Lipp Tamás

ALMÁSKERTI BOLERÓ

1995 november

ALMÁSKERTI BOLERÓ

Hiába intette az Úr az első emberpárt, hogy az Édenkert valamennyi fájáról ehet, csak a kert közepén álló almafáról nem, mert annak gyümölcse halálos; a Sátán, szokása szerint, ott állt a közelben, s arra biztatta Évát: ne hallgasson az Úrra, mert az tudatlanságban akarja tartani őket, az asszony saját szemével is láthatja, hogy éppen annak a fának a gyümölcse a legszebb, amit eltiltottak tőlük; s mivel az alma (egyes vélemények szerint jó fajta szatmár-beregi jonatán) ellenállhatatlanul mosolygott a fáról, a Sátán — szemben az Úrral — nem hiába biztatta Évát, az némi vívódás után dacolt az isteni szándékkal, leszakította a tiltott gyümölcsöt, és beleharapott. Az első asszony az alma fanyar-édes ízében azonnal fölfedezte a tudás és a felejtés, az örök élet és a halál, a bűn és a bűnhődés, a boldogság és a fájdalom, a bölcsesség és a gyönyör egymást keresztező mélyáramait; abban a pillanatban lehullott róla a jótékony együgyűség fényleple, ott állt mezítelenül és magányosan az Édenkertben, tudta már, sorsukat el nem kerülhetik. Ádámnak is adott hát a keser-édes almából, mire az Úr megátkozta s kiűzte őket a Kertből.
a vér ízére emlékeztette
Más mediterrán mítoszok szerint mindez sokkal korábban történt, az első emberpárt nem is Ádámnak és Évának, hanem Mesiának és Mesiánénak hívták, s mindaddig gránátalmán éltek, míg Ahriman démon rá nem beszélte őket, hogy tagadják meg Istent, öljék meg az állatokat, s kóstolják meg húsukat. A vér beszivárgott a Genezis elbeszéléseibe is, bizonyos apokrif források szerint Évát a tiltott gyümölcs a vér ízére emlékeztette, s az is tény, hogy az első emberpár magzatja, Káin, megölte testvérét. Ennyire hozzátartozik az emberi természethez a másik elpusztításának ösztöne, hogy mindjárt az elsőszülött fiúnak testvérgyilkossá kellett válnia? Egy, a szent iratok közé föl nem vett történet azzal magyarázza az Isten teremtette ember sötét, vérgőzös vágyait, hogy a Sátán maga hágta meg az első asszonyt, s ebből a nászból született Káin, az „első” gyilkos, majd az ő ivadékaiból a többi. Eszerint a Genesis-beli tiltott almaevés az ördögi bagzásnak csupán színes (és szelídített) irodalmi elbeszélése.

lipp2_0824

Amanda Capasso, flickr.com

A magyar népköltészetben is gyakori, hogy az almával kapcsolatos cselekvéseknek erotikus jelentésük van. A szerelmet a szerelemfa termi, állítja a népdal, s ez a fa legtöbbször almafa. Miként a piros gyümölcsöket általában, az almát is gyakran használják különböző szerelmi varázslásokhoz. Ha megfelelő időben almát dugunk a menyasszony ölébe, termékeny lesz. Ha egy férfi és egy nő együtt szedi az almát (a voguloknál: a málnát), ez szexuális kapcsolatot jelent. Az almát árul kifejezés pedig arra utal, hogy úgy kínálgatja magát, mint egy utcalány. Az alma azonban, bármennyire nagy is az alaki hasonlóság csábítása, a népköltészetben sohasem jelentett női keblet, ez a lovagi költészet találmánya. A középkori keresztény hagyományban — talán a paradicsombeli rossz emlékű almaevés hatására — csupa elítélő jelzővel emlegetik a nevezetes gyümölcsöt: csalfa, pajkos, veszedelmes stb. Ám ez aligha ártott az alma népszerűségének, miként a szólás mondja: a tiltott alma mindig jobb ízű.

