EGY CSENDÉLET HÍVÁSA

Jó volna ugyan,
de képtelenség mindennap
létösszegzően lenni.
Mégis egy hattyúdal
legalább legyen következetes,
annak ellenére, hogy a hitelesség kérdése igen
problematikus, és néhány csattanós
önpofon is kiosztható,
ha nem szívügyünk a tükör előtti hintőporozás.

Gyakran elhatározom,
hogy könyörtelen következetességgel
nem pusztán végiggondolok valamit,
hanem gondolataimat felelősségteljes
cselekvéssorozat követi.

Erős meggyőződésem ilyenkor,
hogy az egyetlen elfogadható példával éljek,
vagyis kötelességem
valami hasznos cselekedet véghezvitele.
Ezért, mivel egyéb élőlény
elöl el a levegőt szívni nem akarom,
sem táplálékát elfogyasztani
nincs szívem, valamint azt sem akarom,
hogy lábnyomom súlyától
súlyosabb legyen a világ, egyetlen,
vagyis az optimális végkövetkeztetésre jutok.
Így láthatom továbbá magam előtt,
hogy egy kora reggeli napon
búcsú és zokszó nélkül, elindulok gyalogosan
a városból kifelé.
Megkönnyebbült szívvel
érkezem a határba,
ahol évszaktól függetlenül párolog a friss szántás.
Letérek az útról,
mélyen begyalogolok a fekete táblába,
s vélt közepe táján végre hanyatt fekszem.
Percekig semmi sem történik,
míg aztán nyakamon megérzem az első
hangyák nyüzsgését,
meghallom körülöttem az első varjak örömteli hangját.

kép | Férfi konstrukcióval