EGGYEL MEGINT KEVESEBB

A zongoristát délután nyomja el az álom. Álmában mégis éjjel van – talán az időeltolódás miatt? A zongoristát Glennek hívják, kanadai, de álmában Géza, és egy magyar kisváros utcáján bandukol hazafelé. Honnan tudja, hogy Géza, honnan, hogy haza? Honnan, hogy magyar? Hiszen a léptei is olyan bizonytalanok! Egy lakodalomban játszott, és a násznép nem engedte, hogy fölálljon a szinti mellől. Ha azt mondta, pisilnie kell, ránevettek, és újratöltötték borral a poharát. Veregették a hátát: maestro, maestro. Muszáj tűrnie, kell a pénz. Zeneiskolában tanít, és a keresete nem túl magas. Ráadásul a közelmúltban utolérte a szakmai ártalom: beleszeretett egy tanítványába. És a lány is őbelé: teherbe esett. Géza elvált. Fizetheti a tartásdíjat három kisgyerek után. A tanítványa nem tanul tovább. Szerencséjük van, a város lakói nem közösítették őket ki, és csak kevés tanítványt írattak át másik tanárhoz. Szerencse az is, hogy szinte minden lagziba Gézát hívják, mintha szerelmes természete és termékenysége jó óment jelentene a nászra. A legnagyobb szerencse mégis talán az, hogy három fiú után végre lánya született. De hogy minden mégse legyen olyan tökéletes, a kislány a sírós fajta csecsemők közé tartozik. Ha nem alszik, szinte mindig sír. És nem sokat alszik. Főleg éjszaka nem alszik.

Jön szembe egy ember, és bár elférhetnének a járdán, a válla keményen a Gézáéhoz ütközik. „Nehéz az egyenes út?” Ezt kérdezi Gézától. Szerencse, hogy meg nem üti. Lehet, hogy Géza csakugyan nem egyenesen hazafele tart? Lehet, hogy kerülőt tesz, a lakodalom hangzavara és a csecsemősírás között, félálomban? Géza semmiképp sem üthetne vissza, az ujjai miatt, gondolja álmában Glenn, és megriad, és fölébred. Neki nincs se fia, se lánya, se tanítványa, és senki se tölti belé a bort. Ez is egy éjszaka, mormolja, eggyel megint kevesebb, és a zongorájához támolyog.

kép | christoph habel, flickr.com