Poszler György

TÉVHITEKEN INNEN! – TÉVTANOKON TÚL?

1993 tél

TÉVHITEKEN INNEN! – TÉVTANOKON TÚL?

Esélyek és remények – baloldal és magyarság

Hol van hát ez a világnézeti kavargás ma? hol van az irodalom régi, dacos elfordulása a magyar glóbus kicsi politikumától tágabb horizontok, nagyobb problémák felé? hol van, ami elválaszt s szembeállít? hol az irodalmi baloldaliságnak az a nagyszerű értelme, ami megvolt egyszer? Ma a politikai pártállásodat szimatolják, ha baloldalról van szó, a törzskávéházadat kérik számon, vagy épp véleményedet a zsidókérdésben. Létezik-e még kicsi pártokon és emberi helyzeteknél fogva véletlen adódó klikkeken fölül az irodalmi baloldal? s mi az, ami ott tarthat még, mintegy csatasorban, és jogot ad büszkén elmondani: baloldalon állasz, mint a sátán, aki az Istennek legfőbb munkatársa?”
(Babits Mihály)

Baloldal? Szegény Majakovszkijról van szó? Induló balra? No, nem! ’50 táján olvashattam. ,,Ki lépett ott ki jobbal?” Nem én voltam – akkor se, most se. „Balra, balra, balra!” Nem én mondtam – akkor se, most se.

megalomán bezártság

Baloldal? Babits Mihályról van szó? Baloldal és nyugatosság? No, igen! Egész életemben olvasgattam. Szellemi baloldal. Legalábbis az első lépcsőben. Nem párt, hanem eszme. Nem kis politikum, de nagy történelem. Nem magyar glóbusz – mert az megalomán bezártság. Ám magyar baloldal – mert az megtakaríthatatlan nyitottság. Csoportos érdekszövetségektől függetlenül. Egyéni elvektől függően. A Sátán oldalán. Akihez Baudelaire imádkozott. Akiről Ady énekelt. Akire Babits esküdött. Mert a tagadás „ősi szelleme”. A teremtő tagadásé, tagadó teremtésé.

Margaret Killjoy, flickr.com

Mi a szellemi baloldal? Először magatartás. A szó intellektuális-érzelmi jelentésében. Ahogy Schöpflin Aladár mondta hajdan. A jobboldal elégedett a fennálló renddel. A baloldal elégedetlen. Valahogy így. Ha nem is ennyire közvetlenül. Belenyugvó az egyik, nyughatatlan a másik. Függő az első, független a második. A jobboldal társadalmi tekintélyekhez kötődik. A baloldal szellemi tekintélyekhez kapcsolódik. Az előbbi magyarságról beszél és hagyományról. Az utóbbi is magyarságról beszél és hagyományról. Nem magyarság- és hagyományellenes. Legfeljebb más magyarságot keres, más hagyományt talál. Mondjuk, személyekben Apáczai és Kölcsey magyarságát keresi; Eötvös és Móricz hagyományát találja. Mondjuk, mozgalmakban a magyar jakobinusok és ’48-asok magyarságát keresi; az oktobristák és Petőfi-körösök hagyományát találja. És nem dzsentri középosztályról álmodik, hanem polgári értelmiségről. Társadalomban plebejus akar lenni, szellemben patrícius.

nincs ellentét

Mi a szellemi baloldal? Másodszor nézetrendszer. A szó intellektuális-értelmi jelentésében. Ami az intellektuális-érzelmi jelentésből következik. Vélemény történelemről, társadalomról, emberi viszonylatokról – még politikáról is. Felismert dilemmasor. Töprengés, ha nem is megoldás. Kérdés, ha nem is válasz. Elképzelés az emberiség, benne az ország, az egyén sorsáról. Így a saját sorsról is. Nem vagyok politológus. Politikus végképpen nem. De gondolkodom az emberiség, benne az ország, az egyén sorsáról. Így a saját sorsomról is. Töprengek, ha nem is tudok megoldást. Kérdezek, ha nem is válaszolhatok. A legnagyobbakhoz fordulok. Segítségért, mint annyiszor. A szellemi baloldal mint magatartás tekintetében, a szó intellektuális-érzelmi jelentésében Babits Mihályhoz és Illyés Gyulához. A szellemi baloldal mint nézetrendszer tekintetében, a szó intellektuális-értelmi jelentésében Jászi Oszkárhoz és Bibó Istvánhoz. Nincs ellentét. A baloldalon állnak. Vallják is. Gyakrabban közvetlenül; ritkábban közvetetten. Az első kettő a szellemi-érzelmi baloldal. Főként irodalmi-kulturális. A második kettő a szellemi-értelmi baloldal. Főként társadalmi-elméleti. Egymást folytatják. Szellemtől-érzelemtől, irodalomtól-kultúrától szellemhez-értelemhez, társadalomhoz-elmélethez. Erőszak nélkül összekapcsolhatók. De ebből kiderül valami. A szellemi baloldal mint magatartás és nézetrendszer már nemcsak szellemi baloldal. De politológiai-politikai baloldal is. Azaz a szellemi baloldal a második lépcsőben politológiai-politikai baloldal is. Teoretikus-praktikus következményekkel. Ha nem is taktikai, hanem stratégiai, ha nem is napi, inkább történelmi szinten.

pxhere.com

De miért csap át a szellemi baloldal, a magatartás és nézetrendszer politológiába és politikába, teóriába és praktikumba. Mert sok minden még mindig megoldatlan. Vagy sok minden már újra megoldatlan. A nagy változás először felszabadította a megdermedt lelkeket. De másodszor felélesztette a tetszhalott árnyakat. Vagy nem is először és másodszor, inkább egyszerre. Mert a megdermedt lelkekben a tetszhalott árnyak. Együtt szabadultak-éledtek. Együtt jöttek elő. Patetikusan fogalmazva: a jövő tündérálma és a múlt kísértetjárása. Pátoszmentesen fogalmazva: a jövőkép realitása, a múltnosztalgia illúziója. A ki nem beszélt, fel nem oldott konfliktus; az el nem felejtett, meg nem szelídített indulat. Úgy tűnik, a fél század érintetlenül hagyta. A felszámoltnak vélt hierarchiát, eltűntnek vélt alkatot, leküzdöttnek vélt szenvedélyt, szégyellni valónak vélt előítéletet. Objektíve megadatott a teljes szabaddá válás esélye. Szubjektíve felrémlett a teljes öngúzsbakötés lehetősége.

