ESTI KÉRDÉS
1991 tél
Valld be nekem, hogy ezen az estén az enyhén vanília és leégett ház szagú estén felálltál-e merészen a zsámolyra és onnan a latrina tetejére, hogy leemeld a tudós papírtekercset, hogy kirázzad belőle a port, a férgeket, az ősök egyre halványuló emlékét, elolvastad-e róla a titkos jeleket. Továbbá ugyanezen a fülledt estén, amikor sarokba szorított az elveszett kulcs keresése, a napról napra halasztott kötelesség, a pók a sarokban, az elfelejtett zálogcédula és a fontos dolog, amelyet az elkallódott papírlapra firkáltál, felmásztál-e a létrán, hogy magaddal vigyed a vázát a virágok alatt bebüdösödött vízzel, a megáporodott emlékekkel, az élvezetnek és tévedésnek azzal a megposhadt percével, melytől még ma is elpirulsz, ha eszedbe jut, felmásztál-e a létrára, hogy a megfelelő időben és helyre kilódítsad? Megkérdezem tőled, nem csak úgy kutyafuttában, mikor az illetékszedők végigkopogtatták az özvegyre és az árvákra maradt vályogfalat, a gerendákat, a giliszta fúrta földet, és a kutyaólat, hogy megölted-e időben, akit kellett, hogy azt a csámpás lábadat ráigazítottad-e, ahova kell? A vallomások és kiteregetések éjszakáján megkérdem, miközben denevérek csámcsognak és adják le radarjeleiket, és a porszemek ahelyett, hogy a kötelességük szerint beépülnének a kőzetekbe, saját kis atomjaikkal élvezkednek, felneveltél-e egy fészekalja pestisbacilust és egy hónalja rühatkát, vagy te is a természetpusztítókhoz csatlakoztál, akik irtják ezeket a csodálatos kis élőlényeket; csak kényelemből, csak a könnyebb úton haladva megbontottad a természet egységét, csak nem képzeled, hogy a pestisbacilus és a rühatka fölösleges, azért mert pici vagy neked kényelmetlen, mikor lehet, hogy az egész emberiség csak azért nevelődött, hogy ezeknek a kis remekműveknek zsákmányul essék; ha reáliái e teljes határozottsággal a természet egyensúlyának megbontása ellen? Sötét éjszaka, fogmosás után, miközben a fürdőszoba plafonjáról vakolatpikkelyek hámlottak le, a tévé műholdas adásától tompa hülyeségbe merülve nem úgy bújtál-e te ágyba, a matrac, a lepedő és a takaró közé, mint a giliszta a földbe, nem olyan tekergő, illeszkedő mozdulatokat végeztél? És hol volt akkor a felsőbbrendűséged, hol voltak az emberi csúcseredményeid, miközben majdnem úgy vakarództál, mint egy macska, csak kissé lassabban? És mikor négykézláb másztál a padlón körös-körül, mert elvesztetted a szemüveged és a zsebkendődet. és anélkül roppant nyomorultul érezted magad, és mint ocsmány tárgyak rabja, vinnyogtál, mért nem voltál következetes, és mért nem álltál a sarokba esernyővel a kezedben azzal a biztos hittel és vállalással, hogy te csak goromba vagy a lét humusszá rohadt erdőtelevényén; vagy mért nem rajzoltál selejtet jelentő keresztet a koponyádra, hiszen az ott összegyűjtött emlékek nem maradnak meg, hiába élted át, hiába rendezted, hiába ismételted, nyomtalanul eltűnik; és megkérdezlek, hogy legalább magadban felálltál-e a székre, hogy ha némán is, de kellő ünnepélyességgel harangozzál.