*

Az alma szó ótörök eredetű, Magyarországon igen közkedvelt, megtalálhatjuk tizenhárom szólásban és közmondásban s hét település nevében: Almamellék, Almásfüzitő, Almásháza, Almáskamarás, Almáskeresztúr, Almásneszmély, Almáspuszta. Lovak színmegjelölésére is használják: almásszürkének, almásderesnek nevezi a népnyelv azokat, amelyeknek a szőrét kerek szürke foltok tarkítják.
pomológiai ismeretek
Almát először a nagy folyók ártereinek lapos hátságain termesztettek. Ezek vad és félvad fajták voltak, mint például a kenézi piros, a sóvári és a kormos. Egy-egy ártéri almafa 16-20 méterre megnőtt, és évszázados kort is megélt. A természettől szinte ajándékba kapott almát nemcsak nyersen fogyasztották, de aszalták s pálinkát is főztek belőle. Ám az igazi nemesített példányok Erdély „tündérkertjeiben” termettek. Innen, főként vízi úton: sajkán, tutajon szállították az Alföldre. Trianon után először észak-amerikai importból fedezték a hazai szükségletet, majd megindult a telepítés is. Mivel az akkori „pomológiai” ismeretek szerint téli almát csak az erdélyi klímához hasonló, hűvös, nedves tájakon lehet eredménnyel termeszteni, az első almáskerteket a szatmár-beregi Tiszahátra telepítették, hiszen ez az erdélyi almatermő vidék nyúlványának tekinthető.

Ma is ezen a tájon található az ország egyik legszebb almáskertje, az újfehértói kísérleti mintagazdaság. Itt székel az Almatermesztők Szövetsége is. Elnök dr. Pető Ferenc, nyugalmazott egyetemi tanár. Hetvenéves, ötvennél alig látszik többnek: a kertészek hosszú életűek. Ő írta az Alma című, mintegy hétszáz oldalas monográfiát.

— Tanár úr, mivel magyarázza, hogy Magyarországon, amely hagyományosan almatermelő országnak számít, a piacon ma drágább az alma, mint a banán?

— Kérem, olyan is volt már, hogy bokáig jártunk itt az almában, most meg harmadára csökkent a termelés. Az alma érzékeny gyümölcs, a gazdasági klímaváltozásokra is nagyon érzékeny. 1990-ben egymillió tonna alma termett az országban, ekkor megkezdődött a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok felszámolása. Az, hogy jó néhány almáskert magántulajdonba került, a megváltozott politikai rendszer logikájából következett. Csakhogy elfelejtettük, ha az ültetvények túl sok tulajdonos kezébe kerülnek, nem lesz olyan hatékony a termelés, mint korábban, amikor minden nagyobb egység élén szakember állt, aki tudta, mikor, mivel kell permetezni, trágyázni, hogyan kell metszeni. 1994-ben 640 ezer tonna alma termett, ez az 1990-es termésnek csupán 60 százaléka. A legnagyobb baj az, hogy az új tulajdonosok nem látták be, hogy ezeket az ültetvényeket érdemes együtt tartani, és művelésükhöz nem árt szakembereket is alkalmazni. Fölborították a közös szervezetet, mert azt mondták, na most már végre az enyém ez a gyümölcsfa, és azt csinálok vele, amit akarok. Én majd biztos jobban gondozom, mint az a főkertész, aki eddig gondozta. Arról viszont elfeledkeztek, hogy ehhez korszerű gépek, növényvédő szerek, szakértelem kell.

*

A családi krónika szerint három és fél éves koromban olyan erős gyomormérgezést kaptam, hogy a városi kórházban már lemondtak rólam az orvosok, amikor az anyám végső kétségbeesésében fölkereste a család régi ismerősét, a félreállított, alkoholista, „deklasszált” gyermekgyógyászt, aki azt ajánlotta, hogy etessenek velem minél több reszelt almát, az majd kitisztítja a gyomromat és megakadályozza, hogy kiszáradjak. Anyám, valószínűleg az öreg doktor emlékére, orvost szeretett volna belőlem nevelni, csakhogy én, bár mindenféle hüllőt, kígyót-békát olthatatlan kíváncsisággal vettem szemügyre (tőlük viszont minden más „normális” ember irtózott), a vértől azonnal elájultam. Ebben az én mostani, az őszi kertek érzelmes füstszagára és a téli alma fanyar ízére emlékeztető foglalkozásomban azt szeretem a legjobban, hogy annyi mindent kipróbálhatok: nemcsak orvos, dzsesszzenész és berepülőpilóta, de még biokertész is lehetek egyszer. Gondolom.

GanMed64, flickr.com

GanMed64, flickr.com

Most például nagyon tetszik itt, az Agrofórum című lap színes nyomatán ez a szélcserzett, mosolygós pasi, kék kezeslábasban, az egytengelyű Honda traktor nyergében. Azt nyilatkozza, hogy az almatermesztés — életforma: igényességre, türelemre, emberségre nevel. Ráadásul biztos megélhetést nyújt.

