ph5

Szokásos formájában a piaci verseny aligha egyeztethető össze a demokrácia szellemével. A verseny ugyanis kevés nyertesre és sok vesztesre osztja a társadalmat. Ez privilegizált helyzetet teremt, az orwelli egyenlőbbek számára, amit nem tűrhet a látszólagosból, ellentmondásosból következetessé válni kívánó demokrácia, mert gazdasági apartheidhez vezet. Versenynek a kiteljesedett demokráciában csak ott lehet helye, ahol nem sérti senki biztonságát, létérdekeit, emberi méltóságát, önérzetét, vagyis ahol nem gladiátorok gyilkos párharcának emlékét idézi a küzdelem. A kompetitív és komplementer jellegű együttélés optimális arányú szintézise vezethet a jobb jövőhöz. Az „Egyetlen Föld” végletesen megosztott mai társadalmában a széthúzás, gyűlölködés, öldöklő verseny, egymás letaposása helyett égető szükség van az etikából táplálkozó segítőkészségre, egymás kölcsönös támogatására, általában az emberi méltóság szellemiségére, átfogó társadalmi-gazdasági ökumenizmusra.
etikamentesítés
A modern piacgazdaság szemléletének lényeges vívmánya volt a gazdaság etikamentesítése. Az etika kirekesztése nyomán támadt vákuumot nem az etikamentesség, hanem az etikaellenesség töltötte be, gátlástalan mammonizmus uralkodott el. A természeti jelenségek tükrében ez nem meglepő, hiszen a gaz elnyomja a haszonnövényt, ha elmarad vagy késik a gyomlálás. Ezt mutatja az élénkülő fegyver- és kábítószerkereskedelem, az igen változatos rendeltetésű emberkereskedelem. Ennek kapcsán említést érdemel, hogy hiteles zanzibári feljegyzés szerint a rabszolgakereskedelem — hagyományos formájában — csak 1922-ben szűnt meg.

Nincsenek jogi eszközök e társadalomromboló erők megfékezésére, vagy ha mégis születnek ilyenek, erre oly későn kerül sor, hogy a normális helyzet visszaállítása vagy etikailag elfogadható új helyzet megteremtése már lehetetlen. A gazdasági javak áramlásának folyamata irreverzibilissé vált, a gazdagok gazdagodása folytatódik, a szegények száma gyorsan nő, elnyomorodásuk mélyül. Ma már ez az Északot, illetőleg Nyugatot is nyomasztja, mert a politikainak álcázott egzisztenciális migráció elviselhetetlen mértékűvé dagad.

A történelem torz fintora, hogy a tömegek testi-lelki jólétének előmozdítására hivatott demokráciában a kalandorok, spekulánsok, üzérkedők prosperálnak, míg a tisztességes, jó szándékú többség ki van szolgáltatva ezek manipulációinak. És csak mellékes kérdés — ha egyáltalán felmerül —, hogy ez legális-e vagy tiltott, de hallgatólagosan megtűrt jelenség, amely ellen az illetékesek fellépése szánalmasan reménytelen. Az etika hiánya a gazdaságon kívül egyre erősebben érezteti negatív hatását a politika, és szolgálólánya, a jog területén is.
intézményesedő bűnözés
A demokráciával könnyen élnek vissza a gazdasági hatalom erre hajlamos birtokosai, akik a nem elég körültekintő jogszabályok kijátszásával, megfelelő jogi szabályozás hiányában, vagy — főként a demokrácia gyermekbetegségeivel, ezek szövődményeivel bajlódó poszt-szocialista országokban — a korábbi politikai hatalomból származó kiváltságos helyzet konvertálása útján, másutt korrupcióval jutottak számottévő vagyonhoz. A jogállamiság szerves részének tartott emberi jogok gyakran nagyobb biztonságot nyújtanak a bűnözőnek, mint a kárvallottnak. A börtönlakók jobb körülmények között élnek, mint számos kis keresetű család. A jogállamiság vagy a szervezett, intézményesedő bűnözés demokráciája bontakozik ki? Vajon azért van bekötve Iustitia szeme, hogy ne lássa a demokrácia félreértett humanitásának vadhajtását?

ph6

A demokrácia és a jelenlegi piacgazdasági modell kapcsolatából hiányzik a kongruencia. A demokráciával való visszaélés nem nyílt formában jelentkezik, álcázott, lappangó, de lényegében diktatórikus szellemű elemként ékelődik a demokrácia konzisztens rendszerébe, és azzal a veszéllyel jár, hogy a negatív jelenségek elnyomják, megfojtják a demokráciától remélt biztonságot, jobb jövőt.