Meg jelentkeznek könyörtelen társadalmi folyamatok is. Soroljam? Csak röviden. Hiszen mindenki tudja. Megjelent vagy megnövekedett az egész rétegeket átfogó szegénység. Megoszlott a népesség. Újgazdagokra, ha nem is mindig nagyon hivalkodókra és újszegényekre, ha nem is mindig egészen elesettekre. Vészesen megnövekedett a munkanélküliség. Nem tudni, mi lesz a földdel. Nem szeretem a demagógiát. Semmilyen előjellel. Mégis leírom: még a napszámos-zsellér-cseléd-sors feltámadása is fenyeget. Megoldatlan a nemzetiségi kérdés. Határon belül és kívül is. És így – még hosszasan – tovább.

érdemes tisztázni

Ezért érdemes tisztázni: mi bukott meg, és mi nem. Csak példaként. Megbukott az eltorzult pszeudoszocializmus, de nem bukhatott meg a szociális gondolat. Megbukott a munkásmozgalom tragikus paródiája, de nem bukhatott meg a munkásmozgalom lehetősége. Megbukott az erőszakos-ideologikus közösségeszme, de nem bukhatott meg a természetes-spontán szolidaritás. A piacon kiszolgáltatottak, versenyben gyengék, vállalkozásban alkalmatlanok, javakban szegények, munkájukban kizsákmányoltak (igen, kizsákmányoltak!) elementáris szolidaritása. Mert tényszerűen vannak ilyenek. Mert remélhetőleg szolidárisak lesznek.

És ezért érdemes tisztázni: mi elvetendő, és mi nem. Elvetendő Kun Béla. De Kun Béláért nem adhatjuk fel Jászi Oszkárt. Elvetendő Szamuely Tibor. De Szamuely Tiborért nem adhatjuk fel Károlyi Mihályt. Elvetendő Rákosi Mátyás. De Rákosi Mátyásért nem adhatjuk fel Bibó Istvánt. Ne értsük félre. Nem alakot vált a baloldal. Egy védhetetlen-lejáratott pozícióból visszalép egy védhető-nem lejáratotthoz. Hanem értelmet vált a baloldal. Egy megváltoztatott-megcsúfolt értelemtől visszalép egy eredeti-tisztához.

pixabay.com

Tudom, nem könnyű. A történelem is bizonyítja. Csak pillanatokat kapott – históriai léptékben – a magyar baloldal. Gondoljunk bele. ’48–49-ben nem egész egy évet. 18 őszétől öt hónapot. ’45 tavaszától körülbelül két évet. Ennyi adatott. Kezdettől végig; születéstől kivégzésig. Mert erőszakos halált halt, nem természeteset. Valamely végzetes véglet győzte le. Először a szentszövetségi reakció. (Igen, reakció!) Másodszor az először-frissen importált bolsevizmus. Harmadszor a másodszor-használtan importált bolsevizmus. De mindez ennél is bonyolultabb. Mert a végzetes végletek kombinálódtak-váltakoztak. 19 őszén a vörös terrort nem szabadság követte, hanem fehér terror. (Igen, fehér terror!) A Lenin-fiúkat nem szabadságharcosok váltották, de tiszti különítményesek. (Igen, tiszti különítményesek!) Minden végigfutott. A saját – romboló – logikája szerint. Kirajzolta a szélsőségeket, szélsőségek között a közepet a magyar história. Jó lecke az általánosításhoz – iszonyú feladat a megcsináláshoz. Megtanulandó történelemnek jó – megélendő történelemnek rossz.

Meg szívszorító a baloldal magánya is. Csak két példát. Jászi ’19 márciusában. Az utolsó minisztertanácson – március 21. előtt. Tudja, mi következik. Rászakad az egyedüllét. Utána életfogytiglani emigrációban magányos küzdelem. Bibó ’56 novemberében. Az üres Parlamentben – november 4. után. Érti, ami bekövetkezett. Rászakad az egyedüllét. Utána hosszú börtön és magányos meditáció. Lehetne még folytatni. Nagy múltbeli példázatokkal. Bújdosó Rákóczival, számkivetett Kossuthtal és a baloldali emigrációkkal. ’49-,’19-, ’56 után. De nem érdemes patetizálni. Veszít az erejéből, és így is világos. ,,Ezerszer Messiások”? Lehet. De most nem a magyar költészet nagy metaforáiról van szó. Hanem a magyar baloldal történelmi sorsáról.

Széles zsákutcák közt keskeny ösvények

,,Így lehetett felállítani azt a tételt, hogy Magyarország feldarabolásáért az a két forradalom felelős, amely az Osztrák–Magyar Monarchia felrobbantásában részt vett, illetőleg azt vállalta. A konstrukció a félelem logikája szerint oly teljes és zárt volt, hogy nyugodtan fittyet hányhatott a tényeknek; annak, hogy éppen a trianoni bűnbakként odaállított Károlyi Mihály volt az, aki azért adta át a hatalmat a Tanácsköztársaságnak, hogy a várható békeszerződés feltételeit, amelyet Károlyi nem volt hajlandó aláírni, fegyverrel korrigálja, s a Tanácsköztársaság elsősorban abba bukott bele, hogy ezt megpróbálta; ezzel szemben Horthyékat az Antant azért és azzal a feltétellel juttatta uralomra, hogy a trianoni békeszerződést elfogadják és aláírják… az egész ellenforradalmi kontsrukció hazugsága ismét felidézte azt a veszedelmet, melytől való félelemben létrehozták: az ország a területi változások biztosításáért s a társadalmi mozdulatlanság megóvásáért belemanövrírozta magát egy olyan háborúba, melynek eredménye a területi változások teljes visszacsinálódása és az évszázados társadalmi hierarchia összeomlása lett… A hangsúly nem a szabályos demokrácián, hanem a reformszándék elakadásán, a társadalmi viszonyok megmerevedésén, az 1945-ért való kiadós visszaütésen lenne, melynek során… nemcsak a bethleni Magyarország, hanem a gömbösi Magyarország bizonyos jelenségei is újból napvilágra bukkannának.”
(Bibó István)

wikimedia.org

,,A mai világrend kikerülhetetlen és katasztrofális összeroskadásának dogmatikus hite az intellektuális oldalon, minden morális féknek mint valami kispolgári előítéletnek visszautasítása az erkölcsi oldalon, és az erőszakban, a terrorban, a kényszerszervezésben való kritikátlan bizakodás a politikai oldalon: ez a bolsevista lélek szerkezetének legbensőbb szintézise. Ezt az embertípust úgy merném jellemezni, hogy ez a lélek kizárólagosan városi produktum, mely minden kontaktust elvesztett a földdel és a természettel. Ez a típus nemcsak nem ismerte a falut, a magyar társadalom legalább háromnegyed részét, de ezt a világot ösztönösen gyűlölte is, mint idegent, ostobát, elmaradottat… ezek a feltételek… az európai kultúra legsajátosabb természetével a legszögesebb ellentétben állanak… A modern európai lélek pedig, ez a kétezerötszáz év görög-római, keresztény, renaissance-humanista, aufklérista és idealista dresszúráján keresztülment lelki szintézis, a világtörténelemnek legindividualistább, legegocentrikusabb, az élet jelentőségét leginkább hangsúlyozó terméke sohasem lesz hajlandó a legrémesebb militarista despotizmus nyomása nélkül, legbensőbb ügyeinek állami reglamációját eltűrni.”
(Jászi Oszkár)

