ROSSZABB IS LEHETETT VOLNA

– Kicsim, leveled jött, tértivevénnyel, biztos a doktori miatt.

Csak ezt a „kicsim”-et ne tenné hozzá! A disszertáció bő fele hiányzott még, amikor az anyja a születésnapján, csak úgy mellesleg, egy irha kesztyűvel együtt átadta a sárgaréz ajtótáblát, rajta „Doktor H” felirattal.

– Ha kirakod, kiugrom az ablakon.

Mit írnának a doktoriról? Lehet, hogy az intézet miatt jött valami. Mondjuk, hivatalosan is közlik, hogy nem kutathat, vagy valami hasonló.

– Kibontsam? Szívesen felolvasom.

Azt meghiszem.

– Nem, ráérek elolvasni, nem hinném, hogy sürgős.

fordított szereposztásban

Nem megy ki a fejéből az osztályon töltött utolsó napja. Mennyi minden történt! Addig azt gondolta, nyugis hely ez, ahol mindent N intéz, N tart össze, N tüntet el, tehát nélkülözhetetlen a jelenléte, nélküle még az épület is összedőlne. Erre kirúgják. Talán rosszul ítélte meg, és nem ő működtette az osztályt, csupán túlkontrolláló személyiség, aki mindenbe beleártotta magát. Feleslegesen. És amiket B mondott A-nak! A meg úgy viselkedett, hogy szinte el is lehetett hinni róla. Pygmalion-hatás. Mint akit kicseréltek. Elképzelhető, hogy ilyen sikeres volt a terápia, vagy… Vagy mi? Csak nem hisz egy bolondnak? B-nek üldözési mániája van, ez kétségtelen. Legyünk pontosak: paranoid pszichotikus zavar. Ő meg, különösen ebben a felbolydult helyzetben, igyekezett láthatatlan lenni, ahogy az egyetemen tanították a pszichológus megfigyelői attitűdjéről. Semmihez nem szólt hozzá, s amint megpróbálták bevonni a vitába, azonnal távozott, azzal az indokkal, hogy be kell menjen az egyetemre. Az orra előtt lomhán elhúzó busz hátulját nézte – pisilnie kell, sürgősen, még annál is sürgősebben. Úgy döntött, visszamegy az intézetbe, igyekszik úgy besurranni, hogy ne vegyék észre. Már csaknem ráfordult az intézet előtti bokros ösvényre, amikor meglátta A-t és N-et. Együtt jöttek ki a kapun. Egyáltalán nem úgy, mint nővér és gondozottja. Vagy ha mégis, hát inkább fordított szereposztásban. N hevesen magyarázott, mindkét kezével gesztikulált, s a baljában tartott tömött szatyor, mint egy kövér hal, ficánkolt előtte. H nem akarta, hogy észrevegyék, s meg kelljen magyaráznia, miért megy vissza. Mindig is kellemetlennek találta, hogy a testi dolgairól beszéljen, ezért szinte sohasem nevezte nevén az ürítéssel kapcsolatos cselekvéseket. Introspekció: szégyen.

Talán a páros még nem látta meg, gyorsan az egyik bokor mögé lépett. Épp csak be kellett húznia a nyakát, hogy ne látszódjék. De viszonylag távolról ki lehetett venni egy-egy mondatfoszlányt. N nem is beszélt, hanem köpködte a szavakat. „A mássalhangzókat úgy megnyomja, hogy lyukat üt a járdába” – gondolta H.

– Az a geci… Azt hiszi, hogy velem… De majd én… Micsoda egy rohadék! Azt hiszi, talál még egy olyan marhát, aki elrendezi a gyógyszerbizniszeit? Hogy dögölne meg!

Nem várt feleletet, de A nem is próbált válaszolni, mégis úgy figyelt és bólogatott, mintha számítana odaadó figyelme. Amikor elmentek mellette, megérezte N illatát. Vagy az Intézetét. Eddig azt hitte, a jellegzetes szag a kórházhoz tartozik, de ekkor, ott, rájött, hogy talán N szaga járta át az egész intézményt, és nem fordítva. Jó lenne ezt megmondani neki, hátha megnyugodna és örülne. Persze, neki illatot mondana.