Nem szolgálja a demokráciát, ha bármilyen természetű hatalom kevesek kezében összpontosul, akár transznacionális testületnek nevezett mammutcégekről, akár az árakat önkényesen diktáló tőzsdékről, akár politikai intézményekről van szó.
sajtócézárok
A sajtószabadság leple alatt gyakran felelőtlenséggel és szenzációhajhászással párosuló politikai, illetőleg piaci érdekek húzódnak meg. A szinte mindenható sajtócézárok vasmarokkal tartják kézben és manipulálják birodalmukat, amely a napilapoktól kezdve a képes magazinokon keresztül a könyvkiadásig terjed, de befolyásuktól nem mentes a sajtó elektronikus változata sem. A sajtótermékek mennyiségének jelentős hányada silány, szellemi színvonala kritikán aluli vagy éppenséggel személyiséget romboló. Az előállításukhoz felhasznált papír alapanyaga élőfa formájában sokkal hasznosabb lenne az ember szellemisége és környezete szempontjából egyaránt. Emellett a nehezen kezelhető papíripari szennyvizek mennyisége jelentősen csökkenhetne, de a festékipar anyag- és energiaigényének kielégítéséhez szükséges erőforrások felesleges igénybevétele és technológiájából eredő környezetszennyezés is mérséklődhetne.

Nem szolgálja a tisztességes többség jólétének előmozdítását a divatdiktátorok kétes értékű tevékenysége. Igaz ugyan, hogy e luxus háttéripara megélhetést nyújt egyeseknek, de a mérhetetlen anyag- és energiapazarlással kiuzsorázza az erőforrásokat a jövő generációk rovására. Főként a keresztény és zsidó fehér női világ egyes rétegei részéről jövő visszhang táplálja és bátorítja a divathóbortot. A dúsgazdag indiai és arab nők sokkal racionálisabbak, józanabbak, nem részegültek meg az évenként négyszeri divatváltás hóbortjától, bár ezt gazdasági és társadalmi helyzetüknél fogva könnyűszerrel megengedhetnék maguknak, és vallásuk sem tiltja.
reklámköltség
A szellemi diktatúra jellegzetes megnyilvánulásai közé tartoznak a reklámok, amelyek kéretlenül és erőszakosan lépten-nyomon életünkbe tolakodnak és zavarják egyébként is gyenge lábon álló nyugalmunkat. Az utcán, a járműveken, a nyomtatott és elektronikus sajtóban egyaránt találkozunk a sok esetben kretén, értelmetlen, ízléstelen, semmitmondó vagy félrevezető hirdetésekkel, reklámokkal. Ezek nemcsak frusztráló hatásúak, hanem még fizetnünk is kell értük, minthogy a reklámköltség árképző kalkulációs tétel, amely nem a nyereséget terheli, hanem beépül a fogyasztói árba és ezen keresztül a fogyasztási adóba is.

A demokrácia, a biztonság szempontjából rendkívül súlyos megítélés alá esik a tömegpusztító fegyverek gyártása és alkalmazása. Teljesen hamisnak bizonyul a si vis pacem, para bellum filozófiája. A háborúra készülődés mindig háborúra vezetett, és fegyverrel nem lehet méltányos békét teremteni. A tömegpusztító fegyverek pedig a végletekig antihumánusnak és — főként a demokrácia, az ép erkölcsi érzék szempontjából — a legmesszebbmenően elítélendő, bármilyen ürüggyel kerül sor bevetésükre. Ez alól a demokrácia védelmére hivatkozás sem ad felmentést. Wilson elnök az első világháború idején olyan igényt támasztott, hogy a világot biztonságossá kell tenni a demokrácia számára. A második világháború végén Japánban ledobott atombombák azonban a legcsekélyebb mértékben sem segítették elő a világ demokráciájának óhajtott biztonságát, de tömérdek védtelen ember, fegyvertelen polgári lakos életét oltották ki vagy megnyomorították őket és utódaikat.

