Horgas Judit

TÁBLA

2003 augusztus

TÁBLA

Európa szélén legott összegyűltek az állatok, tanakodva, tépelődve, melyik úton menjenek be, be a fényes, édes-mézes, napsütötte, ámde kényes Uniónak belsejébe, annak is a közepébe.

Szólt a róka: Jaj, hiába törtem oly sok tyúk lakába, nem lett attól több a bankban: mind befaltam azon nyomban. Sőt, a számlám egyre apad, s bár mancsomhoz sok vér tapad, befogad tán Európa, ha szert teszek euróra.

Így a béka: Létrát másztam fokról fokra, és dagadtam napról napra, mégsem lettem szamár, ökör. A kétség hát egyre gyötör: kétéltűre lesz-e szükség, mikor létrejön az egység? S jut-e légy majd minden szájba, ha a határ nincsen zárva?

Medve morog: Befogadtam egy társamat, ki a túlsó parton ragadt. Csatlakozna ő is menten, győztesekhez, önfeledten, ám barlangom nagyon kicsi. Szegény vesztes, még azt hiszi, velünk tarthat, de hiába: visszaküldöm odaátra.

Károgva köröz a varjú: Sok itt az idegen ajkú, aki nem beszél nyelveket, s barbár módra vakog, brekeg, gesztikulál, ám ez kevés. Nagy hiba a semmittevés! Iratkozzon iskolába! Bár a tandíj elég drága, nem jut annak zsíros falat, aki akcentussal ugat.

Csiga csusszan: Ingatlanom – alig várom – majd kiadom. Fölszökken a házak ára: kimegyek hát az utcára, élek ottan meztelen. Szexuális életem éppen elég fesztelen, s ha fellépek néhány showban, világszám leszek valóban: hajléktalan hím-nő lény Európa közepén.

A vadkacsa hápog ríva: Lábamról hiába írta számos nép, hogy palotát hord, s körbeforog. Ez a korszak roppant konok, s nem hisz holmi népmesének, csak a puszta, rideg ténynek. Vége a vadászidénynek, mégis, mégis egyre lőnek: puskavégre kapták öcsém, bácsikám, s felszolgálták egy brüsszeli vacsorán.

Apró szárnyán zümmögve száll a szentjánosbogár, s leinti a hangos panaszt: Ha a sok gond könnyre fakaszt, kulcsold mancsodat imára, és ne gondolj csak a mára, de az eljövendő szépre, a mennyország reményére – szólt a szent lámpását gyújtva, s felkiáltott:

Azt a kurva mindenségit! Mit látok itt?

Összesúgtak az állatok: mit láthat a bogár amott, hogy tisztét így elfeledte, s nem vigyázott az ütemre.

Körégyűltek, nézegették, hogy a kicsiny fényben értsék, mi áll a nagy táblán írva:

EZ ITT, KÉREM: EURÓPA

És bámultak az állatok, mert a tábla, régi, kopott, ott állt már vagy ezer éve, pont a hátuk mögé téve.

kép | Erik Wilde, flickr.com