Tehát végzetes végletek között a baloldal. Elhatároltan, de magányosan. Honnan ez egymást követő-provokáló-kiegészítő végzetes végletek?

mozdíthatatlanságát bizonyítja

Bibó ad elemzést a gyökerekről. Amikor a kelet-európai kisállamok „nyomorúságát” és zsákutcáit kutatja. Meg a belőlük következő torzult alkatokat, politikai görcsöket, rossz akciókat, rosszabb reakciókat, válaszképtelen bénultságokat, öncsaló mechanizmusokat. Az egész retardált kelet-európai fejlődést. Későn született, nemzetiségekkel teli nemzetállamokkal. Bennük a zsugorodottan fennmaradt rendi-feudális, nemesi-katonai hierarchia. Ebben lobban a nacionalizmus. Innen a tragikus ellentét. Nacionalizmus és demokrácia szembenállása. Torz alkat legtorzabb következménye: antidemokratikus nacionalizmus. Mert demokratizálni csak kétszeres áron tudna. Rendi és nemzeti kiváltságok árán. Szabaddá téve az elnyomott osztályokat, elnyomott nemzetiségeket. Azaz demokratizálás lefelé. Osztozás a hatalmon és jogokon. Alsó osztályokkal, idegen anyanyelvűekkel. Nem megy. Az elsőtől rendi kiváltságait, a másodiktól nemzeti felsőbbrendűségét félti. Márpedig mindkettővel – rendi kiváltságaival, nemzeti felsőbbrendűségével – a nemzeti létet azonosítja. Évszázados görcs. Az asszimiláció még súlyosbítja. Ideológiai megfogalmazást is kap. A fennállót igazolja, mozdíthatatlanságát bizonyítja – mint minden ideológia. Inkább érzelmi, mint értelmi, inkább indulati, mint elméleti alapon. Az antidemokratikus nacionalizmus végső igéje. Ellentétes logikai-emocionális sorokat kreál. Tézist és antitézist. Nemzeti érzés – antidemokratizmus – antiszemitizmus. (Az első sor, tézis.) Nemzetietlen érzés – demokratizmus – zsidóság. (A második sor, antitézis.) Maga alkotta elferdült dichotómia. E szerint gondolkodik-érez, cselekszik-reagál évszázadon át. Ördögi kört teremt. Tragédiasor kiindulópontját. Mögötte – nyilván – a félig elmaradt, félig megvalósult polgárosodás. Nem volt végigvitt polgári forradalom. Még haszna is lehet. Nem zavartatott meg az organikus fejlődés. Nem volt végigvitt polgári növekedés. Csak kára lehet. Megzavartatott az organikus fejlődés.

pxhere.com

Torz szituáció – belőle fakadó torz kérdések. Torz szituáció – belőle fakadó torz válaszok. Két variációban is, két végzetes végletben. Két torz válaszból két történelmi zsákutca. Méghozzá széles zsákutca. Sokan tudnak járni rajta. Egészen a tragikus járhatatlanságig. Közöttük kell megtalálni a baloldal ösvényét. Méghozzá keskeny ösvényét. Kevesen tudnak járni rajta. Egészen a reménybeli kitalálásig. Keskeny ösvényen érvényesítve széles zsákutcák tanulságait.

Az első zsákutca a megvalósult nácizmus és gyökérzete. Amiből fakad: az ellenforradalmi rend. Anatómiáját – közvetlen születése után – Jászi adja. És – közvetlen halála után – Bibó. Teljes összhangban. Még a részletekben is.

hazugságban-öncsalásban

Hazugságban-öncsalásban fogan az ellenforradalmi rend. A kommün legyőzőjének állítja magát – holott a kisantant győzte le. Nagy-Magyarország őrzőjének vallja magát – holott aláírja a trianoni békét. Nemzeti érzelmű hatalomnak hiszi magát – holott nyomorban tartja a nemzetet. Keresztény érzelmű hatalomnak véli magát – holott akasztja az elfogott ellenfelet. A földreform letéteményesének hirdeti magát – holott görcsösen őrzi a nagybirtokot. Hazugságok-öncsalások mögött két cél. Egy tényleges: a rendi társadalom fenntartása. Egy illuzórikus: a történelmi Magyarország helyreállítása.

Mindent alárendel ezeknek. Ezért hozza létre Európa egyik legkomikusabban anakronisztikus társadalmi berendezkedését. Túlfűtött-naiv irredentizmusa sodorja rossz körbe. Sokat visszaszerez, hogy megvalósíthassa céljait. Mindent elveszít, mert rosszul valósítja meg céljait. Mindenkitől, mindent, mindenkor elfogad, ami a revízió felé mutat. A náci hatalmaktól is, nemzetiségi többségű területeket is, háború előtt és alatt is. Ettől lesz – akarva-akaratlanul, de kikerülhetetlenül – a nácizmus szövetségese. A nácizmus végzete végveszélybe sodorja. Sőt, becsületbeli válságba is. Erre válaszolnak a nagy kompenzációs mechanizmusok. A tragédiát kellemetlenséggé, a megszállást incidenssé, a tömeggyilkosságot atrocitássá stilizálva. A végeredmény ismert. Ferde illúziókkal kezdődik. Kemény realitásokkal végződik. Tökéletesen-véglegesen elveszíti, aminek védelmére tökéletlenül-ideiglenesen megszerveződött. A rendi társadalomszervezetet, a történelmi Magyarországot.

pxhere.com

Mindketten – zseniálisan – felismerik az ellenforradalmi rend két bázisát és fázisát. Jászi még a húszas évek elején, a kifejlet előtt. Bibó már a negyvenes évek végén, a végkifejlet után. Az arisztokratikus-konzervatív-feudális, Bethlen reprezentálta, európaibb, vissza, a Habsburgok birodalma felé mutató mérsékelt jobbot. És a plebejus-radikális-különítményes, Gömbös reprezentálta, balkánibb, előre, a Hitler birodalma felé mutató szélső jobbot. És érdemes megjegyezni: Horthy az utóbbinak a vezére. Csak a húszas évek konszolidációjában vált. Helyezkedik át: a második platformról az elsőre. Válik különítményes-parancsnokból feudális államfővé. Méghozzá személyes hajlamból és meggyőződésből is. Csak a végjátékban sodródik ismét a szélsőség felé. Igaz, személyes hajlam és meggyőződés ellenére. Furcsa, de logikus kör a rend történetében. Szélsőjobbról indul – fehér terrorral. Mérsékelt jobbon folytatódik – időleges konszolidációval. Szélsőjobbon végződik – nyilas pokoljárással. De nincs törés. Bibó teszi egyértelművé: a vég a kezdet szomorúan logikus eredménye. ’44 ősze ’19 őszéből következik. Tökéletesre érleli a tökéletlenül ültetett gyümölcsöt. Az auschwitzi vonatokban és Duna-parti menetekben a korszak végső mérlege. Mert az auschwitzi vonatok Orgoványról, a Duna-parti menetek Siófokról indulnak.