Bár a meglévő nukleáris arzenál röviddel a háború után már többszöröse volt annak, ami bőségesen elegendő minden földi élet kioltásához, időközben sor került a hidrogénbomba előállítására is. Ennek potenciális tömegpusztító ereje jóval felülmúlja a már kipróbált atombombáét, de még kevésbé alkalmas a demokrácia világméretű biztonságának megvalósítására. Ötletének és kivitelezésének magyar vonatkozása aligha táplálhatja nemzeti büszkeségünket, bár a hivatalos hazai tudomány Amerikán túltévő elismeréssel adózott az e teljesítményben kicsúcsosodó életműnek. A benne tükröződő eszmeiség erős affinitást mutat a halál igenlésével, amelyet a felelősség elől kitérő semleges tárgyilagosság álarca takar. Teller Ede nyilatkozata szerint ,,… nem a tudós dolga eldönteni, hogy a hidrogénbombát megalkossák-e, felhasználják-e, és miképpen használják fel. Ez a felelősségteljes döntés … a népre, illetve annak … képviselőire vár”. Hát az írástudók felelőssége?
az őrült majom
Ezzel szemben Szent-Györgyi Albert az életet igenli, felfogása szerint ,,a tudomány az élet felé irányul”, a biztonságnak, demokráciának álcázott hatalomvágyat csak az őrült majom kívánhatja megvalósítani a Pax Americana keretében, esetleg hidrogénbomba — a western demokrácia aberráns felfogása szerint legitim — bevetése útján.

A képhez tartozik, hogy az antihumánus tömegpusztító eszközök tárháza nem korlátozódik a fegyverzetre. Az Egyesült Államok közép-keleti intervenciója elleni országos koalíció hivatalos közlése szerint 55 000 iraki gyermek halálát okozta az élelmiszer- és gyógyszerembargó.

A demokrácia nem következetes társadalmi-politikai rendszerként jött létre. Ennek verifikálása végett nem kell visszanyúlnunk a rabszolgatartó antik demokráciáig, találunk közelebbi példát is. A Függetlenségi Nyilatkozat számos progresszív elemet tartalmazott, de csak a fehéreknek nyújtott demokratikus jogokat, a négereket továbbra is rabszolgasorsban tartotta. Több mint egy évszázadba telt, amíg ennek intézményes eltörlésére, a szelektív, Janus-arcú demokrácia megszüntetésére sor került, vérrel-vassal, súlyos áldozatok és az elnök élete árán. De az angol és a francia demokrácia megszületése sem volt kíméletes, és nem lépte túl az anyaország határait, a gyarmatokat nem érintette.
rögös út
Napjaink társadalmi átalakulása — néhány háborús tűzfészektől eltekintve — viszonylag békés, bár igen rögös úton halad a demokrácia felé, amely egyelőre a politika és a jog területére szorítkozik. Lehetséges, hogy Moloch beéri a modern demokrácia megvalósításáért hozott korábbi emberáldozatokkal, és nem követel több vért?

ph7

A demokrácia világméretű elterjedésének elősegítése az ENSZ feladata, hiszen ez volt létesítésének eszmei alapja. Közel fél évszázaddal ezelőtti megalakulása óta a világ sokat változott, de ezzel az ENSZ nem tartott lépést. Alapokmánya lényegében az Egyesült Államok alkotmányán nyugszik, a mutatis mutandis elvének érvényesítésével. A szervezet legfőbb eredményei közé tartozik az emberi jogokról szóló univerzális nyilatkozat, amely később a fejlődéshez való joggal egészült ki. Valóra váltásuk még igen sok tennivalót követel meg.
korszerűsödés
Az ENSZ manapság az átalakulás, a korszerűsödés gondjaival küzd. Ezt nemcsak a tagállamok számának lényeges növekedése teszi szükségessé, hanem megköveteli — ezek társadalmi, politikai és gazdasági diverzitása, a környezeti adottságok sokfélesége mellett — olyan konzisztens rendszer kialakítását, amelyben nem a széthúzás, hanem az együttműködés dominál. Mint a világméretű demokrácia elősegítésére predeterminált szervezet nem jár elöl jó példával a legdrasztikusabban diktatórikus, az elképzelhető legantidemokratikusabb jogi intézménnyel, a vétójoggal, amely a Biztonsági Tanács állandó tagjait illeti meg. Egyetlen ellenszavazat semmissé teheti az egész világközösség együttes akaratát, és — bár nem marad néma — akarata ellenére cinkosságba kényszerül az elsöprő többség.

Az élet mind jobban sürgeti az ENSZ radikális megújhodását, tevékenységének hatékonnyá, eredményessé tételét. Struktúrájának és funkciójának olyan megváltoztatására, nemzetközi tekintélyének olyan megnövelésére van szükség, amely kizárja a Balkánon elszenvedett kudarc vagy ahhoz hasonló tragikus események megismétlődésének lehetőségét.

