Vörös István

MA HAJNALTÓL TEGNAP HAJNALIG

2012 október

MA HAJNALTÓL TEGNAP HAJNALIG

Már nem kel olyan korán a nap, nem
nézem az órát, de nem lehet kevesebb fél
hatnál. Talán háromnegyed is van. A kutya
még alszik, mégis arra ébredek, hogy ébreszteni
akar. Éjjel a hold sütött a fejemre, a sötétítő sem
zavarta, talán mert fakó sugarával maga is sötétített.

Megint utazásról álmodtam, egy elveszett csomag
helyén egy régebben elvesztettet találtam meg.
Este a kocsiban a kutya, alighanem végleg,
kikéredzkedett a szállító dobozából. Nyafogó
beszéde már nem macskáéra, inkább csecsemőére
emlékeztetett. Szeme zöldesen megcsillant,

egy szembe hajtó félreértette, és sűrűn hányta
a keresztet a volán mögött. Aludtam délután,
telefonhívástól telefoncsörgésig. A nappali alvás
sokkal mélyebbre visz a fény alá, az élet alá,
mint az éjjeli. Szerencsés esetben saját
haláloddal találkozol, együtt kávéztok, könyörög,

hogy menj futni, minél tovább élsz, annál tovább
él ő is. Voltam már, mondod, a sziget keleti
oldalán vízszintesen jött a reggeli hőség
mézédes fény formájában. Óbuda felé kerülve
jutott a hűvös árnyékból is. Tegnap hajnalban
tényleg a kutya orrának érintésére ébredtem.

kép |  javier brosch, adobe.com