Ezért gondolnak – mindketten, Bibó is! – a régi rend tökéletes eltörlésére. Bibó kimond egy keserű igazságot: Horthy és környezete csődöt mond szélső helyzetekben. Olyanokban, amelyekben Mihály király és környezete, Viktor Emánuel és környezete nem. Innen a kemény ítélet: az uralkodó rend kiszolgáltatott a nácizmusnak, az új országban nem lehet meghatározó szerepe. Ezért véli, forradalomra is szükség van. Legalábbis bizonyos gesztusaira. Mert nem árt akciókban érezni a változást. Ez – a tökéles változás igénye – még akkor is megkerülhetetlen, ha hozzászámítunk valamit. Jászinál az emigránslét törvényszerű radikalizmusát. Bibónál ’45 törvényszerű történelmi illúzióit.

a történelmi pillanat

A második zsákutca a megvalósult bolsevizmus és gyökérzete. Amiből fakad: a Tanácsköztársaság rendje. Anatómiáját – közvetlen első bukása után – Jászi adja. Bibó nem adhatja. Sem első bukása után, sem második megvalósulása előtt. A történelmi pillanat erre nem lehet alkalmas – sem ’45, sem ’56 után.

Illúzióban-öncsalásban fogan a Tanácsköztársaság rendje. Méghozzá ideologikus illúzióban-öncsalásban. És mert az illúzió realizálhatatlan, az öncsalás tarthatatlan, hazugságba csap át. Illúziója: a termelés és elosztás szocializálásával sohasem volt jólétet teremt. És ezt csak ő teremtheti. Nyilvánvalóan nem képes rá. Hazugsága: a termelés és elosztás szocializálásával sohasem volt jólétet teremtett. És ezt csak ő teremthette. Nyilvánvalóan nem így van. Valósága: a termelés és elosztás szocializálásával csak végtelenül alacsony igényeket elégíthet ki. A szervezetet csak állami erőszakkal tarthatja fenn. Ördögi kör jön létre. Minél jobban alatta marad illúzióinak, annál jobban fokoznia kell az állami erőszakot. És minél jobban alatta marad illúzióinak, annál jobban erősítenie kell a kollektív hazugságot. Orientációja is végzetesen téves. A kommunista Oroszországra tekint. Pedig az a gazdaság nagyon alacsony szintjéről indul. Sikere csak a feudális rend széttörésében lehet.

staticflickr.com

Mindemögött mélyen téves elképzelések. Gazdaságilag és bölcseletileg is. Gazdaságilag nem ismer állandó, csak korhoz kötött törvényt. És értékben a legátlagosabb fizikai munkát tekinti alapnak. Bölcseletileg lapos történetfilozófiáját csak a polgári forradalom és polgári rend jellegzetességeiből vonja el. Radikális forradalomra, katasztrofális változásra épülő szemlélet. Az új mindig teljesen elpusztítja a régit. Értékeivel együtt. Egyben elpusztítja az organikus fejlődés lehetőségét is. Abszolutizálja az osztályharc relatív históriai tényét. Ez egyfelől nem érvényes az egész társadalmi-történelmi fejlődésre. Másfelől alárendeli magának a szellemi-erkölcsi normákat. Végül alaptörvénnyé teszi az erőszakot. A társadalom és benne az ember állandó-erőszakos átalakításának ideologikus rémálmát. Ebből jön létre az elgondolt elmélet és megvalósuló gyakorlat alapellentéte. A konkrét individuum és absztrakt kollektívum között. Amelyben az utóbbi, a nem létező erőszakot tesz az előbbin, a létezőn.

ideológiai káté

Mindez együtt adja: a bolsevizmus szembekerül a kereszténységen nevelt Európa szellemi-erkölcsi normáival. És a törvényszerű osztályharc és történelmi erőszak elmélete ezt – számára – szentesíti is. Gyökértelenné és múlttalanná válik. A valódi gyökereket maga teremtette illuzórikus álgyökerekkel, a hiányzó múltat maga teremtette görcsös áljövőképpel helyettesíti. Ebből jön létre az elmélet messianisztikus-ezoterikus, a gyakorlat vallásos-szektás jellege. Amely megváltássá nyilvánítja az osztály nélküli társadalmat. Szentírássá az ideológiai kátét. Megváltóvá a kommunista mozgalmat, ősegyházzá a nincstelen proletariátust. És ezért – végzetes módon – szembekerül a parasztsággal. Amely – így Jászi – a magyar társadalom nagyobbik fele. És – ha különböző módokon is – nemzeti és keresztény tradíciók hordozója.

Eddig Jászi elemzése. De nincs törés. Tapasztalataink teszik egyértelművé: a vég a kezdet szomorúan logikus eredménye. ’51 nyara ’49 tavaszából következik. Tökéletesre érleli a tökéletlenül ültetett gyümölcsöt. A recski barakkokban és hortobágyi drótkerítésekben a korszak végső mérlege. Mert a recski barakkok a páncélvonat mellett, a hortobágyi drótkerítések a Szovjetház szobáiban terveztetnek.

Nathan Keay, flickr.com

Ezért gondolunk – mindannyian – a régi rend tökéletes eltörlésére. Kimondhatunk egy keserű igazságot. Kádár és környezete csődöt mond szélső helyzetekben. Például ’68-ban, a prágai tavaszkor. Például ’72-ben, a reform leállításakor. Ezek – együtt – provokálják a nagy megmozdulásokat. ’56 majdnem magányos magyar hőstettét. ’89 közös kelet-európai földindulását. Az elsőt a rend időleges, a másodikat végleges megrendülésekor. Ez – a tökéletes változás igénye – még akkor is megkerülhetetlen, ha hozzászámítunk valamit. Mindannyiunknál a hirtelen változás törvényszerű radikalizmusát. Sokaknál a hirtelen változás történelmi illúzióit.