Történelmi tapasztalat szerint a demokrácia létrejötte, megszilárdulása, stabilitása bizonyos mértékű gazdasági jólétet tételez fel. Ennek elégtelensége esetén korrupció vagy a társadalmi jelenségek más elfajulása lép fel. A fennmaradni és haladni kívánó társadalom számára a demokráciának nincs alternatívája. A gazdasági helyzet romlása, a nyomasztó szegénység állandósulása könnyen háttérbe szorítja a következetesen demokratikus erőket, politikai instabilitás léphet fel és destruktív irányzatok, diktatórikus tendenciák kerekedhetnek felül.

Különösen nagy gazdasági nehézségekkel küzdenek a demokráciára aspiráló poszt-szocialista országok, bár a recessziónak deklarált gazdasági problémák nem kímélik azokat az országokat sem, amelyekben a demokráciának néhány évszázados múltja van. A fennálló körülmények óhatatlanul fékezik a szociális helyzet rendezését, és akadályozzák a környezeti problémák megoldását.
eltorzít
A demokrácia konzisztens társadalmi-gazdasági rendszer, kohézív erejét az etika adja meg. Egydimenziós, western modelljéből ez hiányzik, így ideje lejárt. A kulcskérdés a demokrácia továbbfejlesztése, a biztonság kiterjesztés az élet minden fontos területére. A demokrácia és a piacgazdaság kapcsolatából ki kell iktatni azokat a diszkordáns elemeket, amelyek zavarják organikus koevoluciójukat. A klasszikus közgazdaságtan kidolgozása, a modern piacgazdaság kialakulása óta eltelt kereken kétszáz év alatt alaposan megváltozott a világkép. A mai aládúcolt gazdaság nem valami tudományos elmélet gyakorlati megvalósulásának következménye, hanem különféle politikai törekvések, társadalmi változások és katonai rivalizálás melléktermékeként — e történelmi folyamatok exkrétumaként — jött létre. Meghatározó tényezői közé tartozik az ortodox közgazdasági gondolkodás terjedése és etikaellenességének erősödése, a gazdasági hatalom hegemóniára törekvése, a gazdaság túlmerkantilizálódása, a piac szereptévesztése. A fennálló helyzet erodálja egész fizikai és szellemi létünket, eltorzítja az ember és a környezet, a társadalom és a természet kölcsönös kapcsolatát.

A piac fogalmilag az a mechanizmus, amely elvileg az erőforrások elosztásával szolgálja a gazdaságot, ezáltal a társadalmat. E funkciója kétségtelenül szükséges és hasznos, de a piac korunkban működő modelljének fogyatékosságai döntő mértékben járultak hozzá a mai áldatlan helyzet létrejöttéhez. Hangsúlyozom, hogy mondanivalóm nem általában a piacra mint közgazdaságtani kategóriára, hanem jelenlegi torz működésű — a western demokráciával is inkompatibilis — modelljére vonatkozik. Korunk piacmodellje nem a gazdaság egészséges, organikus fejlődésének eredménye, hanem a gazdasági hatalom birtokosainak manipulációi révén messze — kórosan — túlnőtt normál funkcióján, misztifikálódott, gólemmé növekedett, az abszolutizálódás felé tart.

A piac — különösen a pénzpiac — eszköz helyett mindinkább a cél szerepét kívánja betölteni és hegemóniára tör, amely mindent áruba bocsátva a mammonizmus szellemével tölti el egész természeti-társadalmi valóságunkat. Uralma alá akarja hajtani a társadalmat, ahelyett, hogy szolgálná. Az a gesztus, hogy a piacgazdasághoz valamilyen jelzőt fűzünk, nem változtat a lényegen, a demokráciával való kompatibilitásán, nem enyhíti a mai piacmodellből fakadó nehézségeket. Willy Brandt már évtizedekkel ezelőtt javasolta, hogy használjuk a szociális piacgazdaság kifejezést, azonban ez a kezdeményezés eredménytelen maradt, érdektelenségbe fulladt. Újabban az ökologikus, sőt öko-szociális piacgazdaság megnevezés került szóba, de ennek használatától sem várhatunk sok jót. Ezek inkább csak az epitheton ornans szerepét töltik be. A tartalmi változás lényege, hogy az etika hassa át az emberi társadalom mentalitását, ezen belül az egész közgazdasági gondolkodást és cselekvést.
mammonista pergőtűz
Rendkívül kényes, sorsdöntő kérdés, hogy a gátlástalan mammonista pergőtűzben a tudomány megőrizheti-e — és ha igen, meddig és milyen mértékben — társadalmi, etikai és környezeti szempontból létfontosságú autonómiáját, minthogy kommersz vagy militarista irányú elmozdulása végveszélybe sodorhatja az egész emberiséget. A közgazdaságtan etikaellenességén és ortodoxiáján kívül a haditechnika és a biológiai manipulációk tudományos háttere látszik a tudományosság gyenge pontjának.

