Solt Kornél

FIKTÍV LEVELEK REGÉNYEKBEN

2001 május

FIKTÍV LEVELEK REGÉNYEKBEN

A világirodalom híres regényalakjai nemcsak élnek, szeretnek, gyűlölnek, szenvednek és meghalnak (saját fiktív világukban), és nemcsak világnézetet, életet és történelmet alakítanak (aktuális világunkban), hanem — többek között — gyakran és szívesen leveleznek is egymással. Ilyenkor fiktív személyek írnak fiktív leveleket más fiktív személyeknek. A regényekben olvasható levelek gazdag tárházából csak két csoportról szeretnék szólni. Ezek: a „valódi” és a „nem valódi” levelek. Egy „valódi” levél (legalább tartalmában): maga „a” levél, amelyet pl. az, akinek szól, éppen a kezében tart a regény képzeletbeli világában. A valódi levelet az író megmutatja az olvasónak. Megmutat belőle valamit, ami nyelvi eszközökkel egyáltalában megmutatható. (Nem lehet megmutatni pl., hogy milyen kézírással, milyen papíron íródott.) „Nem valódi” levél esetében az író csak elmondja (többé-kevésbé hiányosan) a levél tartalmát, vagy — a szövegeként — elénk tárja valamilyen karikatúráját, torzított változatát. — Hadd említsek egy-egy-példát mindkét változatra!

Kutuzovhoz

„Valódinak” itt van mindjárt az a levél, amelyet Ferdinánd főherceg intézett Kutuzovhoz a Háború és békében (Európa, Bp., 1974. I. k. 159.). Csak néhány sort idézek az elejéről:

„Wir haben vollkommen zusammengehaltene Kräfte, nahe an 70 000 Mann, um den Feind, wenn er den Lech passirte, angreifen und schlagen zu können. Wir können, da wir Meister von Ulm sind, den Vortheil, auch von beiden Ufern der Donau Meister zu bleiben, nicht verlieren (…)”

Vagyis, ahogyan Makai Imre lábjegyzetben magyarra fordította:

„Mintegy 70 000 főnyi, teljesen összpontosított haderőnk áll készen, hogy megtámadja és megverje az ellenséget, ha átkél a Lechen. Mivel mi vagyunk Ulm urai, biztosítani tudjuk előnyünket: mi maradunk az urak a Duna két partján is.”

KotomiCreations, flickr.com

Ez a levél nem történelmi dokumentum, hanem fiktív levél, amelyet a fiktív Ferdinánd főherceg írt a fiktív Kutuzovnak. Úgy fikció, ahogyan — hiteles történelmi háttere ellenére — maga az egész Háború és béke is az. Ez a német levél, amelyet Tolsztoj írt, része a regény képzeletbeli világának. Abban a világban — valóságos. Csak egyetlenegy van belőle, annak ellenére, hogy a Háború és békéből sok ezer példány van a világon. Ugyanaz a levél található az orosz nyelvű példányokban és (korrekt fordítás esetén) fordításaiban is.

David Lodge különböztetett meg kétféle típust az írók megjelenítő eszközei körében: az egyik a „telling” (az elbeszélés), a másik a „showing” (a megmutatás). (The Art of Fiction. London, 1992., 122.) „Valódi” levél esetén az író „természetben” megmutat valamit regénye világából. Ezért Ferdinánd főherceg levele a „showing”, a megmutatás körébe tartozik. Azt, hogy Kutuzov szája szögletében gúnyos mosoly játszott (miközben a főherceg német levelét fölolvasta az előtte álló osztrák tábornoknak), az író csak (narratív eszközökkel) elbeszélni képes („telling”), de nem „megmutatni”.

Míg Ferdinánd főherceg levele esetében a szöveg, amin olvasása közben a szemünk végigfut (nyelve és tartalma tekintetében) maga „a” levél, addig pl. Charlotte Haze levele Nabokov Lolitájában (Árkádia, Bp., 1987. 71/72.) nem maga „a” levél, sőt — könnyen belátható —: nem is Charlotte Haze levele.

búcsúlevelet hagy

Az előzményekből elegendő emlékezetünkbe idézni, hogy Charlotte Haze, mielőtt felindultan elszáguld hazulról gépkocsiján, búcsúlevelet hagy hátra a perfid Humbert Humbertnek, bérlőjének, akibe reménytelenül szerelmes, ő viszont bérbeadója kiskorú leányát, Lolitát üldözi szerelmével. Humbert ebben a pillanatban éppen ezt az angol nyelvű búcsúlevelet tartja a kezében. A levél, Békés Pál fordításában — megszólítás nélkül — így kezdődik:

„Ez vallomás: szeretlek. […] Múlt vasárnap a templomban, […) csak múlt vasárnap, édesem, amikor megkérdeztem istent, mit csináljak, azt a választ kaptam, tegyek úgy, ahogy most teszek. Látod, nincs választásom. Szeretlek attól a pillanattól kezdve, hogy megláttalak.” […]

Majd később:

„[…] Felmondok a bérlőmnek. Kirúglak. Menj! Hordd el magad! Departez! Ha oda-vissza százhússzal megyek, és baleset nélkül megúszom (de mit is számítana?), vacsorára visszaérek, és nem akarlak a házban találni. Kérlek, légy szíves, menj azonnal, most, végig se olvasd ezt az abszurd levelet. Menj. Agyő.” 