Világméretekben ismert végletek: nácizmus és bolsevizmus. Hazai méretekben ismert kiindulópontok: ellenforradalom és Tanácsköztársaság. Végigcsináltuk mindkettőt. Kiindulópontoktól végletekig. Ám közöttük furcsa viszonylatrendszer. Keveredés, összjáték, kölcsönös inspiráció is.

Kezdjük a keveredéssel. Honnan is lehetne indulni? Talán Bibó István és Ignotus Pál egy gondolatmenetétől.

furcsa keverék

Bibó megjegyzi: a nácizmus furcsa keverék. Jobbról-balról – szervetlenül – összerakva. Mert egyfelől görcsösen retrográd, mint a tiszta szélsőjobb. Másfelől kaotikusán forradalmi, mint a tiszta szélsőbal. Ezáltal a tradicionalizmus persziflázsa, a radikalizmus karikatúrája. Tegyük hozzá: a bolsevizmus is furcsa keverék. Balról-jobbról szervetlenül összerakva. Mert egyfelől görcsösen forradalmi, mint a tiszta szélsőbal. Másfelől kaotikusan retrográd, mint a tiszta szélsőjobb. Ezáltal a radikalizmus persziflázsa, a tradicionalizmus karikatúrája.

És Ignotus megjegyzi: furcsa találmányok a harmincas években. Feltalálják a forradalmi-radikális szélsőjobbot és az etatista-diktatórikus szélsőbalt. Az első forradalmi és radikális, ami eredendően nem a jobboldalnak, hanem a baloldalnak a nosztalgiája. A második etatista és diktatórikus, ami eredendően nem a baloldalnak, hanem a jobboldalnak a nosztalgiája. Azaz balos szélsőjobb, amiben elvész a jobboldal lényege, a nemzeti és társadalmi tradicionalizmus; és jobbos szélsőbal, amiben elvész a baloldal lényege, az egyéni és közös szabadság.

Boris, flickr.com

Folytassuk az összjátékkal. Honnan is lehetne indulni? Talán az egyéni és történelmi tapasztalattól.

Összjáték a párhuzamosság értelmében. Hogy mindkettő saját logikája szerint fut végig. Egészen a furcsa keverékekig és találmányokig. Azaz saját végletéig, amely már a másik véglete is. Gondoljuk csak meg. Az egyik oldalon: az első háború előttől a második háború végéig – az első háború előtt rendi retrográdság, az első háború után feudális restauráció, különítmények retorziója. A második háború előtt konzervatív szélsőjobb is; a második háború végén náci-nyilas terror. Azaz balos szélsőjobb. A másik oldalon: az első háború előttől a második háború utánig – az első háború előtt polgári radikalizmus, az első háború után bolsevista hatalomátvétel, Lenin-fiúk garázdálkodása. A második háború előtt kommunista szektarianizmus és szociáldemokrata középbal is; a második háború után moszkvai-bolsevista terror. Azaz jobbos szélsőbal.

élesen elhatárolódik

A gyakorlatban mindkét szélsőség mindkét oldalon végigfut – szinte akadálytalanul. Az elméletben azonban mindkét szélsőségtől, mindkét oldalon elhatárolódás. Az egyik oldalon az első háború után a különítmények retorziója ellen tiltakozik egy nemesebb konzervativizmus, a második háború előtt és alatt a konzervatív szélsőjobbtól és náci-nyilas terrortól elhatárolódik egy finomabb konzervatív tradi-cionalizmus. A másik oldalon az első háború után a bolsevista hatalomátvételtől és a Lenin-fiúk garázdálkodásától élesen elhatárolódik a polgári radikalizmus, a két háború között és alatt a kommunista szektarianizmustól ugyancsak élesen elhatárolódik a polgári radikalizmus és a szociáldemokrata progresszió – és elhatárolódna a második háború után a moszkvai-bolsevista terrortól is, ha lenne még polgári radikalizmus és szociáldemokrata progresszió, és lehetséges lenne bármiféle elhatárolódás. A gyakorlat korrigálatlan és korrigálhatatlan volt. De az elméleti elhatárolódások fennmaradtak. Szeretném leszögezni: úgy vélem, a náci-nyilas terrortól elborzadt és belőle tanult finomabb konzervatív tradicionalizmus és a moszkvai-bolsevista terrortól elborzadt és belőle tanult polgári radikalizmus és szociáldemokrata progresszió ma még a gyakorlatban nincs. De elméletben – biztosan – lehet, és gyakorlatban – talán – megteremthető. És ha létrejönne, párbeszédet folytathatna. Rokonszenvvel figyelném – persze a baloldalról.

Folytassuk tovább a kölcsönös inspirációval. Jászinak van egy meggondolandó megjegyzése. A ’19-es vörös diktatúra atyja – minden látszattal szemben – nem Károlyi Mihály és az őszirózsás október, hanem Tisza István és a jegyzékeket fogalmazó Antant. A gondolat – bízvást – folytatható. A ’19-es fehér terror atyja – minden látszattal szemben – nem az ellenforradalmi komité és a szegedi nyár, hanem Kun Béla és a végzetébe rohanó Tanácsköztársaság. Mindez tovább is vihető. Csak ’45 után törik meg. Nincs többet saját – bár természetesen rossz – logika. A Rákosi-rémuralom lehetne válasz a Szálasi-rémuralomra. De nem az. Inkább a szovjet gyarmatosítás torzszülötte.

Creative Tools for Critical Times, flickr.com

Mindkét végleten, mindkét véglet örökségében szándék az újrakezdő visszatérésre. Ám mindez nagyon veszélyes. Bibó figyelmeztet: a ’45 utáni restaurációs nosztalgiák Gömbösig mennének vissza. Ezt kell meggondolni. Nemcsak azért, mert a múltból lehet ugyan jövő, de a múlt nem helyettesítheti a jövőt. De főként azért, mert nem valaha volt Magyarországot kellene visszateremteni, hanem sohasem volt Magyarországot kellene megteremteni. Történelmi példát – az újrakezdésre – persze lehet keresni. Csak kérdés, hol. Meddig lehet visszamenni? Valahova a végzetes végletek, megvalósult zsákutcák és kiindulópontjuk elé. Kun Bélához és Héjjas Ivánhoz nem. A Lenin-fiúkhoz és különítményesekhez nem. De Szakasits Árpádhoz és Bethlen Istvánhoz sem. Landler Jenőhöz és Gömbös Gyulához végképpen nem. Rákosi Mátyásról és Szálasi Ferencről pedig szó se essék. Lehet – például – visszamenni Jászi Oszkárhoz – ’48 őszéhez. És lehet – például – visszamenni Bibó Istvánhoz – ’45 tavaszához. Meg ahova későbbi munkásságuk vezet. Ez a legnemesebb baloldali tradíció. A legnemesebb jobboldali tradíció megjelölése nem lehet feladatom. Félve írom: nem is tudom pontosan, hol van ilyen. Legfeljebb nemes konzervatív-nemzeti tradíciót sejtek. A legnagyobbat mondva – fenntartások nélkül – Kemény Zsigmondot. Nem a legnagyobbat mondva – sok fenntartással – Tisza Istvánt.

