Vörös István

A KIOLVADT TENGER

A HIDEGHÁBORÚ UTÁN - MARTIN ROEMERS KÉPSOROZATÁHOZ

A KIOLVADT TENGER

Amikor elmúlt a hidegháború, a tenger, a zavaros, rézgálicszínű tenger azonnal kiolvadt. Ez rémítő hangokkal jár, és még rémítőbb utána a csend. Nem süket, nem buta. Szemrehányó inkább, emlékekkel teli inkább, lelkiismeret megújító.

A kiolvadt tenger partján elhagyja őrhelyét a katona. Az őrhely elhagyja az igénytelen házat a szépség közepén. A ház megbillen. A tenger helyrebillen. A lakatlanná, céltalanná, helytelenné váló ház saját anyagára egyszerűsödik, saját szerkezetére, saját fölöslegességére.

A tenger szobát rendez be a világból.

A szobában megbillent dobókocka.

A megbillent házat megtartja a tenger, ahogy gazdája nem engedi levágni a kiöregedett lovat.

Engedi.

Ő maga vágja le.

Őt magát vágják le.

Nem léphetsz kétszer ugyanabba a bűnbe.

És kétszer ugyanabba a tengerbe?

A tenger alámossa a málladozó házat, hínár kapaszkodik a falra.  A lépcső a magasba kéne vezessen, most arra se jó, hogy valaki lejöjjön rajta a mélybe. Letöredezett. Hiányos.

Fönt nincs. Lent víz.

Amikor elmúlt a hideg, a zavaros tenger azonnal kiolvadt. Ez rémítő hangokkal jár, és még rémítőbb utána. Nem buta. Szemrehányó inkább, emlékekkel megújító.

A kiolvadt tenger partja elhagyja őrhelyét.

kép | Martin Roemers: A hidegháború emlékei című képsorozatból, lensculture.com