Szentgyörgyi Zsolt

ROBIN HOOD

2007 május

ROBIN HOOD

Robin Hood halhatatlan legendáját lényegében minden gyerek ismeri, ám azok kedvéért, akik esetleg mégis bizonytalanságban leledznek, röviden a következőről van szó: egy daliás, nemes jellemű és fényes karrier előtt álló fiatalembernek (Robin Hoodnak) szöget üt a fejébe a gondolat, hogy legfőbb ideje felvenni a harcot a hatalom egyes képviselői, valamint kérges szívű fullajtárjaik népes hada ellen, akik az uralkodó hosszúra nyúló távollétét és a kaotikus közállapotokat kihasználva a hasonló történelmi szituációkban megszokott égbekiáltó jogtalanságokra vetemednek. Robin Hood tehát elhatározza, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni, és kérlelhetetlen üldözői elől a közelben fekvő, sűrű erdőbe menekül, ahol hasonszőrű társaival karöltve kis létszámú, de meglepően ütőképes alakulatot hív életre, és különféle partizánakciókkal borzolja a helyi potentátok kedélyeit.

Ugyancsak köztudott, hogy ez az eredeti Robin Hood már évszázadokkal ezelőtt jobblétre szenderült, így, azt hiszem, magától értetődik, hogy ennek a novellának a főszereplője csupán egy vidéki színész, vagyis látszatra Robin Hood, valójában egyszerű honpolgár, aki pillanatnyilag éppen Robin Hoodként keresi kenyerét. Természetesen a valódi neve sem Robin Hood volt, ám az egyszerűség kedvéért mégis így fogom nevezni, ami annál is indokoltabb, mivel külső megjelenésük tekintetében zavarba ejtően hasonlítottak egymásra, sőt, szerény véleményem szerint, ez az itteni Robin Hood, a színész, még jobban megfelelt a Robin Hoodról bennünk élő képnek, mint az eredeti történelmi személyiség.

a forgatókönyvnek megfelelően 

A mi Robin Hoodunk tehát bozontos szemöldökű, enyhén kopaszodó, szemrevaló körszakállal büszkélkedő, kissé túlsúlyos, középkorú férfi volt, aki ez idő alatt méregzöld Robin Hood-jelmezben álldogált egy hatalmas tölgyfa törzse mögött és az előző napi újságot olvasgatta. Tulajdonképpen arra várt, hogy végre feltűnjön a színen a Róka, és pontosan abban a pillanatban, amikor a ravasz kártevő egy vonalba ér a tisztás túlsó oldalán található sűrű csalittal, előlépjen rejtekéből, és a forgatókönyvnek megfelelően előadja monológját, amely sok szempontból a történet egyik kulcsjelenetének számított. „Vészjóslóan zúg az erdő és a lelkiismeretlen zsarnok önkéntelenül is megborzong a légáramlatok nyers leheletétől, mintha egyszeriben tudatára ébredne, hogy a történelem viharai nem fognak csak úgy átvonulni a feje felett, mivel az igazságtalanok igazsága igazságtalanság, amely csupán a szolgalelkű bitangok lelkes pártfogása, valamint a kor hitványsága révén nyerhet ideig-óráig polgárjogot…”

Roman Schurte, flickr.com

A kitartó memorizálás és a szorgos gyakorlás eredményeként bármely tetszőleges pillanatban megnyerő magabiztossággal recitálhatta a több mint három gépelt oldalt kitevő szöveget, és egyáltalán, az egész szerepet annyira testreszabottnak találta, mintha régi elvbarátság elszakíthatatlan szálai fűznék a romantikus lelkű hőshöz. Még az is megfordult a fejében, mi lenne, ha váratlanul feltűnne a tisztáson valamelyik nőismerőse, és a régi sérelmeket feledve, hétköznapi viseletét az első adandó alkalommal grófkisasszonyi jelmezre cserélné, hogy azután boldogan éljenek a kíváncsi tekintetek elől kitűnő fedezéket nyújtó erdő mélyén. Úgy vélte, a jó levegő és a természet szépségei bőséges kárpótlást nyújtanának a civilizáció áldásainak túlnyomó többségéért, ha pedig olykor mégis kulturális élményekre vágynának, senki nem akadályozhatná, hogy időnként belopózzanak valamelyik közeli városba. Mindez persze merő ábrándozás volt, így nyugodtan figyelmen kívül hagyhatta a gyakorlati megvalósítás előtt álló akadályokat. Hogy mást ne mondjak, a természet kebelén sem fenékig tejfel az élet, különösen ha sem folyóvíz, sem csatornázás, sem elektromos áram nincs a környéken, és alig remélhető, hogy belátható időn belül odavezetik a közműveket az illetékes hatóságok.