— Az is előfordul, hogy az új tulajdonosok egyszerűen kivágják a fákat, mert nem találják elég jövedelmezőnek az almatermesztést? — fordítom ösztönösen almáskert-siratóra beszélgetésünket (eredetileg ezt a gondterhelt címet adtam ennek az írásnak), de a kertészek — úgy látszik — nem hajlanak a borúra.

— Igen, sok fát láncfűrész alá fogtak, de ez nem mindig baj — válaszol Pető Ferenc. — Mire gondolok? Már 1980-ban egymillió tonna almát termeltünk. Tíz évvel később, 1990-ben ugyanennyit, de mintegy 40 százalékkal kisebb területen. Ahogy az elöregedett, korszerűtlen kerteket kivágták, úgy növekedett az egy hektárra vetített termés átlagmennyisége. Nyugat-Európában, Olaszországban, Németországban, Franciaországban is hasonló folyamatok zajlódtak. Az évenkénti termésmennyiség csak minimálisan nő, de minden évben jóval csökken a termésterület. Ez az egészséges folyamat akadt meg nálunk 1990-ben. Persze, nemcsak azért, mert szétestek a korábbi nagy rendszerek, szűkültek a piaci lehetőségeink is. Számolnunk kell azzal, hogy mi Nyugat-Európában egy kilogramm almát sem tudunk eladni. Hiába, hogy az osztrákok annyit sem termelnek, hogy a hazai fogyasztást fedezné, mégsem tőlünk vesznek almát, mert közös piaci tagként arra vannak kötelezve, hogy olasz, francia, holland almát vegyenek. Mióta mi exportképes almát termelünk, azt csak a Szovjetuniónak, illetve az utódállamoknak tudjuk eladni. Csakhogy ott is szétestek a hagyományos értékesítési formák, alig van fizetőképes kereslet. Korábban mintegy 250 ezer tonnát exportáltunk a Szovjetunióba, most csupán 130 ezer tonnát. És várható, hogy ez a mennyiség tovább csökken.

Gariscsák Sándor nyugalmazott főkertész szerint a piacvesztés nemcsak az almatermesztés mennyiségét csökkentette, de a minőséget is erősen rontotta.

cormac70, flickr.com

cormac70, flickr.com

— Azt a mennyiséget, amit korábban a Szovjetunióba exportáltunk, itthon csak ipari almának vették meg, jóval alacsonyabb áron. A fölösleget tehát, a minőségtől függetlenül, bezúzták léalmának, s még a termelőnek kellett könyörögnie, hogy vegyék át az almáját. Napokig várakoztak az üzemek előtt a gazdák. Az óriási túlkínálat természetesen leszorította az árakat, s ennek nemcsak az lett a következménye, hogy az almatermesztés veszteségessé vált, s csökkent a termelési kedv, de a minőség is egyre romlott. A termelő azt látta, hogy nem érdemes minőségi almát termelni, hiszen úgyis a léüzemben fog kikötni. Egyre jobban elhanyagolták az almáskerteket. Az idén ráadásul a fagy is nagy pusztítást végzett. Én negyven éve vagyok kertész, de ilyet még nem tapasztaltam. Április közepén háromnapos fagy volt, este kilenckor már mínusz négy fokot mutatott a hőmérő, hajnalra lement mínusz hétre. Hetvenkét óra alatt szinte teljesen lefagyott a még bimbóban lévő termés.

*

Ha az alma árának évenkénti változásait egy grafikonra vetítjük, azt tapasztaljuk, hogy 1965 és 1983 között a piaci ár átlag mintegy 20 százalékkal haladta meg a fogyasztói árat. 1984-ben azonban a piaci ár egy hirtelen ugrással majdnem a termelői ár duplájára nőtt, s ez az aránytalanság az elkövetkező években csak fokozódott. A szakemberek szerint 1984-ben azért növekedett meg ennyire a piaci ár, mert ekkor alakultak meg az első nagykereskedelmi vállalkozások, ezek olcsón fölvásárolták az almát, s egyre feljebb hajtották az árakat. Végül 1992-ben (ezek az utolsó adatok) a termelő a piaci árnak már csupán egynegyedét kapta, miközben őt terhelte a legtöbb költség, s ő viselte a legnagyobb kockázatot. Az almáskertekbe beruházott tőke jelenleg 10-15 százalékos hasznot hoz.
zöldségmaffiák
A lakosság általában a zöldségmaffiákat okolja a piaci árak drasztikus emelkedéséért. Kmetty Ágoston, a budapesti kofakamara elnöke szerint, a feketekereskedelemről, busás hasznot lefölöző nepperekről, ,,almabárókról” szóló híradások óhatatlanul a becsületesen dolgozó kiskereskedők ellen hangolják a közvéleményt, a tervezett megszorító intézkedésekkel is megint őket fogják sarcolni, miközben azokkal az exportőrökkel és importőrökkel, akik nagyszabású felvásárlásaikkal valóban felhajtják az árakat, de kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkeznek, nem mer ujjat húzni senki.