Lehet-e a legkisebb kétségünk, hogy (nem angolul ugyan, de hűséges magyar fordításban) éppen Charlotte Haze búcsúlevelét olvassuk? Föl sem merül bennünk a gyanú, hogy a Nabokov—Humbert páros csapdát vetett elénk, amibe (legnagyobb örömükre) naivan beleestünk.

Meggyőződésünket a „levél” (?) befejező része is megerősíti:

„Hadd fantáziáljak és fecsegjek még egy kicsit, drágám, mivel tudom, mostanára ezt a levelet széttépted, és darabjai (olvasatlanul) a vécében örvénylenek.”

És végül a búcsúszavak:

„Viszontlátásra, édesem. Imádkozz értem — ha egyáltalán imádkozol. C. H.”

Lolitát először olvasva biztos voltam benne, hogy magát „a” levelet olvasom. Biztos voltam egészen a monogramig. De rögtön a levél után Humbert kegyetlen kommentárja következik. Íme, mit is mond Humbert a, több helyen meghatóan szép és (ez jól ismert) némileg Tatjánáéra emlékeztető levélről:

KotomiCreations, flickr.com

„Azt adom közre a levélből, amire emlékszem; és amire emlékszem, arra szó szerint emlékszem (beleértve a rettenetes franciaságot). Legalább kétszer ilyen hosszú volt. Kihagytam egy lírai passzust, amelyet akkor többé-kevésbé átugrottam. Lolita öccséről szólt, aki kétévesen halt meg, amikor Lo négyéves volt, és hogy mennyire szerettem volna őt. Nézzük, mit mondhatok még? Igen. Elképzelhető, hogy „a vécé örvénye” (ahová a levél került) saját, tárgyszerű hozzájárulásom. Ő valószínűleg azért könyörgött, hogy külön máglyát gyújtsak levele számára, úgy emésszem el.”

Ezek szerint a korábbi idézet: nem „valódi” levél és nem is Charlotte levele. Az eredeti (az igazi) levél ott van a háttérben, a Lolita fantáziavilágában. Kétségtelenül létező valami. De elég keveset tudunk róla. Csak annyit sejthetünk, amennyit a Nabokov—Humbert írta „karikatúra-állevél” meg a kíméletlen kommentár sejteni enged. Nabokov nem mutatta meg Charlotte levelét úgy, ahogy Tolsztoj megmutatta Ferdinánd főherceg levelét. A Nabokov—Humbert-féle levél csak „halvány másolatja” az eredetinek (Puskin — Bérczy Károly). Charlotte levele „hátul” van, Ferdinánd főhercegé „elöl”.

íratlan kódex

A regényfordításoknak van egy íratlan kódexe. A fordítók ezt követik is.

Ám mindig, mindenre akad kivétel. A főszabály, ugyebár, ez: „Ne többet! Ne kevesebbet! Ne mást!” De aztán százszámra ismeretesek különböző részletszabályok. Ilyen pl., hogy ha az író elhelyez a regényében egy idegen nyelven írt valódi levelet, akkor ennek szövegét szó szerint át kell venni a mű fordításába. Ismerve ezt a szabályt, biztos voltam abban, hogy Ferdinánd főherceg levele a Háború és béke mindegyik fordításában azonos egymással (ahogy pl. a Makai Imre-féle magyar fordításban azonos azzal a levéllel, amely ott található a Vojna i mir bármely orosz nyelvű kiadásában). Tévedtem. Tolsztoj művének egyik reprezentatív német kiadásában (Krieg und Frieden, Ph. Reclam jun., Leipzig évsz. n.) a fordító, Ernst Strenge jóvoltából más Ferdinánd főherceg-levelet találunk, mint az orosz eredetikben (pl. Vojna i mir, Chudozs. Lit., Moszkva, 1973). A német fordító feljogosítva érezte magát nemcsak nyelvtani-helyesírási hibák kijavítására, hanem a szöveg megváltoztatására is. Így lett (a levél itt nem idézett részében) pl. „abwarten” az eredeti,, entgegenharrenből(I. k. 171.). Ez pedig nemcsak szövegtorzítás, hanem — egyben — ontológiai bűn is, minthogy az eredeti német levél része a regény fiktív világának. (Nem ad jogot a változtatásra, ha akár Tolsztoj, akár a főherceg kancelláriája hibázott a német szövegben.)

Így hát, bár a regényekben olvasható levelek kivétel nélkül mind fiktívek, mégis fiktivitásuk fokában különböznek egymástól. Ferdinánd főherceg levele — az eredeti műben és hű fordításaiban — „reálisabb”, mint Charlotte „igazi” levele. Hát a Strenge-féle főhercegi levél? Vajon melyik szinten helyezkedik el? Talán valahol a másik kettő között van? Vagy egyszerűen hiba az irodalomban?

felső kép | art of imagined reality, flickr.com