Takács Zsuzsa

A MEGLEPŐ LÁTVÁNY

1998 november

A MEGLEPŐ LÁTVÁNY

Le kellett volna mondanom a részvételt,
amikor bűnös gondolat volt csak a rendezőkben
a kongresszus ötlete, torz ágyéktól fogant,
rossz ágyban született idétlen idea. Az első
éjszakát egy üres vendégszobában töltöttem,
ahonnan a háziasszony a lomtalanítási akción
fellelkesülve berendezési tárgyait eltávolíttatta,
de újat még nem vett. Így szállásom egyetlen
bútora egy szobabicikli volt. Ráadásul
a reprezentatív kötetek ülésszakunk
fényes csillagát, egy anonim kéz
a lábtörlőmre tette. Ám nevem alatt
a pontatlan szerkesztés miatt egy közismert
és közrettegett műkedvelő közleménye állt.
Mielőtt a szobabicikli nyergén álomra
hajtottam volna balsors üldözte fejem,
a szomszéd (aki welsh-en kívül más nyelvet
nem beszélt) beadott egy matracot
és némi hideg ellátmányt vele. Ám álmomtól
ez sem védhetett meg, mert egyrészt mereven
néztem a mennyezeti füstjelzőt,
másrészt fölszálltam a millenniumi földalatti
szecessziósra olvadt kocsijába.
Tömeg volt, nyomtak és kentek mint tubusból
fogkefére minket. Türemkedtem folyvást.
De egy izomember belógó karjaival elállta
utamat: átbújtam alatta bocsánatkérően,
jókedvet mímelve, nehogy megtorolja merészségemet.
De nem torolt meg ő már semmit, feje
a mennyezeten túlért (ha volt ugyan feje valaha),
nyakban végződött a szerencsétlen.
Nem vette senki észre, hogy halottat
szállít a szerelvény. Gyöngülő izmait
nyakamra löttyentve utaztatta alsó karja
súlyos terhét. Értelem és a megváltás
reménye nélkül haladtunk a túlvilág felé.

kép | Stuart Richards, flickr.com