éppen tél volt

Ugyancsak nem elhanyagolható szempont, hogy történetünk idején éppen tél volt, és a Robin Hood által nemes egyszerűséggel „csontig hatoló”-ként jellemzett hideg egy idő után óhatatlanul is erős nosztalgiát ébresztett a fűtött szobák után. Bosszúsan zsebre vágta tehát az újságot, hogy komolyan fontolóra vegye a helyzetet, és béleletlen jelmezének silány szövete aligha cáfolhatta a Róka késlekedése miatt érzett nagyfokú aggodalmát, hiszen nyilvánvalóvá vált számára, hogy az egyébként hangulatos környezet lassan gyógyuló, kellemetlen kórok bölcsője és melegágya lehet. Szerény becslések szerint is már meglehetősen régóta várakozott, és most türelmetlenül fürkészte a szemközti csalit ágas-bogas rejtekét, hátha éppen ott bújik meg valahol a várva várt kisragadozó. Ám a Rókának egyelőre híre-hamva sem volt, és az erdő számtalan négyzetkilométer kiterjedésű, gigantikus díszlete néma hallgatásba burkolózva, mozdulatlanul strázsált Robin Hood körül, aki néhány percig maga is földbe gyökerezett lábbal és némileg fásultan szemlélődött, mintha a jövő titkait kutatná átható tekintetével.

„Vészjóslóan zúg az erdő, és a lelkiismeretlen zsarnok önkéntelenül is megborzong a légáramlatok nyers leheletétől”– dünnyögte rosszallóan, majd hirtelen támadt felháborodásában megvető ódát zengett a rendező ellen, akit a késlekedés felelősének tartott és a művészet legfőbb ellenségeként aposztrofált.

Rory MacLeod, flickr.com

Az efféle fennhéjázó direktorok ugyanis pontosan tudják, hogy színészekből jelentős túlkínálat van, és a szakszervezet tehetetlenségén felbuzdulva gyakran körmönfont megszorító intézkedéseket foganatosítanak (pl. kispórolják a jelmezből a bélést) vagy a modern felfogásnak megfelelően kényük-kedvük szerint megváltoztatják a cselekmény menetét, mint ahogy az – Robin Hood feltételezése alapján – jelen esetben is történt. „Nyilván előbbre vették azt a jelenetet – vélekedett –, amikor vattával szegett, pompás gyászruhát ölt a kényúr, és a főbejárat előtt őrködő, hetyke statiszták, akik hol poroszlóként, hol tömlöcben sínylődő rabként funkcionálnak, ajkukhoz emelik aranyló trombitájukat.”

„Ha valóban így áll a helyzet – gondolta bosszúsan –, kényelmetlenségekben bővelkedő, kínos intervallumra lehet számítani, amely hosszú órákra nyúlhat anélkül, hogy a cselekmény általam fémjelzett szála akár a legcsekélyebb mértékben is kimozdulna a holtpontról, és a történet menetét bárminemű említésre méltó esemény gazdagítaná.” Ez az érvelés annál is meggyőzőbben hangzott, mivel a Róka felbukkanása valóban elengedhetetlen feltétele volt a már említett, híres monológ elmondásának, és kizárólag ezután vehette át a díszletezőktől a számára kiutalt hátaslovat, amelyre ugyancsak feltétlenül szüksége volt, ha az előzetes terveknek és a történelmi hűségnek megfelelően lóra kívánt szállni, hogy térdig érő karddal a kezében végre elinduljon megfutamítani az éppen aktuális ellenséget, és ezzel kezdetét vegye a tulajdonképpeni kalandok sorozata.

színészekből jelentős túlkínálat van

Szinte már látta önmagát, ahogy a csizmaszárba cövekelt lábbal, dermedt tétlenségre kárhoztatva várakozik további hosszú órákon át, és kisvártatva arra az elkerülhetetlen következtetésre jutott, hogy élete Robin Hoodként töltött epizódja valószínűleg nagyban hozzájárul majd a világról alkotott kedvezőtlen véleményének további megszilárdításához. Ettől függetlenül, rövid mérlegelés után mégis úgy határozott, megpróbál jó képet vágni a dologhoz, hiszen egy pillanatra sem feledhette, hogy színészekből jelentős túlkínálat van, és reménybeli Robin Hoodok tucatjai lesik a kínálkozó alkalmat, hogy kilökjék a nyeregből. A direktor iránt érzett jogos felháborodását pillanatnyilag legyűrve, rendületlenül kitartott tehát kijelölt posztján, és a kényszerű várakozás közben különböző gimnasztikái gyakorlatokkal igyekezett serkenteni vérkeringését, hogy elejét vegye a meghűlésnek. Először terpeszállásba állt, és csípőre tett kézzel szökdécselt, majd bősz törzshajlításokat végzett, és karját a magasba lendítve kitartóan gyakorlatozott.

