Szénási Miklós

JÓL FELISMERHETŐ MAGÁNTERÜLET

2009 július

JÓL FELISMERHETŐ MAGÁNTERÜLET

1.
Ez a fű a sátáné, ez meg itt
az ég, ami üresnek látszik.
(Vagy szemüveget kellene
cserélnem, olyan kevés
már hat óra után a fény?)

Nincs esemény, ami a lomha
és lassú üldögélésben
megzavarjon. Ez a balkon
ideális magasságban lebeg:
látom alattam a babakocsiját
becézgetve toló nő dekoltázsában
hogy remeg két puha madárfészek
és a kutyákat is, ahogy farok-
csóválva követik a gazdát,
aki lassan sétálni képtelen.

Jól felismerhető a hajdan
vízinövények uralta árok
mélyén a városból ideérkezett
hordalék: diszperzit alapú
festéket rejtett valaha a mű-
anyag vödör, és a táska
őrzi még a rég más vidékre
költözött üzletház nevét.

Az olcsó és rossz bort könnyű
lenne feledni, de hogy itt
engedték szabadon az üres
palackot, négyemelet magasból
sem tudom nem észrevenni.

A lebegés lassan három éve
tart, vagy négy is lesz talán.
Minden más, mint akkor:
idén soványabb rajokban
jönnek majd a szúnyogok,
és az üres tér talán üres marad,

újabb lakóházak sora még-
sem hajt ki a földből, mint
féktelenül szapora futó-
növényzet.

2.
Innen akár szokatlanul éles
akvarell a naplemente.
Nem unom meg, hiába
ismétlődik. A színeket
mindenki ismeri: lila,
narancs és egyre több
fekete ablakom üveg-
felületén, amit képtelenség
tökéletesen letakarítani,
ha rajtam múlik. Ez a konyha
és a háló, nyugatra néznek,
mint mondtam. A másik
oldalon a nappali, reggel
mint izzó parazsat kerülgetem
a fény padlóra hulló nyalábjait.
Itt ülök este a fotelbe, és
ezek a hangfalak szólnak,
ha zenét hallgatok és
ez a többi segít térhatást el-
érni, ha filmet nézünk.
Éppen így burkolják be
egy stúdió falát puha
drapériával, ahogyan
a könyvek, a lemezek
és a földig érő függöny
a kétszárnyú ablak előtt
ezt a szobát. Nincs vissz-
hang, ami boldogtalanul
keresné, mikor jön már
el a vég.

kép | archideaphoto, adobe.com