széles zsákutcák

Tehát végzetes végletek, széles zsákutcák közt a magyar baloldal keskeny ösvénye. A végzetes végletek egymásra találhatnak, keveredhetnek is. A széles zsákutcákat – akár – össze is kapcsolhatják. De a keskeny ösvény széles zsákutcákba beköthetetlen. És legyünk tisztában vele: a keskeny ösvényen járókat mindkét széles zsákutcában egyformán gyűlölik.

A végletek – talán láthattuk – halálos veszedelmek. És mindkettő le is járatódott. De a jobboldali véglet már régen. Ezért – úgy vélem – újrateremthet mozgalomba átcsapó végzetes nosztalgiákat. A baloldali véglet nem régen. Ezért – úgy vélem – nem teremthet újra mozgalomba átcsapó végzetes nosztalgiákat. Vagyis – nem tagadom – a jobboldali végletet érzem igazi veszedelemnek.

Jöjjön el a Te országod

„Minden nagy demokrácia történetének kiindulópontjánál forradalom áll, forradalom, melynek során esetleg királyok fejei hulltak le, de mindenesetre lehullott az aranykorona a királyok és királyi szolgák fejéről… az emberi méltóság egyetlen forradalmának, bármilyen társadalmi és gazdasági fejlődési időszakban, de valamikor le kell zajlania ahhoz, hogy demokráciáról beszélhessünk… Magyarországon azonban ennél több esedékes: a feudális, úri öntudat és a jobbágyi alázat alaphelyzeteinek a felszámolása… Annak az átalakulásnak a során, melynek folyamán alázatos jobbágyokból a maguk méltóságának és egyenlőségének zavartalan tudatában levő szabad emberek lesznek, az aranykoronáknak világosan, félreérthetetlenül és elkerülhetetlenül le kell esnie a fejekről, éspedig úgy, hogy a nép, az istenadta nép megérezze ebben az eseményben a maga erejét… Ha egyetemes és dinamikus forradalom nem képzelhető, s a megegyezéses forradalom a feladathoz mérten elégtelen, még képzelhető a kettő között egy határolt és tervezett forradalom… egy konszolidált, de ugyanakkor egy radikális reformpolitika lendítőerejétől éltetett belpolitikai fejlődés.”
(Bibó István)

wikimedia.org

„Világossá vált előttem, hogy a munka nélküli jövedelem kiküszöbölésének egy másik módszerét kell keresni, hogy a jövő igazi szocializmusát… egy kooperatív, a versenyt és az iniciativát messzemenően respektáló, az állami hatáskört visszaszorító szocializmusban kell keresni. Helyesen foglalja össze Otto Bauer… a nyugati szocializmus eszményét: A poroszsággal szemben (és mennyivel inkább az orosz bolsevizmussal szemben!) egy radikálisan ellentétes állameszményt kell felállítanunk, melynek gyökere az egyénnek szabadságszomja, melynek forrása a tömeg öntevékenysége, melynek célja a munkálkodók selfgovernmentja… Csakis a szocializmusnak merész és alapvető reformja, egy valóságos reformáció lehetne képes a bolsevizmus és az ellenforradalom veszélyeit elkerülni, s az emberi társadalomnak egy új korszakát előkészíteni. A szocializmusnak új etikával, új tudományos módszerekkel és új gyakorlati célkitűzésekkel kellene kezébe venni világtörténelmi hivatásának betöltését: minden kizsákmányolás, minden erőszak, minden munka nélküli jövedelem kiküszöbölésének keresztülvitelét.”
(Jászi Oszkár)

komor realizmus

Nos, azt hiszem, pontos fogalmazások. A magyar baloldal lehetséges programja végzetes végletek között. Pontosabban a vázlata vagy körvonala. Legalábbis keskeny ösvényének kijelölése széles zsákutcák között. Végig kell gondolni. Előítéletektől mentes könyörtelen-önkínzó racionalitással. Hadd utaljak most Németh Lászlóra. A gondolkodó magyarokra jellemző komor realizmussal. Túl a szélsőjobb zavaros-érzelmes frázisosságán, innen a szélsőbal megszállott-indulatos vallásosságán. Mondtam már: nem vagyok politológus. Politikus végképpen nem. A legnagyobbakhoz fordulok. Segítségért, mint annyiszor. Jászi Oszkárhoz és Bibó Istvánhoz. Megidézem elképzeléseiket. Tudom, egyik sem lehet, így, aktuális. Az első ’48 emlékeiből táplálkozik. A második ’45 reményeiből. Az emlékek túl szépek is lehetnek. A remények illúzióknak is bizonyulhatnak. Nyilván ez történt, vagy pontosabban ez is történt. De példát adhatnak a továbbgondoláshoz, irányt a továbbhaladáshoz.

Jászi az első háború előtti polgári radikalizmustól indul. Később is hol polgári radikalizmusnak, hol liberális szocializmusnak nevezi. Meghatározott pozíció ortodox reakció és dogmatikus szociáldemokrácia között. Részben radikalizált, a demokratikus egyenlőségelv felé radikalizált liberalizmus; részben humanizált, az individuális szabadságelv felé humanizált marxizmus. Fellépés a kizsákmányolás, a munka nélkül szerzett jövedelem ellen. Fellépés a vállalkozás, a munkával szerzett tulajdon mellett. Természetesen piac és verseny. Legfeljebb beavatkozás és korlátozás. Valahogy úgy, ahogy később Röpke elképzelte. „Rendszerkonform”, azaz a piac és verseny szisztémáját nem sértő beavatkozás és korlátozás. Etatizmus helyett individualizmus. Központi terv helyett egyéni kezdeményezés. Állami diktatúra helyett munkás-önigazgatás. Tudta is, kire akar támaszkodni. Progresszív kispolgárságra, független értelmiségre, iskolázott munkásságra, kistulajdonos parasztságra. Nem feltétlenül valaki ellen, de feltétlenül valaki mellett. Lehet, mindez elavult. De mai megfelelője megtalálható.