Szükséges, hogy a piacgazdaság mai megjelenési formája megszabaduljon azoktól a vonásoktól, amelyek nem illenek a jövő demokráciájába. Ezek egyike a gazdasági rendszer szabályozásával kapcsolatos. Meglehetősen széles körben elterjedt az a tévtan, hogy a piac önszabályozó, tehát normál állapota automatikusan helyreáll kívülről vagy belülről jövő megzavarás után. A gazdaság — ezen belül a piac — szabályozása pozitív visszacsatoláson alapul a káros jelenségeket kiküszöbölő beépített stabilizátorok nélkül. Ennek következtében a normál állapotától való eltérés fokozódik. Ha ez meghaladja a kritikus mértéket, a rendszer elveszti stabilitását, irányíthatatlanná válik és degradálódik vagy megsemmisül.

Ezzel szemben a természeti rendszerek ökológiai folyamataiban a negatív visszacsatolás dominál, ami az automatikus szabályozás sine qua non feltétele. Ez megszünteti vagy a működés zavartalanságát biztosító szint alá csökkenti a normál állapottól való eltérést, így a rendszer visszanyeri stabilitását. Az összehasonlítás tanulsága egyszerű és logikus: az ökológiai ismérvekkel konform stratégiát kell kidolgozni, és átültetni a végveszély felé sodródó világgazdaságba. Ez kreativitást igénylő, roppant bonyolult feladat, amelynek érdemi megoldása arra ösztönöz, hogy a — tudományos szempontból prenatális fejlettségi szakaszban lévő — közgazdaságtan a gyakorlatot hatékonyan irányítani képes, emberi léptékű, teljes értékű tudomány szintjére emelkedjék.
amúgy is gazdagok
A demokrácia és piacgazdaság közötti — súrlódásoktól nem mentes — összefüggések áttekintését bonyolítja, hogy az utóbbi kétszáz év folyamán a klasszikus és a modern közgazdasági elméletek központi kérdése változatlan volt és maradt: miként növelhetik gazdagságukat azok, akik már amúgy is gazdagok. A gazdasági szférában minden intézmény, módszer és eszköz ennek a fő célnak volt és van alárendelve, de átterjedt ez a politika és a jog egyes területeire is. A gazdasági hatalom birtokosainak gátlástalan utilitarizmusa, érzéketlensége az emberi fejlődés etikai, szociális és környezeti vonatkozásai, valamint a jövő generációk gondjai, létfeltételei iránt mindvégig megmaradt, sőt — ritka kivételektől eltekintve — fokozódik.

Az emberi társadalom nagy többségét — közel háromnegyed részét — sújtó szegénységgel az ortodox közgazdaságtan nem foglalkozott. Erre legfeljebb csak szórványos példákat találunk a legutóbbi időben, de ezt az új irányzatot a hivatalos, intézményes közgazdaságtani felfogás komolytalan, különcködő eretnekségnek tartja. Ezen averzió egyik komponense lehet, hogy az elképzelés a környezet veszélyeztetettségéből indul ki, de nem a piacgazdaságot szándékozik a környezettel kompatibilissá változtatni, hanem a környezetet kívánja piackonformmá tenni. Alapvető logikai tévedés ez, mert a piac — az egész gazdasággal, a társadalommal együtt — beágyazott a környezetbe, így a környezetet nem lehet a piac Prokrusztész-ágyába erőszakolni. Az emberi faj fennmaradása, a környezet — mint az emberi fejlődés, a társadalmi haladás nélkülözhetetlen feltétele, pótolhatatlan színtere és szakadatlanul változó produktuma — sokkal fontosabb annál, hogy a gazdasági hatalom gátlástalan birtokosai által manipulált piaci erők szeszélyes játékára lehetne bízni.

