Reményi Tibor

TE MIT GONDOLSZ?

2007 március

TE MIT GONDOLSZ?
„Olyan hangosan beszél, ami vagy, hogy nem hallani tőle, amit mondasz”
(Ősi kínai mondás)

 

Mi látszik, hallik belőlem, ha nem beszélek? Ha egy szót sem szólok. Ki beszél olyan hangosan, hogy a kimondott szót is elnyomja?

Mind többet hallok, olvasok a gondolat hatalmáról: az vagyok, és azzá leszek, amit gondolok. A gondolat a tudat „műve”, de megbújnak benne ősi képzetek, eltemetett emlékek, elnyomott vágyak, befejezetlen álmok, meglepő intuíciók és sok-sok kutatás, töprengés. Amikor a tudatban formát ölt, és felismerem, hogy mit gondolok, az már a végeredmény. Ki tudja, milyen forrásokból buzog fel?

A gondolat az elsődleges valóság, legalábbis a tetthez képest. Létezik, még ha meg sem mozdítom a kezem vagy a lábam. Erről beszél a régi kínai bölcsesség. Ha nem is öntöm kimondott mondatokba vagy leírt szavakba, a gondolat nem tűnik el.

szégyelltem magam

Elsőéves egyetemista koromban kollégiumi lakótársaim fél év után bevallották, hogy félnek tőlem, mert szigorú az arcom, erős vagyok, és sokszor teszek szűkszavú, de túlságosan találó, gúnyosan sértő megjegyzéseket. Fizikai erőm láttán kialakult bennük a félelem, hogy talán meg is verem őket, ha valami nem tetszik. Megdöbbentem, és szégyelltem magam. Gúnyos és félelmetes lennék, én, aki irtózom az erőszaktól, a fizikai vagy lelki bántalmazástól? Mégis ilyennek láttak, éreztek, még ha később sikerült is meggyőznöm őket: nem kell félniük. Megtanultam, hogy mások mást gondolhatnak rólam, mint én magamról. Attól kezdve jobban vigyáztam az arckifejezésemre, igyekeztem szelídebben nézni a világra, és meggondolni a szavaimat.

frankie’s, shutterstock.com

Minél bonyolultabbá vált az élet-játszma, minél több volt a veszteni való, annál körmönfontabban óvakodtam kimutatni a gondolataimat, a kimondásról, leírásról nem is beszélve. A létező szocializmus 40 évében, amiből 30-at felnőtt fejjel éltem végig, ez kiváltképp ajánlatos volt. Gondolatkommandó, szerencsénkre, nem működött.

Azután változott a világ. Az emberek ma másfajta hazugságokban hisznek, mint a Kádár-rendszerben. Nem tudom, melyik rosszabb. Akkoriban nem kellett elhinni a meghirdetett eszméket, csak nyíltan tagadni volt tilos. De még a járási párttitkár gondolatai sem voltak veszélyben: otthon vagy egy magányos erdei sétán azt gondolt, azt hitt, amit akart. Hazudni és „viselkedni” csak a funkcióban, az apparátusban kellett.

nem tudunk nem belépni

Ma szuper-liberális gondolat- és szólásszabadság van. Lehet tüntetni és hajléktalanként feküdni az utcán. Lehet, sőt illik hallgatni és nézni a BBC-t vagy a CNN-t. A multimédiás technológia agytekervényeink alá hatol, és beülteti, amit a kommunikációs szupersztráda tulajdonosai és kiszolgálói akarnak. Piaci eszközökkel és pszichikai erővel kényszerítenek, hogy belépjünk ebbe a világba. Az elektronikus-digitális mezőben élő városlakóként nem tudunk nem belépni, és a mindent lefedő mező észrevétlenül diktálja, mit gondoljunk, azaz gondoskodik róla, hogy sok önálló gondolatunk ne legyen. A jövő a digitális interaktív médiáé – most már te magad is alakíthatod, szerkesztheted kedvenc csatornáid műsorát. Elhitetik, hogy te döntöd el, mit nézel vagy hallgatsz, pedig dehogy! Legfeljebb a nagyon is egysíkú kínálatból választasz, lenyomsz egy billentyűt, de a lelked nem barangol szabadon az égi-földi tájakon.

A csúcstechnika lehetővé teszi az intelligens lakás megformálását is. A „központi agy” vezérelte számítógép-terminálok tetszés szerint fűtenek-hűtenek, kiveszik a mélyhűtőből a pulykamellet és kívánság szerint megsütik, az automatikusan üríthető szennyestárolóból szín szerint kiválasztják a ruhákat, elindítják a mosógépet – boldog részese leszel a „globális elmeállapot”-nak. Almenü vagy szubrutin – ember helyett. Ahogyan akartad.

Luciano Morpurgo, shutterstock.com

Az egységes kódokkal szabályozható, programvezérelt világgondolat-halmaz kiválasztja a megfelelő szubjektív gondolattartományt, amit mentális PIN kódoddal előzőleg magad engedélyeztél. Készen állnak az online vagy virtuális mondatok, csak ki kell mondanod vagy le kell írnod (de ezt is csak akkor és addig, amíg a beszédszintetizátor vagy a perszonális karakternyomtató el nem végzi nevedben és helyetted). A mondat kész, legfeljebb jelentéktelen módhatározó vagy kötőszó vagy benne, de nem te vagy már sem az alany, sem az állítmány, de még a tárgy sem. Virtuális léted kiteljesül.

a kínálat és fogyasztás felkent papjai

És a kínai mondás most is igaz lesz. Ordít rólad, belőled a mesterséges (un)intelligencia. A kölcsönvett viselkedés. A sok rád rakott gesztus. A rengeteg manipulált mozdulat és hang. Mindez olyan hangosan beszél, hogy tényleg nem hallani, amit esetleg te magad gondolnál. Ha ezek után még képes lennél rá. Mert te adtad át a hatalmat a gép és a virtuális világ démonának. Azzal kezdődött, hogy a gép megkönnyíti a nehéz fizikai munkát, és ez jó. Folytatódott azzal, hogy kényelmed és szórakozásod bővítése egyre határtalanabbá vált, és ez is tetszett. Azután a szórakozás útvesztőjében eltévedtél, és nem vetted észre, hogy most már nem te szórakozol, hanem veled szórakoznak. Kik? Hát a kínálat és fogyasztás felkent papjai, emberszerű lakótársaid ezen a Földön. Olyanok, mint te, csak iszonyúan gazdagok, és hatalmuk mindenre kiterjed. Ők sem akarnak már önmaguk lenni, és szórakoztatónak találják, hogy egyre okosabb gépekre bízhatják tenyésztésedet. Már nem gondolsz semmit, csak engedelmeskedsz. Nincs mit kérdeznem tőled. Már nincs. Még nincs.

Ma már inkább az érdekel, mit gondolnak a jegesmedvék és a bálnák, a fenyők és a tölgyek. Inkább beszélgetnék a vizekkel, kövekkel, fémekkel és a gázok rezgő atomjaival. Mit gondol a kristály rácspontjaiban tündöklő nátrium, amikor megeszem a sóskiflin, és mit a hidrogén a vízcseppben, amikor letörlöm az arcomról?

Téged hallak, de nem értelek. Mit gondolsz, miért?

felső kép | Lightspring, shutterstock.com