Korábban sosem látta A-t hátulról. Szinte nőies, a csípőjénél is keskenyebb válla van. Különben piknikus testalkat, cyclotim, kóros esetben mániás depresszió lehetséges.

a prefrontális kéregben

Végül nem ment vissza a mosdóba, és a megállóban várakozó A-hoz és N-hez sem csatlakozott. Hogy magyarázza, hogy miközben előbb jött ki a kórházból, később ér a pár méterre lévő megállóba? Úgy döntött, a sötét, havas úton elindul lefelé a hegyről. Mindössze két autóval találkozott, az egyik felfelé, a másik lefelé ment, és az utóbbi megállt mellette. Egy férfi ült a volánnál, sohasem látta a kórházban, mi a fenét keres itt? Persze, följebb is van még egy-két intézmény. De miért akar felvenni egy idegent? Fokozott aktivitás a dorzális striátum területén, vagy kisebb szürkeállomány a prefrontális kéregben? Nem mindegy, mert ettől függ, hogy nemcsak a hegyről viszi le, de még haza is szállítja, vagy elkanyarodik egy kietlen útra, és megerőszakolja, majd megöli. Esetleg fordított sorrendben. Rövid hezitálás után beült mellé („Soha ne higgy egy idegen férfinak, de még ismerősnek se!”), és néhány tétova mondat után már úgy beszélgettek, mintha mindig ismerték volna egymást. A szükségesnél sokkal hosszabb úton mentek haza. H nem tudta eldönteni, hogy S nem ismeri a várost, vagy ilyen kellemes társaságnak találja őt. Mire hazaért, többször is úgy érezte, hogy a húgycsöve görcsöt kap a vizeletvisszatartástól, mégis szívesen ült a nem kimondottan jóképű férfi mellett. Közel másfél óra alatt ért haza, L, az anyja magán kívül volt, legalább nyolcszor hívta ezalatt, ám a telefonja lenémítva lapult a zsebében.

– Anya, harmincegy éves vagyok.

Basszus, harmincegy, és nemcsak hogy otthon lakik, de soha nem volt normális munkahelye! Az anyja ragaszkodott hozzá, hogy a doktori mellett ne menjen állásba, ő meg belement. Kodependencia.

Nem cseréltek telefonszámot S-sel, nem is beszéltek meg semmit a jövőre, de H innentől mindennap úgy lépett ki a házukból, hogy remélte, ott várja őt az a kék kombi. Kék? Ebben sem volt biztos, a márkáját sem figyelte meg, mindenesetre szilárdan hitte, hogy azonnal felismerné, ha meglátná. A városban is folyton az autókat figyelte. A négyeshatoson ülve többször elszédült, ahogy a forgalmat vizslatta. Hol az egyik, hol a másik oldalon kígyózó kocsisoron szaladt végig a tekintete. Egyszer megpillantott egy hasonló autót, le is szállt a villamosról, de nem S ült benne. Lehet, hogy nem kék, nem is kombi? Hogy kell keresni egy ételfutárt, akinek a teljes nevét sem tudja? Talán, ha rendszeresen rendelne. De a végtelen számú hely közül melyikkel kezdje?

Mi lehet abban a levélben? Talán nem a kórház hivatalos levele, hanem a tanszéké, mert F feljelentette az egyetemen, amiért többszöri figyelmeztetés ellenére sem szállt le A-ról. Az Etikai Bizottság elé került az ügy és felfüggesztik. Akkor nemcsak a doktoriját bukná. Egyszerű pszichológusként sem kapna állást sehol. De hát csak szóltak volna! Vagy nem. Több mint egy hete nem kap választ P-től az utoljára leadott fejezettel kapcsolatban. Úgy tűnik, a konzulensekre nem vonatkozik semmilyen szabály. Legalább annyit írhatna, hogy megkapta. A legtöbb professzor az egyetemen úgy bánik a hallgatókkal és a doktoranduszokkal, hogy minden megnyilvánulásuk után hozzátehetnék: „a klienseikkel sohase legyenek ilyenek!” Tükörneutron.

Lehet, hogy nincs minden veszve. Talán visszamehetne a kórházba. Követhetné F utasításait, de úgy érzi, mintha őt rúgták volna ki. Mondjuk, egy kicsit ki is rúgták. Egyébként is A esete érdekelte igazán, ráadásul rengeteg energiája van már benne. Sajnos, az intézeten kívül nem foglalkozhat vele. Hülye szabályok.

Vánszorog hazafelé. Időt akar nyerni, addig sem kell elolvasnia, hogy ki és mit közöl vele. Teret akar, hogy az anyja ne lihegjen a nyakába, mert biztosan ragaszkodik hozzá, hogy együtt olvassák el a levelet. Megint S-re gondol, hogy vele is ilyen kerülőutakon tartott hazafelé.