Vajon mit tesz a Földművelésügyi Minisztérium, hogy megszüntesse a piaci és a termelői ár aránytalanságait, hogy megvédje az almatermelők és — főként! — az almafogyasztók érdekét? Szénégető László, a minisztérium Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hivatalának vezetője: — Igaz, jelenleg a kereskedőnek négyszer akkora a haszna, mint a termelőnek, aki viszont a költségek többségét és a kockázatot is viseli. A bajok gyökeréhez akkor jutunk közelebb, ha megnézzük, hogyan alakulnak év közben az árak. Azt látjuk, hogy a magyar alma február végéig még úgy-ahogy megtalálható a piacon, s az ára is elfogadható. A termelői és a piaci ár közötti óriási különbség csak március elejétől mutatkozik. Pedig az almára éppen a tél végén lenne a legnagyobb szüksége a fogyasztónak. És akkor jön a farkas: a kertek alatt kullogó zöldségmaffia… De hiába kiáltozzuk egyre dühödtebben a nevét: a ráolvasás ezúttal sem segít. Csak ha a termelő is tartalékolni tudná az áruját, ha a márciusi, április és májusi piacon is meg tudna jelenni, csak akkor lehetne egész évre széthúzni az almaszezont.

msomm, flickr.com

msomm, flickr.com

Ehhez viszont a termelőnek is hűtött raktárakra lenne szüksége. A megyében 144 ezer tonna hűtőkapacitással rendelkezünk, ennek azonban a fele sem üzemképes. Hogy miért? Mert az üzemeknek nincs pénzük működtetni a hűtőházakat, a legjobb esetben is bútort tárolnak bennük. A termelők napi gondokkal küszködnek, az almát azért sem tudják tárolni, mert ősszel a szüret után azonnal pénzre van szükségük. A megyében termelt mintegy 500 ezer tonna almának csupán 6-7 százalékát tárolják hűtőházban. Így nem lehet gazdálkodni. A termelő, ha nem akarja, hogy kiszolgáltatott legyen, arra kell felkészülnie, hogy ő raktározza, majd szállítsa piacra az almáját, és csak akkor, ha tisztességes árat kínálnak érte, ha nem kell fillérekért elkótyavetyélnie. Mivel az almatermelés jövedelmezősége az elmúlt években rohamosan csökkent, a termelőknek nincs tartalék tőkéjük, ezért az állam igyekszik segíteni. Új beruházásokhoz, főként hűtőkamrák építéséhez a teljes költség 30 százalékáig vissza nem térítendő támogatást ad. A felvett hitel kamatának 60 százalékát pedig magára vállalja. Tavaly a termelők főként gépeket vettek, egész traktorvásárlási láz tört ki: 638 erőgép és több mint 250 munkagép talált gazdára. Idén, itt Szabolcsban, több mint ezer hektárra adtak be ültetvénytelepítési pályázatot. Most bíráljuk el őket, úgy látszik, a többségük megalapozott. Az utóbbi tíz évben nem volt ilyen fejlődés. Igen ám, de az nem elég, ha csak a termelő fejleszt. Azért, hogy ilyen irreális piaci árak alakultak ki, a kereskedők is felelősek. A múlt héten Tokajban jártam, és egy kapu fölött különös címerre lettem figyelmes. A házban valamikor görög borkereskedő lakott, aki címerébe a szőlőindák közé egy négyes számot rajzoltatott. Ezzel jelezte, hogy ő tisztes 4 százalék hasznot akar elérni. Semmi többet. Én nem azt kívánom, hogy a mai magyar zöldségkereskedő is a tisztes 4 százalékot célozza meg, de az sem járható út, ha a címerébe a 400-as számot írja. Mindenkinek biztosítani kell a befektetett tőkével és a kockázattal arányos jövedelmet, mert ha a termelő ráfizet, a disznóval fogja megetetni az almáját, a kereskedőnek sem lesz mivel kereskednie, akkor nemhogy 400, de még 4 százalékos haszna sem lesz. A tokaji bortermelő még tudta, csak akkor lehet biztonságban, ha egyharmad jövedelme a bankban, egyharmad a tőkén, egyharmad pedig a pincében van. Az almatermelőnek is tőkét kell felhalmoznia, hogy megfelelő színvonalon tudja tárolni, csomagolni a portékáját, így a kereskedelmi láncba is magasabb szinten tud majd bekapcsolódni.

