UTOLSÓ ARC
először a szag köszön rád
az elhasználódott testek szaga
a reménytelenség lehelete
talpra állsz-e még kérdeztem
köpcös kis kezelőorvosodtól
akinek úgy fityegett arcáról a mosoly
mint leázott plakát vihar után
olyan férfi akit biztosan megcsal a felesége
ha egyáltalán van neki maga még azt akarja
hogy talpra álljon nézett rám értetlenkedve
mintha azt kérdezte volna drágám pont ezzel
az alakkal kellett összeadni magad
visszakérdezésében volt logika talán némi
részvét is de azért szeret az ember reménykedni
a remény oázó kisded még bármi lehet belőle
kerestem behorpadt tested mögött elveszett anyámat
szélvédőre tapadt falevélként hoztam el utolsó arcodat