Korábban, ahányszor csak átment a Rákóczi út–Kiss József utca kereszteződésen, mindig elismételte magában, amit az anyja tanított neki: hogy hátrafelé is figyelni kell, mert aki a Rákóczi út felől kanyarodik, nem biztos, hogy látja őt. Eddig mindig eszébe jutott. Csakhogy eddig mindig egyenesen hazafelé tartott, most pedig azon jár az esze, merre kerülhetne még. Létezik, hogy ez az oka? Hogy azért ér oda az a szürke furgon pont abban a pillanatban, amikor ő az úttestre lép, mert most nem gondolt rá? Ennyire egyszerű és kiszámítható fordított szabályok mentén dől el egy ilyen fontos esemény?

bordák zúzódnak

Oldalról éri az ütés: a bal oldalán, medence tájon kapja az első csapást. Előbb az autó motorházára csapódik, majd a lökéstől két és fél méternyit repül. A levegőben nagyjából 95 foknyit pördül függőleges tengelyen, és a járdaszegély mellett csapódik a földre. Elsőnek a feje éri a talajt. Nem a padkát, de így is nagy a zúzódás a koponya falilebenyhez közeli részén. A jobb váll kificamodik, a rotátor köpeny elszakad. A bordák zúzódnak, a csípőtaréj már az ütközés pillanatában letörött, a keresztcsont elrepedt. Az alsó végtagok is sérülnek, horzsolódnak.

Z sokkot kap, nem tud kiszállni az autóból, a szemtanúk hívnak mentőt. Később úgy emlékszik majd, hogy a nő arccal felé csapódott a szélvédőre, és a szemébe nézett, mielőtt lepattant a kocsiról. Hallani vélte a csontok reccsenését, amit újra és újra lejátszik az agya, hiába próbál másra gondolni. Soha többé nem eszik húst. Poszttraumás stressz szindróma. H-t eszméletlen állapotban szállítják kórházba, az édesanyját két órával később a rendőrség értesíti a balesetről. Mivel a lánya „újabban folyton azzal szórakozik, hogy elérhetetlenné válik”, idő közben úgy döntött, kibontja az egyetemről érkezett levelet.

Illene, hogy most meglepjük az olvasót, és a levél tartalmával valami nemvárt fordulatról meséljünk. Ahogy főszereplőnk is azért fantáziált a rosszról, mert remélte, de magának sem mondta ki, csak a hipotalamuszában mocorgott diszkréten, hogy ha felkészül a rosszra, annál nagyobb öröm lesz, ha valami egészen más üzenetet kap. Mondjuk, azt írják a tanszékről, hogy az eddigi fantasztikus teljesítményére tekintettel máris megkínálják egy állással. Vagy hogy F nem feljelentette – épp ellenkezőleg: azt kéri, a következő hónapokat töltse H az intézetben, mert remélik, megfigyelései segítik a szakorvosokat.

Amikor a rendőrök becsöngetnek, az anya kezében lobogtatja a levelet, mint valami bűnjelet, hogy „Lám, ezek a kimaradások, meg fel nem vett telefonok is azért vannak, amiért ez a fegyelmi. Meg, hogy mi a fene történt vele, hogy épp most megy el az esze, miért épp most indul el a lejtőn, amikor mások gyereket szülnek, hát miért nem tud viselkedni, pedig mennyire bíztak benne, beengedték a klinikumba, ami nem kis dolog.”

A kórház felé rohanva az anya többször is megbocsájt a lányának, és elhatározza, nem beszél a levélről. Ki tudja, mi vár rá, Isten ments, hogy…

H a műtőben van. A vállműtét a körülményekhez képest jól sikerül. Tulajdonképpen szerencséje volt, sokkal rosszabb is lehetett volna a vége. Főleg a fejsérülés.

Amikor kinyitja a szemét, az anyja mellette ül, és mi mást tenne: sír.

– Elhoztad a levelet?

Ha L következetes, most letagadná, hogy kinyitotta a borítékot. Így is kezd hozzá, de belezavarodik, és bevallja, hogy megnézte, „de csak, amikor elmentek a rendőrök, mert arra gondoltam, hátha nem tűr halasztást…”

Ez most nem alkalmas pillanat, hogy összevesszenek.

nézi az utcát

H szépen gyógyul. Négy hét után hazaengedik, otthon lábadozik. Sokat nézi az utcát. A gyógytornász, aki a válltornában segít, a tizenkettedik héttől azt ajánlja, H kezdjen óvatosan szobabiciklizni. A biciklin ülve még jobban tudja kémlelni a ház előtt elhajtó vagy megálló autókat. Közben sokat gondolkozik, többek közt azon – de nem tudja felidézni –, miért jelentkezett pszichológiára.

Egy csütörtöki napon, az ötödik kilométernél, hetvenkét elégetett kalória után, még mindig nem tudja, de végre megvan, megsejti, mi tenné boldoggá. Ha teljesen felépül, biciklis pizzafutárnak jelentkezik.

kép | shutterstock.com

Ács József: Összeesküvések