pxhere.com

Bibó a két háború közötti állapot elemzésétől indul. Majdnem-puritán protestáns etikától jut majdnem-forradalmi politikai következtetésekhez. Reakció, a Horthy-rendszer restaurációja és bolsevizmus, a moszkvai rendszer konstitúciója között keres radikális, hazai fogantatású megoldást. A múlt tökéletes eltörléséről beszél. Nemcsak a Szálasi és Gömbös reprezentálta variációról. De a Horthy és Bethlen reprezentálta variációról is. Ebből bontja ki határolt és tervezett forradalmiságát, konszolidált, de radikális reformpolitikáját. A határolt és tervezett forradalmiság népi erők megmozdulása, „koronák hullása” felé mutat. A konszolidált, de radikális reformpolitika tulajdonviszonyok változása, mérsékelt szocializálás felé mutat. Részben radikalizált, a szocializálás felé radikalizált plebejus-demokratikus reform; részben humanizált, az ésszerűség felé humanizált népi forradalmiság. Paradox helyzet. Valamelyest túl a Kommunista Párt akkori taktikáján. Ami a magántulajdon megtartását ígéri. Lehet, mindez elavult. De mai megfelelője megtalálható.

torz fejlődés

Az első baloldali „nemzeti feladat” lenne – Jászi és Bibó szellemében – a torz fejlődés szülte görcsök oldása. E tekintetben egyértelműen vissza. A reformkori helyzethez. Fejtetőn álló következtetésektől lábon álló következtetésekhez. Beteg logikától egészséges logikához. Az antidemokratikus nacionalizmus fejtetőn álló következtetésétől és beteg logikájától a demokratikus nemzeti érzés lábon álló következtetéséhez és egészséges logikájához. Haza és haladás egységéhez – ahogy máig érő érvénnyel megfogalmaztatott. Ez szülhetné meg a sohasem volt! (vagy csak foltokban volt?) magyar citoyent. Aki – a történelemből tudjuk – következetes hazafi és radikális polgár. Nem államnak alávetett alattvaló, hanem államalkotó állampolgár. Nyegle dzsentrin, önelégült burzsoán, robbanó lumpenen túl, demagóg mozgalmáron, ezoterikus rajongón, hivatásos forradalmáron innen. Csak így tisztázódhatna: a Bibó jellemezte két logikai-emocionális sor, tézis és antitézis rögeszme. Hogy is volt? A torz fejlődés maga alkotta, elferdült dichotómiája? Nemzeti érzés – antidemokratizmus – antiszemitizmus. (Az első sor, tézis.) Nemzetietlen érzés – demokratizmus – zsidóság. (A második sor, antitézis.) Nos, hol a szintézis? Rossz tézis és antitézis nyugtalanító-elferdült dichotómiájának jó szintézise, megnyugtató-kiegyenesített feloldása? Nagyon nehéz. Mert rossz tézis és antitézis jó szintézisben nehezen összegezhető. Nyugtalanító-elferdült dichotómia megnyugtató-kiegyenesített feloldása nehezen képzelhető. Magát a rossz tézist és antitézist kell szétszedni, amiből összeáll a nyugtalanító-elferdült dichotómia. Megkísérlem. A nemzeti érzés, ha nemzeti érzés, egész nemzetben érez. Akkor pedig nem antidemokratikus, hanem demokratikus. Ha pedig demokratikus, befogadó szemléletű – semmiképpen sem lehet antiszemita. Vagyis a rossz tézis ellenkezőjére fordítható. A nemzetietlen érzés, ha nemzetietlen érzés, nem egész nemzetben érez. Akkor pedig nem demokratikus, hanem antidemokratikus. Ha pedig antidemokratikus, kirekesztő szemléletű – mindenképpen lehet antiszemita. Vagyis a rossz antitézis ellenkezőjére fordítható. És most? Talán rendben vannak az ellentétes logikai-emocionális sorok. Nemzeti érzés – demokratizmus – kizárt antiszemitizmus. Nemzetietlen érzés – antidemokratizmus – lehetséges antiszemitizmus. Tézis és antitézis? Igen. Hol a szintézis? Nem kell. Nem tudományos logikáról van szó, de történelmi teóriáról. Nemzeti és nemzetietlen érzést, demokratizmust és antidemokratizmust, kizárt és lehetséges antiszemitizmust nem lehet és nem is kell szintetizálni. Ellentétek. Nem egyesítendők. Ám az egyik megszüntetendő, a másik megtartandó. És akkor nem is nyugtalanító-elferdült dichotómia megnyugtató-kiegyenesített feloldásáról van szó. Ám egyik oldalának megszüntetéséről, másik oldalának megtartásáról. Hogy tézisben-antitézisben és nyugtalanító-elferdült dichotómiában melyik oldal szűnik meg, melyik tartatik meg? Meggyőződésem: a nemzeti jósors múlik rajta, amely nemigen volt. Vagy a nemzeti balsors, amely ,,régen tép”.

Cycling Shepherd, flickr.com

A második baloldali „nemzeti feladat” lenne – Jászi és Bibó szellemében – a magyar identitás erőszakos idólumainak detronizálása. Nem szeretem emelni a hangot, most mégis leírom: kikérem magamnak! Hogy erőszakos vátesztanoncok és önjelölt prófétaepigonok mondják meg, milyen a magyar, ki a magyar. Mert többféleképpen lehet magyarnak lenni. Ha pedig valaki ítélkezik, a történelem teszi. Schöpflin Aladárnak van egy érdekes megjegyzése. A múlt század második felében a magyar élet és társadalom karaktere megváltozott. Vidékiből városivá, nemesiből polgárivá, elmaradottból haladottá, egyszínűből sokszínűvé változott. De a rendi szellem önmagával azonosította a nemzeti karaktert. Önmagát, vagyis a vidékit, nemesít, elmaradottat, egyszínűt nemzeti, azaz magyar karakterré nyilvánította. A másikat, vagyis a városit, polgárit, haladottat, sokszínűt nemzetietlen, azaz magyartalan karakterré nyilvánította. Nos, ezt az agresszívan infantilis logikát kell érvényteleníteni. Hányféleképpen is lehet magyarnak lenni? Helyzetekben: vidékiként és városiként, nemesiként és polgáriként, elmaradottként és haladottként, egyszínűként és sokszínűként. Nevekben: Melius Juhász Péterként és Apáczai Csere Jánosként, Gvadányi Józsefként és Csokonai Vitéz Mihályként, Dugonics Andrásként és Kölcsey Ferencként, Petrichevich Horváth Lázárként és Petőfi Sándorként, Szabolcska Mihályként és Ady Endreként. És még sorolni lehetne az ellentéteket. Lehet, csak bevallom: nem az első, inkább a második változatot javaslom. És főként tiltakozom, hogy az első önmagát nyilvánítsa igazi, autentikus, nemzeti, a másodikat kétes, inautentikus, nemzetietlen változatnak. Meg eszembe jut Illyés is. A baloldaliságot tekintette eredendő magyar hagyománynak. Vagyis Jászi liberális szocializmusával, Bibó határolt forradalmiságával, tehát a baloldalon is lehet magyarnak lenni, csak – kétségtelenül – másképpen. Megszívlelendő, ahogy Jászi ’18-ra emlékezik. A földkérdést tekinti alapnak. A szegényparasztság földhöz juttatását, radikális birtokreformot. Tudta, nagyrészt parasztországban él. Csak innen lehet elindulni. És azt is tudta, a parasztság nagyrészt nemzeti érzésű és vallásos. Csak innen lehet elindulni. Ilyenformán körvonalazta a liberális szocializmus magyar modelljét. Nem általános, nemzetközi sémákból, de konkrét nemzeti sajátosságokból kiindulva. Erről van szó. Valami ilyesmi lehet a baloldali magyarság, a magyar baloldaliság alapigéje. Harmadik út? Nem értek hozzá. Nem tudom, de nem hiszem. Persze egyáltalán nem félnék tőle. De inkább csak a hazai baloldal lehetséges, hazai és baloldali alapjait keresem.

