Horgas Judit

ÚTVESZTŐBEN

2004 október

ÚTVESZTŐBEN

Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém – morogta, míg egyre mélyebbre hatolt a szúrós bokrok között. A kontya meglazult, a haja az arcába hullott, akkortájt oly álmodozva járt, a szoknyájába bogáncs ragadt a patak melletti mezőről. Az erdő csak pár perc járásra esett az autóúttól, ahol a kocsiját hagyta, mégis áthatolhatatlan, végtelen rengetegnek tetszett, mesebeli sötétjében bármilyen szörnyeteg meglapulhatott: párduc, oroszlán vagy nőstényfarkas a sűrű, kúsza, vad vadonban.

semmilyen árny

Elég – gondolta, most már csakugyan elég ebből a hülyeségből, mit keresnének vadállatok a főváros határán, errefelé még őzet is ritkán látni, azok is bambán nézelődnek, nyoma sincs tekintetükben a vadállatok riadt rebbenékenységének, csak lustán odébbállnak, mintha unnák, hogy megbámulják őket. Dantét meg végképp hagyjuk ki az egészből, bár biztosan tudom, hogy ez az út sem igaz. Nem, éppen ellenkezőleg, és szeretném, ha semmilyen árny nem szegődne vezetőmül… Körülnézett. Most az egyszer csakugyan egyedül van. Nincs tanú – legalábbis reméli. És ha mégis? Ha minden mozdulatát szemmel követik? Magához szorította a pénzzel teli aktatáskát és megszaporázta a lépteit. A hevenyészve rajzolt térkép szerint a vadászles körülbelül kétszáz méterre lehetett, de a fák lombjától az eget is alig látta.

Connel Soutar, flickr.com

A kora őszi erdő még zöldellt, csak itt-ott tűnt fel egy élénksárga folt a nedves-barna tavalyi avaron. Sötétedett.

A férfi autóval megkerülte az erdőt, és a hegyen át, a másik oldalról közeledett. Jóval nagyobb utat kellett megtennie, de már órákkal korábban elindult, hogy kényelmesen megfigyelhesse, a nő csakugyan egyedül érkezik-e. A hátán imbolygó hatalmas katonai hátizsákban minden lépésnél fémes koccanás hallatszott, ahogy a konzervdobozok egymáshoz ütődtek. Pár napig itt kell maradnia, utána megpróbál átjutni a határon. Néha nagyot rántott a lazuló szíjon, aztán gyerünk tovább. Századszorra is felsorolta a tennivalókat, és elégedetten mosolygott, amikor a patakban hajókázó mobiltelefonra gondolt: ha megpróbálnák bemérni, alaposan félrevezetné a nyomolvasókat. Ebben a rengetegben egy egész hadsereg is elbújhatna – és elkomorodva pásztázta a sűrűséget.

minden rendben lesz

A vadászlestől húsz lépésnyire magas tölgyfa állt, erre mászott fel, a hátizsákot kötélen maga után húzta, majd lihegve, verejtékezve egy vastagabb ág fedezékébe bújt. Most várnia kell, legalább egy órát, bár úgy számított, a nő is a megbeszéltnél előbb érkezik. Biztosan ideges. Világosan megmondta, ha követi az utasításait, minden rendben lesz. Bolond lenne kockáztatni, amikor csekély egymillióért megvásárolhatja a hallgatását – és soha, senki nem tudja meg, hogyan történt az a baleset.

A nő a térképet szorongatva a fák sűrűjét kémlelte. Amióta a rajzot követve letért a keskeny csapásról, egyre inkább érezte: eltévedt. Már legalább egy kilométert megtett, a lába sajgott a lapos talpú vászoncipőben, mégsem találta a vadászlest. A sziklánál talán balra kellett volna fordulnia, de lehet, hogy amit sziklának vélt, csak nagyobbacska kő volt, nem a térképre vetett jel. A növekvő szürkületben a fák törzse lassan összefolyt, borzongva húzta magára a táskájában lapuló, vékony, sötétbarna pulóvert, és mintha úszna, tapogatózva haladt előre.

PROGT.PHOTOS, flickr.com

A férfi karja elgémberedett a kapaszkodásban, a kötél, amivel a hátizsákot szorította, kidörzsölte a tenyerét. Hol lehet ez a nő? Eltévedt és valahol a közelben kóborol? A földre ereszkedett, egy tüskés ágú bokor alá rejtette a zsákot, és nekiindult, hogy körülnézzen a környéken. Félrehajtotta az útjában álló, vastag ágat, és amikor visszacsapódott, különös, kénes szagot érzett. Észrevették. Tompán döndült a teste, ahogy a földre vetette magát, és a vadászles felé kúszott, valami fedezékbe.

csak díszlet

Az ordítás megrémítette a nőt, különösen mert olyan közelről hallatszott, mintha az áthatolhatatlan fallá olvadt fák papírból lennének; ez az egész csak díszlet – villant át az agyán, mégsem fordult sarkon, előrenyúlva szinte félresöpörte a sötétséget, és pár lépés után valóban megpillantotta, ami valamikor egy ember teste lehetett. A foszlányok között három hatalmas állat turkált jóllakottan, és kérdőn, szinte kihívóan tekintettek a nőre. Egy párduc, egy oroszlán és egy nőstényfarkas.

AZ A RENGETEG című összeállításból
felső kép | shilo2006, flickr.com