Mindez nem pusztán fiziológiai szempontból bizonyult áldásosnak, de háborgó lelkiállapotára is nyugtatólag hatott, így hamarosan ismét elővette zsebéből az egyszer már megunt napilapot, és újonnan támadt érdeklődéssel a sportrovat tanulmányozásába fogott, mintha a bajnoki tabella állása vagy a kosárlabda szakosztályt érintő kérdések egyszeriben megnövekedett jelentőségre tettek volna szert. Végtelen türelemmel minden szót alaposan megrágott, hogy a szövegek másodlagos értelme és az apró nüanszok se kerülhessék el figyelmét, egy idő után áttért a külpolitikai hírekre, amelyeket ugyancsak mindenre kiterjedő, alapos vizsgálat tárgyává tett. Mindazonáltal, ahogy teltek-múltak az órák, a Róka további késlekedése feletti bosszúság, valamint az emberpróbáló hőmérsékleti viszonyok újból és újból megzavarták a koncentrációt, ráadásul történetünk addigra abba a stádiumába érkezett, amikor a múló percek mindinkább egybemossák a téli délután elhanyagolt szürke nyugalma és a közelgő alkonyat közti különbséget, mintegy előkészítve ezzel a terepet a hatalmas, egyhangú éjszakának, amely szinte tapintható, akár egy félig légnemű, félig folyékony nyersanyag.

A szemközti csalit már jóval korábban elvesztette megkülönböztető jegyeit, és mire a képzeletbeli napkorong végleg lebukott a képzeletbeli látóhatár mögött, Robin Hood elméjében határozott alakot öltött a gondolat, hogy színrelépése jóval jelentősebb késedelmet szenvedhet, mint azt előzetesen feltételezte. „Bizonyára azt a jelenetet is előbbre vették – töprengett rezignáltan –, amikor a lovagteremnek nevezett helyiségben lakomával egybekötött, vidám összejövetelt tartanak, melynek során a magas beosztású vendégek – szívük választottjai, valamint vadászkutyáik társaságában – nagy hozzáértéssel herdálják a beszedett sarc javát és hozadékát, a hű cselédek pedig egy régi lavórba dobálják a lerágott csontokat.”

Pekka Nikrus, flickr.com

Az igazat megvallva, még az is megfordult a fejében, hogy a rosszindulatú intrikák, áskálódások következtében, tudtán kívül elvesztette a producerek bizalmát, és egy felsőbb erők támogatását élvező, fiatalabb Robin Hoodot választottak a szerepre, aki az elmúlt délután folyamán talán már lélegzetelállító kalandok sorozatával kápráztatta el az újdonságokra mindig fogékony nagyközönséget és a kritikusok hadát. Egy ilyen behízelgő modorú, ambiciózus fiatal tehetség bizony nem riad vissza, hogy a szakma öregjeit befeketítse a döntéshozók előtt, és még nagyobb galádságokra is képes a hőn áhított szerep megkaparintásáért, így abban az esetben, ha történetesen jó kapcsolatokkal rendelkezik és tudja, mitől döglik a légy, szinte semmi nem akadályozhatja, hogy siker koronázza fáradozásait. Másrészt viszont azt se lehetett kizárni, hogy valamilyen formabontóan modern dramaturgiai megfontolásból a direktor teljes egészében lemondott a főhős szerepeltetéséről, és egy határozott kézmozdulattal kihúzta Robin Hood alakját a legenda eme újszerű feldolgozásának forgatókönyvéből. Meglehet, úgy vélte, hogy a Robin Hood nélküli Robin Hood ellenállhatatlan hatást és vonzerőt gyakorolhat azokra a női szívekre is, akik a romantikus hősök helyett inkább a hétköznapi élethez közelebb álló szereplőket részesítik előnyben.

bizonytalan vállalkozás

Egyszóval semmi bizonyosat nem lehetett tudni, ezért az esetleges változások rövid, elméleti áttekintése után Robin Hood úgy döntött, hogy továbbra is türelmet gyakorol, és másnap reggelig mindenképpen kitart a posztján. Ez a döntés ésszerűnek tűnt, már csak azért is, mert az adott körülmények között felettébb bizonytalan vállalkozás volt meglelni a városba vezető utat. Addigra ugyanis éppen olyan sötét volt, mint amilyen hideg, és Robin Hood tanácstalanul, fogvacogva kémlelte a koromfekete éjszakát, mialatt az igazságos király távoli földeken kóborolt, a felfuvalkodott, hazai pribékek pedig, sírásó-lapáttal a kezükben, éjt nappallá téve temették a maradék reményt.

felső kép | Mikhail Kryshen, flickr.com