nevetségesen korszerűtlen

A harmadik baloldali „nemzeti feladat” lenne – Jászi és Bibó szellemében – gazdagság és szegénység új ellentéteinek végiggondolása. Nem tudom, az osztályokkal hogy állunk. Nem vagyok szociológus. Inkább fentről és lentről beszélek – mint a népi írók a két háború között. Mert ez nyilván van. Esett már róla szó. Növekvő, kis számú gazdagságról, félelmesen növekvő, nagy számú szegénységről. Társadalomból kivetett munkanélküliről, Istentől elhagyott nyugdíjasról. Bevallom, rémképzeteim is vannak. Újratermelődött ipari tartalékhadseregről – korszerűtlenül Karl Marxtól tanultam! –, amely nyomorában a munkásmozgalom ellen bevethető. És újratermelődött mezei napszámosságról – korszerűen népi íróktól tanultam! –, amely kiszolgáltatottságában jobbágymunkára felhasználható. Persze tudom, kapitalizmus. Rossz szocializmus után jó kapitalizmushoz – boldogan – visszatérünk. Biztos jó; melyik kapitalizmushoz? A svéd vagy az etióp, a holland vagy a pakisztáni változathoz? Abbahagyom. Csak jeleztem, a baloldal a lent levőkkel foglalkozik. Vállalkozók – gazdagok – részvényesek – befektetők – prosperálok helyett vállalókkal – szegényekkel – nyugdíjasokkal – munkanélküliekkel – tönkrementekkel. Az ipari tartalékhadsereg tagságával fenyegetett munkásokkal; a mezei napszámosság állapotával fenyegetett parasztsággal. Az egykori középrétegből reménytelenül deklasszálódottakkal. Az egyre keményebben pauperizálódó értelmiségiekkel. A pályát kezdeni nem tudó fiatalokkal. És sok ehhez hasonló, nevetségesen korszerűtlen dologgal.

pxhere.com

Nos, a szellemi baloldaltól indultam. Vissza lehet térni hozzá. Ha oldódnak a torz fejlődés szülte görcsök; detronizáltatnak a magyar identitás erőszakos idólumai; végiggondoltalak gazdagság és szegénység új ellentétei. Amely egyben széles zsákutcák felnyitása, logikátlan logikák érvénytelenítése is. Akkor jöhet a baloldaliság előkelőbb-szellemibb pozíciója. Mint magatartás. A szó intellektuális-érzelmi jelentésében. Mint nézetrendszer. A szó intellektuális-értelmi jelentésében. A nyugtalan hajlam – világnézetben, életérzésben. Ami – ahogy Babits mondta – a konok bal latorhoz visz közel és a tagadó Sátánhoz.

Jászi – Babitsra hivatkozva – kemény gondolatmenete lírai pontján szellemi lovagrendről beszél. Áthatná a világot. Oszlatná az árnyakat. Szőné a szabad szellemiség és szociális gondolkodás jótékony pókhálóját. Nemigen hiszek benne, de nem adom fel.

Addig arra gondolok: a szellemi baloldal mindenhol a jobbak hagyománya. És Illyéstől tudjuk, magyar hagyomány:

„…Klasszikusaink azt lehelik, gyermekeink iskolai könyvekből ezt szívják magukba. Engem legalábbis az elemi és középiskola, a tankönyvek szemelvényei neveltek a kiváltságok ellenségévé, oly felfogások vallójává, melyekről egy reggel döbbenve tudtam meg, hogy baloldaliak. Az ideig nemzeti hagyománynak hittem őket… A baloldaliság tehát nemzeti vonás nálunk? Kezdetben mindenütt nemzeti volt, s csak a nemzetek, a nép és a szellem felszabadulásával vesztett ebből a jellegéből. Ha tehát nálunk még mindig nemzeti, azt jelenti ez, hogy a felszabadulás nem esett meg minden vonalon? Valóban azt jelenti… A jobboldaliság, a maradiság, a tekintélyek tisztelete mindig időszerűség; a baloldaliság, az olthatatlan firtató és bíráló hév örök. Társadalmi tényezők tekintélyének tisztelete és irodalom oly ellentétesek, mint tűz és víz.”

 

JEGYZETEK
Esszémben a következő írásokra támaszkodtam:
Babits Mihály: Baloldal és nyugatosság.
Illyés Gyula: Van-e jobboldali és baloldali irodalom?
Schöpflin Aladár: Van-e jobboldali és baloldali irodalom?
Bibó István: A magyar demokrácia válsága.; A magyar demokrácia mérlege.; A kelet-európai kisállamok nyomorúsága.; Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem.; Zsidókérdés Magyarországon 1944 után.; Levél Borbándi Gyulához.
Jászi Oszkár: Emlékiratok.; A nemzetiségi kérdés és Magyarország jövője.; A nemzetiségi kérdés újabb fejleményei.; Magyarország népéhez!; Az archimedesi pont.; Visszaemlékezés a Román Nemzeti Komitéval folytatott aradi tárgyalásaimra.; Széljegyzetek Garami Ernő emlékirataihoz.; Viszonválasz Garami Ernőnek.; Emlékezés 1918 októberére.; Magyar kálvária – magyar feltámadás.; A kommunizmus kilátástalansága és a szocializmus reformációja.
felső kép | pxhere.com