*

Nincs új a nap alatt. Az Előőrs 1929. október 5-i számában a szerkesztő azt üzeni Tarpa, Gulács és Tivadar almatermelőinek, „hogy a termett gyümölcsöt az eddigi módon ne kótyavetyéljék el, mert folyamatban vannak azok az intézkedések, amelyek során komoly reményünk van már az idén a gyümölcstermelés becsületes értékesítésére. Egyben arról is értesítjük e három község lakosságát, hogy a gyümölcstermelő és értékesítő szövetkezet előkészületei megtörténtek, megalakulásának komoly akadálya nincsen.”
minden szereplő
Pető Ferenc: ,,A minisztérium nem tudja megvédeni a termelőket, nekik maguknak kell megvédeni magukat. Csak a termelői önszerveződések, a közös fellépés lehet igazán hatékony a monopolhelyzetben lévő nagykereskedők uralmának megtörésére. Így nem tudják majd kijátszani a termelőket egymás ellen. Az Alma Terméktanács azért jött létre, hogy egy asztalhoz ültessen termelőt, feldolgozót, kereskedőt, fogyasztót, s olyan megállapodásokat köttessen velük, amelyeket azután minden szereplő tiszteletben tart.

Van Corey, flickr.com

Van Corey, flickr.com

Hiszen csak akkor számíthatunk normálisan működő gyümölcsgazdaságra, ha mindegyik fél minimális tisztességet tanúsít a másik iránt, aki pedig nem tartja be a játékszabályokat, az önmagát zárja ki a piacról. Az Almatermelők Szövetsége is azért alakult, hogy segítse a gazdákat: bemutatókat, tanfolyamokat szervezünk, írásos anyagokat adunk ki. Évenként két alkalommal meghívjuk a termelőket ide az újfehértói kutatóállomásra, s beszámolunk a növényvédelem, a gépesítés, a csomagolástechnika újdonságairól. Ilyenkor mintegy 300-400 termelő találkozik itt Újfehértón: nemcsak a szakma legfontosabb eredményeivel ismerkedhetnek meg, de egymás között is kicserélik a tapasztalataikat. Van egy információs újságunk, a Fruitinfo, ebben is rendszeresen közlünk szakcikkeket, információkat.”
bízok benne
Gariscsák Sándor (nyugalmazott főkertész): „Itt, az ország keleti szögletében, nekünk nincs sok választásunk. Az ipar, amit korábban idetelepítettek, jórészt tönkrement. Akkor sem kérdezték, amikor telepítették, hogy akarjuk-e, most sem kérdezik, hogy miből fogunk élni. Sokaknak az alma kínálja itt az életben maradás egyetlen esélyét. Ezen a mi sovány földünkön nem nagyon lehet mást termelni. Én is újra telepítek, nevelem a kis fákat, ezeket fogom most kiültetni, egy hektáron. Én szeretem az almát, bízok benne, miért ne bíznék? Ebből éltem egész életemben, a hátralévő napjaimban is ebből akarok.”

*

Egy bukovinai magyar mondában, amikor az Úr az első emberpárt kiűzte a Kertből, Éva szemérembozótjába rejtve magával vitt néhány magot (a szerelemfa a nőben rejlik), s miután örökre bezárult mögöttük az Éden kapuja, az asszony kis lyukakat vájt a kopár földbe, s ezekbe ültette a magvakat; várta az idő múlását, később a magvakból apró gyümölcsfák fejlődtek, s bár a jótékony fénylepel már soha többé nem borult reá, azért alkonyatkor, miután megöntözte növényeit, s kiült a csenevész kis ligetbe, hogy meghallgassa, hogyan nőnek a fák, olyankor mindig belesajdult szívébe az a fanyar-édes fájdalom, amit akkor érzett először, amikor beleharapott az almába; s amit azután jobb híján boldogságnak nevezett el.

felső kép | Alexander Lyubavin, flickr.com