ph8

Rosszul sáfárkodik a gazdaság az erőforrásokkal, és ez nem válik a társadalom jólétének előmozdítását célzó demokrácia előnyére. Közvetlenül belátható, hogy a Föld lakosságának számszerű növekedésével a természeti erőforrások fejenkénti fajlagos mennyisége folyamatosan csökken. Malthus elmélete ezen a felismerésen alapult, de a technokraták nem tanultak belőle. A piac ösztönzésére a gazdasági hatalom birtokosai a technika haladását olyan irányba terelték, amely nem a kimeríthető természeti, hanem az egyre nagyobb mértékben újratermelődő emberi erőforrás igénybevételének minimalizálására törekedett. Ez a gazdaság alapjául szolgáló termelés fokozódó dehumanizálását jelenti, ami a piacnak antiszociális jelleget kölcsönöz.
politikai instabilitás
Etikai vonatkozásban és a gazdasággal összefüggésében a technika fejlődése egyébként is alaposan kifogásolható. A második világháború utáni évtizedeket egyes körökben a tudományos-technikai forradalom korszakaként emlegetik. Ebben az időben ugyan a tudomány és technika soha nem látott ütemű haladást ért el, de ennek általános társadalmi hasznossága nem bizonyított. Az emberi szervátültetést és a hidrogénbombát egyaránt ez a korszak produkálta. Míg azonban egyes rétegeknek kisebb-nagyobb — ha éppen nem mérhetetlen — jólétet biztosított, a társadalom többsége számára növekvő nyomort, éhínséget és minden korábbinál nagyobb eladósodást hozott, az ember egészségét, sőt létét veszélyeztető, az erőforrások kimerüléséhez, teherbírásának végső határához közeledő környezetben. Emellett nagy mértékben megnőtt a politikai instabilitás, amely helyenként atavisztikus elemi erővel, nyílt fegyveres konfliktushoz, öldöklő háborúhoz vezetett.

Ha a kulcshelyzetben lévő gazdaság meg akar szabadulni a ma még pretudományos fejlődési szakaszánál tartó ortodox közgazdaságtan béklyóitól és szervesen kíván beilleszkedni a tudomány konzisztens rendszerébe, vissza kell térnie John Stuart Mill maradandó érvényű tanításához. Ma már mindenki számára világos, hogy a gazdaság önmagában nem, csak társadalmi és környezeti összefüggéseivel, kölcsönhatásaival együtt érthető meg és irányítható a demokrácia-támasztotta követelményeknek megfelelően. Mill a közgazdaságtanról azt írta, hogy ,nem önmagáért létező, hanem egy nagyobb egész töredéke; a társadalomfilozófia egyik ága, szorosan összefügg ennek más ágaival, konklúziói még jellegzetesen saját tartományában is csak feltételesen igazak, alávetettek olyan behatásoknak és ellenvetéseknek, amelyek nem tartoznak közvetlenül saját körébe. (Kiemelés a szerzőtől.) Ebbe a fogalomkörbe tartozik az etika, amelyről Szókratész azt tartotta, hogy ,,a legfőbb tudás jónak és rossznak, az élet bölcsességének tudása”.
súlyos hiba
Szent-Györgyi megállapítása szerint ,,képmutató világban, hamis látszatok világában élünk”. De meddig tűrhetjük ezt? Létkérdéssé vált a közgazdasági gondolkodás radikális megújítása, az etikától elrugaszkodott, mammonista piacmodell humanizálása, az egész gazdasági rendszer emberi léptékűvé és a környezettel kompatibilissá tétele. A teljes értékű demokrácia sokdimenziós, kiterjed a katonai, politikai, gazdasági, szociális és környezeti biztonságra, ahogy ezt az emberi jogokról szóló univerzális nyilatkozat megkívánja. Súlyos hiba ugyan, hogy megvalósításuk elmulasztására nincsenek hatékony szankciók.

A reneszánszból kibontakozó felvilágosodás idején a Föld lakóinak száma nagyságrenddel kisebb volt a mainál, eltartóképessége azonban nem bővült a népesség szaporodásával arányosan. Az ezredforduló küszöbén haladéktalanul újra kell értelmeznünk és értékelnünk gondolkodásunkat és tetteinket, az alapfogalmaktól a legbonyolultabb folyamatokig. Az eszmei áramlatoknak a mindent átfogó biztonság megvalósulásához, a demokrácia kiteljesedéséhez vezető mederbe terelése teljes szellemi megújulást, etikailag stabil értékrend megteremtését, új felvilágosodást követel. Csak ez lehet az emberhez méltó világrend, a katartikus jólét — Francis Bacon kifejezésével —, a teljeskörű társadalmi-gazdasági instauráció szilárd alapja.

kép | Street Stories by H-artcollective | lensculture.com